Major Antónia rajza
Pacskovszky Zsolt:
Lióleó és az ikszfaktor
Lióleó remegő térddel lépett a reflektorfénybe. Sörénye lekonyult. Nem elég, hogy lámpaláza volt, a tetejébe még az önbizalma is megcsappant az előtte színpadra lépő makákók sikerétől. A makákók a házi sertéseket gúnyolták ki Na ne röfögtess, kérlek című számukkal, s amikor a bugyuta refrénhez értek – Röfögjünk egy jót most még / Utána vár a moslék –, a közönség valósággal tombolt. Dobogtak a paták, csapkodtak a farkak, suhogtak a szárnyak. Még a lajhár is tett egy negyedmozdulatot, mintha a taktust akarná verni, de a mozdulat közben visszaernyedt az álomba. Egy szó, mint száz, a makákók sokkoló sikert arattak.
Lióleó a zsűrire sandított. A csimpánzra, a vízilóra, a gepárdra és az arapapagájra, akik még mindig az előző produkció hatása alatt voltak. Másodpercekbe telt, mire a nézőkkel együtt végre elcsendesedtek. A víziló, a zsűri elnöke ekkor Lióleó felé fordult, és jelt adott neki, hogy jöhet, ami a torkán kifér. Mindenki dübörgő zenét várt, ám a hangszórókból andalító melódia csendült fel. Lióleó megpróbálta legyűrni az idegességét, mély levegőt vett, majd lágy, érzelemtől fűtött hangon belebúgta a mikrofonba: – Ni-hi-hincsen szavam már / Szerelem hódít a szavannán…