 |
| Illusztráció: Kőszeghy Csilla |
Amikor reggel Panninak kipattant a szeme, a ló már ott volt. Panni nézte a lovat. A ló nézte Pannit. Nézték egymást. Aztán a ló megszólalt: pisilnie kell! Erre Panni még jobban nézte: beszélő ló! A ló még hangosabban mondta, hogy már nagyon kéne. Panni végre kikászálódott az ágyból, és lábujjhegyen kivezette a lovat a fürdőbe. A ló követte volna lábujjhegyen, de nem volt se lábujja, se annak hegye, a patájával meg csak trappolni tudott. Panni pisszegett, hogy halkan. A fürdőben a ló megkérdezte, hova végezze a dolgát, a kis vályúba, a közepesbe vagy a nagyba. Panni a fejét fogta, hogy azok nem vályúk, hanem a kád, a mosdó és a vécé. Abba kell – mutatott rá Panni az utóbbira, és elmagyarázta, hogy szépen üljön rá, és csinálja a dolgát, ő meg addig kimegy. A ló tiltakozott, ne hagyja itt, mert fél. Panni hajthatatlan volt, de megígérte, hogy ott lesz az ajtó mögött. A ló bólintott, aztán bentről kérlelte, beszélgessenek. Panni már megkérdezte volna, honnan jött, mert még soha nem találkozott beszélő lóval. Vécén pisilővel sem – jutott eszébe. De egyik kérdését se tudta feltenni, mert nagyokat ásítva megjelent a nővére, és be akart nyitni a fürdőbe. Panni útját állta: nem mehet. A nővére mérgesen meredt rá, hiszen muszáj! Panni mondta, egy pillanat, bent felejtette a hörcsögét a fürdőben, visszamegy érte. Panni nővére értetlenül motyogta, hogy Panninak nincs is hörcsöge, Panni meg bólogatott, hogy ezért felejtette a fürdőben. Zavartan bekopogott, hogy bejöhet-e. Panni nővére a fejét vakarta, hogy Panni miért kérdezi meg a nem létező hörcsögét? Mert fésülködik – magyarázkodott Panni, és beslisszolt a fürdőbe. Szerencsére a ló már befejezte a dolgát, és elégedetten villantotta lófogait Pannira. Elég sárgák – csóválta a fejét Panni, de nem volt vesztegetni való idejük, ezért kituszkolta a lovat a fürdő ablakán. Szerencsére Panniék a földszinten laktak. A ló értetlenül meredt Pannira. Meztelenül az utcára?! – csapott a fejére Panni. Beletúrt a szennyesbe, és a ló utána dobálta, amit ott talált: a nővére szoknyáját, az apukája nadrágját, az anyukája blúzát.
– Vedd fel és várj meg a buszmegállóban! – intett az értetlen lópofának. Aztán behúzta az ablakot és kinyitotta az ajtót.
– Kihez beszéltél? – méregette a nővére.
– Hát a hörcsögömhöz – felelte Panni.
– És hol van? – nézett körbe a nővére.
– Sietnie kellett, a hörcsögiskola korán kezdődik! – válaszolta Panni.
A nővére nem vitázott, mert rohannia kellett, nem a hörcsög-, hanem a valódi iskolába. Ahogy Panninak is. Megmosta a fogát, felöltözött, de már nem volt ideje a reggelire, úgyhogy becsomagolta, a táskájába tette, és megnyugtatta anyát, hogy majd megeszi első óra előtt. Apát meg azért, hogy ne aggódjon, biztosan meglesz a nadrágja, nem tűnhetett el a szennyesből – és már kint is volt a buszmegállóban.
Ott volt a ló is. A várakozók tanakodtak, milyen állat vagy ember lehet ez, farmernadrágban, kék szoknyában, fehér blúzban. A ló a buszmegálló tábláját vizsgálgatta. Szép kék volt, mint az iringó. Beleharapott, mert úgy gondolta finom. De nem volt az, a fémlap beleakadt a lófogába. Panni fejét csóválva megjegyezte, hogy mosson fogat, de több jótanácsra már nem volt idő, mert megjött a busz. Mindenki felszállt, de a lovat megállította a buszvezető.
– Van bérlete, jegye, diákigazolványa? – kérdezte gyanakodva.
– De hát ő egy ló! – vette a védelmébe Panni.
– Akkor szájkosara? – rosszallt a buszvezető.
– Hiszen jól nevelt, látja, szoknyát visel – mosolygott Panni.
– Akkor is! – ágált a szigorú buszvezető.
– Blúz is van rajta – próbálkozott Panni.
– Nadrágos, szoknyás, blúzos lovak, szájkosár és bérlet nélkül nem utazhatnak – tessékelte le a buszvezető.
– Akkor én se utazom ezzel a buta busszal! – jelentette ki Panni.
– Felőlem – vonta meg az állát a buszvezető, rájuk csukta az ajtót és elindult.
– Most hogy menjek el az iskolába?! – nézett Panni szomorúan a busz után.
– Hát lóval – szólt a ló.
– Igen, te itt vagy, kedves ló – paskolta meg Panni a lovat, és intett, hogy kövesse.
– Nem úgy értettem – ragadta meg Pannit a ló, és a hátára emelte. Együtt nyargaltak át az utcák szürkéjén, a parkok zöldjén, átugrattak frissen festett padok barnáján, a kátyúba öntött szurok sötétjén, átvágtak a dolgukra igyekvő emberek színes forgatagán, és végül majdnem az iskola előtti lámpa pirosán is. De Panni ezt nem engedte, meg kellett várni a zöld jelzést a zebránál.
– Helló zebra! – köszönt a lába alatt a fekete fehér csíkoknak a ló. – Ideje felkelni, kezdődik az iskola!
Ám a csíkokat hiába noszogatta, azok meg sem mozdultak. Közben átértek a túloldalra, és Panni elbúcsúzott.
– Helló ló! Jó ló legyél, és várj meg itt! – hagyta meg, és bement az épületbe.
A ló szeretett volna jó ló lenni, de nem tudta, hogyan kell. Meg szerette volna kérdezni Pannit, de ő már messze járt. Az ablakon keresztül a ló látta, ahogy Panni benyit az osztályába, köszön a többi gyereknek, a tanárnőnek, leül a padjába, és előveszi a reggelijét.
Erre a lónak is megkordult a gyomra. Ekkor megpillantotta a táblát az osztályban. Szép zöld volt, mint a harmatos rét. A ló belökte az ablakot, Panni osztálytársai legnagyobb örömére bedugta a fejét, és nagyot harapott a táblába. Pont azt a részt tüntette el, ahova a tanárnő éppen felírta: dolgozat!
Szerkesztette: Majoros Nóra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése