Bertóti Johanna – Kiss Ottó: Nyári medveségek / RÍMDÚDOLÓ 6

Ez itt Bertóti Johanna Rímdúdoló nevű dalsorozatának hatodik része. A sorozat a tíz éves Író Cimborák tíz versének zenés feldolgozásából épül fel. Ezúttal Kiss Ottó Nyári medveségek c. versének a megzenésítését hallgathatjátok meg.

A videóban Takács Mari rajza elevenedik meg. A vers és illusztráció eredeti megjelenési helye: Kiss Ottó: Régi kincsek. Dudorászós versikék. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2011.

Köszönet Fehér Csabának a felvételért és hangkeverésért, illetve Bertóti Attilának a videó elkészítéséért.

Előző részek:

1. Hétvári Andrea: Kifordított mese

2. Czeiner-Szücs Anita: Bezsergő

3. Békés Márta: Káprázat

4. Miklya Zsolt: Cicaóriás

5. Csík Mónika: A fagyi

Örülünk, ha hallgatjátok a dalokat. Bátran osszátok meg másokkal is őket, illetve figyeljétek Bertóti Johanna YouTube-csatornáját és az Író Cimborák blogját, havonta egy-egy új Rímdúdoló-videóval jelentkezünk.

Imola kedvence Anyu, két keréken

 

Miklya Zsolt
Anyu két keréken

 

Illusztráció: Szántói Krisztián

 

 

Két keréken
gurul anyu,
nem is néz előre.
Sálja lobog,
és a kerék
le sem ér a kőre.

Piros köröm-
cipőjében
balerina volna,
ha útközben
nem zavarná,
mennyi még a dolga.

Erre tekint,
arra tekint,
szeme tele képpel,
de még nem tud
rollerezni
elengedett kézzel.

Ha majd anyu
megtanulja
ezt a mesterséget,
remélem, hogy
előre néz,
s nem ér hamar véget.

Aggódásom
fölösleges,
látom már előre.
Nem is tudom,
hogy tehettem
szert egy ilyen nőre.

  

Eredeti megjelenés: Anyu két keréken

Imola kedvence A vadludak éjjele

 

Szabó Imola Julianna
A vadludak éjjele

 

 

(Móninak)

 

Sárga folyókon viszlek, míg áttetsző és halk leszek. Akár a folyam. Innen már a bogarak héja is porrá fénylik. Tavasz vagy talán nyár van. Ajtókon suhan a suttogás, magával visz, hogy ígéret legyen a nappal. Nem félek már eltűnni. Csendesen belezuhanni a szárnyba, ami sosem illik rám. Kék leszek a távolodásban, tenger leszel, ahogy apad a közelség.

Éjjelre mind árnyakká hűlünk. Idegenné szelídülnek a fellegek a torony homlokánál. Nem nő belőlünk új élet, a régi is eliramlik a hegyoldal púpjain.

Szeretnélek megtartani, mint fákat a föld. De amit idő szült, annak mennie kell egyszer: tájon, folyókon, házakon túlra. Hívja egy másik évszak könnyű ringása, mint egy öl.

Sárga arcommal temetlek, hogy sose felejtsek. Lassan pereg, ami szabad. Fénylik ami az égre költözött. 

 

Eredeti megjelenés: A vadludak éjjele