Hogyan lettél Cimbora? Dávid Ádám keresett meg, hogy
csatlakoznék-e az induló Író Cimborák táborához. Nagy örömmel tettem.
Mi az a tíz
szó, ami először eszedbe jut, ha meghallod a szót „Író Cimborák”?
Csapatmunka, játék, kreativitás, írásgyakorlat, humor, kötetlenség, elhivatottság,
határidő, segítőkészség, témafelelős.
Mi az, ami
szerinted a legnagyobb érték a cimboraságban?
Számomra az, hogy minden helyzetben, mindig számíthattunk egymás támogatására,
segítségére, és hogy bárki bárhonnan bekapcsolódhatott a közös játékba. Hálás
vagyok, hogy a messzi távolból is részese lehetek ennek az építő közösségnek.
Mi az, amit nem
szeretsz a cimboráskodásban, vagy ami megnehezíti a cimboraságot? Ami minden adódó alkalommal fájdítja a szívem, hogy nem lehetek ott, amikor
a cimborák személyesen is találkoznak, összeülnek, alkotótáboroznak, örülnek
egymásnak. A fizikai távolság az, ami számomra sok mindent megnehezít.
Szerinted kik
olvassák többen a Cimbi oldalt: gyerekek vagy felnőttek? Miért?
Biztos, hogy felnőttek, de remélhetőleg a közelükben levő gyermekeknek is
olvasnak az oldalról, ajánlják az oldalt a gyermek- és kamasz olvasóknak is.
Miért jó, hogy
alapvetően online oldal vagyunk?
Ha nem lennénk online oldal, mi, akik messze élünk, nehezebben tudnánk
bekapcsolódni a játékba, és nem tudnánk ilyen rendszerességgel, így együtt
alkotni.Természetesen azért is jó, mert így olyan olvasókhoz is eljuthatunk,
akikhez másképp nem lehetne.
Alakulhatnak-e
ki (szakmai) barátságok egy online közösségen belül? Neked van-e ilyen
tapasztalatod a Cimbikkel kapcsolatban?
Mindenképpen. Sok számomra nagyon kedves írót, illusztrátort sikerült
megismernem a cimbis alkotómunkának köszönhetően, bár a szorosabb barátságokhoz
szükség van a személyes találkozásokra is, és ezekre azoknak van módjuk, akik
számára nem jelent gondot, hogy néha itt-ott találkozzanak.
Segítette-e
szakmai előrelépésedet és/vagy személyiséged fejlődését a Cimbi oldal? A határidők betartásában sosem jeleskedtem, de a havi témákhoz való
csatlakozás, a precíz író cimbik határozottan segítettek abban, hogy erre jobban
odafigyeljek.
Melyik projekt volt a kedvenced a
tíz év alatt? Miért? Melyik projektet tartod a legeredményesebbnek? Miért?
Nagyon nehéz választani, mert a tíz év alatt rengeteg szívhez szóló projektünk
volt. Az egyik nagy kedvencem az Otthonmesék projekt az Utcáról Lakásba!
Egyesülettel. Mélyen megérintett az is, amikor a leukémiával küzdő kis Lara
megsegítésére foghattunk össze, és írtunk meséket. Remélem, sikerült egy icipicit könnyíteni a terheken.
Milyen projektet látnál szívesen a
következő tíz évben?
Szeretném, ha még több, országhatáron is átívelő projektet szerveznénk, a magyar-kazah
vagy a Héthatár meseprojektünkhöz hasonlót, például egy magyar-török projekten
régóta gondolkodom. Nagyon szerettem azokat a projekteket is, amikor
gyerekekkel együttműködve, gyermekrajzokhoz írhattunk. Jó lenne még sok ilyen. Örülnék
annak is, ha a szövegeinkkel többször tudnánk ott segíteni, ahol erre nagy
szükség van. Remek lenne az is, ha lehetőségünk lenne eljutni könyvtárakba,
iskolákba, ahol gyerekcsoportokat tudnánk bevonni a közös alkotói játékba.
Ha négykezest kellene írnod egy
Cimbitársaddal, kit választanál? Miért?
Bárkivel örömmel írok négykezest. Tényleg, mikor lesz újra négykezesünk? Talán
a tíz év alatt kétszer-háromszor volt ilyen, ha nem tévedek.
Ki a kedvenc grafikusod? Miért?
Mely cimbis illusztrációját mutatnád meg másoknak? Miért?
Sok kedvenc grafikusom van, de Varga Zsófi illusztrációi a legkedvesebbek a
számomra az Illusztrátor Pajtásokkal való együttműködéseinkből. Zsófi gyönyörű
képeihez az Otthonmesék projekt kapcsán írtam szöveget, Lele címmel.
– Képzelj ide egy pöttyöt. – Milyen pöttyöt? – Olyat, mint az ujjad hegye. – És milyen színű ez a pötty, kék? – Ha akarod, akkor kék. – Akkor legyen fekete pötty. – Jó, legyen fekete és képzelj mellé még kettőt, kicsit feljebb. – Mintha szemek lennének? – Igen, ügyes vagy, éppen erre gondoltam! – Lehet neki szája is? – Igazi, mosolygós szája legyen! Kiri felröppent örömében. – Ez nagyon jó lesz! – Igen, jó lesz, de nyisd ki a szemed, amikor repkedsz, mert még leversz valamit… – De akkor elveszítem a mosolygós arcot! – Nem baj, majd elképzeled újra, de ez itt nagyon értékes… – Bom éppen hogy csak meg tudta menteni a kedvenc vázáját. Kiri visszahuppant az ágyra és kinyitotta a szemét. – Annyira mosolygott – mesélte izgatottan, mit látott. – Imádtam! – Aztán körbenézett, mintha először járna Bom szobájában. Kíváncsi lett, mit nem szabad leverni a szárnyaival. – Miért van ilyen sok könyved? – Mert sokat olvasok és a sok olvasáshoz sok könyv kell. Legalábbis, ha nem akarod mindig ugyanazt olvasni. – Én nem akarom! – tiltakozott Kiri, közben lopva kilesett az ablakon – még csak most tanulok olvasni. – Az nagyon jó – lelkesedett Bom és felállt a karosszékből. – Anyukádat lesed? – Hoz nekem epres kiflit. – Arra érdemes várni! – mosolygott Bom. Biztonságba helyezte a vázát, aztán levett egy vékony könyvet az egyik polcról. A derengő fényben porfelhő csillant és lassan szitált lefelé. Kiri érezte, hogy mindjárt tüsszentenie kell. Anyukája szigorúan meghagyta, hogy amíg Bom vigyáz rá, addig jól kell viselkedjen. És azt úgy kell, hogy egyenesen ülünk és nem vágunk közbe, és nem fészkelődünk, és a tányér fölé hajolunk, és a szánk elé tartjuk a kezünket, amikor tüsszentünk, ne higgye Bom az egész családról, hogy neveletlenek vagyunk. A tüsszentés azonban elmaradt, Bom pedig visszaült a karosszékbe, hogy megmutassa Kirinek a könyvecskét. Csíkos volt. És régi, mint Bom ráncos keze. Az öreg megsimogatta a könyvet, mint valami kedves ismerőst, aztán Kirire emelte csillogó tekintetét. – Emlékszel még az arcra? – A mosolygósra? – Igen, a mosolygósra. Könnyű volt elképzelni? – Nem volt nehéz – vonta meg a vállát Kiri. – Ezzel a könyvvel és a benne lévő szavakkal egész világokat tudsz majd elképzelni! Kiri nem értette Bomot. Minek elképzelni a világokat? De nem akart butaságot kérdezni, anyukája azt is megmondta, hogy ne kérdezgessen butaságokat. Egy ilyen nagy tudóst csak fárasztanak az ilyen kis gyerekek hasztalan kérdései. Mégsem tudta megállni. – Nem elég a pöttyöket elképzelni? – Eleinte elég – bólogatott Bom, de aztán több is kell majd. Például ennek a történetnek itt a könyvben nagy szüksége van rád, nélküled ugyanis nem bír létezni. Kiri megrebbentette a szárnyát. Most éppen Bom beszélt butaságokat. Anyu mondta, hogy nem szabad repkedni, nem szabad hangoskodni, de nem mondta mit kell csinálni, ha a nagy tudós beszél majd butaságokat. – Nem létezik a történet? – Dehogynem, a történet létezik, de ahogy te látod majd, úgy nem látja senki más. Olyan, mint a világunk. Sokan élünk benne, de senki sem láthatja olyannak, mint te. – Senki? – Senki! Ahogy te látod, az egyedül a tiéd. Ezért ennek a világnak nagy szüksége van rád. Rád és fantáziádra. – A pöttyökre? – Először azokra, aztán… – A mosolyokra? – Nagyon okos vagy! Kiri elégedetten dőlt hátra és az anyukájára gondolt. Meg az epres kiflire is. A világnak nagy szüksége van az epres kiflire. – Nagyon jó az a kifli – mosolygott Bom, mire Kiri elcsodálkozott. – Te gondolatolvasó vagy? – Dehogy! Én csak sejtettem, hogy erre gondolsz. Sok embert tanítottam már és minél több embert ismersz, annál kevesebb különbséget látsz köztük. Mindenki más, de mégis mindenki hasonló is egyszerre. – Mi is mások vagyunk. – De még mennyire! – nevetett Bom. – Mégis hasonlítunk? – Mindenki mindenkire. Kiri felült és kikapta Bom kezéből a csíkos könyvet. Ha úgy hasonlítanak egymásra, gondolta, akkor neki is el kell olvasnia ezt a sok poros könyvet! A tudós közelebb hajolt és megfordította a kezében, hogy a hátulján lévő írást észrevegye. – Kezd ezzel – tanácsolta, – de csak miután megetted az epres kiflit. Kiri azonnal felröppent és már látta is, amit Bom. Anyukája átért a hídon és közeledett a Fenyő-lakhoz. Melléhez szorította a könyvet és kisuhant az ablakon. Aztán visszasuhant, levert néhány ólomkatonát és egy megbarnult levelet a polcról, majd elköszönt, mert anyukája a lelkére kötötte, hogy mindig köszönjön. Ne tűnjön miatta az egész család neveletlennek.
Brezovai Gábor a barátom és hálás vagyok neki. Gyakorlati módszerével meg tudtam menteni az életem és ezáltal visszataláltam az íráshoz is. Gábor sikeres vezetőként több évtizedet töltött el a pénzügyi szakmában, majd felismerte, hogy mélyponton van az élete, ezért változtatott. Így talált rá valódi hivatására, az emberekkel való foglalkozásra.
Mi az, amit szeretsz magadban?
Szeretem az érzékenységemet. Szeretem, hogy sikerült elérnem egy olyan életet, amire mindig is vágytam. Szeretni tudom az embereket, végtelen türelemmel.
Az emberek képesek anélkül megváltozni, hogy megmondanád nekik a titkos receptet?
Hosszú évekig azt gondoltam, hogy az embereket meg tudom változtatni, és közben nem vettem észre, hogy az én életem nem tartott sehol. Klasszikus eset. Vizet prédikál és bort iszik. Rá kellett jönnöm, hogy először a saját életemet kell a saját módszereimmel megváltoztatni, és csak utána kezdhetem átadni a tudást.
Volt olyan időszak, amikor még nem tudtál az értékeidről?
A pénzügyi szakmában nagyon sikeres voltam. Akkor azt hittem, hogy az az igazi érték, amikor sok pénzt tudok csinálni, és ki tudok tűnni az emberek közül. A tanítás részét nagyon élveztem, de az állandó hajtás és megfelelés kiégetett. Amikor a kislányom megszületett, rájöttem, hogy nem lehetek az az ember, aki a születése előtt voltam. Vesztesnek éreztem magam. Úgy döntöttem, ha vállalok egy leánygyermeket, akkor nincs jogom olyan férfinak lenni, mint amilyet nem akarnék neki férjéül. Ez adta az erőt, hogy megváltoztassam az életemet.
Mivel kezdted a változást?
Az első volt a test. Kilencven kiló voltam, zsírban. Elkezdtem a táplálkozásomon változtatni. Újra elkezdtem intenzíven sportolni. Önbizalmat adott, ahogy a testem kezdett átalakulni.
A második volt az érzelem. A feleségemmel jó barátok voltunk, megértettük egymást. Tizenöt év alatt mindössze kétszer veszekedtünk. Mégis rá kellett jönnünk, hogy nem vagyunk boldogok. A sors úgy hozta, hogy amikor éppen kezdett jóvá válni a kapcsolatunk, akkor bekopogtatott egy fiatalember, akivel rájött a volt feleségem, hogy ők igazi pár. Én ezzel úgy voltam, hogy akkor megfigyelem, tényleg azok–e, és félreállok. Azóta én is megtaláltam a társamat, akivel közel hét éve együtt élünk.
A harmadik változás volt az üzleti élet. Öt éve dőlt el, hogy tanító vagyok. Teljes egészében felszámoltam az addigi életemet. A cégemet, illetve amit huszonhat évig csináltam, egyik pillanatról a másikra abbahagytam. Nem mondom, hogy könnyű volt a váltás, de a legjobb döntés volt, amit a párom sugallatának köszönhetek. Az első év nehéz volt, de a párom mellettem volt, végig mindenben segített, elviselte a nehézségeket. Most egyre több a tanítvány, egyre több embernek tudok segíteni a fizikai testét rendbe rakni. Csodálatosan alakul az életünk.
A változás közben hogyan kezelted a félelmeidet?
Azt gondoltam, hogy oké, akkor most a következő egy évet én erre fölteszem, és megnézem, hogy tényleg ez az én életem, vagy sem. Elkezdtem csinálni anélkül, hogy különösebb bevételeim lettek volna. Szépen, türelmesen, lassan kezdtem el építeni. Hónapról hónapra két-három ember jött tréningre. Utána négy-öt, nyolc-tíz. De ragaszkodtam ahhoz, hogy semmilyen marketinget nem folytattam. Azt mondtam, hogyha jó, amit csinálok, ha az életem érték, és ezt átadhatom másoknak, és ők is tudnak változtatni az életükön, akkor ez őrajtuk is látszani fog, és mások majd kérdezni fognak tőlük. Így is lett. Azóta sem végzek semmilyen marketing tevékenységet, mert akiknek dolguk van a másikkal, azok megtalálják egymást.
Innentől kezdve már csak hátra kell dőlnöd?
Nincs olyan, hogy készen vagyunk. Mindig van hova fejlődni. Ha hátra dőlünk, akkor elkezd az életünk hanyatlani. Emellett meg kell tanulnunk élvezni a változást. Amikor elmész egy koncertre, akkor nem a koncert végét várod. Ha az életed folyamatát élvezed, akkor nincs olyan, hogy céltól célig haladva öregszel és egyszer csak elfogysz, hanem egész életedben úgymond koncerten tudunk lenni. Nem arról szól az élet, hogy elérsz egy jó kocsit, egy új házat, egy utazást, de közben gürizni, szenvedni kell. Ha kínlódás az életed, akkor nem fogod élvezni a célok elérését.
Úgy érzem, ezt tapasztalatból mondod.
Igen. Sőt, néha még most is beleszaladok ebbe. A szemeim kissé fáradtak, és a napokban nem értettem, hogy mi van velem. Aztán rájöttem a párom segítségével, hogy reggeltől estig coaching, kezelés, hétvégén tréning, és feltettem magamnak a kérdést, hogy „oké, haver, te hol vagy? Lehet, hogy egy kicsit le kéne ereszteni?” Ez nem probléma, mert ember vagyok, a saját utamon haladok. Ugyanúgy nekem is tanulnom, fejlődnöm kell folyamatosan.
Fel tudod vállalni a hibáidat, az emberi érzelmeidet bárki előtt?
Nincs mit szégyellni. Ha vállalom magam, és meg merem mutatni magam, akkor olyan emberek fognak körbevenni, akik nem akarnak megváltoztatni, nincsenek elvárásaik velem szemben, hanem úgy vagyok jó nekik, ahogy vagyok. És ők meg nekem úgy jók, ahogy vannak. Elfogadhatjuk az embereket olyannak, amilyenek.
Te hogyan definiálnád a sikert?
Sikeresnek érzem magam, mert azt csinálom, amit szeretek, és az eredmények azt mutatják, hogy jól is csinálom. Nem mindenkinek van igénye Rolls Royce-ra és csillogásra. Pár éve találkoztam egy sikeres emberrel. Egyszerű, tiszta cigány pásztorember vezetett egy kb. százötven magyar szürkéből álló gulyát. Döbbenetes látvány volt, ahogy jöttek szembe. Végre láttam egy olyan embert, aki a helyén van, aki élvezi a természet közelségét, a munkáját. Na, ez boldogság, a teljesség. Nem az a célom, hogy minden tanítványom milliárdos legyen, hanem az, hogy aki a tréningjeimre jár, megtalálja saját magát. Aki ő.
Meséltél arról, hogy tanítani nem lehet, csak tanulni. Akkor a szülőknek és pedagógusoknak mi a legfontosabb tennivalójuk a gyerekekkel kapcsolatban?
A legfontosabb, hogy azt az életet éljék, amilyet szeretnének, hogy a gyerekeik, tanítványaik is éljenek. Arra figyeljenek, hogy a saját életük legyen boldog és teljes. Ne áldozatai legyenek a hivatásuknak. Sok olyan tanítót látok, aki annyira akar tanítani, hogy közben nem veszi észre, a saját életében nem boldog. Nem szereti az életét, és ez óhatatlanul benne lesz a tanításban. Nem mindegy, hogy a gyerekek hogyan emlékeznek rád. Hálával, szeretettel? Olyan tapasztalatot adsz nekik, amely erkölcsi normát ad a saját életükhöz? Egy gyermek a saját értékességét abban fogja mérni, ahogy a szülei, tanárai bánnak vele. Ha egy nehezebben kezelhető gyereket mindenki csak bánt, akkor ő értéktelennek fogja magát gondolni, és az egész életét ez az értéktelenség fogja áthatni.
Vannak olyan univerzális értékek, amelyek minden emberben benne vannak?
A szeretet, a szeretetre való igény minden emberben ott van. Akármilyen furcsán hangzik, nincs rossz ember. Ha ítélkezünk, akkor magunkat ítéljük meg. Gyerekkoromban nagyon jó képességem volt ahhoz, hogy az emberek gyengéit kihasználjam. Már felnőtt voltam, amikor egy régi barátom azt mondta, hogy Gábor, ez egy nagyon jó üzlet, de a te személyed miatt nem megyek bele, mert olyan szemétláda voltál velem, hogy én veled nem vagyok hajlandó együtt dolgozni. Ez pofon volt, de azóta is hálás vagyok neki, mert így rájöttem, hogy az adottságomat, a kommunikációs készségemet olyan dologra használtam, amivel bántottam másokat.
Az összes pofonért hálás tudsz lenni?
Ha visszagondolok bárkire, aki bántott, maximális hálával gondolok rá, mert minden bántás csak az én gondolkodásmódom hibáira világított rá. Nem volt könnyű megérteni, hogy ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel. Nem vagyok vallásos, de rájöttem, hogy ha szeretettel gondolok azokra az emberekre, akik engem bántottak, akkora a bántusukból eredő tapasztalatot a magam javára fordíthatom. Ez a tanulás. Olyan helyzetekbe hoztam magam, amelyeknek az eredménye mindig az lett, hogy vesztettem. De ez az én döntésem volt, nem az ő hibájuk. Az életem belőlem indul ki.
Van-e még vágyad?
Egy szép új otthon a párommal, de ez nem egy ilyen életcélszerű dolog. Nincs olyan konkrét életcélom, amit el akarok érni, mert azt az életet élem, amit szeretek.
A Rímdúdoló Bertóti Johanna ünnepi zenei albuma a tíz éves Író Cimborák verseiből. Johanna már korábban is zenésített meg verseket a Cimborák blogjáról, és úgy gondolta, hogy szép ajándék lenne a tíz éves gyerekirodalmi kör részére, ha kiválasztana a blogról a számára kedves versekből tízet, és megzenésítené őket. A 2022-es év végéig, márciussal kezdődően, minden hónapban egy új dal fog felkerülniJohanna YouTube-csatornájáraés a blogra. A videókban egy-egy rajz is szerepel, ezek többnyire azok az illusztrációk, amelyek a blogon az adott verset kísérték az eredeti megjelenéskor. Bertóti Attila animációs rendező készíti a videókat, amelyekben a szöveg az énekkel párhuzamosan olvasható, a rajzok pedig állandó mozgásban vannak. A felvételeket és hangkeverést Fehér Csaba készíti, így a dalok csodás minőségben szólalhatnak meg.
Íme tehát az első meglepetésdal, Hétvári Andrea Kifordított mese című versének megzenésítése. Az illusztráció Tuza Edit munkája.
Köszönjük, ha hallgatjátok a dalt, és megosztjátok másokkal is.
