Szeptember eleje volt, amikor az éjszakai égboltról még
nem számított túl későnek lehullani. A 89973-asnak esze ágában sem volt
lehullani, annál is inkább, hogy fogalma sem volt róla, milyen hónap van, mint
ahogyan arról sem, hogy ő a 89973-as. Egyébként akkor ezt még senki más nem
tudta, csak később derült ki. Aprócska volt és halovány, de szívében dalok
ritmusa pattogott, hasonlatok, metaforák, verssorok kavarogtak – ahhoz
hasonlók, hogy „ég a napmelegtől a kopár szík sarja...” A Nap körül keringett
ugyanis, és több mint három évébe került, míg egyszer sikerült neki, így hát
volt ideje és oka is költői indulatoktól hevülni. Úgy szerette volna
telekiáltani a világűrt, és magához ölelni egészen! Azonban irtózatos robajjal
haladtak el mellette a kőszívű aszteroidák, és minden igyekezetét elnyomta a
szférák zenéje.
Egyszer csak, amikor tompa fényét újabb dalokkal próbálta
izzítani, enyhe csiklandozást érzett az oldalában.
– Mi lehet ez? – csodálkozott, és óvatosan fürkészett
körbe.
Újra megcsiklandozták. Újra körbefürkészett, és
észrevette, hogy a távoli Földről nézik őt. Megpördült örömében, és akkorát
kiáltott, azt hitte, felrebben tőle a Fiastyúk is:
– Engem most fölfedeztek! Végre, fölfedeztek!
És valóban: a Földről árgus szemekkel lesték minden
mozdulatát. Ez a figyelés csiklandozta meg az oldalát, és tette borzongatóan
izgatottá. Végre, most kiöntheti a szívét, és elmondhatja szárnyaló verseit,
hiszen komolyan figyelik, várnak tőle valami szépet, igazat! Már kezdte volna,
ahhoz hasonlóan, hogy „ég a napmelegtől a kopár szík sarja”, de izgatott hangok
jutottak el hozzá a Földről:
– Ki kell számítanunk a prehélium szögét!
– Meg az aphélium távolságát!
– Sebaj, mégis megpróbálom! –
gondolta magában, de ezt kellett hallania:
– És a pálya excentritása?
Csalódottan hunyt ki, és csak másnap
éjszaka jelent meg ismét. Alaposan felkészült, hogy a lehető leghatásosabb
módon tárja fel kincseit: a dalokat, a hasonlatokat, a metaforákat, a
verssorokat.
– Szerintem alig van nagyobb fényerőssége, mit tizenöt
magnitúdó – hallotta a Földről.
– És az orbitális periódus?
Hiába tűnt el hamar, hogy ne lássák, a róla készített
képek kézről-kézre jártak világszerte a tudós társaságokban, míg egy esztendő
múlva, egy rövidke pillanatban újra lencsevégre kapta valahol valaki.
– Aranyjánosnak fogom hívni! – sóhajtotta a felfedező
elmélázva egy kicsit. A Kisbolygók Nagykönyvébe azonban ezt írták be: 89973.
Ezt legalább mindenki érti – mondták a tudósok – és egyébként is: nagyszerűen
illik hozzá ez a név!
 |
| Illusztráció: Miklós Kelemen |
