Dávid Ádám: TUSI, A TŰZNYELŐ

Bódi Kati illusztrációi

Hol volt, hol nem volt, az áramszüneten túl, de a világhálón innen, valahol a memóriám legmélyén tengődött egy hetvenöt tagú sárkánycsalád. Sopánkodott is Sárkánymama Sárkánypapának mind a huszonnégy fejével. Hogyne sopánkodott volna, akadt ott éhes száj untig elég! Egy tucat gyerekének tizenkét-tizenkét feje nőtt, két tucatnak hét-hét, három tucatnak éppen három-három, a legkisebb sárkánykölyök meg egyfejű volt. Ezt adjátok össze!

Az egyfejű vakarcs lett a család fekete sárkánya. Micsoda fejetlenséget okozott, mikor kidugta egy szem kobakját a sárkánytojásból! Ahelyett, hogy elbődült volna, mint egy rendes sárkánybébi, tüsszentett egy hatalmasat:

– Haa-aap-cii!

Hogyan tanultam meg repülni?

Sok ismerőstől hallottuk már, hogy mi írók, költők nem egészen a földön járunk. Hát jó, lebuktunk!

Töredelmesen bevalljuk, hogy a képzelet szárnyát mi tényleg mindig magunkkal hordjuk, méghozzá a farzsebünkben. Ez ugyebár egy munkaeszköz és igen hasznos, ha alattomos módon, bejelentkezés nélkül veti ránk magát az ihlet a sarki zöldségesnél, egy dugóban állva vagy egyszerűen fűnyírás közben.

Csak elővesszük szárnyainkat, óvatosan kiteregetjük, ellenőrizzük, hogy nem rágták-e meg a molyok, vagy egyéb unalmas lények, és hopp, már repülünk is.

Hogy hogyan és hová?

Erről szövegelnek majd május és június hónapban az Író Cimborák!

Induljon hát Kocsis Márkó Témabörze pályázatunkon nyertes ötlete nyomán a nagy irodalmi repülőtanfolyam, ahol a szelet Mészöly Ági veti, s az esetleges viharokat Várfalvy Emőke aratja.

Készen álltok?

3, 2, 1

Felszáááááááállllláááááás!!!!

Bódi Kati illusztrációja

Búcsúlevél pókoknak

Bódi Kati pókja

Kedves Olvasóink, Barátaink, Alkotótársaink és pókjaink a sarokban,
  

a szívünkben ünnepi érzéssel és meghatódva köszönünk most el tőletek. Megszerettük születésnapi gyerekünket, a Borilányt, és örömmel csodálkoztunk rá minden mese, vers, interjú és illusztráció kapcsán, mennyire sokfélék vagyunk, mégis egyformák abban, hogy csak játszunk gyerekmódra.

A facebookon megosztottuk cimboráink régi, kedvenc bejegyzéseit, és ez felért gyerekkori kutakodásainkkal elfelejtett kincsek után a pókhálós padláson.

No és rengeteg inspirációt, ötletet kaptunk tőletek a témabörze pályázatunkra, annyit, hogy alig győzzük feldolgozni.

Egy vallomással is tartozunk, leginkább a pókoknak. Nem volt tervbe véve, hogy szerepetek lesz a jubileum kapcsán, csak úgy beleszemtelenkedtetek a bevezetőbe. Ahogy a pókok általában szoktak. De a téma során felfedeztük azt a gazdagon elágazó, leheletnyi hálót, amely összeköt bennünket. Ha meghúztunk egy szálat itt, megremegett még ott, meg ott is.

Ünnepélyesen megígérhetjük, hogy vigyázni fogunk a sarokban lakó pókjainkra, és tovább szőjük a cimborák hálóját a következő születésnapig, meg még azon is túl.
  

Köszönjük, hogy velünk voltatok!
  

Az Író Cimborák nevében a szerkesztők:
  

Bódi Kati, Majoros Nóra, Mészöly Ágnes, Miklya Zsolt, Szabó Imola Julianna, Rét Viki és Várfalvy Emőke
  

Külön köszönet Dávid Ádámnak

Majoros Nóra: Jusztinia nem tud elaludni

Január 10-én kezdtük el ünnepelni a blogon a születésnapunkat az ÖT című bejegyzéssel. Szerkesztőink azóta bontogatják a levelesládájukban az izgalmasabbnál izgalmasabb csomagokat. Ahogy beérkeztek a versek, mesék, rajzok, a sok élményből bizony bennük is mese és kép gabalyodott, akár a téma elején felvetett pókfonál. Bori meséjét ma Majoros Nóra és Bódi Kati, no meg a sarki pókok szövik tovább.

Bódi Kati illusztrációi

A fákat úgy borította be a fehér háló, mintha egy vásári árus a törzsüknél fogva beleforgatta volna őket egy gigantikus vattacukor-készítő üstbe. A háló leheletnyi szálait az éjjeli fagy még fényes kristályokkal is teleszórta, így a vattacukorfák csak úgy szikráztak a holdfényben. Minden ötéves kislány álma lehetne egy ilyen csillámos vattacukorfa, ha nem csúnya, fekete és tekintélyes méretű pókok készítenék őket. Éppen akkorák, mint egy ötéves kislány tenyere.

            Az egyik pókhálógömbben, a kopasz ágváz között fehér függöny határolta a pókgyerekszobát, ahol Jusztinia, a pókgyerek feküdt függőágyában.

            – Anyaaaaa, nem tudok elaludni – szipogta, és magához szorította pókfonalba pólyázott alvópoloskáját.

            Pókmama egy elhaló sóhaj kíséretében ereszkedett le a fa égbe nyúló sudaráról.

            – Mi a baj, kincsem?

            – Félek.

            – Nincs mitől félned. Nézd, körülvesz a háló gömbje, és mind a kettőezerhatszáztizenhárom pókrokonod a közeledben alszik. Aludj te is.

            – Anyaaaaa, mesélj nekem!