 |
| (c)Makoviczki Dóra |
Miről meséljek ma este? Láttad-e a szomszéd lépcsőház előtt terebélyesedő Annabelle hortenziát? Hát azt tudod-e, hogy egyszer egy Annabella nevű kislány lakott ott, és pontosan a cserjére nézett az ablaka?
Történt egy nap, hogy Annabella észrevett egy hirdetést az újságban: az ország királya tudatta a világgal, hogy mivel neki csak egy szál fia van, örökbe fogadná mindazokat, akik tagjai akarnak lenni a királyi családnak. Mondta is Annabella, anyu, apu, én elindulok, megkeresem ezt a királyt, fogadjon engem is örökbe, ülhessek én is a királyi asztalhoz, lakhassak én is a palotában! Képzelheted, hogy meglepődtek a szülei, nézegették, forgatták az újságot, és csak annyit bírtak mondani, hogy ők már lassan megöregedtek, de még semmiféle királyról nem hallottak. Annabella viszont menni akart, mit volt mit tenni, csomagoltak neki pár szalámis zsemlét, és útnak eresztették. Már a keze a kilincsen volt, amikor anyukája gyorsan még egyszer utánanézett a dolognak, és odakiáltotta Annabellának, hogy bizony feltétele is van a királynak: csak azt fogadja örökbe, aki ismeri a királyfit! Annabella legyintett, mit nekem királyfi, gondolta magában, vagyok én olyan jó kislány, hogy jóságomért örökbe fogad majd a király!
Alig hagyta el a várost, amikor megpillantott egy szegény öregembert. Ott kínlódott, görnyedezett egy szőlőlugasban, oda is szaladt hozzá Annabella.
– Segítsek-e öregapám? Mivel fáradozik?
– Hát te mit keresel itt, ahol még a villamos sem jár? – csodálkozott az öreg, aztán elmesélte, hogy épp a szőlőtöveket ápolja, tisztogatja, a terméketlen veszőket pedig lemetszi.