Prütty Márk volt a legelvetemültebb gonosztevő a
városban, ezt mindenki tudta róla. Ismerte a bűnözés minden csínját-bínját,
főleg a lopásban volt jó, abban nagyon. Ellopta a csokis gofri tetejéről a
habot, a postaládáról a pirosat, az autók kerekét menet közben, a zongorából a
hangokat, a repülőből a pilótát.
– Vészhelyzet,
itt a föld, hová tart az a Boeing 727-es? – sugározta ijedten az
irányítótorony, mert a repülőgép tovasuhant Kambodzsa felé, ahelyett, hogy
szépen kanyarodott volna egyet Esztergom felett, és leszállt volna a
leszállópályán, ahogy minden rendes gép szokott. Az utasok, akik eredetileg
Budapestre készültek az országos Tajvani kutya és Norfolk Terrier kiállításra,
most tanácstalanul kászálódtak ki Tajvanban, a kétszáz kutyával együtt. Semmi
hasznát nem vették most a kutyáknak, jobban jártak volna, ha csomagolnak
maguknak szúnyogriasztót, felfújható gumicsónakot vagy virágmintás, rövid ujjú
inget. A kutyák egy pillanat alatt szanaszét széledtek, magukra hagyva
tanácstalanul pislogó gazdáikat, akik most lemaradtak a kutyakiállításról. És
mindezt Prütty Márk miatt.
Sokáig nem
tudták elkapni Prütty Márkot. Mert hogy fondorlatos is volt a gazember, és
okos, hiába nem tanult, a bűnözéshez, na ahhoz megvolt az esze. Nehéz volt
elkapni őt, de nagyon. Minduntalan kisiklott a rendőrök kezéből, messzire járt
már, mire a rendőrautó lefékezett a tett színhelyén, szirénázva, piros-kék
fényt szórva a sötét éjszakába.
Prütty Márk
eközben kényelmesen megvacsorázott egy tizennégy emeletes ház tetején, onnan
nézte a felfordulást, és a markába nevetett. Vacsorára rebarbara-pitét evett
kaviárral, amit egy étterem teraszáról csórt el.
Ez a pite lett
a veszte. Volt ugyanis a rendőrök között valaki, aki nagyon szerette a
rebarbarát, és a szaglása is szokatlanul éles volt. Egyébként Hétre Barbarának
hívták, mert minden reggel hét órakor szolgálatba lépett. Ez a rendőrnő
kiszagolta a pitét tizennégy emelet távolból is, és lifttel felment gyorsan a
tetőre. Mielőtt Prütty Márk belemarkolhatott volna a kaviárba, már csattant is
a bilincs a csuklóján.
Ott
szomorkodott Márk a cellában, és számot vetett az életével. Aztán hirtelen
megvilágosodott.
A
megvilágosodást nem valamilyen belső gondolat okozta, hanem egy sugárzóan fehér
fénynyaláb, ami behatolt a börtön rácsai között, és egyenesen ráesett.
Márk csak
annyit érzett az egészből, hogy könnyű lesz, mint egy tollpihe, és felfelé
repül.