Az égi utazás végállomása

Az ég nem csak kék lehet, és a mennyországban nem csak angyalok lakhatnak.

Demény Andrea illusztrációja

Az elmúlt néhány hétben elrugaszkodtunk a földtől és a valóságtól is. Tehetséges fiatalok mondták el nekünk, milyen munka folyik az Élet Gyárban, és mi történt a lánnyal, aki nem nézett körül. Volt, aki a gyerekkor sötétebb vidékeire vezetett minket, másvalaki oda, ahova mezítláb járnak az angyalok, egyikünk örök-zöld mennyországot álmodott, másikunk pedig olyat, ami itt, a Földön jelent menedéket azoknak, akik másféle cipőkben járnak.

Megtudhattuk, mi kapható – és mi nem – az Ég-boltban, hogy miről beszélgetnek az angyalok, hogy hányféle is egyszerre az ég, és hogy a minden éneke tiszta, mint a csend.

Mindenkinek köszönjük, aki velünk tartott ezen az utazáson – reméljük, hogy ha felnéztek az égre, sokminden eszetekbe jut majd, amit ebben a bő hónapban olvashattatok az Író Cimborák tollából.

Szeretettel és üdvözlettel:

Mészöly Ági és Wéber Anikó

Békés Márta: A hold

Mondják, fényes, égi herceg,

mástól lopott fénnyel henceg.

Ezzel is csak akkor kérked,

körötte már éj sötét lett.

Saját fénye nincs egy szikra,

úgy tesz, mintha – ez a titka.

Belső izzás sohasem volt;

hiszi, hogy övé a mennybolt.

Egyvalakivel van jóban,

saját tükrével a tóban.

Egymást dicsőítik sokat,

s megvetik a csillagokat.

Ellenségük minden hajnal,

el is tűnnek sápadt arccal.

Éjszaka

Szorgos, szép nap után, ha a mester hívja az alkonyt,

ujjáról lehúzza a gyűszűt, már ma nem alkot,

gombostűit a bársony tűpárnába betűzi,

csillagjós kibetűzi; látszik az isteni szándék.

„Még nem kész, te bolond, félmunkám nem mutatom meg,

bárhogy hajt az idő, még dolgoznék a világon,

mert ha lezárom, fölmerül újra egy újszerű ötlet,

tágul a rend, és én nem is értem egészen a dolgot.

Így hát nap nap után majd fejthetem újra a fércet;

inkább el sose készül, kontár mű ne szülessen.”

A fotót készítette: Rónai Gábor

Miklya Zsolt: A minden éneke

Miklya Emese Sára illusztrációja 

Egy pillanatra még

rád mosolyog az ég,

utána elborul.

Arcát mutatta, már

nem járja napsugár,

korábban alkonyul.

A spaletták mögül

figyeld, hogy elnököl,

intézkedik a szél.

Lombot tép, ágra hág,

hadd lássa a világ,

hogy boldog, aki fél.

Különben semmi gond,

zúgással is kimond

egy s mást, míg intonál.

Ne gondold, hogy hamar

tudatja, mit akar,

elég, ha áll a bál.

Törik a gally, cserép,

bádogtetőzenét

ropog a jégdara.

Már azt hiszed, a csend

kifulladt, lépre ment,

és elfogyott dala.

Pedig csak arra vár,

felkapja egy madár,

s magasba száll vele.

És elcsitul az ég,

készül a semmiség,

a minden éneke.