Németh Eszter: A háromszögletű diótorta

Németh Eszter meséje igazi bújócska: rengeteg cimbora rejtőzködik benne. Ipiapacs, ki bújt el? A képet a waltendorfi művészeti ovi 3-5 évesei rajzolták, hogy Bori tudja, mi minden SZÜKSÉGES és FONTOS egy szülinapon. A plakát különlegessége, hogy a feliratot egy Bori nevű, magyar kislány írta.

Bori volt a Rímkóci család legkisebb lánya. Három nővér és egy báty mellett bizony nem volt könnyű boldogulnia. Szerették ugyan a testvérei, persze hogy szerették, de beteg szüleik ápolása mellett alig-alig jutott rá idejük, hogy játsszanak vele. Jóval idősebbek is voltak Borinál, nem igazán volt türelmük hozzá. Még a születésnapjáról is mindig megfeledkeztek. Az első években csak sejtette a kislány, hogy valami különleges élményből marad ki, és torkaszakadtából bömbölt reggeltől estig, mikor eljött a nagy nap. Később vágyakozva figyelte, hogy a többieknek a születésnapjukon torta jár ajándékokkal, neki meg még a fülét se húzza meg senki, ha eljön január huszonkettedike.

         Aztán az ötödik születésnapján Bori kipattant az ágyból, és ahogy felöltözött, a lába ellenállhatatlan erővel vinni kezdte az erdei út felé. A kis Rímkóci érezte, hogy vár rá valahol a világ eldugott pontján egy cimbora, aki enyhíteni tudná a magányát, és talán a születésnapjáról sem feledkezne meg.

De különben is, ha egyet nem talál, talál majd sokat. Aztán, ha nem derül ki, hogy mi az a szülinap, hát majd ő csinál magának. Mondjuk most, az ötödiken. Csak ez a barátosdi, na, ez nehéz ügy. Ott van ugyan Matilda meg Emília az oviban, de ők vajon tudják, mi az a szülinap? Vagy kérdezze meg Cipriánt, esetleg a Sünimanót?

         Sünimanó furcsa szerzet volt, folyton rémeket látott a sötétben, és mindig rászólt Borira, ha a Lencsilányról vagy a birodalmi sárkányról mesélt. Volna. Szóval Bori nem mesélt, se a csíkos pulcsis kisegérről, se a kekszidomárról, sőt a pöttyös labdás, piros lufis alakokról sem, akiket csak néha látott. Meg a furcsa párról sem, a mindig mindenre reagáló kerekről, meg a hallgatag, de vicces szikárról. Nem, Bori nem mesélt a kölyökről sem, a furcsa, alig láthatóan kockás rövidnadrágosról sem, sőt a rókás lányról sem, pedig belőlük kettő is volt, az egyik rajzolta a rókákat, a másiknak meg rókahegyes volt az orra. És ott van még a tündér meg a kék üveggolyós. A királylányosat meg a vízcseppeset pedig külön nagyon szereti.

          Bori megállt, jócskán benne járt már az erdőben, és elgondolkodott, mi van, ha a szülinap azt jelenti, hogy mindenkit meg kell hívnia? Egyszerre megrémült, jaj, ha valakit kifelejt, akkor az lesz a tizenharmadik tündér, és megátkozza. Aztán aludhat száz évig, pedig már így is hiányzott négy születésnap a leltárból! Aztán egyszerre eszébe jutott! Úgyis mindenki megfordul a játszótéren, hát kiírja, hogy szülinap, meg barát, meg jöjjenek. Le is rajzolja! Igaz, ehhez most haza kell mennie, mert papírt meg ceruzát elfelejtett hozni a világgá menéshez, és mert belátta, hiszen okos lány volt, hogy a „világgá” az nehezen megtalálható hely.

          Megszületett a plakát, kitette, hazament, és várt. Ez a csendes várakozás annyira nem volt rá jellemző, hogy anya megmérte a lázát, az egyik nővére rajzolt neki, a másik nővére sütött egy sütit, a harmadik szörpöt hozott. A bátyja meg egy zsák almát, azért egy zsáknyit, hogy Bori lássa, milyen erős.

         De Bori bizony csak ült, és ötévnyi életében először moccanatlanul a kapura figyelt. Ma ki kell derüljön a szülinap körüli titok!

        Először a rém a sötétben jött, mert januárban korán sötétedik, így rémesen gyorsan odatalált, aztán a Sünimanó, a kerek, meg a vicces szikár. A kölyök meg a birodalmi sárkány együtt érkeztek, és csak gyűltek és jöttek. Mindenki hozott valamit. Az egyik sütit sütött jól, a másik énekelni tudott. Volt, aki rajzolt, mások mesét hoztak. Nevettek, bolondoztak, mókáztak, még diótorta is került. Bori úgy érezte, hogy tulajdonképpen a szülinap, az diótorta.

        Mikor aztán anya fellőtte a pizsamát, a vendégek meg hazamentek, Bori még mindig nem tudta, hogy mi az a szülinap. Azt viszont pontosan tudta, ha plakátot talál a játszótéren, biztosan lesz hozzá kedve. Hadd örüljön mindenki ugyanígy. Hiszen mindenki eljött, és együtt lenni olyan jó!

Anya betakarta, és csak annyit mondott:

        – Álmodj szépeket, Világgá Bori! – azzal lekapcsolta a villanyt.