A színét nem vesztett Aranyecset

Nemes Nagy Ágnes az ötvenes években hosszú hallgatásra volt ítélve, az Újhold folyóiratban indult nemzedéktársaival együtt. Ez idő alatt érlelődhetett meg Az aranyecset c. "keleti meséjének" világa, ami 1962-ben jelent meg először a Móra Kiadó gondozásában. Nemes Nagy Ágnes, aki lírájában az objektív nézőpont, az alanyi költészettől eltávolító költői attitűd képviselője, gyereklírájában a szerepköltészet határát is átlépi Bors nénijével vagy a „Mennyi fényes, szép madár” testvérdialógusával. Az aranyecsetben pedig adott a mese keretei közé ágyazódó szerephelyzet, amely lehetőséget nyújt a szimbolikus átélésre és a teljes azonosulásra egyaránt. Értelmezői is úgy vélik, hogy Nemes Nagy meseeposza olvasható a művészet teremtő erejének allegóriájaként éppúgy, mint a Kádár-korszak politikájának ellenszegülő, öntörvényű művész allegóriájaként, alapvetően mégsem allegorikus mű. A mai olvasó nyugodtan olvashatja akár korai fantasyként is, mint a „gondolj-rám-virág” Gyűrűk Urából kilépett testvérét. Vagy olvashatja a klasszikus mesehagyomány „keleti” variánsaként, amely a hatalom kérdéskörét járja újra és újra, megmutatva a mindenkori oligarchizmus mocsárvilágát, s a belőle szabadulni igyekvő autonóm lény és teremtő művész szabad döntéseinek és mozgásának lehetőségeit. Mindezt azzal a mesei, nyelvi fantáziával és leleményességgel, ami igazán élvezhetővé és olvashatóvá teszi ma is a művet, gyerek és felnőtt számára egyaránt.

Ezért is határozták el az Író Cimborák alkotói, hogy élnek a lehetőséggel, és újraolvassák Az aranyecsetet. S ha már alkotói műhelyről van szó, tovább is írják azt. Vajon mi történne ma az ecsettel, bő fél évszázaddal később, változott-e a létezésnek és az alkotásnak a logikája – a hatalomról nem is beszélve –, milyen új szereplők, karakterek és nézőpontok, milyen léthelyzetek és beszédmódok folytathatnák a történetet és a lírai megszólalást. Főleg úgy, hogy az alkotók – tizenhatan – tizenhatféle nézőpontot képviselnek. A szövegvilágot az alapműre támaszkodva, minden alkotó a saját elképzelése alapján formálta tovább, úgy, hogy ismerte az előtte írott új művek sorozatát is. Tehát egyfajta szövegstaféta keletkezett, amely során kb. tíz naponként adták át egymásnak az új meséket, verseket, s ezzel a stafétaecsetet. Az illusztrátorok pedig a kész szövegek közül választhattak egyet-egyet. A februártól július elejéig tartó alkotói folyamat termését kezdjük közölni nemsokára, heti két megjelenéssel. Az indító mese a Könyvhéttel párhuzamosan jelenik meg, ezzel is gyarapítva a könyvheti események számát és világát. Addig is érdemes megkeresni Nemes Nagy Ágnes Aranyecsetjét, ami az interneten is olvasható. Az illusztráció az 1962-ben megjelent kötet borítójáról való, Lukáts Kató grafikus munkája.

Bódi Kati és Miklya Zsolt sorozatszerkesztők