 |
| Illusztráció: Vince Krisztofer (Szabadka, Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola) |
Az eperszájú csukott szemmel tűrte, hogy anyus felöltöztesse, valójában még a bicikli gyerekülésében is aludt. A hideg szél csak a pilláit tudta borzolni a sálba, kendőbe bugyolált kislánynak.
A szomszédban Sanyi bácsi és Cikimama már ébren voltak, de az eperszájú nem gondolt a kakaóhoz szükséges tejre, amit ilyenkor fejnek. A Világucca melletti lakótelep ablakai mögött sötétség honolt, csak néhány konyhában égett a villany. Az óvoda rácsos kapuja sötéten ásított anyusra, amikor kiemelte a még mindig csukott szemű eperszájút, és a hátsó ajtón beadta a konyhába.
Az óra a falon hatot ütött. Mióta Mamóca beteg lett, nem volt kire hagyni az eperszájút, ha anyus nappalos műszakban volt. Gitta mama ezekre a napokra kérte magát délelőttösnek, így került a kislány már nyitás előtt az óvodába. Pisti szülei is korán jártak dolgozni, és ha Gitta mama volt a reggeles, a többi gyereket is az ovi konyhájában gyűjtötte össze. Ezeken a napokon az eperszájú hazamehetett ebéd után Gitta mamáékhoz, ahol Franzl papa maga mellé vette a kissezlonyra, de nem lehetett tudni, melyikük aludt el előbb.
A nagy, kékes gázlángú tűzhelyrózsán álló lábosból ilyenkor sisteregve kifutott a tej, Gitta mama sietve lehúzta, hogy a nagy porcelánkancsóba töltse a bőven mért kakaóra. Az eperszájú és Pisti összenéztek vastag anorákjaik gallérja felett, majd ügyetlen mozdulattal letépték az egyujjas kesztyűket, hogy boldoguljanak a cipzárral, és nagy üggyel-bajjal kiszabaduljanak a csizmákból is. Újult kalandvággyal kapkodták kurta lábaikat az óvoda belsejébe vezető ajtó felé. A középső csoport öltözője esett legközelebb a konyhához, ami nagy szerencse volt, mert a folyosón még nem égett a villany. Pisti meg is ijedt egy pillanatra, de elég volt ránéznie a csillogó szemmel, harisnyában surranó eperszájúra, hogy ne féljen.
Ha ez a tökmag, akit mindig mindenki elpáhol nem fél, majd pont neki, a középső csoport rémének száll inába a bátorsága? No, azt nem! – horgadt fel benne dac.
Az eperszájú tényleg nem félt, tudta, hogy az árnyékok és a tárgyak nem bántanak, és ha Pisti kekeckedik, hát elgáncsolja. Ezt már hetekkel korábban kigondolta. Rámosolygott jelére, a háromadagos fagyira, ami hűen őrizte a helyét. Felakasztotta az anorákot, és megkereste a papucsát.
Pisti gyámoltalanul követte, az ő jele a homokozóvödör volt a kislapáttal. Valaki igazán elmagyarázhatta volna neki, hogy kell játszani velük, gondolta bosszúsan az eperszájú, Pisti ugyanis verekedős volt, és a homokozóban is elgyepált mindenkit, vagy rájuk szórta a homokot. Az eperszájú is kapott a homokból bőven, így aztán kerülni kezdte a homokozót. A lányok miatt pedig a mászókát. A háromadagos fagyi melletti jelek, a baba és a játékmackó undokbéka tulajdonosai csak később jöttek, amikor már Panni néni is az óvodában volt. A lakótelepi gyerekek rátartiak voltak, szép ruhákban jártak, amire vigyázni kellett. Gyakran meghúzták az eperszájú haját, aki a Zsóóócitól örökölt pigidzsekiben és kertésznadrágban csak a copfjai miatt nem festett úgy, mint egy fiú.
Nem csoda hát, hogy az eperszájúra aznap reggel rátört a komiszkodhatnék. Pisti szokatlanul gyámoltalanul és ügyetlenül akasztotta fel a kabátját, sűrűn pislogva felé, mintha tőle várna segítséget. Ám azt hiába várta! A kislány sarkon perdült, és hangos papucscsattogással elvonult a konyha felé. Az öltöző mellett azonban megállt, és mukk nélkül várt. Amikor Pisti elérte a bejáratot, rettenetes ijedelemben volt része. Maga a minden mumusok aprócska fejedelme ugrott elé, és a hangos huhogással rákiáltott.
Az eperszájú a jól végzett ijesztgetés után bevonult a konyhába, letelepedett a konyhai asztal mellé, és vágyakozó szemeket meresztett a pöttyös bögrére és a kakaóra. Hanem Gitta mama sem a fülén ült, azon nyomban kifordult a konyhából, hogy a hangosan bömbölő Pisti segítségére siessen.
Hosszú percek teltek el várakozva, mire Gitta mama és az átöltöztetett Pisti megérkeztek. A kisfiú felmászott a székre tisztes távolban az eperszájútól, majd titkos, kaján vigyorral szürcsölte a pöttyös bögréből a kakaót. Amiből az eperszájú egy kortyot sem kapott aznap reggel. Sőt, a kifli is a zacskóban maradt. Pedig azt anyus neki csomagolta, és adta be Gitta mamának vele együtt.
– Nem szép dolog másokat ijesztgetni – nézett az eperszájúra feddően Gitta mama.
Az eperszájú pontosan tudta, hogy Gitta mama mennyit morog a vásott Pisti rendbontásai miatt. Még a száját is eltátotta az égbekiáltó igazságtalanság hallatán. Szólni nem mert, de elkapta Pisti diadalittas pillantását. A kislány remegni kezdett a dühtől, és hatalmas krokodilkönnyek gyűltek a szeme sarkában. Gitta mama azonban ügyet se vetett rá. Az eperszájú lecsusszant a székről, és könnyes, dühös pillantással vetette oda Pistinek:
– Pisis! – azzal kiment a konyhából.
Panni néni találta meg a csoportszoba sarkában a szőnyegen összegömbölyödve alvó eperszájút, arcán az elmaszatolt könnyek nyomával. Mellette mesekönyv, a szurokbaba rajzánál nyitva.
Amikor Gitta mama az óvónéni kérdésére elmondta, mi történt, Panni néni odahívta az eperszájút, és ő is megdorgálta a gonosz ijesztgetésért. A fölnőttek aztán túlléptek az eseményeken, volt más dolguk is.
Ebéd után Gitta mama lépett a csoportszobába, hogy hazavigye, de az eperszájú nem volt sehol. Lett nagy ijedelem, hát még, amikor kiderült, hogy a levegőzés óta senki se látta.
A háromadagos fagyi is csak a papucsra és a váltás ruhára vigyázott. Az eperszájú ugyanis a levegőzés ideje alatt megszökött. Odaoldalgott a kerítéshez, és amikor a postás bácsi belépett a kertkapun, előzékenyen megtartotta neki. Ahogy a postás befelé indult, az utca oldaláról csukta be.
Kissé meg is szeppent a saját vakmerőségétől, de azt biztosan tudta, hogy az oviba vissza nem megy. Soha többé! Gonoszok, gondolta, és hirtelen elhatározással átment az utca túlsó oldalára, ahol a hóbuckához szaladt. A postás ekkor lépett ki az óvoda kapuján, de nem ismerte fel az eperszájút. Azt hitte, a ház előtt beszélgető fejkendős asszonyokhoz tartozik. A kislány végül úgy döntött, megvárja Zsóóócit, aki biztos hamarosan végez az iskolában. Azt persze nem sejtette, hogy Zsóóóci az idén napközis. Makacs daccal álldogált az alig tíz méterre lévő iskola előtt, amikor hirtelen megállt mellette valaki biciklivel.
– Hát öreganyádat hová tetted? – Az eperszájú szeme elkerekedett Franzl papa láttán, aki már messziről megismerte unokáját, és sietősre fogta.
A kislány dacosan hallgatott. Franzl papa nem kérdezgette sokat, a csomagtartóra ültette, és hazaballagott vele.
Otthon aztán a leves megolvasztotta az eperszájú nyelvét, és nagy pityergések közepette elregélte a vele történt égbekiáltó igazságtalanságot. Franzl papát szerencsére más fából faragták, mint Gitta mamát és Panni nénit, így nagyot kacagott a kislány mumuskodásán meg Pisti ijedelmén.
– Megérdemelte. Meg öreganyád is az ijedelmet, hogy kapkodhatnak most – nevetett nagyot.
Aztán a telefonhoz lépett, és Panni nénit kérte a készülékhez. Az eperszájú csak elmosódó dörmögést hallott a sezlonyon a takaró alól, aztán elnyomta az álom.
Estefelé Franzl papa vitte haza az eperszájút, anyus is megérkezett. Cikimama átjött a szomszédból, és jól megnézte a fölnőtteket az asztal felett.
– Azt a kislányt meg majd én elviszem az óvodába, amikor felkel!
Hanem ezt már az eperszájú sem bírta szó nélkül.
– És a pöttyösbögre meg a kakaó?
Cikimama elmosolyodott, és egy pöttyös bögrét húzott ki a köténye alól.
– Megszökni meg nem kell. Akár ki is nyithatod a szád, ha igazságtalanság ér! Te, világuccai világcsavargó.
Szerkesztette: Miklya Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése