Illusztráció: Halász-Géczi Ágnes
Én vagyok én,
szürke szárnyak helyén foltok.
Letépett holdkaréj a párnám,
magamra húzom az eget.
Tágul bennem a tér,
távolodik a közel.
Helyet markol
magának a csend.
Nehezít.
Mellkasomra ül a nélküle sötétje,
gyökeret tép,
ágat tör,
éget.
Szavak kellenek,
és otthoni eső.
Tenyérbe simulás,
tobozok,
dália,
anya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése