Csík Mónika: Állati limerickek (Noé bárkájának apokrif utaslistájáról)

Móricz Ildikó grafikái

Itt egy nyúl, lakhelye Pécel,

vagy nyüzsög, vagy épp lelécel,

nyúlfarknyi répája

ott hever megrágva

szerinte túl uncsi étel.

Itt egy jak, lakhelye Bhután,

naphosszat kérőzik bután,

„állj arrább!” – szólnak rá,

bődül, hogy „jól van má”,

ám tovább ácsorog sután.

Itt egy borz, lakhelye Párizs,

kínjában bebűzölt máris,

– „miféle szag ez, te?”

kérdezi a medve,

hangjára dőlnek a fák is.

Itt egy gyík, lakhelye Horgos,

zöld színű, helyenként foltos,

mezítláb érkezett,

mondja, hogy férjezett,

ámbár ez nem olyan fontos.

Itt egy őz, lakhelye Zombor,

ismertetőjegye: tompor,

pörge a feneke,

sokat fut eleve

naponta több órát sportol.

Itt egy ló, lakhelye Becse,

imádja hallani: „csecse”,

beképzelt teremtés

sok viszályt teremt és

„tessék” helyett mondja „nesze”.

Itt egy tyúk, lakhelye Tóba,

sohase ugrott még tóba,

helyette tetőre

röpköd, hogy belőle

ne lakjék jól ma a róka.

Itt egy sün, lakhelye Baja,

párjával gyűlt meg a baja,

civódtak hajnalig,

gondolták: majd akik

ráunnak elhúznak haza.

Itt egy légy, lakhelye Csenger,

örül, hogy nincs arra tenger,

fal tövén napozgat

miközben lapozgat

unottan megannyi ember.

Itt egy fürj, lakhelye Dorog,

a szeme mérgében forog,

galambok elették

előle szemenként

mindazt, mit magával hozott.

Itt egy pók, lakhelye Gyála,

naphosszat folyik a nyála,

nézi a legyeket,

nyeldekel eleget,

bár legyet fogni túl gyáva.

Itt egy hód, lakhelye Pacsa,

állítja: biztos, hogy kacsa

mindaz, mit pletykálnak

róla, hogy lekvárnak

valótól nőtt el a hasa.

Itt egy kos, lakhelye Tököl,

rögtön döf, sohasem tököl,

bár egyszer véletlen

pisilt a szél ellen,

s úgy tűnt: döfés helyett töröl.