(c) Szőnyi Gergely |
Április
volt, április.
Hogy látta-e bárki is
rajtam kívül azt a kislányt,
barna kislányt, nem tudom.
Jött, csak jött a főúton
zöld kalappal, kiskabátban
– hová tartott, nem tudom.
Pici kéz,
pici láb,
lett voln’ szárnya legalább!
Dróton ültem egymagamban,
és ő megtorpant alattam
ott a mélyben. Reám nézett.
Engem nézett.
Egész álló délután
meg nem moccant pici térde.
Lila árnyam hullt elébe,
de nem látta, jól tudom.
Sokan jártak az úton.
Április volt, este lett.
Gyújtották a fényeket.
Elindult a barna lányka,
zöld kalapja, kiskabátja vele tűnt el.
Itt hagyott.
Csitt!
A világ azóta is tintafolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése