Az okos tyúk

Szeretném, ha írnátok az okos tyúkról
(Noszkovity Emili, a szabadkai Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskola tanulója)

Vidéken nőttem fel, ahol sok tyúk vett körül. Mindig úgy tartottam, hogy ők a legjobb fejek az egész baromfiudvarban. Jó őket feldolgozni – irodalmilag is. Kérem szépen, a tyúk hálás téma: mókás, vicces állat, kétség kívül van valamiféle humora, és ha ezenfelül még okos is… Az már tényleg csak hab a tortán.
(Smelka Sándor)

Maggie, a tyúk, a városból érkezett és rögvest meg is utálta mindenki a tanyán. Maggie ugyanis lakásban nőtt fel, ahol egész nap tévézett. Mivel csak dokumentumfilmeket nézett, így aztán megtudta például azt, hogyan keletkezett a Föld, hogy készül a fogkefe, hol járt Napóleon. Okos tyúk vált belőle, mi tagadás, és ezt szerette éreztetni is.

Az első napján, amit a tanyán töltött, nyomban úgy érezte, hogy azt a rengeteg tudományt, amit a tévéből felszippantott (úgy, mint a kiskakas begye a sok-sok aranyat), azt mindjárt rá kell zúdítania az új barátaira.

Lindának, a kölyökkutyának, például elmondta, hogy semmi értelme ugatni a Holdat, mert az egy égitest, ami több százezer kilométerre kering a Földtől, nem hallatszik oda az ugatás, már csak azért sem, mert a hangot a levegő rezgése továbbítja, és köztudott, az űrben nincs levegő. De Linda ezt nem akarta megérteni, inkább felhúzta az orrát, majd egyszerűen odébb állt, és a kert végében, messze a baromfiudvartól, tovább ugatta a holdat.

Krizsinek, a kiskakasnak, meg azt mondta, hogy nem kellene repülőleckéket vennie, főleg nem egy szamártól, mert egy kakas nem tud repülni, se gyakorlással, se nélküle, mivel a többszázezer éves evolúciónak köszönhetően a baromfik (a kakasok ide tartoznak) anatómiai felépítése úgy alakult ki, hogy nem repülhetnek. Biztatásul még elmondta Krizsinek, hogy a T. rex (a híres dinoszaurusz) legközelebbi ma is élő rokona a házityúk. De Krizsi mégiscsak elment leckét venni másnap. (De ez már egy másik történet.)

A rókák is messzire elkerülték a környéket, mert Maggie őket is kioktatta.

– A vegetáriánus koszt jobb a baromfihúsnál, már a koleszterin szempontjából is – mondta nekik. – Arról ne is beszéljünk, hogy a csirkecsont simán megakadhat a rókák torkán.

Aladárt, a macskát, mindig a legszebb álmából verte fel azzal, hogy az egyik dokumentumfilmben azt hallotta, hogy a macskák az életük hetven százalékát átalusszák.

–Tessék felébredni, élni! Annyi minden történik itt! – tanácsolta neki.

Amint meglátott valakit a tágas udvaron, rögtön beszélni kezdett neki Napóleonról, a földtanról, arról, hogy készül a kombájn, az indián népek társkereső szokásairól, az aranymosásról (ezt mi is kipróbálhatnánk az itatóban), a főzésről, az Antarktisz földrajzáról. Be nem állt a csőre, ha kellett, ha nem, beszélt.

Ha a többi tyúk vidáman kapirgált az udvaron, és arról kotkodált, hogy azt a sárga labdát, ami a fejük felett lóg, mindjárt elnyeli a csűr teteje, akkor Maggie mindjárt odasietett hozzájuk. Felvilágosította őket, hogy ami a fejük felett lóg, az nem labda, hanem egy óriási gázgömb, tőlük nagyon messze. A tyúkok mindig otthagyták Maggie-t ilyenkor.

Ha a libák az udvar egyik sarkán összesereglettek, akkor arról gágogtak, hogy a fejük felett is lennie kell egy itatónak, ami néha kiborul. Ezért áznak el mindig, amikor felülről esik rájuk a víz. Maggie ilyenkor nyomban közéjük szaladt, hogy elmagyarázza nekik, nincs semmiféle itató az égben, mert a víz, ami fentről esik (eső) a felhőkből származik. A libák is rendre otthagyták ilyenkor.

A disznók, a pulykák, a kacsák, a kisbarik már messziről kiszúrták, hogy ha jött feléjük, és ilyenkor mindig elspuriztak máshova. Maggie pedig azt vette észre, hogy egész nap egyedül van. Egyszer annyira elkeseredett emiatt, hogy felugrált a padlásra a létrán, ott duzzogott magában, míg el nem aludt. Az éjszaka riadt fel: egy szárnysuhogást hallott. Nagyon megrémült, ahogy a sötétben egy madár szállt le mellé. Maggie egyből felismerte mi az, mert a tévében már sokszor látott baglyot.

– Hát te? Mit csinálsz itt ilyenkor? – kérdezte tőle a bagoly.

– Elcsavarogtam, mert odalent, a baromfiudvarban, senki se szeret.

A bagoly szórakozottan megvakarta a csőrét.

– Persze, hogy nem szeretnek, mert megállás nélkül okoskodsz.

– Csak elmondom, amit tudok, hogy a többiek ne legyenek olyan buták. Képzeld el, Linda a Holdat ugatja, ami hallótávolságon kívül van. Nincs értelme annak, amit csinál.

– Tudom. Éjszakánként hallom én is. Aztán mi a bajod ezzel? Nem mindegy, hogy eljut-e a hang a Holdhoz, ha Lindának fontos, hogy megugassa?

Maggie tovább sopánkodott:

– A libák meg azt gondolják, hogy itató van az égen, a tyúkok meg labdának nézik a Napot. Hogy lehet ilyen buta állatokkal együtt élni?!

A bagoly oldalra fordított fejjel nézett a tyúkra.

– Lehet, hogy buták az állatok ott lent – mondta – de te meg egy okoskodó, idegesítő kiscsirke vagy! Inkább segítenél nekik.

– Én eddig is…

– Nem. Te eddig nem. Eddig csak okoskodtál. Segíts nekik!

Maggie tanácstalanul pislogott a bagolyra:

– De mégis miben?!

– Ha annyira okos vagy, rájössz.

Ezzel a bagoly nagy suhogással kirepült a padlásablakon.

Maggie elgondolkodott a tanácson. Másnap, amikor Linda ugatta a Holdat, csendben maradt, nem jött azzal, hogy a Hold milyen messze van, de amikor Linda belopódzott a présházba, ami számára tiltott terület volt, és becsapódott mögötte az ajtó, csak Maggie volt az, aki tudta, hogy működik a kilincs. És Linda, a zöldfülű kölyökkutya, ki tudott jutni a présházból, még mielőtt az emberek rájöttek volna, hol járt.

Amikor a libák arról gágogtak a kert végében, hogy a sárga labda lassan már megy lefele, be kellene sétálni az udvarra, egy szót sem szólt, ám mikor egy letört, vastag faág került az útjukba, kitört pánik a libák közt, hogy immár örökre a kertben ragadnak. Maggie ekkor visszaemlékezett azokra a dokumentumfilmekre, amikben a felfedezők megkerültek egy-egy hegyet, tavat, kontinenst. Ebből azt szűrte le, hogy minden dolog véget ér valahol, még egy nagyon vastag, riasztó faág is. Ergo: megkerülhető valamelyik irányból. És tényleg: Maggie segítségével a libák visszajutottak az udvarra.

Teltek-múltak a napok, Maggie lassan minden állatnak tudott valamiben segíteni az eszével, így hát végül is megszerették.

Mondjuk, Krizsit nem tudta lebeszélni arról, hogy úszni tanuljon a medencében, viszont tudta, hogy hol van a dugó, amit ki kell húzni ahhoz, hogy a fuldokló kiskakas körül a víz kifolyjon a fűre. Ezzel aztán nem csak Krizsi szívébe lopta be magát, hanem a kakasért epekedő többi tyúkéba is.

Bár, az emberek nem voltak elragadtatva az elázott udvarért.

De ez már egy másik történet.