„Ártatlan
vagyok én,
Mint az izé...”
Klesitz Piroska illusztrációja |
Nem,
ezt nem gondoltam volna,
válasz nélkül marad a szív.
Gyötrődik szombat, vasárnap,
az izé, az az izé hív.
Vajon
mi ez, sétálgatok
s gondolkodom nap mint nap én,
nem hagy nyugodni a kérdés,
töprengek e fura izén.
Talán
ez egy olyan kis hmm,
mikor hozzám ér a levél,
lecsüngő ágról tavasszal
simogatva hozzám beszél.
Talán
a ló szeme, ahogy
rám tekint kedvesen megint,
odateszi kezembe, s nagy,
hatalmas lófejével int.
Talán
ez a szellő, ahogy
felhők alatt hozzám talál,
kanyarogva erre-arra,
kurjant viharokat akár.
Lehet
napsütésből bújó
kis virág is, leveles ág,
innen-onnan küld egy vigyort
ez az izé, ez a világ.
Keze
nem látható: ölel.
Hangja nem hallik: szól hozzám.
Puha ingujjával söpör
a repedt föld púder-porán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése