Ami a szíveden…
Nagyon szeretnék egy kistesót.
Olyan jó lenne. Egész álló nap vele foglalkoznék. Játszanék vele, meg etetném,
tanítanám számtalan dologra. Ha segíteni kell neki, én rögtön ott leszek.
Téti Lili 3. b
Miklya
Luzsányi Mónika
Egyetlen kívánság
– Unatkozoooom!
A királykisaszony hangja keresztülhatolt a
királyi palota márványfalain, a vastag tölgyfaajtókon, az ólomüveg ablakokon.
Eljutott egészen a konyháig, ahol Gitta, a kis konyhalány épp a sárgarépát
pucolta.
– Jaj, Istenem! Már megint –
sóhajtott fel Emerencia, Lili hercegnő udvarhölgye. – Őrületbe kerget ez az
elkényeztetett királykisasszony. Most mondjátok meg, mit találjak ki neki, hogy
ne unatkozzon?
Margó, a vén szakácsné megértően bólogatott.
Mert szegény Emerencia még a lelkét is kitette, de a hercegnőnek semmi sem volt
jó. Szolgálók hada leste minden kívánságát, de hiába akarták felvidítani. Az
udvari bolond feladta rég. Hiába próbálkozott, a legviccesebb történeteivel sem
tudott egy árva mosolyt sem a királykisasszony arcára csalni. Hiába hívták meg
a világ legügyesebb akrobatáit. Lili unottan nézte a kötéltáncosokat, a tűz-zsonglőröket,
a kígyóembereket. Hiába rendeztek számára bált, hiába vitték lovagolni a
legszebb paripákon. Hiába kapott selyem és bársony ruhákat. Hiába készített az
udvari játékkészítő szebbnél szebb babákat, érdekesebbnél érdekesebb
társasjátékokat. Lili mindet megunta hamar, és akkor felcsapott az egetverő
visítás, mint most is:
– Unatkozooooom!
Emerencia
összerezzent a hangra, hiszen az ő dolga volt a királykisasszony szórakoztatása.
– Nincs más dolgod, mint
kitalálni a kívánságait – korholta a szegény udvarhölgyet a királyné. – Olyan
nagy dolog ez? – kérdezte vádlón. És Emerencia szíve szerint azt mondta volna,
hogy igen, nagy dolog. Mert Lili királykisasszony hisztis, semmivel sincs
megelégedve. De ilyet persze nem mondhat egy királynőnek a lányáról. Úgyhogy
megpróbált minden, ami csak tőle telt. De most már betelt a pohár.
– Ebből elég! – csapott
az asztalra Emerencia. – Én ugyan nem ugrálok többé ennek az elkényeztetett
kisasszonynak. Úgyse találom ki, mi a kívánsága! Inkább itt hagyom az egész
királyi palotát, és világgá megyek.
– No, az nagy ostobaság
lenne – szólt a vén koldusasszony, aki a kandalló tüze mellett melegedett, és a
mézes tejet kortyolgatta, amivel Margó megszánta. – Küldd fel inkább azt a
gyereket – bökött Gitta felé –, hátha ő kitudja, mit szeretne a
királykisasszony.
– Nekem ugyan mindegy –
legyintett Emerencia. – Tőlem mehet!
Az öregasszony
feltápászkodott, és odalépett Gittához:
– No, akkor menj –
lódított egyet a kislányon –, és járj szerencsével!
Gittának még annyi ideje sem maradt, hogy
megkérdezze, hogy mi a jó csudát csinálhatna ő ezzel a hisztis
királykisasszonnyal, már jöttek is a palotaőrök, karon ragadták, és vitték fel
a hercegnő szobájába.
– Emerencia küldi ezt a
lányt maga helyett – rakták le a királykisasszony lába elé Gittát az őrök, mint
egy csomagot.
– Mihez kezdjek én vele?
– kérdezte Lili fanyalogva, mert bizony Gittának kopott volt a ruhája, a keze
vörös a sok mosogatástól, az arca meg kormos a tűzrakástól. De az őrök nem
válaszoltak, hanem sarkon fordultak, és mire Lili észbe kapott, már valahol a
függőhídon döngtek a lépteik.
– Mihez kezdjek én
veled? – kérdezte ismét, de most már Gittától.
– Hát… nem tudom –
válaszolta a gyerek tanácstalanul –, talán játszhatnánk egyet.
– Pfuj! Utálok játszani.
Unalmas.
– Pedig milyen szép
babáid vannak – nézett az aranyozott polcon sorba ültetett babaseregre Gitta. –
Mi is nagyon szerettünk volna egy ilyen szép babát a kishúgommal, Gidával. De
mi sohasem kaptunk.
– Neked van húgod? –
kérdezte csodálkozva Gitta. – Az klassz lehet. Szívesen neki adom bármelyik
babámat. Én úgyis gyűlölöm őket.
– Ezt a szép aranyhajút
is?
– Persze. Fogd, és vidd
el a kistesódnak!
Gitta óvatosan leemelte a polcról a babát. Egy
darabig nézte, aztán odanyomta a királylány kezébe.
– Én ugyan el nem
viszem. Ha oda akarod adni neki, vidd el te magad. Csak akkor lesz igazi
ajándék.
– Ugyan már – értetlenkedett
Lili. – Az ajándék ajándék, tök mindegy, hogy adják oda. Én is rengeteg
ajándékot kapok a szüleimtől, de sose maguk hozzák, hanem valamelyik
szolgálóval küldik.
– Pedig ha csak úgy
elküldöd valakivel az ajándékot, akkor nem is érdekel igazán, akinek adtad.
– Nem? – csodálkozott a
hercegnő.
– Nem hát! Mert az
ajándékozásban az a jó, hogy látod, hogyan örül a másik. Ettől lesz ajándék
mind a kettőtöknek. Az ajándékot személyesen kell átadni.
– Jó, jó – tépelődött
Lili –, de hogy tudnám én átadni az ajándékomat a tesódnak?
– Nem tudom – rántotta
meg a vállát Gitta. – Esetleg szökjünk meg.
– Micsoda? – csillant
fel Lili szeme, mert bizony számtalanszor elképzelte már, milyen jó lenne
megszökni a vastag falak közül, de egyedül sohasem merte megtenni.
– Persze! – nevetett
Gitta. – Az őrök elmentek, Emerencia lent van a konyhában, a szüleid meg…
– Ők el vannak foglalva
– legyintett Lili. – Mindig el vannak foglalva. Tudod: országos meg államügyek.
Észre sem veszik, ha eltűnök.
– Akkor? – kérdezte
csillogó szemekkel Gitta. – Mire várunk még?
A királykisasszony sem
habozott sokáig. A két kislány mint két keskeny árny lopódzott ki a szobából,
és pillanatokon belül eltűntek a királyi palota útvesztőiben. De Gitta jól
ismerte a palota rejtekútjait, és alig egy fertályóra múlva már ott is voltak
Gitta édesapja, az öreg kovácsmester házában.
Abban azonban tévedett Lili, hogy senki sem
veszi észre az eltűnését. Rövid időn belül már az egész palota a
királykisasszonyt kereste.
– Én tudom, hogy hol van
– szólt a konyhában a tűz mellett bóbiskoló öregasszony. – Vezessetek a
királyhoz!
A palotaőrök a királyi
pár elé vezették az öregasszonyt, aki egy varázsgömböt vett elő.
– Ha ebbe belenéztek,
megláthatjátok a lányotokat.
A királyné azonnal a
gömb után kapott, de hiába vizsgálta, nem látott semmit.
– Ha most belenéztek a
varázsgömbbe, megtudjátok azt is, hogy mi a lányotok legnagyobb kívánsága –
szólt az öregasszony vészjóslóan. − Fel vagytok rá
készülve, hogy teljesítsétek? Mert ha nem adjátok meg neki, soha többé nem
látjátok viszont.
A király türelmetlenül
legyintett:
– Már hogyne lennénk
felkészülve? A miénk az egész ország! Egy parancsomba kerül, és azonnal itt
lesz, amit Lili kíván.
De az öregasszony
megrázta a fejét:
– Lili kívánságát nem
lehet parancsszóra teljesíteni.
– A világ összes aranyát
odaadjuk, ha visszakapjuk a lányunkat − szólt kezét tördelve a királyné.
– Lili kívánságát nem
lehet arannyal megvásárolni – szólt az öregasszony.
– Legyen akármi –
válaszolt a király –, teljesítjük.
Abban a pillanatban
felragyogott a varázsgömb, és a királyi pár meglátta Lilit, amint beállít a
kovácsék szegényes konyhájába.
– Hogy kerül ide az én
gyerekem?! – háborodott fel a királyné, de a vénasszony csendre intette:
– Csak figyelj.
Lili először kicsit
elfogódottan állt, de Gittának azonnal a nyakába ugrott a kishúga, a bátyja meg
egy jó nagy barackot nyomott a fejére, és büszkén megmutatta, hogy milyen
kardot kovácsolt teljesen egyedül.
– Egyedül? – kérdezte
gyanakvóan Gitta.
A bátyja pironkodva
helyesbített:
– Jó, jó… Apa segített
egy kicsit.
Az ajándékbaba is hamar
előkerült, és persze Gida azonnal játszani akart vele.
– Amíg elkészül a
vacsora, játszhattok – szólt Gitta anyja, és a gyerekek boldogan szaladtak
volna ki a fedett pitvarba játszani. De Lili nem mozdult. Mert a kemence mellől
egy vékony kis hang szólalt meg.
– Van kiscicátok? –
kérdezte Lili, és erre mindenki nevetni kezdett.
– Dehogy cica – lépett a
bölcsőhöz Gitta anyja –, ő a mi legkisebb gyermekünk, Géda.
Lili megigézve nézte a kisbabát.
– Szeretnéd ringatni egy
kicsit? – kérdezte az asszony a kislányt. Lili válaszolni sem tudott, csak
könnyes szemmel bólintott. A baba kicsi volt, törékeny és puha, Lili mégis úgy
érezte, hogy a világ legnagyobb kincsét tartja a kezében.
– Milyen gyönyörű –
szólt elfúló hangon.
– Az! Gyönyörű – húzta
el a száját gúnyosan Gitta bátyja –, csak túl hangos. Egész éjjel bömböl.
– Meg büdös is –
fintorította el az orrát Gitta –, állandóan bekakil.
– Ráadásul anya mindig
vele foglalkozik – szólt sértetten Gida.
De a királykisasszony
tagadóan rázta a fejét:
– Ó, ti nem tudjátok,
milyen jó nektek, hogy van kistestvéretek. Én mindenemet odaadnám, ha lenne,
akár csak egy is. Nem baj, ha hangos, ha büdös, az se lenne baj, ha anya csak
vele foglalkozna. Csak volna egy testvérem… Az lenne a legjobb a világon.
A varázsgömb elsötétült, és az öregasszony
kérdőn nézett a királyi párra:
– Tudjátok teljesíteni a
lányotok egyetlen kívánságát?
A király és királyné
könnyes szemmel nézett egymásra, és némán bólintott.
– Akkor visszakapjátok őt.
Ám ha mégsem teljesítenétek, jobb, ha tudjátok, hogy örökre elvész a
számotokra. Mert hiába lesz itt köztetek, Lili mindig egy olyan világba fog
vágyakozni, ahol lehetett volna egy kistestvére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése