Kalas Zsuzsának - Tóth Ágnestől

Áldott Húsvét-ünnepet kívánunk!

Áldott Húsvét-ünnepet kívánunk minden olvasónknak és alkotótársunknak!


Köszönjük a Kinek a bőre? rajzpályázat és íróműhely minden gyermek és felnőtt alkotójának, a pártfogó szülőknek, felkészítő pedagógusoknak a jó hangulatú, sok gyönyörködést hozó közös alkotómunkát.   

Az eredmény a Kinek a bőre képgalériában és az Író Cimborák februári-márciusi művei között továbbra is megtekinthető, olvasható és böngészhető. 
A pályázat író-szakaszát ezzel befejezzük, további sok gyönyörködést kívánva minden résztvevőnek. 

Varga Nikolett rajza és Acsai Roland verse

Varga Nikolett – Acsai Roland: 

A kolibri

  

A kolibri egész életében fióka marad –

Minden virág a mamája.

Földbe rakott gyökérfészkükből

Kecses, zöld nyakukkal kinyúlva,

Levélszárnyukkal csapkodva,

Sziromcsőrükből

Bibenyelvükkel

Szívük mézével

Őt etetik.

Takács Martin rajza és Majoros Nóra meséje

Takács Martin: Cipzáras rókába bújnék

Majoros Nóra: A rókák panasza

  

A Jóisten fogadónapot tartott. Meghallgatta a szenteket meg az őrangyalokat. Kérésektől volt hangos a menny. Szent Hubertusz a sor végén állt. Aggódott, mert az ő ügye kevésbé fontos, mint például Szent Borbáláé, vagy inkább Szent Tamásé – a hitetlenek védőszentje mostanában olyan szívfájdító mondandóval állt a Jóisten elé, hogy alig győzték száraz szemmel a többiek. Vége lett a fogadónapnak, és Szent Hubertusz csak nem jutott sorra.

− No, ez így nem járja! Vagy meghallgatsz, vagy lemondok – zsörtölődött.

A Jóisten megszánta, és megkérdezte, mi a baja.

− A rókák nyúznak napra nap. Ugyanis a rókákat nyakló nélkül vadásszák az emberek. Kártékony féreg, azt mondják. Ezzel kéne valamit kezdeni, mert sajog a fejem a vonításuktól.

− Sajog, sajog, de hát itt háborúk vannak, éhínség, meg szenvedés az emberek között. Mit kezdjek én a rókákkal?

− Azt én nem tudom, de valamit találj ki, mert ezt a ménkű sok vinnyogást még egy kerékbe tört szent sem bírná türelemmel.

Bogdán Eszter rajza és Simon Réka Zsuzsanna meséje

Bogdán Eszter: Csikóhal

Simon Réka Zsuzsanna: 

Zete, a hosszúorrú csikóhal

Zete, a hosszúorrú csikóhal, egy hínár szárába kapaszkodva ringatózott. Kíváncsian figyelte az iskola mellett bújócskázó szárnyas csikóhalakat.

– Játszhatnék én is veletek? – kérdezte félénken.

– Hozzánk beszélsz? – kuncogta a legnagyobb szárnyas csikóhal.

– Igen, hozzátok – bólogatott a kis hosszúorrú.

A szárnyas csikóhalak a hínárhoz úsztak. Körbeállták a kis csikóhalat.

– Leskelődsz utánunk?

– Nem.

– Hallgatózol netalán?

– Dehogy.

– Akkor mit ólálkodsz itt?

– Én csak játszani szeretnék – mondta elcsukló hangon Zete.

– Velünk, te hosszúorrú csikóca? – kiáltotta egy pockosabb szárnyas csikóhal.

– Hát, nem tudod, hogy hosszúorrúakkal nem játszunk? – húzta meg a hínár szárát a legkisebb szárnyas csikóhal.

– Nem játszotok velem, mert hosszú orrom van? Máskor együtt játszottunk – szipogta a kis hosszúorrú.

– Az máskor volt, okoska! – gúnyolódott a pocakos.

– És még szárnyad sincs, nyenyenyenyenye! – csúfolódott egy nagyfejű szárnyas.

A szárnyas csikóhalak viháncolva ráugrottak egy közeli spagetti algára, és együtt kiáltották:

– Hosszúorrú, hosszúorrú!

Fent Norman rajza és Ijjas Tamás verse

Fent Norman rajza 

„A barátommal mi a vidámparkban egész nap játszó gyerekek bőrébe bújnánk szívesen!”

Ijjas Tamás: Vidámparkban, saját bőrben

Karesz meg én igazán nem vagyunk nagyravágyók.
Nem akarunk sem legkisebb királyfi lenni, se pokémonok,
se pókemberek, nem akarunk mi falra mászni,
indákon lógázni, sem indiándíszben lenyilazni az ellenségeket.
Szerintünk gyerekbőrben a legjobb, de nem az iskolában,
ahol azt tanítják egész nap, hogyan kell felnőtté válni,
hanem a vidámparkban, ahol a tanár bácsi is csak egy nagyra nőtt kölyök,
sikongat a hullámvasúton, vattacukorból az állára ősz szakállt ragaszt.
Újra és újra sorban állnánk az óriáskerék előtt, ami úgy lendít minket magasba,
hogy nem kell egy centit sem nőnünk, nem muszáj fejet felszegve az ajtófélfához
szorítani a hátunk, és izgulni, hogy nagyobbak lettünk-e, mint tegnap.
Dodzsemmel nekimehetnénk egymásnak úgy, hogy senkinek sem fájna,
a vidámparkban nem kéne libasorba állni, és olvashatóvá írni a macskakaparást,
más bőrébe sem kell bújni, mert ott végre úgy örülhetünk,
hogy majd’ kiugrunk a saját bőrünkből, de csak majdnem.
A vidámparkban az a legszebb, hogy azt játszhatjuk,
amik vagyunk, nem kell kinőnünk a gyerekbőrünket.

Veres Brigitta rajza és Simon Réka Zsuzsanna meséje

Veres Brigitta: Brigi, a világjáró százlábú

Simon Réka Zsuzsanna: Gumicsizma hadművelet

A százlábú az eső áztatta füvön feküdt. Feje alatt színes zoknikkal megrakott hátizsákja. Lábait az égnek emelte. Nyújtogatta a nyakát, fordult jobbra-balra, és közben a homlokát ráncolta.

– Egy pár az kettő, két pár az, az négy, három pár az, az...

– Csusszanjunk csak! Hoooplááááá! Csusszanjunk csak! – suhant le valaki mellette, aztán kopp és csend.

A százlábú felnézett. Egy elterült pogácsacsigát látott. Felült. A csiga nem mozdult.

– Hé, csiga, jól vagy? – kiáltotta a százlábú.

– Jól – nyekeregte a csiga –, csak szokatlanul nagy sebességgel csusszantam ezen a sáros dombon lefele. Még szerencse, hogy a fejem nem volt házon kívül. Nem is olyan rossz az, ha az ember, vagyis csiga hátán hordja a házát. Hehe.

– Örülök – mondta a százlábú, és újra magasba dobta a talpait.

– Ohohó, te aztán soklábon éldegélsz, pajtás! – barátkozott a csiga.

A százlábú nem válaszolt, a magasba emelt lábait nézegette.

– Fogadok, hogy egy rojtosujjúgyíkot is ki tudsz előzni – folytatta ámuldozva a pogácsacsiga.

– Csiga, csevegnék én veled, csak most épp zavarsz!

– Zavarlak? Tán csak nem sütteted a hasad – vihogott a csiga –, ahhoz nap is kéne. Ahogy elnézem, ma zuhogós kedvében van az ég. Felhős.

A százlábú nem válaszolt, maga elé motyogott.

– Egy pár az kettő, két pár az, az négy, három pár az...

Molnár István Vajk rajza és Mészöly Ági meséje

Molnár István Vajk: Kentaúr focista

Mészöly Ági: A futballozó kentaur

Valamikor réges-régen Árkádia árnyas erdeiben élt a kentaurok népe. A bölcs, félig ló, félig emberszerű lények a legnemesebb tudományokkal múlatták idejüket: figyelték az égen vándorló bolygók járását, olvasták a jövendőt a csillagokból, számolták a holdtölték és a napfogyatkozások idejét, versbe szedték a régmúlt legendákat, és mindezekre megtanították a hatalmas isteneket és a legnagyobb királyokat is.

A kentaurok gyermekei naphosszat az öregek sarkában bóklásztak. Megtanulták ők is a titkokat, s néhány év alatt kiderült, melyik kentaurgyerek mely tudomány művelője lesz majd. Mikor elérték a tizenöt éves kort, egy komoly vizsgán kellett bemutatniuk a tudásukat jóstanból, csillagászatból és költészetből. Aki ezen a vizsgán elbukott, hosszú bujdosásra és számkivetettségre ítéltetett.

Egy ifjú kentaur, Filosztratosz igencsak különbözött a többiektől. Míg társai a jövendő titkait fürkészték madarak röptében és az áldozati tűz füstjében, ő legszívesebben egy hatalmas zöld mezőn futkosott egy sáslevelekkel kitömött borjúbőr golyóbis után. Hiába korholták szülei, hiába csóválták fejüket az öreg bölcsek, hiába néztek rá ferde szemmel társai. Anyja és atyja lehorgasztott fejjel jártak az erdőben, annyira szégyenkeztek gyermekük miatt.

Pampuk Zsombor rajza és Dávid Ádám verse

Pampuk Zsombor – Dávid Ádám: 

Hírbagoly

Ki, mit, miért, hol és mikor?

Felírja mind a hírbagoly.

Kitépkedi a tollait,

azokkal jegyzetel, javít,

s szétkürtöli a híreket –

szegényke már egész rekedt.

Dabronaki Efraim rajza és Nyulász Péter meséje

Dabronaki Efraim – Nyulász Péter: Az ötfejű sárkány

Az ötfejű sárkány meséje úgy kezdődik, hogy hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy hétfejű sárkány. Sőt, ha csak egy kicsivel korábbról kezdjük a történetet, akkor már azt kell mondanunk, hogy hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy tizenkettő fejű sárkány! És hiszitek vagy sem, de az ötfejű, a hétfejű és a tizenkétfejű sárkány története egy és ugyanaz! Hogy az nem lehet? Ó dehogynem!

Csak ezt a mesét valójában úgy kell elkezdeni, hogy egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy buta lovag, aki még azt sem tudta, hogy elseje hányadikára esik. Fogalma sem volt a számokról, gőze nem volt arról, hogy mennyi az egyszer egy, vagy a kettő meg kettő.

Volt azonban, amihez mindenkinél jobban értett, méghozzá a kardforgatáshoz. Ebben a mesterségben senki nem volt őhozzá fogható, bárkit legyőzött, ripsz-ropsz. Ezért aztán, amikor ellenség közelített, a király csak elszalajtotta a küldöncét ehhez a lovaghoz, az pedig ment, és sitty-sutty, és az ellenségnek se híre se hamva.

Veress Jázmin rajza és Németh Bálint meséje

Veress Jázmin – Németh Bálint: Mindentnyitó kulcsocska

Mindentnyitó kulcsocska világszerte híres volt a tudományáról. Megbirkózott a hengerzárakkal, minden rendű és rangú lakattal, és egy kicsit még a szívekhez is értett.

Ha a pocakos Géza bácsi lefékezett a hivatal előtt, és nagy sietségében bevágta autója ajtaját, hogy benne maradt a slusszkulcs, sebaj – hívta Mindentnyitó kulcsocskát. Ha Joli néni levitte a szemetet, és véletlenül kizárta magát a lakásból, sebaj – hívta Mindentnyitó kulcsocskát. Ha Timi kabátzsebét kirágták a zsebrágcsáló tündérek, és elveszett belőle az íróasztalfiók kulcsa, ahol Timi a titkos naplóját őrizte, sebaj – hívta Mindentnyitó kulcsocskát.

De igazából hívni se kellett – Mindentnyitó kulcsocska szökellt, futott, röppent, amint megérezte a bajt, és Géza bácsi máris bepattanhatott az autóba, Joli néni visszasüppedhetett a tévénézős fotelbe, és Timi is feljegyezhette a naplójába, hogy az undok Gréta megint csúnyán nézett rá az iskolában.

Kerekes Petra rajza és Miklya Luzsányi Mónika meséje

Kerekes Petra: 

Honnan jöttél hozzám

Miklya Luzsányi Mónika: 

Pingi repülni akar

Pingi kicsi volt. Egészen apró. Épp hogy kikelt a tojásból. Persze annyira nem volt nagyon apró. Mert Pingi császárpingvinnek született. És a császárpingvinek sohasem kicsik. Legalábbis a pingvinek között magasnak számítanak. Büszkék is magukra, meg a nemzetségükre. Meg persze arra, hogy ők aztán nem félnek a hidegtől meg a széltől. Ha jön a tél az Antarktiszon, a többi pingvin mind északabbra vonul, mert ott nincs annyira hideg. Nem úgy a császárpingvinek! Ők maradnak a helyükön, el nem mozdulnak még akkor sem, ha befagy körülöttük a tenger, vagy ha úgy süvít az orkán, mint egy InterCity. Csak összebújnak a fagyos szélben, melegítik, védik egymást. Odabent, a pingvinkolónia közepén viszont jó meleg van. Olyan meleg, mint egy fűtött szobában. Vagy még annál is melegebb!

Koppány Vilmos és Mihály rajza – Miklya Zsolt verse

Koppány Mihály: Morgul Vadász

Koppány Vilmos: Denevérke

Miklya Zsolt: Denevérvadászat

Misi azt mondja,

ne lógjak mindig a neten,

bízzam csak rá a dolgot,

majd ő eljut Morgul Vadásszal

a harmadik szintre nekem.

Lógjak inkább a falon.

Most, hogy denevérembert

játszok éjjel-nappal,

ez egy igazán jó alkalom.

Csak arra nem gondolt,

hogy anya sikít, ha denevért lát.

Azt meg kifejezetten megtiltotta,

hogy éjnek idején a nyakába ugorjak

fekete bőrszerkóban az udvaron.

Apa csak hallgat. De tegnap a fülembe súgta,

hogy a denevér ultrahangokkal tájékozódik,

és hogy a denevérember egy majom.

Így lettem végül denevérke.

Aki pici lény, fél centis csak,

de két kékbálnát is elbír viselni,

ha mély hangon sírja,

hogy bálnák között sem egyértelmű,

mit értünk védett fajon.

Molnár Eszter rajza és Both Gabi meséje

Molnár Eszter: Pajtaemelő Gizi

Both Gabi: Gizike, az őzike

A város peremén élt egy Gizike nevű kedves és szelíd őz. Néha egészen a templomig elporoszkált, senkit nem bántott, és őt sem bántotta senki. Bóklászott, keresgélt, eszegetett, nézelődött. Jól tűrte a gyerekek simogatását és a kutyák csaholását. Szívesen legelészett a templomkertben, szerette a harang kondulását és a templomból kiáradó tömjén illatát.

Járt a templomba egy kislány is, akit Gizinek hívtak. Titokban arról ábrándozott, hogy egyszer ő lesz a legerősebb és leghatalmasabb Gizi a világon, de senkinek nem merte elmondani ezt a vágyat. Ám az Isten belelátott a lelkébe, és megsajnálta a sóvárgó gyereket. Gizit egyetlen percre óriáslánnyá változtatta, az őzikét meg lóvá tette. Amikor Gizi érezte, hogy egyre hatalmasabb és erősebb lesz, így kiáltott:

„Hol egy pajta? Úgy megemelném!”

– Sajnos nekem csak patám van, de szívesen a pajtásod lennék! – ügetett hozzá a lóvá tett Gizike.

Gizi dagadó izmokkal égbe emelte patás pajtását, az Isten pedig megsimogatta a szelíd állat fejét. Egy perc múlva véget ért az igézet, Gizi újra kislány lett, Gizike meg őzike. Attól kezdve mindig együtt maradtak, hisz mindketten tudták már, hol lakik az Úristen...

Aranyi Vivien rajza és Mészöly Ági verse

Aranyi Vivien – Mészöly Ági:

Szeretnék Luca lenni

(Luca jó kézilabdás, kedves lány)

Senki sem csúfolja azért, mert balkezes,

a hatosról átpasszol a másik kilencesig simán,

és általában belövi a ziccereket.

Mégsem nagyképű, pedig az anyukája a nappaliban

vitrinben tartja a kupáit meg az érmeit.

Ha valaki nem bírja a Cooper-tesztet tornaórán,

ő lemarad vele és elmagyarázza, hogy kell levegőt venni,

hogy ne szúrjon az oldalunk.

Ha naponta csak fél órát futnék, mondja nekem Luca,

(mert persze általában én maradok le)

sokkal jobban menne minden néhány hét alatt.

Jó vicc, anya frászt kapna, ha szaladgálnék hegedülés helyett.

És mi lesz a versenydarabbal, mondaná, csak mert

villogni akar az okleveleimmel a barátnői előtt,

komolyan, kitapétázta velük az előszobát.

Én meg égek, ha átjön valaki.

Múltkor Luca jött át, negyed óráig nézegette őket a falon,

aztán megjegyezte,

hogy bezzeg az ő mamája folyton hisztizik,

ha késve indul edzésre,

mert belefeledkezett

a gitározásba.

Filipović Milos rajza és Németh Bálint meséje

Filipović Milos – Németh Bálint: Barátságos Küklopsz

Barátságos Küklopsz nem azért viselkedett mindenkivel barátságosan, mert így hívták. Épp ellenkezőleg – a mi küklopszunk különösen barátságos volt, ezért elnevezték Barátságos Küklopsznak.

Akadtak persze, akik tartottak tőle. Ezek az emberek nem ismerték őt, és valami megmagyarázhatatlan oknál fogva úgy gondolták, a küklopszok feltétlenül veszélyesek, otrombák és gonoszok. Holott ahogy az emberek között előfordulnak gonoszak és jószívűek egyaránt, a küklopszok sem egyformák. Az a küklopsz például, akinek Odüsszeusszal gyűlt meg a baja, tényleg nem volt egészen jószívű. Barátságos Küklopsz viszont egészen és kifogástalanul jószívű volt, így hát sokan szerették.

György Renáta rajza és Tasnádi Emese meséje

György Renáta – Tasnádi Emese: Virágdoktor

Mondták, hogy a virágok embereket gyógyítanak. No, nem mindegyik, csak a szépek és illatosak. A csúnyák és büdösek nem a beteg embereket gyógyítják meg, hanem a beteg állatokat, akik nyugodtan lábadoznak a tövükben, mert olyan büdösek vagy olyan csúnyák, hogy senki nem megy oda hozzájuk. A kedvencük a pézsmapocsék és a mocsári patkány, őket sem szereti ugyanis senki. Amikor egy pézsmapocsék elfárad és már alig bírja a pici lába, mert feltörte a sok kiszáradt fűszál, keres egy gyógyító virágot, mondjuk egy kancsókát. Akkor aztán leheveredik, és halkan elsuttogja a virágnak, hogy mi fáj neki. A kancsóka csak bólogat és bólogat, meg szépen illatozik, majd lehajol a pézsmapocsékhoz, akinek a füle mellett pont egy légy repül el. Mivel a kancsóka imádja a légyhúst, gyorsan bekapja hát, és közben egy kis gyógyító virágport hullat a fájós lábú pézsmapocsékra.

Dingó Johanna rajza és Bertóti Johanna verse

Dingó Johanna: 

Madárcsalád az égben

Bertóti Johanna: Kérvény

Kedves Tavasz, kérünk, 

a Napot ma végre

aranysárga brossként
tűzzed fel az égre!

Hiszen ott a helye.
Csillogjon ékesen,
illik, hogy a világ
ilyenkor szép legyen.

Ne engedd semmiképp,
hogy a hó, az eső
elmossa kedvünket!
Zöldelljen a mező!

Az eget színezd ki,
legyen szép égszínkék!
Odafenn vidáman
szálljanak kékcinkék!

Németh Sarolta rajza és Gombos Péter verse

Németh Sarolta: Főnix

Gombos Péter:

A tűzmadár éneke

Félek a fénytől, éltet az éjjel,

Őrzi a titkom rőt-arany, ében.

Nem fog a kor sem, tízezer éve

Isteni hamvakon ébred az élet.

Xénia^* lesz ez – lobban a tűz már.

                                                                                 (*régi epigramma, sírfelirat)

Borz Klaudia rajza és Miklya Zsolt írása

Borz Klaudia: Darázstámadás

Miklya Zsolt: 
Dáriuzs kincse és a mézlegelők

Ó, Dáriuzs, minden darazsak dicső uralkodója fenn az égben, tudtam, hogy sosem szabadulunk meg tőled! Lám, most is ránk küldted hadseregparancsnokodat, a nagy Dongúz hadurat, személyesen. Ránk tört, mézrabló serege élén a nagyfejű, nagytorú, nagypotrohú, mérges fullánkú Dongúz, aki ellen még nem vítt győztes csatát sem a méhek szorgos népe, sem a méhszülte lelkes ember. És mindezt miért, ó, Dáriuzs, minden darazsak mézszopó uralkodója? Mert te megkívántad. Magadénak kívántad a méhek és az ember minden édességét. Így lett éhed és a darazsak mézszomja egyre nagyobbá, hogy lassan megémelyíti az egész világot.