A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egri Mónika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Egri Mónika. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. szeptember 26., péntek

Lukács Kis Panka: Takonyfa

(c)Egri Mónika

 

    Az úgy volt, hogy a Pisti takonyfát ültetett a nagypapájával a kertjükbe. A Pisti egész nyáron ezzel hencegett, hogy ők takonyfát ültettek, és az milyen szép zöld, és mekkora lombkoronája van, milyen jó alatta üldögélni, és így tovább, és így tovább. Én ezt nem is értettem. Takonyfa?! Az meg mi a búbánat?! Tölgyfáról, körtefáról, fenyőfáról már hallottam. No de takonyfáról még sosem. Úgy tudom a takony az orrban lakik, és néha ki kell fújni. Szerintem takonyfa nem létezik. A Pisti meg váltig állította, hogy igenis van takonyfa. Ráadásul a Pisti annyira idegesítően hangosan is beszélt egész nyáron, hogy attól már a fejem is megfájdult. Pedig ő a legjobb barátom már a bölcsi óta. A nyár után nagycsoportosok leszünk, mert hatévesek vagyunk. 

2022. szeptember 27., kedd

Smelka Sándor: Kutyatutulás

 

Illusztráció: Egri Mónika

 

A kutya fent ült a háztetőn, és nyalta a Holdat. Azt képzelte, sajtból van, de láthatólag nem abból volt, mert egy idő után csalódottan otthagyta. Leült a kúpcserepekre, és vakarózni kezdett.

Nem tudom, miből készült a Hold, annyi biztos, hogy olyan valamiből lehet, amit egy kutya nem szeret, például zöldségből: a Hold talán egy hatalmast úritök, ami az égen lóg. Vagy egy fényes tükör, amit felszögeztek az égre. Vagy lehet bármi másból, de nem sajtból.

A kutya abbahagyta a vakarózást, és megszagolt egy közelebbi csillagot. Ez se volt ínyére való. Prüszkölt egyet, és belenézett a Göncölszekérbe, hátha ott van valami finom. Ott se talált semmit.

Ekkor a lógófülű kutya felszegte fejét, és vonyítani kezdett. Megállíthatatlanul ömlött a kutyatutulás a városra. A tutulás először a pinceablakokon folyt be, aztán szép lassan megteltek vele a földszinti lakások, üzletek, kávéházak. Később a második emeleteket és a magasföldszinteket árasztotta el a kutyatutulás, aztán a belvárosi manzárdszobák, panelházak tizedik emeletei is, és legvégül a hegyen lakó villák is megteltek.

Az egész város úszott a bánatos kutyatutulásban. Hullámzott, fodrozódott, mint egy tó, mint egy tenger, és az emberek mérgesek lettek. Felháborodottan telefonáltak mindenfelé, a tanácshoz, a hivatalba, lakásfenntartókhoz, az IKV-hoz, a BKV-hoz, a tévéhez, a rádióhoz, hogy ez felháborító: már megint kutyaugatásban úszik a város.

Tanika csónakot tett a kutyatutulásra, a csónakba sajtot is pakolt, evezni kezdett a háztetők között. Maga alatt, a mélyben mérges embereket látott, akik az ablakban állva telefonáltak valakinek.

Mikor Tanika odaért a lógófülű kutyához, kikötött a csónakjával.

– Na gyere – mondta a kutyának –, kapsz sajtot.

A kutya először félrefordította a fejét, majd csóválni kezdte a farkát, végül szép, íves ugrással behuppant a csónakba, és nyalni, falni kezdte a sajtot.

A kutyatutulás pedig szép lassan leapadt a városban.

Másnap az emberek egy csónakot fedeztek fel egy belvárosi park gyepén. A csónakban nem találtak semmi mást, csak néhány holddarabkát és egypár ottfelejtett kutyafarkcsóválást. 


2020. december 2., szerda

Egri Mónika: Fényküldötte

Illusztráció: Kőszeghy Csilla


Kulcsszavak: kutya, fekete, vadász (ит, қара, аңшы)


A fényből küldtek
időszámítás előtt nemtudomhányban.
De ki számolja?
Ez csak itt fontos,
ahol fekete vagyok.
Lehetnék fehér is,
de én akartam így.
Nem azért, hogy féljenek.
Csak úgy.
Mert nem számít.
Azt mondták, kellek ide.
Meg azt is mondták, lehetek bármilyen.
Bolondos, bölcs, vagy bölcsen bolondos.
Lehetek sötét, vagy akár sánta,
Vágtázó vadász vagy világvándor.
Úgy döntöttem, ha már
ennyi munkát rakok bele,
akkor leszek mindegyik.
Azt mondták,
legyen a neved kutya,
nem tiltakoztam,
mert jól hangzott.
És most itt vagyok.  

De ember
nem akartam már lenni.

Szerkesztette: Németh Eszter


Egri Mónika versét meghallgathatod az alábbi felvételen, Buza Tímea előadásában:



Miklós Rita: Csont (сүйек)

Miklós Rita: Hajnal (таң)

Duisebuy Nuraiym: Kutya (ит)







Моника Эгри: Сәуле едім

Суретші: Чилла Көсеги

Негізгі сөздер: ит, қара, аңшы (kutya, fekete, vadász)
 

Мені осында жіберді,
Әу бастағы сәуле едім.
Кім санапты ол шақты,
Дәл уақытын білмедім.
Қарасы ма түсімнің,
Маңызды емес ол аса,
Аппақ түс те бойыма,
Кетер еді жараса.
Үрей емес, үлгі үшін,
Мен қаладым қараны,
Қара болды таңдаған,
Көңілімнің қалауы.
Шақырды олар осында,
Қажетсің деп қоймады.
Орындауға келісті,
Таңдауымды ойдағы.
Күрең, тіпті кеміс те,
Ақылды да, аңғал да.
Жүйрік мініп жүйткіп,
Шабар едім заңғарға.
Саят құрған аңшы да,
Жолкезбе де болар ем.
Бұла күштің бойдағы,
Барлығын да салар ем.
Ит бол деді сонда олар,
Аты ұнады, құптадым.
Ұсынысты қабыл ап,
Осында кеп тоқтадым.

Ал адам ше,
Келмейді адам болғым,
ұққаным.

Аудармашылар: Нора Майорош, Нұржан Түменов, Серікбол Хасан

2018. november 21., szerda

2017. április 2., vasárnap

Interjú Egri Mónikával

Az interjúk világnapján Bori egy rókarezervátumban találkozott Egri Mónika író-illusztrátorral, és ha a környezet meg a jeles nap nem varázsolta volna el teljesen, interjúalanya véresen komoly rajzai és válaszai teljesen levették a lábáról. Bori ennek örömére megalapította a világnapok világnapját.




Rímkóci Bori: Hogyan, mikor keveredtél az Író Cimborák közé?
Egri Mónika: Mint rajzolót, legelőször Bertóti Johanna: A pillanat című meséjéhez kértetek fel először. Az első mesémet pedig a Hét határon Nemzetközi Meseprojekt-hez írtam, Anne Pikkov rajzához kanyarintottam egy rémmesét. Na jó, nem is volt annyira félelmetes.

R.B.: Mit jelent számodra a közös munka?
E.M.: Nagyon is sokat jelent számomra, hogy egyszerre lehetek rajzoló és író cimbi is. Be kell valljam, ezen kívül viszont nem sok mindenhez értek az életben. (Van, aki szerint ezekhez sem.)
Azt gondolom, ez a blog nagyszerű felület a bemutatkozásra, közös játékra. Igen megtisztelő, hogy a mai kortárs irodalom meghatározó alkotóinak írásai között megbújhatnak az én szerzeményeim is.  

R.B.: Milyen projektet látnál szívesen?
E.M.: Szeretem azokat a feladatokat, amik jól megmozgatják az agytekervényeket. Például ha adott témakörhöz kell írni, vagy folytatni kell egy elkezdett mesét. Mint például ez a jubileumi feladat. Nem szándékos tőlem, de folyton elkomolytalankodom a dolgaimat. Valahogy nem sikerül bölcsességeket átadnom (ne járjunk utána, vajon miért nem), de sokszor az is elég, ha csak jól akarjuk érezni magunkat olvasás közben. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ha én jól szórakozom, míg írok, akkor biztosan azok is, akik olvasnak. Úgyhogy bármi olyan projekt jöhet, amibe belefér a komolytalanság, a rajzokba meg a plüsshumor, vonalvicc.

2017. március 10., péntek

Boriska és a farkas

A soron következő alkotók nagyon trükkösek és játékosak. Az egyikük író. Nem is. A másikuk az író. De hiszen az egyikük illusztrátor! Nem is. A másikuk az illusztrátor! Vagy mindketten írók és illusztrátorok? Na jó, de akkor ezt a mesét most Egri Mónika írta és Dániel András illusztrálta, vagy Dániel András írta és Egri Mónika illusztrálta? Találjátok csak ki!


Bori volt a Rímkóci család legkisebb lánya. Három nővér és egy báty mellett bizony nem volt könnyű boldogulnia. Szerették ugyan a testvérei, persze hogy szerették, de beteg szüleik ápolása mellett alig-alig jutott rá idejük, hogy játsszanak vele. Jóval idősebbek is voltak Borinál, nem igazán volt türelmük hozzá. Még a születésnapjáról is mindig megfeledkeztek. Az első években csak sejtette a kislány, hogy valami különleges élményből marad ki, és torkaszakadtából bömbölt reggeltől estig, mikor eljött a nagy nap. Később vágyakozva figyelte, hogy a többieknek a születésnapjukon torta jár ajándékokkal, neki meg még a fülét se húzza meg senki, ha eljön január huszonkettedike.
Aztán az ötödik születésnapján Bori kipattant az ágyból, és ahogy felöltözött, a lába ellenállhatatlan erővel vinni kezdte az erdei út felé. A kis Rímkóci érezte, hogy vár rá valahol a világ eldugott pontján egy cimbora, aki enyhíteni tudná a magányát, és talán a születésnapjáról sem feledkezne meg.

2016. szeptember 12., hétfő

Miklya Luzsányi Mónika: Virtuális életkép – Kalas Zsuzsa: Hatalomátvétel





Miklya Luzsányi Mónika: Virtuális életkép

Pillantsunk be a mai szülők hálószobájába, és lessük meg a családokat a legbensőségesebb pillanatban.  Apa és anya elmélyülten, szülői felelősségük teljes tudtával és elszántságával irtja a trollokat, a zombikat, az emberevő ufókat. Elszántságuk orcájukon tükröződik. A szülők egysége és harmóniája, mint ritka gyémánt tündöklő fénye ragyogja be ezt a kis idillt. Látszik, hogy összeszokott páros, képességeik és készségeik úgy illeszkednek egymáshoz, mint ahogyan a damaszkuszi penge a szépen mívelt markolatához. Az asszony maga a hajlékonyság, a férfi az erő, így párosuk mondhatni halhatatlan, s nem csoda, hogy tekintélynek örvendenek a világmegmentők népes táborában. Éppen most azon fáradoznak, hogy kies földgolyóbisunkat immár 349. alkalommal is megmentsék a lávalények támadásától, akik tűzfolyóvá kívánják változtatni a világot.
A gyermekek a helyzet komolyságához méltóan viselkednek. Mint illedelmes fiak, csendben meghúzódnak a háttérben, és várják a csodás felnőttkort, amikor ők is naphosszat zombikra vadászhatnak a virtuális térben.

Egri Mónika illusztrációja



Kalas Zsuzsa: Hatalomátvétel

Délután van, a nap ferdén süt be a függönyön keresztül, mint ilyenkor mindig, én pedig Őt figyelem. Az egérlyuknál várok, farkincám máskor harciasan görbül a hátam fölé, most azonban szomorúan kanyarodik a lábam köré. Az Egér persze szokása szerint hallani sem akar egy jó kis kergetőzésről, de nem vagyok csalódott, most valahogy én sem bánom, ha a délutáni játék elmarad. Voltaképp magam is csak megszokásból várok itt, ma én sem vagyok játékos kedvemben, s nem bánom, ha a vidám fogócska ezúttal elmarad. Őt figyelem.
A hűtőnél áll tétován, de most nem látom rajta a sárga cetlit, mint régebben. Egy sárga cédula, ragadós, Anya szokta a hűtőajtóra biggyeszteni reggelente közvetlenül azután, hogy behelyezte azt, amire én is igényt tartok. Délután aztán, mikor Ő hazaérkezik, a hűtő elé áll, és rövid ideg bámulja a sárga cetlit, majd kinyitja a titokzatos szekrényt. Szed magának az óriási fazékból, és az asztalhoz telepszik.
Na, ilyenkor szoktam én színre lépni. Óvatosan surranok a fal mellett, és csak akkor engedem, hogy észrevegyen, mikor már ott vagyok, s finoman a lábához dörgölőzöm. Nézetem szerint a szakszerű időzítés elengedhetetlen, és a váratlan támadás fél siker. Ilyenkor meglepve lenéz a tányérja mellől, én óriásira nyitom a szemem, és félszegen rábámulok. Ez mindig hat, s többnyire már ennyi elég, hogy megszerezzem a részemet. Sóhajtva beletúr a tányérjába, és nekem dobálja a legjobb falatokat. Ilyenkor, hogy érezze, jó gazdám, halkan dorombolok. De csak finoman és keveset, nem szeretném, ha elkényelmesedne. Kedvelem őt, mert többnyire engedelmes jószág, de fontos, sose felejtse el, ki az úr a háznál.  
Mostanában azonban valahogy megváltozott a helyzet. Mintha a bizonytalanság sárga mocsara óvakodott volna be közénk, és néha attól félek, a pozícióm már nem a régi. Az egész a sárga cetlik eltűnésével kezdődött, s azzal, hogy új barátja lett. A hátsó nadrágzsebében hordja, apró kis világító Valami, amit mindig magánál tart. Gyakran villog, s ő ilyenkor előkapja, a fülére helyezi, és magában beszél, időnként felkacag. Nem tudom, szerintem ez nem normális, mármint sem én, sem családtagjaim nem szoktak magukban nyávogni, és az egeret sem hallottam még csak úgy cincogni minden ok nélkül. De nem csak ez van, ami aggaszt. Most is, mielőtt a hűtőhöz lépne, a Valamit halássza elő a zsebéből, és rövid ideig rámered, mintha azt mondaná meg neki, mit tegyen, s aztán szed magának ebédet. A féltékenység szorongatja torkomat, nem tetszik ez nekem.
A rossz érzést elhessegetem, és halkan melléslisszolok. Puhán hozzádörgölőzöm, erre ő épphogy csak lenyúl a kezével, és futólag megsimogat, majd tovább eszik. Hohó! Háborodok fel. Nem úgy van az! Halkan és finoman, ám kissé türelmetlenül felmiákolok. Hallom, hogy felkacag, de nem nekem, hanem a Valaminek, és ezzel párhuzamosan újabb gyors simogatás érkezik, falat sehol. Ekkor méltatlankodva nyávogni kezdek: diszkréten, ámde határozottan érzékeltetem, éhes vagyok. Újabb kacagás, újabb simogatás, hopp, egy apró falat röpül, de csak egy. Felháborító! Ha harc, legyen harc! Bedobom a végső fegyvert! Egész puha macskatestemmel hozzádörgölőzöm, és olyan hangosan, ahogy csak tudok, dorombolni kezdek... és csak dorombolok, dorombolok, dorombolok....

2016. április 20., szerda

Kléri Fruzsina – Egri Mónika: Mi lenne, ha visszatérnének a dinók?





Kimennék hétvégén az erdőbe, és dinóhálóval fognék egyet. Ha ez véletlenül nem sikerülne, vetetnék egyet apuval a Tescóban leértékelve. Apu biztosan megvenné nekem, még ha drága is, csak hogy örüljek. Amikor nála vagyok, nincs kivel játszani, és egy dinó végül is jó lenne. Kapna egy kutyaágyat, amiről lelógna a lába, de ezt úgysem venné észre alvás közben. Néha elvinném sétálni, hogy más dinókkal is megismerkedhessen. Kapna jutalomfalatot, és ha nagyon örülne, csóválná a farkát, és olyankor leverne vele mindent. Nem szeretné a postásokat, mert sosem kapna levelet, és ez bosszantó tud lenni akkor is, ha dinó vagy, és amúgy se tudnád elolvasni. Lennének dinószépségversenyek, és az nyerne, amelyiknek fényesebb a pikkelye, mert egyébként a dinók nem szépek, csak ha szereted őket, és más dinóját néha nehéz szeretni. Főleg, ha harapósabb fajta, vagy nagyon hangos. Ha lenne egy dinóm, ő lenne a legjobb barátom, az iskolában is megvédene engem, ha a tanító néni feleltetni akar. És akkor anyut meg aput is behívnák elbeszélgetésre. Külön-külön persze, mert apu az új nénivel jönne, anyu pedig allergiás az új nénikre. És akkor apu arra gondolna, miért nem vette meg nekem azt a kiskutyát a piacon?

(Egyébként a dinók nagyon csodálkoznának, mert még sosem láttak tévét meg autót meg jutalomfalatot se. De viszonylag hamar beilleszkednének, hiszen igen szívós fajta a dinó.)


2015. november 20., péntek

Mesehajtogató 14: Méhes Károly


Illusztráció: Egri Mónika

Ebben a pillanatban az időzsugorgép megint nem hasonlított egyébre, mint egy nagypapa táskarádiójára, csak - enyhén szólva - viseltesebb volt az elmúlt napok sűrű eseményeinek hatására.
Sőt, egyszerre az ózélandi mutáns répák sem tűntek olyan félelmetesnek.
A fáradt társaság csöndes révületben rágcsálta őket a csöndes nyár végi alkonyatban. Néha egymásra vigyorogtak, és magukban biztosak voltak benne, hogy most már tényleg semmi baj nem érheti őket, soha.
És tényleg, egész hátra lévő gyerek- és felnőtt életükben boldogan éltek, amíg meg nem haltak - volna; de mivel ez egy mese, így simán megtörténhet, hogy örökké élnek! 

2015. szeptember 4., péntek

Egri Mónika és Hétvári Andrea versei


Újabb kettévágott verssel jelentkezünk. A játék áldozata" ezúttal Kovács András Ferenc Augusztusi sóhajtás című verse. Egri Mónika és Hétvári Andrea egészítették ki a két fél-verset, majd egymás szövegéhez készítettek illusztrációt.



Kovács András Ferenc: Augusztusi sóhajtás

Rövidülnek napok, órák, 
Csak az ég mély tüze kékebb, 
S a kezedben ki-kigyúl tán 
A pipacsláng, ha letépted. 

Fogy a nyár – szép lobogással 
Fut a fény, megtör az árnyon… 
Jön az éj, leng a tücsökhang – 
Hova tűntél, kicsi lányom?



Egri Mónika verse

Rövidülnek a boldog nappalok.
Csak az ég mély hangjára táncolok.
S a kezedben még egyszer meghajlok,
A pipacsláng megéget, meghalok.

Hétvári Andrea fotója

















Fogy a nyár – szép emlék... Sosevolt...
Fut a fény, megérint... Valahol...    
Jön az éj, leng a Hold... kifli most...
Hova tűntél, Üresség... Ugyanott...


Hétvári Andrea fotója













Hétvári Andrea verse

Egri Mónika rajza

Hova tűntek napok, órák,
hogy az égbolt tüze kékebb,
hogy a hajnal ki-kigyúl tán,
kivirul még, ha letépted.

Szakadatlan lobogással
ragyogón áttör az árnyon…
hova villan a tücsökhang –
miket álmodsz, kicsi lányom?

Miket álmodsz, ha az éjjel
kifehérednek a fények,
kicsi lányom, színeket szőj,
ma az álmot ha eléred!