 |
| (c) Lakatos, Emma és Tesla |
1.
Két hegyes sipkás kismanó ment-mendegélt a macskaköves úton. Egyikük nehéz zsákot cipelt, a másik pedig kis lámpát tartott maga elé, amiben pici szentjánosbogárka ragyogott. Mindkettejük oldalán bűvös kard lógott: elég volt csak megsuhantani, és máris tarkabarka pillangók szálltak elő a varázslatos pengéből, és puha szárnyaikkal addig-addig csiklandozták a komisz bajkeverőket, míg azok hangosan kacagva meg nem adták magukat.
- Úgy örülök, hogy nemsokára hazaérünk a varázslatos Tündérföldre! – ujjongott az egyik kismanó, akit Selyemkének hívtak. Piros sapkát viselt.
- Bizony ám, hamarosan! – rikkantotta a barátja, Szeplőcske. Az ő sapkája kék volt. – Bejártuk a fél világot, hetedhét határon vándoroltunk, míg megtaláltuk a vénséges-vén Tündérkirály elveszett könnyeit!
- Végre elűzhetjük a galád Foncsort, a gaz varázslót! Tündérfölde ismét szabad lesz, és megint naphosszat táncolhatunk a kismadarak énekére! Az lesz ám a víg élet!
Szeplőcske megállt ,és letette a földre a lámpást.
- Táncoljunk hát kicsit, Selyemke, hogy amikor eljön az a szép nap, ne tévesszük el a lépést!
Selyemke lerakta a zsákot a lámpás mellé, és udvariasan meghajolt Szeplőcske előtt.
- Hihihi – nevetett a kis manó. A kezét nyújtotta Selyemke felé, és táncra perdültek. Egyet jobbra, egyet balra, fordulás és pördülés – milyen vidáman ropta a táncot a két manócska! És milyen boldogan ropja majd egész Tündérfölde!
HUSS
A dobócsillagok miszlikbe szabdalták a két kismanót. A zsákból kiömlött a Tündérkirály megtalált könnye, a lámpás pedig összetört és kirepült belőle a világló szentjánosbogár.
CSATT
Egy fekete ruhás, kámzsás alak két tenyere közt széttrancsírozta a bogarat.
- Az kéne még, hogy észrevegyenek – suttogta.
Egy másik fekete alak hangtalanul előbukkant a sötétből, megfogta a társa karját, maga felé rántotta, és szigorúan felemelte a mutatóujját.
Csendben settenkedj!
(ezt jelentette)
Majd magával rántotta, vissza a sötétségbe.
Kik ezek? És hová settenkednek?
NINDZSÁK! ÉS NIKOLA TESLA LABORATÓRIUMA FELÉ OSONTAK!
Igazi profi nindzsák voltak ám! Nézzétek csak:
- odalopóztak a házhoz,
- leereszkedtek a csatornába,
- felkúsztak a csöveken, majd hangtalanul előmásztak a vécécsészéből,
- átsettenkedtek a szobákon,
- végigkúsztak az alvó, szörtyögő-fröttyögő-harákoló Teslán, és kicsenték a hálóingje zsebéből a TITKOS RAKTÁR kulcsát,
- aztán bebattyogtak a TITKOS RAKTÁRBA!
És odabent keresztül-kasul össze kúsztak-másztak mindent, felkutatták a titkos találmányok tervrajzait, majd mindegyiket gyorsan megjegyezték, hogy később le tudják azokat rajzolni. Utána pedig szépen visszalopakodtak a vécécsészén át a kanálisba.
És közben annyit sem mondtak, hogy KAFTFAHRZEUG-HAFTPFLICHTVERSICHERUNG!!
ILYEN EGYSZERŰ VOLT AZ EGÉSZ!
De vajon miért jöttek? Kinek a megbízásából? Ki az, aki el akarja lopni a Világ Legnagyobb Feltalálójának CSUDÁLATOS találmányait?
KI A GONOSZ?
Haladjunk sorjában.
Mert az egyik szomszédos épület tetejéről világító szempár figyelte a gaztettet, majd miután a nindzsák eltűntek, valami felzümmögött, és a két izzó pötty eltűnt a sötétben.
2.
Nehéz idők jártak a Messzi-messzi Nagyvárosra, mióta Szotyola néni volt az ország elnöke. A néni csomó rendelkezést hozott, és szigorú büntetést kapott, aki nem engedelmeskedett, Mindenkinek otthonkát kellett viselnie és gurulós szatyorral mehetett csak a boltba (amit Közértnek kellett hívni), és ott is csak krinolint és csirkefarhátat lehetett kapni. A házak elé kis padokat tettek, amiken öreg nénik üldögéltek és MINDIG CSAK NÉZTEK, amelyiküknek pedig nem jutott pad, az ablakból NÉZETT.
Persze maradtak jóságos öreg nénik is, de nekik is óvatosnak kellett lenniük. Titokban sütötték a fahéjas-almás rétest, főzték az öklömnyi szilvás gombócokat és a legfinomabb húslevest – hiszen köztudott, hogy a nagymamák főzik a legeslegeslegeslegfinomabb húslevest (sok zöldséggel és csigatésztával) az egész világon. És színes sálakat kötöttek és olyan könyveket olvastak, amikben fiatalemberek játékosan megpuszilják szép nők fülét.
Nem csoda hát, hogy mindenkinek rossz volt a kedve, az emberek nem szívesen mentek ki az utcára. A kevesek, akik mégis megtették, lehajtott fejjel siettek, nem néztek se jobbra, se balra és meg sem mukkantak. Emma is így jött vissza a boltból (a Közértből), és reménykedett, hogy a padokon gubbasztó öreg nénik nem akarnak majd belenézni a gurulós szatyrába. A világmentésekért cserébe ugyanis a boltban (Közértben) a kedves eladó egy szál kolbászt és néhány almás pitét rejtett el az ernyedt bőrű, csöpögő csirkefarhát alá.
Egy babakocsit toló anyuka ment el mellette, és kétségbeesetten próbálta csitítgatni a sírdogáló gyereket. A nénik fejcsóválva figyelték, hogy aztán egy rövidke ceruzával mindent felírjanak egy kockás füzetbe.
Már csak egy sarok, nyugtatta magát Emma. Ám amikor befordult, majdnem elejtette a szatyrot annyira megrémült: egy NAGY, FEKETE AUTÓ ÁLLT NIKOLA TESLA HÁZA ELŐTT! ÉS FEKETE RUHÁS? NAPSZEMÜVEGES NÉNIK SZÁLLTAK KI BELŐLE! Valami nagy baj történhetett! Szotyola néni cseppet sem kedvelte a feltalálót, nagyképűnek, hisztisnek és feleselősnek tartotta – jó, mondjuk ez mind igaz – és amilyen gonoszságokat művelt, képes lett volna elhurcolni, hogy erőszakkal 150 részes, török basás sorozatokat nézessen vele napestig!
Ilyen szörnyű sorsot senki nem érdemel!
Emma lassított léptein, igyekezett megnyugodni, mielőtt a nénikhez ért volna. Azok közben felnyitották az autó csomagtartóját, és nyögdécselve meg jajongva egy kisebb hűtőszekrényt emeltek ki belőle. Egy vékony néni mutogatta, hová tegyék. Félhosszú, egyenes, fekete haja volt, szigorú frufruval. Emmának furamód tetszett.
- Köszönöm, kedveskéim – mondta a néni a többinek. – Majd toljátok utánam.
Ezzel bekopogott a feltaláló házának ajtaján. Senki sem nyitott ajtót. Persze ez várható volt, hiszen ez korábban Lőrinc, a vízidisznó komornyik feladata volt, de nemrégiben – Tesla Galaktikus klónjával együtt – eltűnt egy fekete lyukban. Ki tudja, az univerzum melyik részére kerülhetett. Már ha életben maradt. És Emma remélte, hogy így történt.
(Persze, hogy életben maradt, hiszen ez mégsem egy felnőtteknek való, búsongós könyv, csak hát tudjátok, hogy van ez! Pedig tudom ám, hogy mi történt Lőrinccel, de nem mondom meg. Nem ám.)
A néni meglepő módon kedvesnek tűnt ugyan (vagy legalábbis nem házsártosnak és kiállhatatlannak), de ez mit sem változtatott azon a tényen, hogy fekete ruhában volt és egy NAGY, FEKETE AUTÓVAL jött. Az ilyeneknek soha nem lehet jó vége. Emma hallott kósza pletykákat, hogy éjjelente megjelenik a NAGY, FEKETE AUTÓ, és emberek tűnnek el nyomtalanul. Azt is beszélték, hogy akiket elvisznek, azoknak éjjel-nappal a Kívánságkosarat kell hallgatniuk vagy azt, hogy Jajj, cica, eszem azt a csöpp kis szád… És persze a török basás sorozatok… Borzalmas volt még belegondolni is!
GYEREKEK! NE ROSSZALKODJATOK, MERT HA FELNŐTTÖK, A VÉGÉN TI IS TÖRÖK BASÁS SOROZATOKAT FOGTOK NÉZNI!
A néni már dörömbölt. Hirtelen kivágódott az ajtó, és Tesla vörös feje jelent meg.
- Hát mi az ördög folyik itt! Nem hagynak nyugtot a Világ legnagyobb Feltalálójának, hogy megfésülhesse a szép bajuszát? Várjanak szépen, aztán indulhatunk!
Ezzel egy pici fésűt tartott az elképedt néni orra elé, majd azon nyomban be is vágta az ajtót.
(A rajzok a korábbi részekből valók.)
 |
| (c) Lakatos, Emma és Tesla |
