 |
| Ökrös Kyra |
Tél kedvenc, fahéjas narancs ízű
jégkásáját kanalazta, amikor valahonnan a közelből szipogást hallott.
– Jaj, ne! Az influenza – nyögött fel a
gondolattól, hiszen a szipogás általában lázat, köhögést, torokfájást és
átvirrasztott éjszakákat jelzett előre.
Tél letette kristálypoharát és elindult,
hogy utána járjon, mekkora a baj. Nem kellett messzire mennie. Január a nappali
egyik jégkék selyem foteljében gubbasztott, körülötte teletrombitált
zsebkendők.
– Mi a baj kisasszony? – érdeklődött Tél
és igyekezett közelebb kerülni középső lányához, hogy megnézze, van-e láza.
– Semmi – mondta durcásan a kislány és
még jobban összegömbölyödött.
– Ez egy elég taknyos semmi – jegyezte
meg Tél és tenyerét Január homlokára tette. Jég hideg volt.
– A torkod fáj?
– Nem.
– A kezeid, lábaid?
– Nem, azok sem.
– Régóta folyik az orrod?
– Nem! Minek kérdezel ennyit. Hagyjál
már! – nézett Január dühösen Télre, aki a kislány szemeiből egyből
diagnosztizálta is a szipogás okát.
– Hiszen te sírtál!
– Na és? – kérdezte Január és felpattant
a fotelből – úgysem érdekel senkit.
– Dehogyisnem! – ellenkezett Tél – engem
például…
– Téged sem! Ha érdekelne, mi van velem,
nem kéne ilyen szürke göncökben járnom. Nem szeretem a szürkét. Senki sem
szereti. Ezért nem szeret engem senki. Mert szürke vagyok.
– Gondolod, ha színesebb lennél, jobban
szeretnének?
– Persze! – csillant fel a kislány szeme
– nézd csak meg Decembert, csupa csillogó, fényes holmi, fenyőzöld szoknya, és
gyertyaláng sárga felső. Mindenki imádja! Ahogy Februárt is abban a sok bolond,
összevisszaszín maskarában. De én? Én miben tűnök ki? Semmiben.
– Dehogynem drágám – mosolygott Tél – te
vagy az első az évek körtáncában. Mindenki irigyel, hisz mindenki első akar
lenni.
– Én nem! Én inkább leszek a sorban az
utolsó, ha olyan lehetek, mint December. Utána, bárki meglát, elszomorodik
ettől a szürke gönctől.
– Sajnálom, hogy így gondolod, pedig, ha
te nem lennél, akkor a többiek nem lehetnének ilyen pompásak, vidámak és
színesek – mondta Tél és közelebb lépett Januárhoz.
– Ezt nem értem.
– Tudod kicsim, a ruhád azért ilyen
hosszú és puha, hogy beborítsa a világot. Így kipihenheti magát, míg alszik.
Igaz, nem egy színes darab, de könnyű és meleg. A legfinomabb ködből és párából
készült. Tudod mit? Adok rá valamit, amivel már te is olyan különlegesen
ragyogsz majd, mint a testvéreid. Gyere velem!
Anya és lánya átmentek a jégpalota
legtávolabbi toronyszobájába, ahol Tél elővett egy szépen faragott fa dobozt.
– Lássuk csak, mit szeretnél? Itt vannak
a jégvirágok. Ha megrázod a szoknyád, lehullanak és rátapadnak az ablakokra,
mint a matrica. Gyönyörűek a reggeli fényben. Ahogy a jégcsapok is. Ezekkel
mondjuk óvatosan kell bánni, de majd megtanítalak. Csodásan tudnak mutatni
naplementekor. És néha csilingelnek is, ha fúj a szél. Aztán itt vannak a
hópihék, mindegyik más és más, szórj belőle bő marokkal a szoknyádra, csodás
mintát ad ki, igaz? Ez a legmelegebb téli dunyha a földnek. Ha kemény fagyot
viszek, érdemes a szántóföldeket, virágoskerteket betakarni vele. És itt van a
szoknyaszegélyre tűzhető dér, amiből ha ráragasztasz néhány marékkal a faágakra
is, a legsivárabb erdő is meseországgá változik. Na, mit szólsz?
– Kérhetem mindet? – kérdezte ragyogó
szemekkel Január.
– Hát persze! – válaszolt Tél mosolyogva
és segített a sok díszes holmit mind Január ruhájára varrni. A kislány alig
várta, hogy találjon egy befagyott tavat és megcsodálhassa új ruháját a tó
tükrében.
 |
| Ökrös Kyra |
