Csík Mónika – A Mese vándorútja

 illuszráció: Móricz Ildikó

Felkerekedett a Mese 
két pár ökör húzta    
szekerét át hét határon,
világvégen túlra.      

Klipp-klopp, hollári-hó!

Selyemfüves lankán gördült,
üveghegyre kaptatott
a négy ökör vonta szekér,
s a négy ökör baktatott.

Klipp-klopp, hollári-hó!







Harmonika halk szavára
madár suhant mögöttük,
csillagfüzér világított 
lámpafényként fölöttük.

Klipp-klopp, hollári-hó!

Jártak földön, jártak égen,
jártak tenger fenekén,
égbe nyúló mesefának
eget söprő tetején.

Klipp-klopp, hollári-hó!

Láttak törpét, láttak sárkányt,
lepkeszoknyás királylányt,
kacsalábú vár tövében
málnapettyes szivárványt.

Klipp-klopp, hollári-hó!

Énekelgetett a Mese,
döcögött a társzekér,
csillagporos meseútról
port kavart a nyári szél.

Klipp-klopp, hollári-hó!

Elfújta a kerék nyomát – 
merre tűnt a kis csapat?
Völgyzugolyból éji csöndbe
lépdeltek felhők alatt. 

Klipp-klopp, hollári-hó!

Csík Mónika: A varázsló kertje

Grafika: Móricz Ildikó

Csiribí-csiribá

hókuszpókusz,

fütyül a fügefán

tíz-húsz kókusz

fogait feni a

futórózsa,

futtában falatoz

futómódra

lapul a liliom

szája véres,

de az is lehet hogy

málnakrémes

szegfű a szegeit

fűbe rejti

félő, hogy egyszer még

ottfelejti

kolompol a gomba

reggel kétszer

délben és délután

hetvenhétszer

nyűgös a tulipán

szirma kékül,

szilvaszín orra is

elsötétül

kankalin kunkori

bajszát pödri,

bajusza hegye a

földet söpri

tátog a tátika –

hangja nincsen,

hasztalan heverész

láda kincsen

kardvirág masíroz

éjjelente,

álmokat terelget

énekelve:

csiribá-csiribí

pruclipracli,

nem szabad a tolvajt

futni hagyni

zsákjában gyerekek

álma gyűlik,

reggelre nyomtalan

tovatűnik.

Csík Mónika: Kikötői csihi-puhi

(c) Móricz Ildikó

Kotlik az égen a nap,

se felhő, se árnyék,

vakít a fény és vakít

egy fogsor – Pityu,

a Piperkőc vigyorog,

akár, ha fényképeznék,

látszik mind az egy híján

húsz foga, a görbe is,

amit Simlis Jocó szinte

kiütött neki a nyáron,

de félig elvétette,

mármint a Jocó,

megbotlott bunyó közben,

és bezuhant a halászhálók közé,

a Pityu-fog pedig csak elgörbült,

mintha üvegkupakot próbált

volna kipattintani, éppen úgy,

azóta karistolja az almát a Pityu,

miként a nyulak, és hegyeset

köp a görbe és az egyenes

foga között, „überkirály”,

mondja Retkes Dzsim,

és tátott szájjal nézi, ahogy

Piperkőc Pityu egy köpésből

eltalálja a meggyet a fán,

és átsercint a kulcslukon,

„csont nélkül”, álmélkodik,

közben kicsit túrja az orrát,

szabad kezével meg

a Pityu vállát veregeti,

mit tesz egy görbe fog,

mit nem adna érte, ha neki

lenne egy ilyen, mondja,

és Pityuval elindulnak

felhajtani Simlis Jocót,

hogy kapja már szájba

Retkes Dzsimet, görbítse

el a szemfogát neki is,

de hiába, a Simlis

felszívódott, elhajózott

Tanganyikára vagy elnyelte a föld,

maradt hát egy székláb,

Csík Mónika: Állati limerickek (Noé bárkájának apokrif utaslistájáról)

Móricz Ildikó grafikái

Csík Mónika ügynök Bajuszkirályról szóló jelentése

(c) Móricz Ildikó

Bajusz bácsi, a postásunk, csudaszőr alak.
Szárnyas orkánkabátot, nyeletlen cvikkert,
orra alatt meg irdatlan bajuszt visel.
Akkorát, hogy ha Bajusz bácsi megjön,
a bajuszának külön kell köszönni.
A bajusza tekintélyesebb, mint Bajusz bácsi.
Bajusz bácsi is tekintélyes, persze,
megvan vagy száz kiló, meg egy kicsi,
a fokhagymapürét tormakrémmel eszi,
lepök egy söröskupakot a kerítés tetejéről,
és úgy pedálozik, hogy ha esni kezd,
a víz a kerékpárja hátsó sárhányóját éri,
az első csontszáraz marad, akárcsak
Bajusz bácsi bajusza, kabátja, táskája.
A hátsó sárhányó viszont csattog,
ahogy a szapora eső veri a postásbiciklit.
Ezt maga Bajusz bácsi meséli mindig,
miközben ajánlott levelek után kutat,
könyékig matat a postástáska mélyén,
és irdatlan bajuszát kunkorgatja.

Csík Mónika: Tündérnóta

Zoknim csíkos, kockás, pöttyös,

térdig ér a szára,

égbe nyúló gólyalábon

de pompásan állna.

Tarka kalap a fejemre,

szalmából van fonva,

lehetne bár pipacsokból

egybekötve-bontva.

Szoknyám csupa rózsaszínből,

csordogáló málna,

megnyalja a száját mind, ki

megfordul utána.

Kipp-kopp, kipp-kopp, páros meggyszem,

tünemény-topánka,

talpa alatt minden fűszál

hajladozva állna.

Hajam mézszín, napfénykéve,

benne tenger-kékség,

álomhajón ringna rajta

pillangó-legénység.

Hangom kristály, hegyi csermely,

illanékony sóhaj,

ébreszt, ringat, körbeölel

cirógató szóval.

Ágyam puha paplanfelhő,

áttetsző a fényben,

ha így nézem: vattacukor,

ha úgy: füst a szélben.

Göndörödök, bodorodok,

virágszárnyon szállok,

csilingelve röpnek velem

pöttöm tündérlányok.

Illusztráció: Móricz Ildikó