Nagy készülődés folyt a gyerekszobában. Minden bútor a közelgő bálról
sutyorgott. Csak egyvalaki búsult: S. P. Aletta, becenevén Letti, az emeleti ablak.
– Hogyan mehetnék bálba így?! – töprengett –
Bárcsak én is olyan díszes huzatot hordanék, mint
Klotild, a kanapé, vagy csipkéset, mint Rozoga mama, az ágy! Hogy Cifranciról,
a tükörről ne is beszéljünk, hisz ő naponta legalább tízszer toalettet vált. De
neeem, csupaszon kell várnom a bál kezdetét, mert ha lenne rajtam valami dísz,
akkor ugyebár nem lehetne használni engem. De én nem hasznos akarok lenni,
hanem szép! – suhintotta meg szárnyait durcásan. A hirtelen mozdulattól
megzörrentek az ablaküvegek – Na még ez is, olyan törékeny vagyok, hogy már
mérges sem lehetek! – hőbörgött.
– Csitulj lányom, nem
az a fontos, hogy mit aggatsz magadra! – nyugtatta Rozoga mama – Látod, hiába
terítenek rám akármilyen színes rongyot, mikor a csontjaim korhadtak az időtől,
s bizony már a szú is másnál bérel lakást... De sebaj, a fodros barackszínű ágyterítőt
veszem fel ma este, s táncolok egy jót! – vigasztalódott saját ötletétől az
ósdi ágy.
– Na, maga is jól
bátorít. Én meg vehetem a poros függöny köpenyemet. S mi van a köpeny alatt, na
miii? A kopár ablaküveg, az van, meg a szálkás keret. Ó, hogy vinné el a huzat
ezt az esti bált! Ráadásul olyan hideg van, vacog minden porcikám.
– Tudom én, hogy
miért nyikorogsz, annyira átlátszó vagy! – szólt közbe Cifranci, a tükör –
Attól félsz, hogy Bükk Kázmér nem fog veled táncolni. És így is lesz, mert az
ajtófiú egész este csakis velem keringőzik. Rajtad keresztülnéz... – biggyesztette
csúfondárosan a száját Cifranci.
Letti ettől még jobban nekibúsult, mert valóban a szép
szál Bükk Kázmérra gondolt, amióta az megjelent a bejáratnál. És persze, hogy
nem fog ránézni, mit is nézne rajta. Közben meg egyre hidegebb van. Na, majd
vacogva lesheti egész este a boldog párt – szomorkodott Letti.
Eközben a többiek izgatottan készülődtek. A komód kért a
fiókjától egy csipkerítőt, a falak árnyékból és pókhálóból szőtt finom ruhát
próbálgattak. A pamlag meg a hintaszék minden fellelhető csecsebecsét magára
aggatott, s illegett-billegett Cifranci előtt. A tükörlány megvető mosollyal
nézte ezt, hiszen tudta, az ő vakító szépsége lesz egyedül hatással Kázmérra,
akiért az ő szíve is dobogott. Közben beesteledett. Letti elszontyolódva ült,
állig függönybe burkolózva. Érezte, hogy szilánkokra hasítja a hideg. A kinti
havas hideg és az a másik, még rosszabb, ami belülről áradt. Tízet ütött a
falióra.
– Kezdődik a bál – sóhajtott Letti lemondóan.
Mindenki megérkezett már, csak Bükk Kázmér hiányzott.
Aztán belépett ő is. Domború mellkasán vadonatúj virágos matrica fénylett. Letti
a függöny mögül kibújt, hogy jobban lássa, és akkor:
– Ki ez a gyönyörűség? – lépett egyet Kázmér.
– Igen, most vette észre Cifrancit – gondolta Letti.
–
Úgy ragyogsz, alig merek rádnézni! – áradozott tovább Kázmér.
– Na persze, nem is lehet, mert pontosan a lámpát tükrözi
vissza! – gondolta gonoszkodva az ablaklány.
– Ha táncolsz velem, én bármire nyitott vagyok – suttogta
a Bükk ficsúr, és Letti legnagyobb meglepetésére valaki kilincsen fogta.
– Kázmér?! – suttogta a kis ablak boldogan. A többiek
ránéztek és egyszerre megértették: nem, Kázmér nem túlozott, amikor gyönyörűnek
nevezte. Lettin csodás ruha sziporkázott. Levelek, indák, szirmok könnyű
csipkéjéből állt, és úgy illett a kis ablakra, mintha ráöntötték volna. Letti
kecsesen nyújtotta kilincsét Kázmérnak, s keringőztek egész éjjel.
Másnap reggel még mindenki pihent a szobában, amikor
berontott Sári:
– Anyaaa, nézd mi történt az ablakkal! – ráncigálta be
szobájába anyát.
– Jaj, de szép, jégvirág! – csapta össze a kezét anya.
Csak később, amikor már kiment, jutott eszébe, hogy
amióta az ablakokat kicserélték, nem nyílott rajtuk jégvirág.
