Értékelem, hogy élek - A szerkesztők búcsúja

 

Takács Eszter fotója

Véget ért az ÉRTÉKELEM, HOGY ÉLEK interjúra épülő gyerekirodalmi sorozat, melyre Brezovai Gábor, a sorozat kiindulási pontja személyesen reflektált. Megkérdeztük Gábortól, hogy milyen érzés, amikor írók, költők, más nézőpontú emberek merítenek az ő életéből ihletet? A válasz megérkezett:

„Borzongatóan különleges élmény volt olvasni, azokat a műveket, melyeket tehetséges írók és költők fogalmaztak az én rövid élettörténetemből inspirálódva. Így még inkább értelmet nyert minden, amit átéltem és tettem. Hálás vagyok és köszönöm a megtisztelő elfogadást.”

Mi is köszönjük, hogy velünk tartottatok ezen az izgalmas úton, és reméljük inspirációt nyertetek Gábor és az Író Cimborák gondolataiból.

Szeretettel búcsúznak a szerkesztők:

Körmöczi-Kriván Péter és Majoros Nóra

Kerek 10

Kedves Olvasók!

Egy tíz éves nagyot akar és nagyon álmodik, és annyi, de annyi ötlete meg terve van! Így vagyunk ezzel mi is. Bizony, tíz éves lett az Író Cimborák alkotóműhely. Az oldalon egyszerre több téma is fut, amelyeket sok szeretettel és lelkesedéssel készítenek elő a szerkesztőink. Mielőtt megint belefogunk valami újba, szeretnénk egyértelműsíteni, milyen tartalmakat várhattok a következőkben.

Milliószín ég - Takács Eszter fotója

Író Cimbora villáminterjúk

Január 22 óta kétheti rendszerességgel közlünk interjúkat a közösség alkotóival. Az alkotók nemcsak a kérdésekre válaszolnak, hanem felidézik a blogon megjelent legkedvesebb saját és más alkotótól származó írásukat. Eddig Dávid Ádám, Mészöly Ágnes, Nyulász Péter, Majoros Nóra és Turbuly Lilla válaszait és kedvenc bejegyzéseit olvashattátok. Az interjúsorozat a továbbiakban is folytatódni fog, kövessétek a bejegyzéseket, és ismerjétek meg jobban az alkotókat!

Rímdúdoló. Bertóti Johanna dalai az Író Cimborák versei alapján

A Rímdúdoló egy ünnepi zenei album a tíz éves Író Cimborák verseiből. Bertóti Johanna már korábban is zenésített meg verseket a Cimborák blogjáról, ezúttal egy egész albummal készül. A 2022-es év végéig minden hónapban egy új dal fog felkerülni Johanna YouTube-csatornájára és a blogra. Az első meglepetésdal március 22-én érkezik.

Mi a csoda… rajzpályázat

Rajzpályázatot hirdettünk 18 éven aluliak számára. A kiírást ide kattintva olvashatjátok. A rajzokhoz készülő szövegeket május elejétől fogjuk közzétenni.

Milliószín ég alatt – egész éven átívelő téma

Születésnapunk alkalmából nemcsak az alkotóműhelyünk gazdagságát, hanem az emberi sokféleséget is ünnepeljük. Cimboráink interjúkat készítettek olyan emberekkel, akik számukra iránymutatók, érdekesek. Az interjúkat megosztottuk alkotóinkkal, akik gyerek- és ifjúsági irodalmi alkotásokkal reflektálnak az interjúkban elhangzott gondolatokra. Így egy kicsit bepillantást nyerhettek a kulisszák mögé, mert nyomon követhetitek, hogy egy-egy gondolat hogyan formálódik irodalmi alkotássá és képpé. Az első interjú készítője Körmöczi-Kriván Péter, az interjú címe pedig: 

Értékelem, hogy élek

Az interjú főszereplője Brezovai Gábor, aki mellett bár milliárdok mentek el pénzügyi vezetőként, mégis érzelmi és testi csőd villogott a feje felett. Gábornak most már gyakorlatban is boldog az élete, mert lépett a megfelelő irányba. Önmaga irányába. A vele készült interjút március 26-án osztjuk meg a blogon, az interjúhoz készült meséket és illusztrációkat pedig március 28-tól mutatjuk be.

Szeretettel várjuk észrevételeiteket, véleményeteket a blogon, Facebook-oldalunkon vagy e-mailben az iro.cimborak@gmail.com e-mail címre.

Az Író Cimborák csapata

Vasárnapi Matiné - Lipka Borival - 4. rész

A bejegyzésben bemutatjuk Takács Eszter logóterveit

Utoljára jelentkezik a Vasárnapi matiné. Ezúttal Bori azt a témát járja körül, hogyan születtek meg a kazak versek magyar fordításai, milyen kihívásokat tartogatott ez a feladat. A beszélgetésben több Író Cimbora és fordító is megszólal.

Lipka Bori: Az eddigi interjúkban sok szó esett a műhelymunka során született szövegek fordításáról. Már az is jól megbonyolítja a helyzetet, hogy kazak-magyar fordító hiányában a legtöbb művet először valamilyen köztes nyelvre - angolra vagy oroszra - kellett lefordítani, de a versek esetében még nehezebb lehetett a helyzet. Hogy oldottátok meg ezt a kihívást?

Rókák és madarak / Түлкілер мен құстар

Dudás Győző: Madár / Гөзө Дудаш: құс

Maul Ági: Lomb / Аги Маул: желек

Takács Eszter: Nap / Эстер Такач: күн

Tuza Edit: Kabát / Эдит Туза: пальто

Gyólai Gabriella: Énekes / Габриелла Гийолай: әнші

Vasárnapi matiné - Lipka Borival - 2. rész

Logó: Takács Eszter

Beszélgetés Bódi Katival és Kalas Zsuzsával, a Szósátor - Kazak-magyar gyerekirodalmi műhely két vizuális szervezőjével

Rövid bemutatkozás:

Bódi Kati: Bódi Kati vagyok, képzőművész, illusztrátor. Ismeretterjesztő és irodalmi témákhoz készítek illusztrációkat elsősorban gyerekeknek, de önálló művészeti munkáim is vannak. Az Író Cimborákhoz már a kezdetektől csatlakoztam, rendszeresen rajzolok nekik, és segítek egy-egy témánál szervezni, illusztrátorokat keresni, kapcsolatot tartani.

(Bódi Kati Instagram oldalát megnézheted ide kattintva)

Kalas Zsuzsa: Kalas Zsuzsa vagyok, festőművész és pszichológus végzettséggel rendelkezem, festőként dolgozom. Jelenleg DLA képzés keretében egyéni művészeti kutatásomat készítem, korábban művészetterapeutaként vezettem terápiás gyerekcsoportokat.

(Kalas Zsuzsa alkotói oldalát megnézheted ide kattintva)

Kalas Zsuzsa és Bódi Kati

Takács Eszter: A kocka

Apró kocka volt. Papírféle anyagból lehetett, teljesen szabályos oldalakkal. Furcsa minták jelentek meg rajta attól függően, hogy a Nap milyen szögből sütött rá. Feltűntek, kicsit kidomborodtak, ahogy a fény játszott az oldalakon, majd belesimultak a felületbe újra. Még nem sikerült kétszer ugyanazt a mintát megfigyelniük. Három napja találtak rá, azóta nézegették messziről. A tengerparton feküdt, a sós homokban.

− Talán a víz mosta partra − találgattak, majd egyből el is vetették az ötletet, hiszen a tenger még teliholdnál, dagálykor sem emelkedett odáig, ahol a kocka hevert.

Hozzáérni nem mertek − az idősebbek tanításai szerint minden idegentől és újtól félni kell. Megdobálták messziről kavicsokkal, piszkálták hosszú fűszálakkal, de képtelenek voltak eltalálni. Kerestek vékony botokat, hátha meg tudják bökdösni: eredménytelenül. Szórtak rá homokot: mintha ott sem lett volna. Minden kísérlet után közelebb merészkedtek egy kicsit, míg végül már csak egy kéznyújtásnyira voltak. Hozzászoktak a jelenlétéhez. Titok volt, csak az övék.

Aznap naplementekor is ott ültek a homokban. Érezték, hogy valami történni fog, és nem akarták elszalasztani. Nézték, hogyan csillannak és emelkednek ki az ábrák a kocka felületéből, majd süllyednek vissza újra.

Egyikük hirtelen kinyújtotta a kezét és megérintette. Visszarándult, mintha fájdalmas lett volna, pedig csak a meglepetés ijesztette meg. Érezte a tárgyat, nem a semmit tapintotta. Egy pillanatig semmi nem történt, majd az ábrák egyszerre felizzottak és kiemelkedtek, a kocka a rajta lévő jelek geometriája mentén szép lassan darabjaira esett, a darabok pedig belesimultak a homokba és eltűntek.

Majoros Nóra illusztrációja

Mint a villám

Dávid Ádám villáminterjúja Takács Eszterrel

 

Takács Eszter jött, látott, aztán alig győzte a sok munkát. Egy ilyen nagyszabású kiállítást ilyen kis költségvetésből tető alá hozni igazi kihívást jelentett. Pláne ennyire rövid idő alatt.

Mióta figyeled az Író Cimborák ténykedését?

Mióta Majoros Nóra barátnőm íróvá avanzsált és népszerűsíti a blogot.

Volt már részed hasonló író-illusztrátor-projekt megvalósításában?

Ha a megszokottól eltérő sorrendre gondolsz (előbb az illusztráció és utána a mese), akkor nem. Ha az illusztrátorok és írók mennyiségére, országaik számosságára, valamint arra a tényre, hogy hosszú szövegeket kell megjeleníteni egy kiállításon, nos..... akkor sem :)

Majoros Nóra: A repülő szőnyeg

Takács Eszter illusztrációja

Majoros Nóra: A repülő szőnyeg

Az árus fel sem nézett, csak a bajusza alatt morogta:

            − Takarodj, te vakarcs!

            Ez volt a nyolcadik üzlet, ahonnan a kisfiút, így vagy úgy, de kidobták.

            Bement hát a kilencedikbe is.

            − Jó napot kívánok – köszönte illedelmesen.

            A ráncos arcú, ősz bajuszú árus a szűk kis helyiség egyetlen ablaka alatt ült, újságot olvasott és vízipipázott. Az ablakon többnyire csak annak a nagy, kápráztatóan sárga virágú loncnak az illata szűrődött be, ami teljesen beborította az ablakot, és csak egy pici csóványi fényt engedett át, épp annyit, amennyi elég volt az árusnak az újság olvasásához. Ez mind a loncnak, mind az árusnak tökéletesen megfelelt. A vízipipa és a virág édes illata gyapjú, kender, és más növényi és állati rostok fanyar illatával keveredett. A falak mentén magas oszlopokban álltak az összehajtogatott, színes szőnyegek. A boltban félhomály volt.

A köszöntésre az árus abbahagyta a pöfékelést, előre dőlt, felnézett, és összeráncolta a szemöldökét. Ezt azért tette, mert ilyenkor kicsit lejjebb csúszott a szemüveg az orráról, és ki tudott nézni a lencsék fölött. Kényelmetlen dolog, ha az ember messzire jól lát, közelre meg nem, a szemüveggel meg közelre lát, messzire nem. De hát előfordul az ilyesmi, ha valaki olyan vénségesen vén, mint az árus volt.

− Segíthetek? – kérdezte.

− Körülnézhetek? – érdeklődött a fiúcska.

Az árus bólintott, intett is hozzá a kezével, és a falon megnyomott egy kapcsolót. A mennyezeten felgyulladtak a lámpák, és tündökölni kezdett a szőnyegek százféle színe. Az árus újra az újságjába mélyedt. Nagyokat szuszogott közben, kissé hörögve, mert ilyen nyári melegben nehezen vette a levegőt.

Két perccel később úgy érezte, valaki nagyon közelről szemléli. Leengedte az újságot, és közvetlenül előtte ott állt a kisfiú. Csak most nézte meg igazán. Két hatalmas, fekete szeme volt a fiúcskának, de az a két, mélységes kút magában rejtette az egész égboltot, annak minden csillagos ragyogásával és végtelen távolságával együtt.

− Nos? – kérdezte az árus.

− Szőnyeget szeretnék vásárolni.

− Nono.

− Van pénzem, bácsi – mondta, és megcsörgetett egy duzzadó erszényt a kezében.

Pöttömnyi kisfiú volt, talán ha nyolc esztendős. Vékonyka, szegényes ruhájú, borzas, fekete hajú, sötét bőrű és maszatos.

− Aztán mit kezdesz te a szőnyeggel? – kérdezte az árus.

− Hát vehetek szőnyeget?

− Már miért ne vehetnél szőnyeget, ha megfizeted az árát?

A kisfiú elgondolkodott.

− Eddig mindenhonnan kidobtak, pedig van pénzem.

Az árus gyanakodni kezdett.

A kisfiú lehuppant a földre, egy piros, sárga és fekete csíkos, vastag szőnyegre, amit egy sivatagi nép apró termetű leányai szőttek.

− Aztán miért dobtak ki?

− Csak azért lehetett, − kezdte elgondolkodva, − mert nem akarták eladni a boltból a varázst.

Az árus letette az újságot. Vízipipája már egy ideje nem füstölt, szépen formált nyaka köré tekerte hosszú csövét. Hátradőlt a székében, és figyelte a kisfiút a szemüvege felett.

Hallgattak egy ideig.

− Aztán hogy érted, hogy nem akarták eladni a varázst? – kérdezte az öreg.

− Tetszik tudni, az emberek irigyek. A cipész nem akarta eladni nekem a tengerlépő cipőt, a zöldséges az aranyalma helyett férges gyümölcsöt nyújtott, a fűszeres megdühödött, hogy az élet sóját kérem, és még egy pofont is kaptam tőle. A többiek egyszerűen elkergettek.

Az árus nem tudta, mit gondoljon.

− Aztán tőlem mit akarsz, fiam? Repülő szőnyeget?

− Van a bácsinak olyan, ugye? – derült fel a gyerek képe. − Tudtam már akkor, amikor beléptem a boltba, csak nem látom sehol.

− Én azt nem tudom, hogy van-e. Tudtommal nincs. De csak nézz körül, hátha megtalálod. Magam nem hiszek az efféle mesékben.

A kisfiú elszontyolodott.

Az árus az órájára nézett. Délután két óra volt, a segédeit hazaküldte ebédelni, azok négyig nem jönnek vissza. Vasárnap volt és rekkenő hőség, kutya se járt az utcán. Olyan nap volt, ezt az árus jól tudta, amikor még egy bámészkodó légy sem téved a boltba, nemhogy vevő.

− Aztán megismered-e a repülő szőnyeget, ha meglátod?

− Hát persze – nézett fel maszatos arcával a kisfiú az árusra, és ámuló szemében megint megcsillant a világmindenség.

− Akkor gyere – mondta az árus, nagy nehezen feltápászkodott a karosszékből, és a felhalmozott szőnyegek felé sántikált. Mintha csak egy rendes vevővel lenne dolga.

− Kérsz valamit inni? Mályvateát vagy datolyaszörpöt?

− Tejet kérek – felelte a kisfiú. Az árus elhajott egy faliszőnyeget, ami egy furulyázó pásztort ábrázolt, és mögüle, a hűtőszekrényből dobozos tejet vett elő. Pohárba töltötte, és a kisfiúnak adta.

− Aztán mekkora az a repülő szőnyeg? Kicsi, vagy nagy?

− Zöld – felelte a kisfiú.

Az árus elkezdte lepakolni a szőnyegeket az egyik toronyból. Amelyik zöld volt, azt széthajtogatta a földre. A kisfiú megtapogatta mindegyiket. Aztán levette a cipőjét meg lyukas zokniját, és mezítláb ízlelgette az elé terített, puha teveszőr szőnyeget. Az árusnak nem kerülte el a figyelmét, hogy a kisfiú lába olyan tiszta, mintha most lépett volna ki a fürdőkádból. Vagy mintha az utca pora sohase szennyezte volna.

− Nem ez az – mondta kipirulva az izgalomtól.

Az árus egy másik oszlop szőnyeghez lépett.

− Nézzük meg azt! – kiáltott a kisfiú, és a kupac legalján lévő szőnyegre mutatott.

− De hiszen ez kék.

− Nem baj.

Az árus kibányászta azt is.

− Nem ez az. Ott, abban a kupacban! – lelkesedett továbbra is a kisfiú.

Lassan fogytak a kupacok, és a földet olyan vastagságban borították a szőnyegek, mint a lehullott avar őszidőn az erdőt. A vén árus megtámaszkodott egy régi, faragott láda sarkában, mert öreg lábai meginogtak alatta ennyi jövés-menés után.

− Azt is nézzük meg!

− Az ugyanolyan, mint amit az előbb mutattam.

− Melyik?

− Az a puha itt, a lábad alatt. Amelyikbe madarakat szőttek.

− És az egyik madár féllábúra sikerült?

− Az, az.

− De azért nézzük meg ezt is.

Az árus kihajtogatta azt is.

− Nem ez az.

− Nincs több szőnyegem. Mindet láttad.

− Hát abban a ládában mi van?

− Régi holmik. Gyűjtőknek tartogatom, akiknek nagyon sok pénzük van. Múzeumba teszik a szőnyegeket, és mutogatják a látogatóknak.

− Abban meg mi a jó?

− Gyönyörködnek bennük.

− Megnézhetem őket?

Az árus kinyitotta a ládát, és óvatosan kihajtogatott belőle egy kézzel hímzett ágytakarót, majd egy kétszáz éves imaszőnyeget, végül egy ezerszínű rongyszőnyeget gyöngyös bojtokkal, aranyszálakkal díszítve.

− Nincs több – mondta az árus, és a kisfiú a láda aljára nézett.

− Az lesz az – suttogta, és a láda aljáról elővett egy szőnyeget, amit az árus sohasem látott azelőtt. Mintha a láda alját emelte volna ki a kisfiú, olyan barna volt így összehajtva. Szétterítette a többi fölé.

Kis méretű szőnyeg volt, valahol Perzsia szívében szőtték a föld színezte szálakból. Megkopott már, rojtjai szétmállottak. Kis, négyzetes mezőkre volt osztva, és mindegyikben egy fa állt. Ciprus, gránátalma, pálma, cédrus, fűz és szikomorfák, minden mezőben egy-egy. A kisfiú az ágak között, a színes pontokban, csíkokban és mintákban csicsergő papagájokat látott, cikázó gyíkokat, hőscincéreket, levelek fonákán bebábozódó hernyót, az abból kikelő, tarka szárnyú pillangót. Tündérek és manók táncát, faágat, amiből a kígyóbűvölő majd egyszer furulyát farag, lázat gyógyító fakérget, kéreg alá kopácsoló harkályok ütemes kopogását, falombban elhullajtott színes madártollak esését.

A kisfiú a szőnyegre kuporodott, és megszűnt körülötte a külvilág. Simogatta szálait, elmerült képeiben. Az árus fáradtan a karosszékhez lépett, leült, és nézte a kisfiút.

− Bár én is látnám, amit ő lát – sóhajtotta.

Aztán elbóbiskolt.

Arra ébredt, hogy az utca végéről segédeinek hangos beszélgetését hallja. Körülnézett a boltban, mert hatalmas rendetlenségre számított. De rend volt, ugyanolyan oszlopokban sorakoztak a szőnyegek, ahogy a kisfiú belépése előtt.

− Csak álmodtam – gondolta, de azért a ládához lépett, és felnyitotta a fedelét. Kivette a hímzett ágytakarót, az imaszőnyeget, a bojtos rongyszőnyeget. A láda üres volt.

− Tényleg álmodtam – gondolta fejcsóválva.

Aztán az asztalka sarkán, az összehajtott újság mellett meglátta az erszényt. Kinyitotta. Katicabogár-szárny, galamb kék tollpihéje, szárított jácintsziromból készült füzérke, tenger-koptatta kavics, kagylóhéj, fenyőgyanta, almamag gurult szét belőle az asztalon.

Az öreg elmosolyodott. Mire a segédek beléptek az ajtón, a sok kis haszontalanságot visszatette az erszénybe.

− Jó napot, Mudi apó – visszhangozták kórusban a fiúk.

− Volt vevő?

− Hm – bólogatott az árus.

Aztán összecihelődött, búcsút intett, és elindult hazafelé. Majd a segédei bezárnak este. Őt várja a magányos estebéd otthon, amit a lánya hagyott a hűtőszekrényében délután. Útközben belépett a cipőboltba.

− Segíthetek? – kérdezte az eladó.

− Tengerlépő cipője nincs, igaz? – kérdezte.

− Hát mindenki megbolondult ma? Egy kis kolduskölyök is ezzel nyaggatott délután. Forróság volt ma, a teringettét, túl nagy forróság, az ment az emberek agyára.

− Nem kolduskölyök volt az – mondta az árus, és kifordult a boltból.

Szárnya volt annak a fiúnak, két halványan derengő, légből tollasodó szárnya. Angyal volt, azért volt a szemében a világmindenség, és azért nem érintette lábát az utca pora. Nem a varázst vitte el a boltból, hanem azt csempészte be oda. Aznap este annyi vevő volt a szőnyegboltban, mint egy egész hét alatt máskor. De az árus ezt már nem tudta meg. Aznap éjjel elaludt, és csodálatos álmot látott. A szőnyeg ábrázolta kertben sétált, a kisfiú vezette. A kertben szebbnél szebb fák álltak, madarak csiviteltek, kicsi majmocskák ugráltak ágról ágra, és az egészet belengte a sárga lonc illata. Az árus életének legszebb álma volt, amelyből nem ébredt fel soha többet.

Rémes november

Szörnyek. Rémek. Kísértetek. Szellemek. Lidércek. Boszorkányok. Démonok. Vámpírok. Vérszívók. Kannibálok. Szívevők. Szívtelenek. Élőhalottak. Életre kelt múmiák. Feneketlen mélység. Zuhanás. Sikoly. Borzongás. Szorongás. Félelem. Rettegés. Rémálmok. Sötétség. Hideg verejték. Ördögök. Farkasok. Vérmedvék. Temető éjfélkor. Gyilok. Vér. Gonosz varázslatok. Angyalarcú szörnyetegek. Szörnyarcú angyalok.

Novemberben megmutatjuk íróink sötét oldalát.

Az írások és illusztrációk egy részét gyerekeknek semmiképpen sem, vagy csak felnőtt felügyelete mellett ajánljuk. A korhatáros szövegeket ezért egyrémes és kétrémes jellel láttuk el:

Egyrémes (borzongató)

Kétrémes (garantált rémálom)

Két krémes (ilyen nem lesz)

Sötét szívünk teljes szeretetével várjuk olvasóinkat novemberben is:

az Író Cimborák nevében

Majoros Nóra

A havi téma képet köszönjük szépen Takács Eszternek.