2012. augusztus 31., péntek

Simon Réka Zsuzsanna: Szeretem az epret



Megkondult a déli harang. A tűző nap mintha egy harapásból akarta volna bekebelezni augusztus utolsó napját. Fortyogott a sütni akarástól. Az emberek behúzódtak lesötétített kőházaikba. Csak egy maszatos képű, borzos kis csibész ugrált a főutca közepén. Hóna alatt vaskarika, kezében bot. Dúdolgatott, lyukas cipőjével rúgta a port. Meg-megállt, ide-oda tekintett, hátha valahonnan felbukkan egy játszótárs. A templom faragott kapuja mellett egy kóborkutya komótosan nyalta elfáradt talpát. A maszatos képűre nézett, majd farokcsóválva eliszkolt. A kisfiú a nyomában.  Két szűk kis utca, egy gyomnövényes kert, és utol is érte. A kutya egy szipogó, copfos kislány lábához dörgölőzött.

2012. augusztus 29., szerda

Dávid Ádám: A láthatatlan banán


 
Nagyi mesélte,
hogy egészen tíz éves koráig
egyszer sem látott banánt.
Elég figyelmetlen kislány lehetett.

De az sincs kizárva,
hogy a banán akkor még
láthatatlan volt,
csak idővel megsárgult,
mint a falevél,
vagy a Nagyi fogai.


Illusztráció: Beatriz Iglesias

2012. augusztus 28., kedd

Bertóti Johanna: Kukac


Almából ki, körtébe be,



ez a kukac élete.



Mindenhova bemászik:



ott van a szilvában,



ott van a málnában,



ott van a barackban,



ott a meggyben, birsben,



ott az e-mail címben.



Nagy Dia illusztrációja

2012. augusztus 27., hétfő

Prágai Tamás: Kóty


Nagyon a begyemben van már az Ádám család.
Egy ilyen kis sárgadinnyemagnak, mint én, igazán nem esik jól, ha a földre pottyantják.
Nem elég, hogy apuka egy éles késsel feldarabolta a házamat: pedig igazán jól éreztük magunkat abban a dinnyehéjban.
Minket pedig, dinnyelakókat csak úgy kikapargattak egy nagy evőkanállal a tányérszélre! 
Megértem én persze, hogy Ádámék is szeretik a sárgadinnyét. Hogyne szeretnék! Csakhogy nekem ez a dinnye az otthonom volt.

2012. augusztus 26., vasárnap

Nyulász Péter: Fél a paradicsom




Megijedt a paradicsom.
Azt gondolom,
nagyon fél.
Hogy úgy mondjam, parázik.

Talán attól para nagyon,
hogy egyszer csak, hamm, bekapom.

Melyik felén kezdjem vajon?
Ez a fele itt a para, az a fele ott a dicsom.

Akár paráz, akár fél,
megeszem, mert nagyon finom
ez az egy fél paradicsom!

 -  Vagy tán ez a te paradicsod?

Megjelent a Csodaceruza 55. számában (2012, XI. évfolyam)
Az illusztrációt Schall Eszter készítette

2012. augusztus 24., péntek

Kiss Ottó: Azt mondta a Márió...



Azt mondta a Márió, hogy a spenótot
és a répafőzeléket kimondottan szereti,
csak azért nem eszi meg őket,
mert olyan nagyra nő, hogy ha
lefelé néz, elszédül.

A Máriónak, tudod, sok mindenben igaza van.


Megjelent a Csillagszedő Márió című könyvben (Móra, 2002, 2009)
Illusztráció: Paulovkin Boglárka

 

2012. augusztus 23., csütörtök

Lackfi János: Kerti kaland


Volt egy kertész,
 Meg a kertje,
Őt mindenki
Irigyelte.

Nem a kertet,
Csak a kertészt,
De a kertért
Irigyelték.

Cseresznyéje
            Pingponglabda,
Kézilabda
Egy-egy alma.
Simonyi Cecília illusztrációja

2012. augusztus 20., hétfő

Bertóti Johanna: A sütőtök



A veteményeskertben elviselhetetlen volt a népsűrűség. Harminchat zöldség egy négyzetméteren! Ki hallott még ilyet? A paradicsomok majd kipukkadtak mérgükben, a paprikák protestáltak, az uborkák uszították a többieket, a babok berzenkedtek, a sárgarépák siránkoztak, a saláták sopánkodtak. Egyedül a sütőtök ült nyugodtan a babérjain, mert véletlenül tényleg rátelepedett egy kisebb babérbokor ágára, és feltápászkodni semmi ereje meg kedve nem volt, mint ahogy mérgelődni, protestálni, uszítani, berzenkedni, siránkozni, sopánkodni sem.

2012. augusztus 19., vasárnap

Miklya Luzsányi Mónika: Bolondgombák



A nagyi városát erdők vették körül. Meg hegyek. Anya szerint inkább csak dombok. Hát tényleg nem voltak túl magasak, viszont erdő borította mindegyiket. És az erdőbe kisvonattal lehetett kimenni. A kisvonat zöld volt és szuszogott. Pont úgy lihegett, mint nagyi, amikor az emelkedőn kaptattak fölfelé. És fürgén gurult, ha lejtőhöz értek. A kisvonat is, meg a nagyi is.

2012. augusztus 18., szombat

Tasnádi Emese: Zöldség



− Nem szeretem. Rossz az íze.
− Hiszen meg se kóstoltad. Honnan tudod?
− Látom a színéről. Zöld.
− Persze, hogy zöld, hiszen cukorborsó.
− Attól még lehetne más színű.
− Például milyen?
− Rózsaszín. Az a kedvenc színem.
− Rózsaszín zöldség nincs.
− Miért?
− Nem tudom. Talán mert az állatok ezt a színt nem szeretik, és nem ennék meg.
− Az állatok is esznek zöldségeket?!
− Persze, hogy esznek. Sőt, gyümölcsöt is esznek.
− Ezt csak azért mondod, hogy egyem meg a barackot, amit Gabi néni hozott.
− Rendben, nyertél. Megeszed?
− Nem. Nem szeretem. Rossz az íze.
− Hiszen meg se kóstoltad. Honnan tudod?
− A cukorborsó mellett van.
− Ha mondok egy mesét, akkor megeszed a zöldséget és a gyümölcsöt is?
− Melyiket?
− Ezt, amelyik az asztalon van. Cukorborsó főzelék és őszibarack.
− De csak ezt. Egy mese, egy ebéd. Megegyeztünk?
− Megegyeztünk. Figyelj!

2012. augusztus 17., péntek

Mészöly Ágnes: Én megenném



Én megenném, tényleg, de hidd el, a répa az rémes,
Gyümölcsnek ízetlen, zöldségnek túlzottan édes.
A káposzta förtelmes, lenyelem, s már tudom, kár volt,
És nem segít rajta, ha ecetes, savanyú, párolt.
Az ubival nincs gondom, ha a vékony szeletek mellett
Találok húst, mondjuk rántott vagy grill csirkemellet.
A paradicsommal sincs, tudod jól, komolyabb bajom,
Csak ne kelljen naponta ennem, mint banánt a majom.
A borsó is jöhet, ha van mellé kétannyi rizs is.
Így nem baj, ha túlfő, és elfogadható az íz is.
De hidd el, a kamasznak legjobb a mekdoncsis krumpli,
Ezt még vagy tíz évig tuti nem fogom megunni.

Fent Németh Gyula illusztrációja (www.gynemeth.com)

2012. augusztus 16., csütörtök

Bertóti Johanna: Az óriásparadicsom


A veteményeskert lakói csodálkozva figyelték az egyik paradicsom rejtélyes növekedését. Alig néhány nap alatt alma nagyságú lett. A többi paradicsom, ha ezt elérte (és rendszerint elérte, de semmiképp nem néhány nap alatt), elégedetten fordította minden figyelmét arra, hogy kellőképpen kipirosodjon. A titokzatos paradicsom viszont  nem hagyta abba a növekedést, és végül éppen akkora lett, mint a szomszéd kisfiú focilabdája. Pirosabb volt bármelyik másik paradicsomnál. Kívánatos példánnyá növekedett. Úgy tűnt, egy egész család jóllakhat majd belőle.
           A gazda elégedetten cipelte be az óriásparadicsomot a házba. Az unokák tátott szájjal figyeltek.
            – Nagyapa, ez mitől nőtt akkorára, mint egy labda?
           Nagyapa titokzatosan hallgatott. Gondosan megmosta a paradicsomot, majd egy tálra helyezte. Fogta a kést, hogy a hatalmas termést feldarabolja. De abban a pillanatban, hogy nagyapa a kést a paradicsomba döfte, az ahelyett, hogy két darabra vált volna, hatalmasat durrant, és épp mint egy labda, kipukkant.

 Szántói Krisztián illusztrációja