2017. január 30., hétfő

Nagy Izabella: A réten


Az első szülinapi asztal körül még csak páran ültünk. De az ajtón gyakran kopogtatnak, hogy szeretnének bejönni és játszani velünk. Közösségünk egyre gyarapszik, érdemes szétnézni az alkotói galériában is, ami szintén egyre bővül, bár korántsem teljes. Egyik legújabb tagunk Nagy Izabella, illusztrátor párja pedig Baracsi Gabriella, aki már számtalan csodás képet ajándékozott nekünk.








Baracsi Gabriella illusztrációja






ott álldigált a pitypang a réten


bólogatta nagy fejét


keresve azt ki gyertyaként elfújná


koronaékszeréről


az elmúló varázst


hogy továbbrepülve a szél hátán


újrateremtse


önmagában a nagy világot --





s te kisleány mezítlábaddal


tapodod a rét füvét


lehasalsz katicát szemlélni


szép szemeiddel


ötévesen


heversz sárga szőnyegen


orrodat belém bújtatod


prüszkölsz s kacagsz


jó nagyot


mikor


tovarepülök a szél hátán


ezerfelé


viszem illatod --








Nagy Izabella: A réten

Az első szülinapi asztal körül még csak páran ültünk. De az ajtón gyakran kopogtatnak, hogy szeretnének bejönni és játszani velünk. Közösségünk egyre gyarapszik, érdemes szétnézni az alkotói galériában is, ami szintén egyre bővül, bár korántsem teljes. Egyik legújabb tagunk Nagy Izabella, illusztrátor párja pedig Baracsi Gabriella, aki már számtalan csodás képet ajándékozott nekünk.


Baracsi Gabriella illusztrációja


ott álldigált a pitypang a réten
bólogatta nagy fejét
keresve azt ki gyertyaként elfújná
koronaékszeréről
az elmúló varázst
hogy továbbrepülve a szél hátán
újrateremtse
önmagában a nagy világot --

s te kisleány mezítlábaddal
tapodod a rét füvét
lehasalsz katicát szemlélni
szép szemeiddel
ötévesen
heversz sárga szőnyegen
orrodat belém bújtatod
prüszkölsz s kacagsz
jó nagyot
mikor
tovarepülök a szél hátán
ezerfelé
viszem illatod --


2017. január 29., vasárnap

Interjú Dávid Ádámmal



Kiugrasztottuk a cimborákat a bokorból. Tehettünk volna pókot is a nyakukba, de inkább szelídebb módszerhez folyamodtunk: Rímkóci Bori nevében Mészöly Ági cimboránk tette fel nekik a legfontosabb kérdéseket. Már csak azt lenne jó tudni, vajon Dávid Ádám fél-e a pókoktól?














Rimkóci Bori: Hogyan, mikor keveredtél az Író
Cimborák közé?


Dávid Ádám: Elirigyeltem az Illusztrátor Pajtásoktól, hogy teljesen alulról szerveződve, baráti alapon tudnak hétről
hétre játszani, és gondoltam, én is írok egy e-mailt azoknak az íróknak,
költőknek, akiknek érzésem szerint fontos a gyerekirodalom és a közös játék.
Előtte beszélgettem, egyeztettem Finy Petrával és Lackfi Jánossal a hogyanról és
mikéntről, és kértem tőlük is kontaktokat. Azt remélni sem mertem, hogy öt
évvel később ezzé a szerteágazó, burjánzó 
faóriássá válik az első üzenettel elvetett mag.

  


R.B.: Mit jelent számodra az, hogy az IC tagja
vagy?


D.Á.: Az első hónapokban a játékszabályok
fokozatos kialakításának izgalmát jelentette, majd ahogy összeállt a havi témák
rendszere, maradt a játék öröme, és az új meg új szerzők csatlakozása felett
érzett öröm. Sajnos az utóbbi időben jóval kevesebb energiát tudok beadni a
közösbe, de mindig nagy élvezettel olvasom a bejegyzéseket, és azért
el-elcsábulok egy-egy olyan témánál, ami különösen megérint. Ha pedig
kiállításunk vagy más eseményünk van, igyekszem mindig jelen lenni, és
találkozni a Cimborákkal.





R.B.: Melyik téma volt az elmúlt öt évben a
kedvenced? Milyen projektet látnál szívesen?


D.Á.: Az első igazán közösen véghezvitt játék, a
2012 júniusában megszületett Kalózmese  maradt máig a kedvencem. Miklya Zsolt ötletére
folytatásos történetet írtunk, ahol a VAKÁCIÓ betűivel kellett kezdeni az egyes
részeket. Nekem maradt a „V”, így rám hárult a megtisztelő (és nem éppen
egyszerű) feladat, hogy a többiek ötleteiből építkezve elvarrjam a szálakat.
Nagyon örülök, hogy az ötödik születésnap alkalmából ezúttal én kezdhetem a
jublileumi mesét, és a vállalkozó kedvű Cimborák folytathatják majd a sort. Még
legalább ötven évre elegendő közös játékot kívánok magunknak!















Interjú Dávid Ádámmal

Kiugrasztottuk a cimborákat a bokorból. Tehettünk volna pókot is a nyakukba, de inkább szelídebb módszerhez folyamodtunk: Rímkóci Bori nevében Mészöly Ági cimboránk tette fel nekik a legfontosabb kérdéseket. Már csak azt lenne jó tudni, vajon Dávid Ádám fél-e a pókoktól?




Rimkóci Bori: Hogyan, mikor keveredtél az Író Cimborák közé?
Dávid Ádám: Elirigyeltem az Illusztrátor Pajtásoktól, hogy teljesen alulról szerveződve, baráti alapon tudnak hétről hétre játszani, és gondoltam, én is írok egy e-mailt azoknak az íróknak, költőknek, akiknek érzésem szerint fontos a gyerekirodalom és a közös játék. Előtte beszélgettem, egyeztettem Finy Petrával és Lackfi Jánossal a hogyanról és mikéntről, és kértem tőlük is kontaktokat. Azt remélni sem mertem, hogy öt évvel később ezzé a szerteágazó, burjánzó  faóriássá válik az első üzenettel elvetett mag.
  
R.B.: Mit jelent számodra az, hogy az IC tagja vagy?
D.Á.: Az első hónapokban a játékszabályok fokozatos kialakításának izgalmát jelentette, majd ahogy összeállt a havi témák rendszere, maradt a játék öröme, és az új meg új szerzők csatlakozása felett érzett öröm. Sajnos az utóbbi időben jóval kevesebb energiát tudok beadni a közösbe, de mindig nagy élvezettel olvasom a bejegyzéseket, és azért el-elcsábulok egy-egy olyan témánál, ami különösen megérint. Ha pedig kiállításunk vagy más eseményünk van, igyekszem mindig jelen lenni, és találkozni a Cimborákkal.

R.B.: Melyik téma volt az elmúlt öt évben a kedvenced? Milyen projektet látnál szívesen?
D.Á.: Az első igazán közösen véghezvitt játék, a 2012 júniusában megszületett Kalózmese  maradt máig a kedvencem. Miklya Zsolt ötletére folytatásos történetet írtunk, ahol a VAKÁCIÓ betűivel kellett kezdeni az egyes részeket. Nekem maradt a „V”, így rám hárult a megtisztelő (és nem éppen egyszerű) feladat, hogy a többiek ötleteiből építkezve elvarrjam a szálakat. Nagyon örülök, hogy az ötödik születésnap alkalmából ezúttal én kezdhetem a jublileumi mesét, és a vállalkozó kedvű Cimborák folytathatják majd a sort. Még legalább ötven évre elegendő közös játékot kívánok magunknak!




2017. január 25., szerda

Miklya Zsolt: Világlátó Bori


Különös együttműködés ez a mai: Miklya Zsolt, az egyik legrégibb Cimbora és Korom Bálint közös alkotását nyújtjuk át. Zsolt sokszor indított már el bennünket a képzeletbeli utazásainkon, és most is az ő versével kezdjük a kalandozást a jubileumi versfelhőben. Bálint hol íróként, hol illusztrátorként, de leginkább gyerekként van velünk, szinte a kezdetektől. Neki, általa, vele vagyunk Cimborák.






Korom Bálint illusztrációja






Bori lány egyéves korában elindult


a szoba sarkába.


Bori lány kétéves korában megkapta:


vigyázzon magára.





Bori hároméves korában rájött, még


sok mindent nem látott.


Bori már négyéves volt, mikor elindult,


látni a világot.





Bori a városban annyi mindent látott,


hogy közben eltévedt.


– Városban sétálni egyedül? Borbála,


várjál még húsz évet!





– Könnyű azt mondani! – forgatta magában


a könnyű tanácsot.


– Megyek az erdőbe. Világot arra is


eleget találok.





Bori lány ötéves korában elindult


az erdő sarkába.


Nem félt, hogy egyedül. Tudta, hogy nem érnek


úgysem a nyomába.








Részlet Bálint rajzából







Miklya Zsolt: Világlátó Bori

Különös együttműködés ez a mai: Miklya Zsolt, az egyik legrégibb Cimbora és Korom Bálint közös alkotását nyújtjuk át. Zsolt sokszor indított már el bennünket a képzeletbeli utazásainkon, és most is az ő versével kezdjük a kalandozást a jubileumi versfelhőben. Bálint hol íróként, hol illusztrátorként, de leginkább gyerekként van velünk, szinte a kezdetektől. Neki, általa, vele vagyunk Cimborák.

Korom Bálint illusztrációja


Bori lány egyéves korában elindult
a szoba sarkába.
Bori lány kétéves korában megkapta:
vigyázzon magára.

Bori hároméves korában rájött, még
sok mindent nem látott.
Bori már négyéves volt, mikor elindult,
látni a világot.

Bori a városban annyi mindent látott,
hogy közben eltévedt.
– Városban sétálni egyedül? Borbála,
várjál még húsz évet!

– Könnyű azt mondani! – forgatta magában
a könnyű tanácsot.
– Megyek az erdőbe. Világot arra is
eleget találok.

Bori lány ötéves korában elindult
az erdő sarkába.
Nem félt, hogy egyedül. Tudta, hogy nem érnek
úgysem a nyomába.


Részlet Bálint rajzából



2017. január 22., vasárnap

Miklya Luzsányi Mónika: Bori három kívánsága. Vagyis négy





Ünnep van. Ma ünnepeljük a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ezt a napot 1989 óta ünnepeljük, és ezen az első ünnepnapon, 1989 január 22-én halt meg Weöres Sándor. Mi csak ötévesek vagyunk, de ma ünnepeljük a születésnapunkat. Egy ötévesnek ilyenkor fordul a világ. Belesimulva a nagy elődök komoly ünnepébe, örömre hívunk benneteket a következő hónapokban Rímkóci Borival és az Író Cimborákkal. Az első bejegyzésben három cimbora is jelen lesz. A mese elejét Dávid Ádám írta, a történetet Miklya Luzsányi Mónika folytatta, az illusztrációkat pedig Holló Anna készítette.








Holló Anna illusztrációival






Bori volt a Rímkóci család legkisebb lánya. Három
nővér és egy báty mellett bizony nem volt könnyű boldogulnia. Szerették ugyan a
testvérei, persze hogy szerették, de beteg szüleik ápolása mellett alig-alig
jutott rá idejük, hogy játsszanak vele. Jóval idősebbek is voltak Borinál, nem
igazán volt türelmük hozzá. Még a születésnapjáról is mindig megfeledkeztek. Az
első években csak sejtette a kislány, hogy valami különleges élményből marad
ki, és torkaszakadtából bömbölt reggeltől estig, mikor eljött a nagy nap.
Később vágyakozva figyelte, hogy a többieknek a születésnapjukon torta jár
ajándékokkal, neki meg még a fülét se húzza meg senki, ha eljön január
huszonkettedike. Aztán az ötödik születésnapján Bori kipattant az
ágyból, és ahogy felöltözött, a lába ellenállhatatlan erővel vinni kezdte az
erdei út felé. A kis Rímkóci érezte, hogy vár rá valahol a világ eldugott
pontján egy cimbora, aki enyhíteni tudná a magányát, és talán a
születésnapjáról sem feledkezne meg.









Eeeegy… Kettő… Három…


– Mit csinálsz, Bori?


A hang halk volt, alig hallható. Bori először észre sem vette, folytatta
a számolást.


– Néééégy… Öt!


Csak amikor kivágta az ötöt, és büszkén körbenézett, hogy vajon ki
látja, hallotta meg a hangot.


– Mit csinálsz, Bori?


Bori gyorsan megfordult, de akkor sem látott senkit.


Továbbindult hát, és számolt is tovább:


– Eeegy, kettő… öt!


– Mit csinálsz, Bori?


Bori megállt, körbenézett. Senki. Ment tovább. Lépett, számolt,
mitcsinálszbori, meg-fordult, és megint senki. Ez így ment egy darabig, mígnem
Bori elveszítette a türelmét.


– Nem hallod? Számolok!


– De miért csak ötig számolsz?


– Miért, miért! – elégedetlenkedett a kislány. – Azért, mert az a
legnagyobb szám a világon. Az öt után már a sok jön. Meg a huszonnyolc. De az
a soknál is több.


– Az öt után a hat jön – mondta a hang. De Borival nem lehetett
vitatkozni.


– Lehet, hogy neked a hat, de nekem a sok meg a huszonnyolc! És
egyébként is. Mit kötekedsz velem? Így könnyű, ha nem is látlak! Inkább bújj
elő, ha olyan nagy a szád.


– Előbújtam én, csak épp nem veszel észre! Itt ülök a szoknyád szélén!
Csak nyisd ki jól a szemed, és meglátsz!


Bori lehajolt, és először nem látott mást, csak egy apró villanást. Mint
amikor a homokban megvillan a fény a kvarckristályokon. De ahogy jobban
szemügyre vette a szoknyáját, egy apró tündérre lett figyelmes. Tényleg nem
volt nagyobb egy homokszemnél.








– Jé! – csodálkozott el. – Te hogy kerülsz ide?


– Nem idekerültem! Mindig is itt voltam. Minden szülinapodon. Csak
sohasem vettél észre. Gondoltam, most már szólok… – durcáskodott a tündér, de
Bori nem sokat törődött a mérgével.


– A szülinapomon? Ugye jól gondoltam? Jól gondoltam, hogy nekem is van
szülinapom?


– Persze – válaszolta a tündér. – És mivel eddig nem ünnepeltétek meg a
szülinapodat, lehet három kívánságod.


– Tényleg? De jó! – ugrott egy nagyot örömében Bori, de akkorát, hogy a
tündér majd-nem leesett a szoknyája széléről.


– Hé, te! Azért vigyázz! Ha elhagysz, sohasem teljesülnek a szülinapi
kívánságaid – morgolódott megint a tündér, de csak egy kicsit, mert valójában
nagyon örült, hogy Bori ilyen boldog. – Na mondd: mi az első kívánságod?


– Bármit kívánhatok?


– Bármit.


– Azt is, hogy… Értsem az állatok nyelvét?


– Azt is.


– Akkor azt kívánom.


– Rendben – válaszolta a tündér, és hirtelen megint egy villanást látott
Bori. Nem nagyot, csak éppen akkorát, mint amikor egy homokszemen megcsillan a
fény.


– Most már érted az állatok nyelvét – szólt a tündér. – Mi lesz a
második kívánságod?


– Várj! Várj! Ez így nem igazság! Előbb ki akarom próbálni az első
ajándékomat! Hogy tényleg működik-e! – És már szaladt is az erdő felé. De olyan
sebesen, hogy a tündérnek igencsak kellett kapaszkodnia, hogy a nagy rohanásban
le ne sodródjon Bori szoknyájának a széléről.


Hirtelen egy szarka szállt el felettük, és megtelepedett az egyik
erdőszéli fa ágán. Vala-mi fényeset ejtett a csőréből a fészkébe, aztán
elégedetten csörögni kezdett.


– Csirrr-csörrr! Mennyi arany! Mennyi gyémánt! Mennyi igazgyöngy! Az én
drága kincseim! Az én drágaságaim!


Bori megállt a fa alatt.


– Tényleg tele van a szarkafészek mindenféle drágasággal? – kérdezte a
tündért.


– Igen – válaszolt az –, a szarkák már csak ilyenek. Szeretik ellopni a
fényes tárgyakat.


– És mit kezd a szarka ezzel a rengeteg kinccsel?


– Semmit – mondta a tündér.


Borinak eszébe jutottak a falubeli gyerekek, akikkel olyan sokat
játszott együtt. Szegények voltak, némelyiknek rendes cipőre, kabátra sem
telt, vacsorára nem jutott nekik sokszor más, mint egy kis száraz kenyér. Ez a
szarka meg csak ül a lopott kincsei felett, és pöffeszkedik!


– Akkor az a második kívánságom, hogy ossza szét a szarka a kincseit a
szegény gyerekek között.


– Biztos? – kérdezte a tündér. – Nem szeretnél inkább magadnak valamit?
Kérhetnéd, hogy minden este libasültet vacsorázz. Hogy éljetek kacsalábon forgó
palotában. Hogy tele legyen a kamrátok arannyal, ezüsttel. Nem lenne ez jobb
neked?


– Ó, van nekem annyi mindenem. Jó sok! Több, mint öt!  Lehet, hogy huszonnyolc! – vágta ki büszkén
Bori.


– Rendben – válaszolta a tündér. Egy villanás, és lássatok csodát! A
szarka szárnyra kapott, és egy gyöngysorral a csőrében elrepült a falu
irányába. – És mi legyen a harmadik kívánságod?


– Ó azt még nem tudom… Várok inkább még vele… Nem akarom elhamarkodni.


A tündér bólintott, de nem kellett sokat várnia. Alig tettek meg pár
lépést az erdei ösvényen, egy nyuszifiú keresztezte az útjukat. Úgy futott,
mint akit puskából lőttek ki, és gyorsan behúzódott egy bokor alá.


– Jaj, de félek! Jaj, de félek! – vacogta. – Itt van ez a hatalmas
ember, biztos meg akar ölni! Hova bújjak, hova meneküljek? De mindegy is!
Akárhova bújok, mindenütt veszély fenyeget. Az egész erdő tele van félelmetes
vadállatokkal. Rettentő árnyakkal. Pedig annyira szeretném felfedezni a világot!
De ki se merek bújni az odúmból, mert az első levélrezdüléstől megrettenek.


Bori hallgatta a nyuszifiú sirámait. Eszébe jutottak az esték, amikor
félve bújt a takaró alá. Még a lábujját sem merte kidugni a paplan alól,
annyira félt. Félt a sötétségtől, a furcsa zajoktól. Aztán reggel rájött, hogy
valójában nem is volt a szobában semmi félelmetes.









– Milyen rossz lehet mindig félni – súgta a tündérnek. – Legyen az a
harmadik kívánságom, hogy ez a nyuszifiú ne féljen többé ok nélkül. Csak
akkor, ha tényleg veszély fenyegeti. Hadd legyen bátor, hadd fedezze fel a
világot!


– Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte a tündér. – Ez az utolsó
kívánságod.


– Igen, ezt – mondta határozottan Bori. – Győzze le a félelmét a
nyuszifiú.


– Rendben – válaszolta tündér. És alig egy szemvillanás, a nyuszifiú
bátran előugrált a bokorból. Kíváncsian nézett Borira.


– Ni csak, egy ember. Úgy tűnik, ő nem akar bántani. Nem is láttam még
közelről embert. – Odaugrált Borihoz, és körbeszaglászta. Bori lehajolt, és
megsimogatta a selymes bundáját. A nyuszi egy darabig boldogan tűrte. Aztán
hupsz! Egy ugrás, és már messze járt. Sietős dolga volt. Fel akarta fedezni a
világot.


– Akkor most már végeztünk is – bólintott a tündér. – Megvolt a három
kívánság. Ideje hazamennünk, mert lassan sötétedik. De az igazat megvallva… Nem
gondoltam, hogy ilyesmiket fogsz kívánni. Mindenki csak magának kíván
dolgokat, te meg…


– Én is kívántam magamnak – vágott közbe Bori, mert nem akarta, hogy a
tündér megint nekikezdjen a libasültnek meg a palotának meg az arannyal rakott
kamrának. – Értem az állatok nyelvét! És ez nekem mindennél többet ér.


A tündér bólintott, és éppen mondani akart valamit, amikor egy bagoly
huhogását hallották. Bizony bánatos huhogás volt, Borinak bele is borzongott a
háta.


– Nem érek én semmit… Semmit az égvilágon – panaszkodott a bagoly. – Azt
mondják, én vagyok az erdő doktora. Én vagyok a bölcs… Jönnek is hozzám az
állatok a bajaikkal. Pedig mit tudok én? Ismerek ugyan néhány gyógyfüvet, tudok
ajánlani egypár terápiát, de mennyi állatot nem tudok meggyógyítani…


Bori egy pillanatra megállt. Tényleg. Az állatoknak nincsen orvosuk.
Gyorsan lenézett a szoknyája szélére, hogy ott üldögél-e még a tündér. Ott
üldögélt.


– Figyelj csak – kezdte Bori óvatosan. – Nem lehetne elcserélni az első
ajándékomat?


A tündér megütődve nézett Borira, majd kicsit sértetten mondta:


– Azt hittem, örülsz neki…


– Örülök is, de… Mit érek vele, ha értem az állatok nyelvét, de nem
tudok segíteni nekik? Ha most elcserélhetném arra, hogy bagoly doktor minden
betegséget meg tudjon gyógyítani, mindenki sokkal boldogabb lenne.


– Te is? – kérdezte gyanakodva a tündér, és még kérdezni akart valamit.
De Bori olyan ragyogó mosollyal bólogatott, hogy mit volt mit tenni, egy
villanás, és a bagoly boldogan huhogva szárnyra kapott.


Bori is boldogan szaladt be a házba. És mit látott a párnáján? Egy
gyöngysort.


– Mi… Mi ez? – dadogta.


– Az ajándékod, Bori – szólalt meg a tündér. – Amikor a szegény
gyerekeknek kértél ajándékot magad helyett, már tudtam, hogy minden kincsedet szét
fogod osztogatni. Ezért utasítottam a szarkát, hogy neked hozza az első
ajándékot. Boldog születésnapot, Bori! – mosolygott a tündér. – Mivel ilyen jó
ajándékokat kértél, jövőre is meglátogatlak.


Csak egy villanás volt, mint amikor kvarcszemek csillannak meg a
homokban, és már el is tűnt. Csak a hangja csengett még vissza sokáig a kislány
fülében:


– Jövőre is meglátogatlak!













Miklya Luzsányi Mónika: Bori három kívánsága. Vagyis négy

Ünnep van. Ma ünnepeljük a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt. Ezt a napot 1989 óta ünnepeljük, és ezen az első ünnepnapon, 1989 január 22-én halt meg Weöres Sándor. Mi csak ötévesek vagyunk, de ma ünnepeljük a születésnapunkat. Egy ötévesnek ilyenkor fordul a világ. Belesimulva a nagy elődök komoly ünnepébe, örömre hívunk benneteket a következő hónapokban Rímkóci Borival és az Író Cimborákkal. Az első bejegyzésben három cimbora is jelen lesz. A mese elejét Dávid Ádám írta, a történetet Miklya Luzsányi Mónika folytatta, az illusztrációkat pedig Holló Anna készítette.

Holló Anna illusztrációival


Bori volt a Rímkóci család legkisebb lánya. Három nővér és egy báty mellett bizony nem volt könnyű boldogulnia. Szerették ugyan a testvérei, persze hogy szerették, de beteg szüleik ápolása mellett alig-alig jutott rá idejük, hogy játsszanak vele. Jóval idősebbek is voltak Borinál, nem igazán volt türelmük hozzá. Még a születésnapjáról is mindig megfeledkeztek. Az első években csak sejtette a kislány, hogy valami különleges élményből marad ki, és torkaszakadtából bömbölt reggeltől estig, mikor eljött a nagy nap. Később vágyakozva figyelte, hogy a többieknek a születésnapjukon torta jár ajándékokkal, neki meg még a fülét se húzza meg senki, ha eljön január huszonkettedike. Aztán az ötödik születésnapján Bori kipattant az ágyból, és ahogy felöltözött, a lába ellenállhatatlan erővel vinni kezdte az erdei út felé. A kis Rímkóci érezte, hogy vár rá valahol a világ eldugott pontján egy cimbora, aki enyhíteni tudná a magányát, és talán a születésnapjáról sem feledkezne meg.

2017. január 14., szombat

Levél a sarokból









Bódi Kati pókja



Kedves Író Cimborák!



Látunk ám benneteket. A számítógépetek, a papírlapok fölött görnyedve. Lázasan szervezkedve, alkotva. Eléggé szeretjük ezt az állapotot, mert közben teliszőhetjük a lakásotokat a hálóinkkal. Ráadásul azzal sem foglalkoztok, hogy lecsapjátok a muslincákat. Lusta gazda + nagyobb háló = jóllakás. Ebben a téli zimankóban ez az egyetlen esély a túlélésre.

Ha már ilyen jófejek vagytok, hadd emlékeztessünk benneteket: elfelejtettétek megosztani az olvasókkal, mi lesz a jubileumi hónapok témája. Ja, hogy nincs időtök ilyenekkel vacakolni? Akkor eláruljuk mi, jó?

Szülinapi meséket és verseket szőtök majd egy kislányról, Rimkóci Boriról. Minden mese ugyanúgy kezdődik majd, ahogy a pókhálónk is, egy apró, finom kis szállal. Ezt szövi ki így, ki úgy.

Aztán interjúkat is közöltök majd, megszólalnak régi és új tagjai a közösségnek, betűvetők és képírók, szerkesztők, barátok, könyvtárosok. A facebook oldalon is jelen lesztek, ott kedves, régi bejegyzéseket fogtok megosztani, meg valami játék is jár a fejetekben. Ha titokban akarjátok mindezt tartani, akkor tessék csak, nem kotyogunk bele, de ha mégsem, akkor lőjétek ki ezt a levelet a blogra.



Szeretettel:



A sarki pókok


Levél a sarokból



Bódi Kati pókja

Kedves Író Cimborák!

Látunk ám benneteket. A számítógépetek, a papírlapok fölött görnyedve. Lázasan szervezkedve, alkotva. Eléggé szeretjük ezt az állapotot, mert közben teliszőhetjük a lakásotokat a hálóinkkal. Ráadásul azzal sem foglalkoztok, hogy lecsapjátok a muslincákat. Lusta gazda + nagyobb háló = jóllakás. Ebben a téli zimankóban ez az egyetlen esély a túlélésre.
Ha már ilyen jófejek vagytok, hadd emlékeztessünk benneteket: elfelejtettétek megosztani az olvasókkal, mi lesz a jubileumi hónapok témája. Ja, hogy nincs időtök ilyenekkel vacakolni? Akkor eláruljuk mi, jó?
Szülinapi meséket és verseket szőtök majd egy kislányról, Rimkóci Boriról. Minden mese ugyanúgy kezdődik majd, ahogy a pókhálónk is, egy apró, finom kis szállal. Ezt szövi ki így, ki úgy.
Aztán interjúkat is közöltök majd, megszólalnak régi és új tagjai a közösségnek, betűvetők és képírók, szerkesztők, barátok, könyvtárosok. A facebook oldalon is jelen lesztek, ott kedves, régi bejegyzéseket fogtok megosztani, meg valami játék is jár a fejetekben. Ha titokban akarjátok mindezt tartani, akkor tessék csak, nem kotyogunk bele, de ha mégsem, akkor lőjétek ki ezt a levelet a blogra.

Szeretettel:

A sarki pókok

2017. január 10., kedd

ÖT



















Kedves Olvasóink, Barátaink, Alkotótársaink és
pókjaink a sarokban
,

    
elég
sok ideje már, hogy csak játszunk és játszunk
az orrotok előtt, elétek szórjuk a verseinket, meséinket, rajzainkat és
egyéb
őrültségeinket, blogot szerkesztünk, kiállítást, pályázatot és
felolvasást szervezünk, emellett időnk sincs autót mosni, lakást
festeni, költözni, lepókhálózni a
sarkokat. Most itt az ideje, hogy
megálljunk, és abbahagyjuk.






Nem a játszást és játszást, elétek szórást, szerkesztést és
szervezést, se az autómosást, lakásfestést, költözést és pókhálózást (ezeket
ugyebár el se kezdtük), hanem a hétköznapokat.






Január 22-én ünnepeljük az ötödik
születésnapunkat. Ötévesen igen nagyravágyó az ember, ezért jó sokáig fogjuk
ünnepelni. Versekkel, mesékkel, rajzokkal és egyéb őrültségekkel.
    
Szeretettel várunk benneteket:



Író Cimborák

    

A születésnapi ünnepség szervezői: Bódi Kati,
Majoros Nóra, Mészöly Ágnes, Szabó Imola Julianna és Rét Viki, meg az életben maradt pókok.












ÖT



Kedves Olvasóink, Barátaink, Alkotótársaink és pókjaink a sarokban,
    
elég sok ideje már, hogy csak játszunk és játszunk az orrotok előtt, elétek szórjuk a verseinket, meséinket, rajzainkat és egyéb őrültségeinket, blogot szerkesztünk, kiállítást, pályázatot és felolvasást szervezünk, emellett időnk sincs autót mosni, lakást festeni, költözni, lepókhálózni a sarkokat. Most itt az ideje, hogy megálljunk, és abbahagyjuk.

Nem a játszást és játszást, elétek szórást, szerkesztést és szervezést, se az autómosást, lakásfestést, költözést és pókhálózást (ezeket ugyebár el se kezdtük), hanem a hétköznapokat.

Január 22-én ünnepeljük az ötödik születésnapunkat. Ötévesen igen nagyravágyó az ember, ezért jó sokáig fogjuk ünnepelni. Versekkel, mesékkel, rajzokkal és egyéb őrültségekkel.
    
Szeretettel várunk benneteket:


Író Cimborák
    
A születésnapi ünnepség szervezői: Bódi Kati, Majoros Nóra, Mészöly Ágnes, Szabó Imola Julianna és Rét Viki, meg az életben maradt pókok.