Bertóti Johanna – Kiss Ottó: Nyári medveségek / RÍMDÚDOLÓ 6

Ez itt Bertóti Johanna Rímdúdoló nevű dalsorozatának hatodik része. A sorozat a tíz éves Író Cimborák tíz versének zenés feldolgozásából épül fel. Ezúttal Kiss Ottó Nyári medveségek c. versének a megzenésítését hallgathatjátok meg.

A videóban Takács Mari rajza elevenedik meg. A vers és illusztráció eredeti megjelenési helye: Kiss Ottó: Régi kincsek. Dudorászós versikék. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2011.

Köszönet Fehér Csabának a felvételért és hangkeverésért, illetve Bertóti Attilának a videó elkészítéséért.

Előző részek:

1. Hétvári Andrea: Kifordított mese

2. Czeiner-Szücs Anita: Bezsergő

3. Békés Márta: Káprázat

4. Miklya Zsolt: Cicaóriás

5. Csík Mónika: A fagyi

Örülünk, ha hallgatjátok a dalokat. Bátran osszátok meg másokkal is őket, illetve figyeljétek Bertóti Johanna YouTube-csatornáját és az Író Cimborák blogját, havonta egy-egy új Rímdúdoló-videóval jelentkezünk.

Szabó Imola Julianna: Felismerés és séremsilef

Takács Mari illusztrációja

A tükörbe, az ebröküt titkos reteszébe. Az ablakba, a hátba, ami éppen nekidől a hegynek. A kalapnak, ami elfedi a kopaszkás fejet. A Holdnak, a foltnak, a távolnak, a mostnak. A képnek, amin ezer apró pontból egyetlen figura. Talán Apa, talán Anya. Vagy én. A kicsi és a nagy, a lyukas, a csíkos, a hasas. A bozontos, a bolyhos, a régi és az új. Az arcnak, aki mosolyog, talán örül.  A háznak a tónál, akinek lábnál van a tükre. A félkarú óriás, aki sohasem néz le. A fénynek amelyik kalácsba fonja a sugarait.  A könyvnek aminek kívülről tudom a mondatait. A tükrömnek, az ebröküt titkos reteszének. A keretnek, ami éppen bőrnyi, alig fér bele. Huncutul kilóg, tükröz, kifacsar a tenyerére. Ha én vagyok ő, akkor ki az a másik? Akinek a szeme alatt szatyrok és kócosan vihorászik? Ha ez én lennék, akkor miért nem bennem? Mi ez a furcsa kép, amin mintha ismerném az ismeretlent.