Әдина Жүсіпова: Өсімдіктер мен Кемпірқосақ

 

Суретші: Гүлнар Бекова

Негізгі сөздер: бұтақ, тамшы, қарбыз (ág, csepp, dinnye)

Баяғы заманда жер бетіндегі өсімдіктердің барлығы тек жасыл түсті болыпты. Бір күні қатты жаңбыр жауып, олар қуанып, асыр салады. Жаңбырдың қалай басылғанын да байқамайды. Жапырақтар бетінде жаңбыр тамшылары қалады. Тамшылар да өсімдіктермен бірге ойнағысы келгендей түрлі-түсті түске енеді. Дүние әдемі боп кетеді. Кенет өсімдіктер жаңбыр тамшыларынан әдемі біреудің өздерімен бірге күліп, ойнап, қуанғанын көреді. Оның сұлулығына таң қалады.
– Сен кімсің? – деп сұрайды одан Алма.
– Менің атым Кемпірқосақ, – дейді ол көзін қысып.
– Сен жаңбыр суының ішіне қалай кіріп кеткенсің? – дейді Алма таңданысын жасыра алмай.
– Мен жаңбыр суының ішінде емеспін, мен аспандамын, – дейді Кемпірқосақ.
Аспанға қараған Алма тіпті таң қалады.
– О-о-о, сен неткен сұлусың, Кемпірқосақ, мен де сіз секілді сұлу болсам ғой, шіркін,– дейді қызығып.

Алма мен Кемпірқосақтың әңгімесін естіген Қызанақ:
– Мен де сұлу болсам ғой, – дейді.
– Менің де сұлу болғым келеді, – дейді Баклажан қалыспай.
Сонда Кемпірқосақ:
– Менің қай түсім ерекше ұнады саған? – деп сұрайды Алмадан.
– Қызыл түсің, – дейді Алма.
– Онда мен саған қызыл түсімнен берейін, – дейді де Кемпірқосақ Алмаға қызыл түсінен сәуле шашады. Алма қып-қызыл нарттай боп кетеді. Ол қатты қуанады. Оны көрген Қызанақ:
– Менің де қызыл болғым келеді, – дейді тағатсыздана.
– Онда сен де қызыл бол, – деп Кемпірқосақ Қызанаққа да қызыл түсінен сәуле жібереді. Лезде Қызанақ та қып-қызыл боп қуанышқа бөленеді.
Сол сәт Баклажан:
– Менің де қызыл болғым келеді, – дейді.
Онда сен де қызыл бол, Баклажан, – деп Кемпірқосақ оған да қызыл түсінен бөліп береді.
Бірақ Баклажанға қызыл түс ұнамай қалады. Ол:
– Жоқ, менің қызыл түсті болғым келмейді. Маған көк түсің ұнап қалды, – дейді Кемпірқосаққа.
Баклажанның мінезін ұнатпаған Кемпірқосақ:
– Мен берген түсімді қайта ала алмаймын. Мә, саған көк түс, – деп қызыл түстің үстіне көк түсін шашып жібереді. Баклажан қою көк түсті болып шыға келеді.
– Қалай түсің енді ұнады ма? – дейді оған Кемпірқосақ.
Кемпірқосаққа ренжіп қалған Баклажан басын төмен қаратып бұртиып оған сөйлемей қояды.
Жеміс-жидектер мен көкөністердің бірінен кейін бірі әдемі түске еніп жатқанын көрген Қияр жапырағының арасынан шыға алмай секіріп, біраз әуреге түседі.   
Дау Асқабақ маңғаз қалпы асықпай:
– Менің сары болғым келеді, – дейді.
– Сен сары бола ғой, Асқабағым, – деген Кемпірқосақ оған сары түсінен шашып жібереді.
Сол сәт секіремін деп жапырақтарының арасынан сәл басы қылтиып көрініп қалған Қиярға сары түстің бір тамшысы тамып кетеді. Лезде-ақ Қиярдың басындағы жап-жасыл гүлі сап-сары боп шыға келеді. Қуаныштан беті бал-бұл жанған Қияр отыра қап басындағы сары гүлін тамашалауға кіріседі.
Ал Асқабаққа сары түс түгел жетпей, оның денесінде жасыл жолақтар қалып қояды. Бірақ Асқабаққа мына түсі де қатты ұнайды. Ол Кемпірқосаққа:
– Рахмет саған, Кемпірқосақ! Менің түсімдей түс ешбір өсімдікте жоқ-ау деймін. Мен осы түсіммен қаламын, – дейді жадырап.
Бағанадан бері айналасындағы болып жатқан оқиғаға ұйқылы ояу қарап жатқан Қарбызға Асқабақтың түсі ұнап кетіп ұйқысы шайдай ашылады. Ол да қалыспай Кемпірқосақтан әдемі бір түсті сұрап алайын деп ұмтыла бергенде, Кемпірқосақ жоқ болып кетеді. Қарбыз жасыл күйінде қалады. Содан бері ол Кемпірқосақтың шығуын күтіп үнемі аспанға қарап жататын болыпты.

Аңсаған Мұстафа: қарбыз (dinnye)

Гөзө Дудаш: жылан (kígyó)

Adina Zhusipova: A növények és a szivárvány

 

Illusztráció: Gulnar Bekova

Kulcsszavak: ág, csepp, dinnye (бұтақ, тамшы, қарбыз)

Réges-régen, mielőtt még virágba borult volna a Föld, nem volt erdő, sem gyümölcsös és zöldségeket sem termeltek, hiszen ember sem létezett még. A mezők egyszínű, unalmas zöldbe borították a fekete termőföldet. Nem tündököltek még csodálatosan vidám színek ezen a golyóbison, csak a kék óceánok és a zöld mezők váltakoztak egymás után, míg körbe nem értek a Föld felszínén.
A tündöklő Nap letekintett az égről, és nagyot sóhajtott. Mellette lengedezett a hófehér Felhőcske, végignézett a bolygón, és hogy felvidítsa kedvesét, elhatározta, hogy a fűrengetegbe életet varázsol, a virágoknak pompázatos színárnyalatokat, a növényeknek ínycsiklandó külsőt, a gyümölcsöknek bűbájos színeket fog ajándékozni. Rákacsintott a Napra, aki olyan szépen nézett rá, hogy a kis Felhőcske örömében elpityeregte magát. Addig-addig csorogtak a Földre könnyei a boldogságtól, míg záporeső nem kerekedett belőle. A vízharmatban, láss csodát, színek penderedtek az égre, egyik szín a másik után: piros, sárga, kék, lila, rózsaszínű és még ezernyi színárnyalat. Így született meg a Szivárvány, amely hidat képezett a Föld és a Menny között mint egy átjáró.

Янош Джеймс Сөтси: Сөз ойын

Суретші: Гөзө Дудаш

Негізгі сөздер: бөкен, шыжық, шұбат (tatárantilop, töpörtyű, tevetej)

Құрыш тоқаш асаған темір мысық,

Қарбыз жейді періште көзін қысып.

Итмұрынға әуес-ау естелі өрнек,

Жалын асап, айдаһар барады ысып.

Заңсыз жегеніне қарамастан,

Киік шіркін қалағанын ала қашқан.

Жегені жауынгердің – жалғыз тоқаш,

Түйе үшін түйе сүті – нағыз тоқ ас.

Бөлтіріктің дәмді асы  лақ болар,

Тоқаш жесе бозбала, құрсақ толар.

Емшек емген нәресте шаршады ма,

Соғады сорпа менен самсаны да.

Қалжыраған қайыршы итозып отыр,

Шыдамай, аяқтарын созып отыр.

Қойған асқа қарамас бейшараны

Қайғының өзі жұтар көзі соқыр.

Кімнің нені жейтінін ақын шешер,

Тізімді ұзынсонар көзі тесер.

«Аш қарын жұбана ма майлы ас жемей»,

Еріксіз елең қағып, үйге безер.

Аудармашылар: Пал Хегедуш, Нұрдәулет Ақыш









   
Балаш Лазар орындаған Янош Джеймс Сөтсидің өлеңін Мажар тілінде келесі аудио жазбадан тыңдай аласыздар:

Аңсаған Мұстафа: алма (alma)

Szőczi János James: Szójáték

Illusztráció: Dudás Győző

Kulcsszavak: tatárantilop, töpörtyű, tevetej (киік, шыжық, шұбат)

Acélzsömlét eszik a vasmacska

Görögdinnyét egy görög angyalka

Csipkebogyót a csipkeverő nő

A sárkány meg lángot eszik, attól nő

Bármennyire is törvénytelen, hogy lop

Másét zabálja a tatárantilop

A baka buktát majszol, azzal lakik jól

A teve meg tevetejet, ha elkóborol

A farkaskölyök kecskegidát eszik

A legény meg pörköltet - ha elé teszik

De egy sima lepény, vagy leves is megfelel

Mint csecsemőnek az édes anyatej

Fáradt koldus ül a kocsmaasztalnál

Földig ér a lába, azzal kalimpál

Tesznek elé bort, kenyeret, tepertőt

De ő nem eszi, a bánat eszi őt

Hogy ki mit egyen, egy költő nem döntheti el

A kívánságlistán sok minden szerepel

Mert ha éhes a has, nincsen maradása 

Kalap, kabát! (vagyis, viszont látásra)

Szerkesztette: Turbuly Lilla

Majoros Nóra: Apukám sátrat épít

Illusztráció: Varga Zsófi

Kulcsszavak: apa, sátor, szél (әке, шатыр, жел)

Alig kelt fel a nap, alig nyújtózkodott meg a reggeli szél, az apukám megkérdezte, vele tartok-e. Az ölébe ültem, kuckóztam ott egy kicsit. Kidörgöltem a szememből az álmot, megcirógattam a karját. Mintha fű nőtt volna rajta. Szerettem azt játszani, hogy az ujjaimmal lépkedek, és közben azt képzelem, sétálok a mezőn.
– Hova mész?
– Sátrat építeni.
Kimentünk együtt a mezőre. Ott leült a földre, de nem keresztbe tett lábbal, ahogy az anyukám vagy a nagybátyám vagy a barátom vagy én, hanem két lábát két oldalra hajtotta, mint a duplavét. Én pillangókat kergettem, szöcskét fogtam, virágot szedtem, ő nézegetett, fülelt, dudorászott. Aztán hazamentünk.

Másnap felkelt a nap, megnyújtózkodott a reggeli szél, és az apukám megkérdezte, vele tartok-e. Az ölébe ültem, kuckóztam ott egy kicsit.
– Olyan a karod, mint a mező.
– Úgy birizgálod, ahogy a szél.
Kimentünk együtt a mezőre. Leült a földre, mint a duplavé. Megkérdeztem, hol lesz a sátor. Megkérdezte, én hova tenném.
– Oda, ahol az a szép fa nő.
– Nem lesz jó. Nézd csak, az az egyetlen fa a mezőn. A tetejéről figyelik a rétet a sasok. Ha túl közel építed a sátrat, elijeszted őket.
– Akkor oda, ahol a domb alján az a kis tó csillog.
– Nem lesz jó. Az a tó egy tükör. Az ég nézegeti magát benne. Ha túl közel építenéd a sátrad, az ég elszégyellné magát, és felhővel takarózna.
– Te hova tennéd?
– Fel a domb tetejére, ahol kedvére játszhat vele a szél.
Aztán hazamentünk.

Másnap felkelt a nap, megnyújtózkodott a reggeli szél, és mi kimentünk a mezőre. Az apukám leült a földre, mint a duplavé. Ahogy gondolkodott, tervezgetett, az ujjával úgy rajzolt a levegőbe, mint egy szélidéző varázsló. Megkérdeztem, milyen lesz a sátor. Megkérdezte, milyenre építeném.
– Tágasra.
– Milyen tágasra?
– Hogy elférjen benne az egész család.
– Nem félnél egy nagy sátorban éjjel?
– Csak ha egyedül lennék, és játszana vele a szél.
– Látod azokat a hegyeket a távolban? Csúcsaik a felhőket birizgálják, mint te a karomat. A mélyük tágas, elférne bennük összehajtogatva az egész mező. Legyen olyan a sátor, mint egy hegycsúcs.
Az ölébe ültem, kuckóztam ott egy kicsit. Néztük a hegyeket, aztán hazamentünk.

Másnap felkelt a nap, megnyújtózkodott a reggeli szél, és mi az erdőbe mentünk. Vittünk fejszét. Az apukám rámutatott egy szép, sudár törzsre. Megkérdeztem, miért azt választotta. Megkérdezte, milyennek látom.
– Magasnak és egyenesnek.
– Mozgatja-e a szél?
– Mozgatja, mégsem dől ki.
– Elég tágas-e a lombja?
– Elférne alatta az egész család.
– Akkor ezt vágjuk ki, ez lesz a sátoroszlop.
Emeltem a kicsi fejszét, amikor az apukám figyelmeztetett:
– Nézd, itt van a törzs mellett ez a kétéves kis csemete. Úgy lépj, hogy ezt el ne törd. Ha kidöntjük az öreg fát, ez a kicsi majd jól megnyújtózkodik az ég felé.
Bólintottam, aztán nekiálltunk ketten. Én kicsiket csapkodtam a fejszémmel, az apukám nagyokat. Amikor kidőlt a fa, lepihentünk mellette. Aztán levágtuk az ágait, és a szép, sudár törzset felvonszoltuk a dombra. Szaladt utánunk a szél, tolt bennünket hátulról. Beesteledett, mire végeztünk. Néztük egy kicsit a csillagokat, aztán hazamentünk.

Másnap felkelt a nap, és esőt hozott a szél. Otthon maradtunk. Amit az apukám a levegőbe rajzolt korábban a mezőn, most papírra vetette. Sátrat rajzolt, ami lombos fa is volt, meg felhőbirizgáló hegy is. Én pillangókat rajzoltam, szöcskét meg virágot.
Az anyukám vásznat hozott, a nagymamám a szabóollóját. Az apukám leült a földre, mint a duplavé. Hosszú csíkokat szabott a vászonból, és közben csücsörített. Mintha szelet fütyülne. Aztán az anyukám összevarrta a csíkokat, a nagymamám meg morgott, amiért az apukám tönkretette a szabóollót. Este belefeküdtem a vászongöngyölegbe, mint egy puha fészekbe, kuckóztam egy kicsit, aztán elaludtam.

Másnap felkeltünk, korábban, mint a nap. Nagy zsákba csomagoltuk a vásznat, egy másikba kötelet, szíjakat, cölöpöket és csavarokat. Kivonszoltuk a zsákokat a mezőre. Felébredt közben a szél, megnyújtózkodott, aztán jól megtolt bennünket hátulról, fel egészen a domb tetejére, ahol várt ránk a sátoroszlop. Leheveredtem mellé, és birizgáltam a domb borzas hátát, ahogy az apukám karját szoktam. Amíg ott kuckóztam, az apukám gödröt ásott, a gödörbe beleállította az oszlopot, és feszes kötelekkel kipányvázta. Olyan biztosan állt, mint az erdei fák, hiába próbálta eldönteni a szél.
Aztán az apukám cölöpöket fogott, és a sátoroszlop körül szép nagy körben beleverte őket a földbe. Amikor elkészült, kiterítette a csíkokból összevarrt vásznat. Olyan volt, mint az anyukám pörgős szoknyája. Az apukám integetett, mintha rajzolna a levegőbe, és megidézte a szelet. A szél belekapott a vászonba, felemelte, dagasztotta, mint egy nagy vitorlát, de el nem vitte. Amíg a szél megemelte, az apukám megkötözte. Először a sátoroszlop csúcsához, hogy birizgálja az eget, aztán a cölöpökhöz, hogy birizgálja a füveket. Kifeszült szépen a vászon, én meg doboltam rajta, hogy meghallják még a messzi hegyek is, hogy elkészült a sátor.

Éjjel lett, és nem mentünk haza. Bekuckóztunk az apukámmal a sátorba. Leterítettünk egy pokrócot, és leheveredtünk. Behunytam a szemem. Alattam a pokróc, fölöttem a vászon. Pokróc alatt a domb, vászon fölött az ég. Idebent az álom birizgálta a szemem, odakint a szél birizgálta a sátrat, mintha szavakat mormolna. Megkérdeztem tőle, miről mesél. Megkérdezte, miről szeretnék mesét hallani.
– Az apukámról, ahogy sátrat épít.
– Hová építse a sátrat?
– A dombtetőre, ahonnan látszanak a távoli hegyek.
– Milyen legyen a sátor?
– Tágas, hogy elférjen benne az egész család.
– Miből legyen? Fából és vászonból?
– Legyen inkább a dombból, a tóból, az erdőből. Legyen a szélből, és hogy örökre biztosan álljon, ahogy a hegyek a távolban, legyen meséből.

Szerkesztette: Rét Viktória

A mese angol nyelven itt olvasható.

 Ansagan Mustafa: Balta (балта)

Miklya Zsolt: Fa (ағаш)

Нора Майорош: Ертегілерден жасалған шатыр

 

Суретші: Жофия Варга  

Негізгі сөздер: әке, шатыр, жел (apa, sátor, szél)

Таң әлі атқан жоқ, таңертеңгі самал жел баяу соғып тұрды. Әкем менімен бірге жүресің бе деп сұрады. Мен оның тізесіне жайғасып алдым да, көзімді уқалап, ұйқыдан әрең ояндым. Әкемнің қолын сипадым. Оның қолындағы шаш жұмсақ шөп тәрізді. Мен саусақтарыммен оның қолында жүріп, өзім құдды бір көғалда жүргендей қиялдатынмын.
– Сен қайда барасың?
– Шатыр тігуге барамын.
Біз алқапқа бірге келдік. Ол жерге отыра кетті, бірақ менің анам, ағам, досым немесе мен сияқты малдас құрып отырмады, ол аяқтарын екі жағына "У" әрпі тәрізді жайып қойды. Мен көбелектердің артынан жүгірдім, шегірткелерді аулап, гүл жинадым. Ол жан-жағына қарап, бірдеңені тыңдағандай болды да, ыңылдап өлеңдетті. Содан кейін біз үйге қайттық.

Kétlábúak és soklábúak / Екі аяқтылар мен көп аяқтылар

 

Ansagan Mustafa : Macska / Аңсаған Мұстафа: Мысық

Elkészült a sátor, majdnem ötszáz szóból szőttük a vásznát, és most várjuk a vendégeket. Vajon ki tér be először hozzánk? Kikukucskálunk az ajtón, egyikünk a jobb oldalon, másikunk a bal oldalon. Aki magas, az fent, aki meg alacsony, az lekuporodik a szőnyeggel borított padlóra, és onnan néz kifelé. Szemben, a domboldalon valami mozog! Egy pötty, két pötty, egyre több pötty, most már biztos, hogy errefelé tartanak. Az egyiknek két lába van, a másiknak négy, a harmadiknak lába kettő, szárnya kettő. Szélesre tárjuk az ajtót, és beengedünk mindenkit: embert is, állatot is! Gyere, lépj beljebb te is!