Nézzétek, nézzétek, sebesen repülök.
Lobog a hajam is, ha szélnek feszülök.
Városok, tengerek, hegyek felett szállok
Kékség közeledik, ott talán megállok.
Képzeletem szárnya röpít fel az égig,
Lehullajt magáról, ott felejt éjfélig,
Fiastyúk kedvesen körbekotkodácsol,
A Hold örömében sántikálva táncol.
Befáslizva csakis, azért van a vége,
Mert jól belerúgott a Göncölszekérbe.
Ködgomoly az égen vattacukor pázsit,
Elnyeli a vén Hold, mikor nagyot ásít.
Arany zseblámpájuk van a csillagoknak,
Égbolt utcácskáin azzal világítnak.
Látom a Tejutat, s ezer kanna tejet,
Iszom is belőlük, aztán hazamegyek.
Elindulok lassan, tovább dehogy várok.
Intek a vén Holdnak, aztán alá szállok.
Repülök a Földre képzeletem szárnyán
Nálam van Jupiter, ő most a ködlámpám
Jövőre, ha ismét felszállok az égre,
Visszaviszem „Jupit” újra a helyére.
Velem szállhat bárki, nem szegem a kedvét,
Megtáncoltathatja velem a Nagy Medvét.
 |
| Illusztráció: Rippl Renáta |
