Szabó Imola Julianna: Aztán az ujjbegy

Illusztráció: Bódi Kati

 

Lépten és nyomon patazaj a táj. Ívben törnek a dombok, a szél megfordul, a hátuk holdív. Éjjelre a csillagok sörénnyé szelídülnek. Sárga fényük a házak fölé hullik. És a kapu, kitárja a rétet, paplan a föld felett. Zöld és smaragd, kegyelem palástja. Az én királyságom. A béke égboltja, ahogy a legelőre hajol. Hajnalra már csak az álmatlan árnyak suhannak. Sebesen és robogva, szárnyuk nő, mintha nem lenne idő, nem lenne tér. Évszakok öltöztetik, izmaikon a napfény rézszerű, csupa pompa. Repdes a surlófényben a lószőr, szürke és deres, vattapuha. A szabadság vágtat örömében. Aztán az ujjbegy mintha a felhőkből nyúlna a földre. Fej, négy láb, ahogy egybeér a legelővel. Ahogy egybeér velem. A halandóval. 

(Szerkesztette: Miklya Zsolt)

Csík Mónika: Sítúrán

Deák Panka illusztrációja

Állok fenn a dombtetőn

minden tejfehér

szembe tűz a déli nap

kesztyűm adta dér

Finy Petra: Nyári tél; Az őszkirály

       
         Nyári tél                                                                             Az Őszkirály

 Hull a pelyhes nyárfaszösz,                                                Az Őszkirály, amerre jár,
 Vattaködben sündörögsz,                                                   A földre bíbort hajigál,
 Mintha nyáron tél lenne,                                                    A sok vörös mind szétpereg:
 Hófehéren lépdelve.                                                          Izzik a bérc, a bús berek.
                                                                                             
 Hull a csipkés nyárpihe,                                                      Vörös a domb, vörös a lomb,
 Kis hóember szór ide:                                                        Kabátomon rikít a gomb,
 Szösszel bélelt huligán,                                                      Vörösen fut a nyurga út,
 Kalapja egy tulipán.                                                           Vörös a víz, mit rejt a kút.

Hull a pelyhes nyárfagömb,                                                Vörös az ég, vörös a kék,
Bánatunkra hóözön:                                                           Vörös a por, a polc, a szék,
Puha nyári karácsony,                                                        Piros a tej, a vaj, a sajt,
Napfénymáz a kalácson.                                                    A füst növeszt piros tarajt.
                                                                                       
                                                                                        Az Őszkirály, amerre jár,
                                                                                        A földre bíbort hajigál,
                                                                                        A sok piros meg szétszalad,
                                                                                        Kifesti mind az arcokat.

Fent: Szulyovszky Sarolta illusztrációja

Bertóti Johanna: A fodrász

                                                           vörösre

                                                           sárgára

                                                           barnára

                                                           lilára

                                                           festi az ősz

                                                           a fák lombját

                                                           s végül

                                                           kopaszra

                                                           nyírja

                                                           őket

                                                           színtelen lesz 

                                                           a dombhát

                                                          a vörös

                                                          a sárga

                                                          a barna

                                                          a lila

                                                          hajfürtökként

                                                          aláhullt

                                                          csattog még

                                                         a szellőolló

                                                         s ha végzett

                                                         továbbszáguld

Fent: Cserháti Hajnalka illusztrációja

Miklya Zsolt: Vár-úrnő óriáslábai

Vár-úrnő magasra emeli fejét,

égkékbe mártja büszke tornyait.

Alatta arany palástban a vidék,

irulva-pirulva nyújtózkodik.

Kirándulóhad indul, ostromra fel,

ki meredeken, ki kényelmesen.

Állják a falak az ostromot, mivel

megszokták, hogy a nép rajtuk pihen.

Citromfű, menta, borsika, kankalin,

ki-kikandikál a romok közül.

Indiánléptek az idő nyomain,

egy vitézsas épp az oromra ül.

Óriáslábakon barangolsz tovább:

a falon hasalva nézel körül.

Gyertek utánam, ha tudtok, fiaim.

Miklya Zsolt: Fordulatszintek

Deák Panka illusztrációja

Én az alföldszinten lakom.

Innen a hegy ki se látszik.

Van felénk egy dombos lejtő.

Öreg Fordunk azon ázik.

Igazi domb erre nincsen.

Homokbucka annál inkább.

Ott terem a királydinnye.

Meg a zsíros libafarhát.

De ha a Ford nekilódul,

dimbek-dombok, lankák-lejtők

a magasból hova szállnak?

Nem nyithatnak ejtőernyőt.

Múltkor túlléptük a dimbet

meg a dombot a határnál.

Kevesebb a lombos erdő,

több az alagút a pályán.

Apa mondta, hogy a hegyek

nálunk még csak középhegyek.

Anya mondta, hogy a magas

hegyek között nyugton legyek.

De azt nem gondoltam volna,

hogy a magashegyek között,

ahol sok a húzós lejtő,

öreg Fordunk épp csak döcög.

Apa se gondolta volna,

hogy a borókaszint fölött

kezdődik a kuplungcsere.

És hogy anya mindig köhög.

S ha már megúsztuk a cserét,

s láttunk kilenc tengerszemet,

és egy szatyor rókagombán

kihúztunk még egy fél hetet,

öreg Fordunk visszafordul,

végre tényleg lejt a lejtő,

meg se áll az alföldszintig,
nem kell hozzá ejtőernyő.