Mosás (Bertóti Johanna, Miklya Zsolt és Rácz Eszter Anna alkotásai)

Hajdú D. András fotója

 

          Miklya Zsolt: Ruhamosó asszony éneke

          Moccan a váll 

          fut a mayi iramával a

          kéz meg az ujj

          Moccan a váll 

          és hajlik a hát

          fut a mayi iramával a

          kéz meg az ujj

          Moccan a váll 

          és hajlik a hát

          és roppan a térd

          fut a mayi iramával a

          kéz meg az ujj

          Moccan a váll 

          és hajlik a hát

          és roppan a térd

          és csobban a láb

          fut a mayi iramával a

          kéz meg az ujj

          csak élni tanulj

          míg csobban a láb

          és roppan a térd

          és hajlik a hát

          és moccan a váll

          fut a mayi iramával a

          kéz meg az asszony imája

          Szerkesztette: Nagy Izabella

Rácz Eszter Anna illusztrációja

Mind a leopárdok (Csányi Szilvia, Kasznár Anna, Németh Tibor és Miklya Zsolt alkotásai)

 

Németh Tibor illusztrációja

Csányi Szilvia: Mahari és a leopárd

Mahari egyszerűen nem tudott betelni új szemüvegével. Hardi doktor bácsi előre megmondta, hogy tökéletesen lát majd vele és teljesen másmilyennek fog tűnni minden, amit ismer, de nem hitte el neki. Később, amikor már pár napja viselte a szemüveget és kitágult a világ, egész nap úton volt, mert látni akarta kedvenc helyeit, ezúttal úgy igazán. Először a fák leveleire csodálkozott rá, aztán az azokon élő rengeteg apró bogárra. Mahari azelőtt nem volt túl jó vadász, íjával szívesebben célzott nagyobb állatokra, de sosem sikerült eltalálnia őket. Ezért már alig várta, hogy kipróbálhassa, ügyesebb lett-e a szemüvegtől.

     Óvatosan lopódzott az erdőben, aztán csendben, türelmesen várt, hátha felbukkan valami, amit zsákmányul ejthet. Hosszú órák teltek el így, mire a levelek furcsa susogására lett figyelmes. Nem hitt a szemének: egy leopárd sétált kecsesen egy kidőlt fa törzsén. Lassan célba vette a nagymacskát, izgalmában rálépett egy ágra, ami megreccsent, a leopárd pedig azonnal észrevette a kisfiút. Mivel a nyíl hegye továbbra is fenyegetőn meredt felé, kérlelőn nézett Maharira:

     – Ne bánts, kérlek! Ha életben hagysz, teljesítem három kívánságod.

     Mahari elgondolkodott. Olyanról hallott már, hogy egy aranyhal teljesítette a horgász kívánságait, de leopárdról még soha nem hallott ilyen történetet. Mivel különösen jó kedve volt a szemüveg miatt, úgy döntött, hogy elfogadja az ajánlatot.

Miklya Zsolt: Fő a hatóság

Anya azt mondta, legyek megbízható.
És megbízott, hogy menjek át a boltba.
De előbb felírta egy cetlire, hogy 
    3 liter tej, 
    2 kiló kenyér
    2 teavaj
    1 papírzsebkendő, százas. 
És adott egy ötezrest.
A boltos néni elég megbízható volt,
pontosan adott vissza. 
Anya megdicsért, és nekem adta az aprót.

                            *

A megbízhatóság fő erény. 
Ezt meg apa mondta.
Pedig a kenyér nem fő,
hanem már ki van sütve.
(De azért még van remény.)

                             * 

Hatóságosat játszottunk egész nap.
Építettünk Somával egy várost
kockákból meg dobozokból.
Volt benne rendőrség, tűzoltóság,
megbízhatóság meg mentők.
A megbízhatóság szirénázott 
a leghangosabban.
Akkor anya azt mondta, elég volt.
Pedig megígérte, hogy ő is játszik.
Tessék! Így bízzon egy felnőttben 
az ember, aki csak szirénázik,
mikor rá lenne éppen szükség.

                            * 

Már csak az óvó néni van hátra.
De őt meg elkapta a nátha,
és nem jött egy hétig óvodába.
Különben a fél ovi hiányzott,
még Boti is, pedig ő megígérte,
hogy elhozza a kindereit, de hiába,
nem tehet róla ilyen rossz időbe,
hogy szüksége van otthon
egy kiló papírzsebkendőre.

(Megjegyzem, 
új barátokra leltem 
az összevont csoportban.
Játszottunk hatóságost,
betegest, orvosságost,
Viki meg megígérte,
beteg lesz ő is a jövő hétre.)
 

Agócs Írisz illusztrációja

 

 

Szabó Zelmira: Vetkőznek az őszi libák, öltöznek az angyalok

Lili néni papsajtot, bábakalácsot, békalencsét visz a piacra. Kacaghatnak rajta az ángyók, kománék, nanók! Amikor panaszuk van egy gyermekre, úgyis hozzá fordulnak segítségért. Lili néni mindenféle eljárást tud rosszaság ellen. Nyelvöltögetésre papsajt, hajhúzogatásra bábakalács, bakalódásra békalencse ökörnyállal.
    Magam is átalestem egy ilyenfajta gyermekbetegségen: a láthatatlanságot kezdtem tanulmányozni. Nem érdekelt más az iskolából, csak az, hogyan tűnjek el onnan.
    Meg is tanultam az Ábécéből az Abrakadabrát, meg is tanultam számolni tizenháromig. De a leghatásosabbnak az bizonyult, hogy iskolába menet letértem jobbra egy sikátorba, és bemásztam egy rozoga kerítésen. Hogyan gyakoroljam azt a néhány órányi láthatatlanságot? Végigkóstoltam a ringlószilvákat, a császárkörtéket, a kecskecsecsű szőlőket. 
    A szüleim úgy tettek, mintha nem vették volna észre, mennyire láthatatlan vagyok. Nem akar tanulni – mondta Édesanyám ángyóknak, kománéknak, nanóknak. Ők pedig rámolvasták: rossz vagyok, erre gyógyírt pedig csak Lili néni tud. 
    Volt Lili néninek egy fekete macskája, egy gúnárja és sok-sok libája.
    Hányszor megkergettük őket! Rohantunk utánuk, ordítottunk, a tolltartó kattogott a táskánkban, locsogtak a pocsolyák. Aztán lemaradtunk, a libák messze jártak, csak fehér felhő gomolygott a dombtetőn. Reggel olyan volt a falu, mintha ezer meg ezer párnát bontottak volna fel az éjszaka.
Egy nap a szüleim a kezembe nyomtak egy zsákot: hozzam el a párnatollat Lili nénitől. 
    Én, pont én? Én, aki megkergettem a libáit, Lili banyának csúfoltam, gágogni szoktam a háta mögött? 
    – Én? – kérdeztem bambán.
    A jóestét elmotyogtam, az üzenetet eldadogtam. Lili néni tépte a tollut, a macska hancúrozott benne.
    (– Lili banyának a macskája valamikor fehér volt, mire kitanulta a boszorkatudományt, megfeketedett – meséli Zsuzsa ángyom a buszmegállóban.)
    – Ej, te rossz cicus! Annyiszor megkergetted a libáimat! – A cica összekuporodott az ölemben.
    – Hallod, hogy csúfolódik velem? Azt mondja nekem ba-nyauu! Ba-nyauu! – A cica kissé belémkapaszkodott. De nehéz! Kácc, bolond macska! Né, még meg is karmolt!
    – Jól van na, nem haragszom. Gyertek, kaptok egy kis libatejet, macskamézet, aszaltszilvát is. 
    Soha ilyen finomat nem ettem! Lili néni megboszorkányolt, gondoltam magamban. 
    (– Lili banya kertjében van egy szilvafa, aki arról eszik, annak teljesül egy kívánsága – jut eszébe Kukora bapónak a pálinkafőzdében, miközben a cibrét őrizzük.)
    Ettem az aszaltszilvát, de nem tudtam, mi legyen az az egyetlen kívánság. Szárnyakat szerettem volna én is, de hátha igaz, amit a faluban mondanak? 
    (– Lili banya libái mind gyerekek voltak, mint te, és azt szerették volna, hogy szárnyaik legyenek. Aki abból a szilvából eszik, jól gondolja meg, hogy mit kíván! – folytatja Kukora bapó.)
    Amikor tollseprűért kellett Lili banyához menni, magamtól mentem. Hátha megint megkínál! Tollseprűket bogoztunk, felvittük a padlásra száradni. Majd jött a libatej, a macskaméz, az aszaltszilva.
    Besötétedett, Lili néni magára terítette gyapjúkendőjét, hogy hazakísérjen. Mendegéltünk, ő az égboltról mesélt nekem, a hegyen épült városról, amelynek csak a fényei látszanak. Azt mondta, ott is olyan gyerekek élnek, mint én, csak épp szárnyaik vannak. Félálomban éreztem még számban az aszaltszilva ízét, tudtam már, mi az egyetlen kívánságom. Kéményseprő akarok lenni! Kérek Lili nénitől egy tollseprűt, seperni a kerekvilág kormát.
    Hát nem elaludtam?! Nem is reggeliztem, szaladtam, ahogy csak bírtam! Késő. Lili néni mind elvitte a tolluseprűt a piacra, és eladta az angyaloknak.
    – És én, és én? – kérdeztem kétségbeesetten. A többiek most kapaszkodnak az égigérő létrán, pucolják ki az égigérő kéményt. Söpörnék én is kormot, ha volna tollseprűm, bánatot meg gondot. De csak itt kaparászok egy libatollal. Ennyi maradt a létra tövében, azt próbálgatom.

Szabó-Szemenyei Eszter illusztrációja

A szöveget szerkesztette: Miklya Zsolt

Műhelyablak-búcsú

                                        
                                        A Műhelyablak búcsúzik,
                                        a műhely működik tovább.
                                        Míg mozgolódik a tavasz,
                                        cinke, rigó sem ostobább,
                                        hogy elhullajtsa énekét.
                                        A tavasz életre szavaz,
                                        s mindent megtesz az álomért.

Takács Viktória illusztrációja

Köszönet az írásaikkal, rajzaikkal megmutatkozóknak, köszönet az olvasóknak, a hozzánk ellátogatóknak. 
Búcsúznak a Műhelyablak 3. projektjének szerkesztői. 
Átadjuk a stafétát, bízva a tavasz erejében. 

Áldásokkal
Takács Viktória és Miklya Zsolt 

Miklya Zsolt: Óriásséta

  

Takács Viktória illusztrációja

 

                                        Mért görnyedsz óriás?
                                        Beállt a hátam.
                                        Azért sétálok kinőtt kabátban.
                                        Legalább kilóg, libben az ingem.
                                        Bár a libbenést nem adják ingyen.
                                        Bezzeg, amikor fiatal voltam,
                                        Szegedről Berlinig elgyalogoltam.
                                        Mit nekem Kárpátok zordon sok bérce!
                                        Mit nekem Érchegység csillámló érce!
                                        Óriáslábammal csúcsokat léptem,
                                        egyik völgyből a másikat értem.
                                        Ittam a felhő sűrű tejéből,
                                        darutól kértem tollat fejékül.
                                        Már csak a darvak árnyékát látom,
                                        az is kiszárad, emlék a tájon,
                                        ahol még gyerekként tavakat jártam,
                                        s Tiszából Dunába raktam a lábam.
                                        Azóta libben rajtam az ingem, 
                                        mert a libbenést nem adják ingyen,
                                        szél járja ma is, kinőtt kabátban
                                        könnyebb a séta, beállt a hátam.
 

Miklya Zsolt versei

 

                                        Dalocska
                                        
                                        Jó a só és jó a tenger,
                                        jó az útra kelt hajó,
                                        jó a part és jó az ösvény,
                                        jó, ha belepi a hó.
                                        
                                        Jó a ház és jó az asztal,
                                        jó a vendég és a szó,
                                        főleg, hogyha itt marasztal,
                                        és ha belepi a jó. 

Czérna Tamara illusztrációja

                                        Mi a jó?
                                        
                                        Mi a jó? Mi a jó?
                                        Macska nyávog,
                                        az a jó.
                                        
                                        Mi a jó? Mi a jó?
                                        Ring és ringat 
                                        a hajó.
                                        
                                        Mi a jó? Mi a jó?
                                        Mi vagy te, egy
                                        papagáj?

 

Műhelyablak 3.0

 

Volt egyszer egy Műhely, ablaka újra nyitva,

bekukkanthat bárki, aki csak erre téved,

ahol a madár is énekkel kukucskál,

ahol egy kaszáspók kádparton napfürdőzik,

és egy bárányfelhő Óperenciát ment.

Ahol az „egyszer volt”, „volt egyszer” nem múlik,

jövőbe tart, amíg folytatódik benned,

aki egy régi kép mélyén új képet látsz

nyílni és megszólalni: hol jársz itt, ahol a

madár is énekkel, mesével kukucskál.

 

Takács Viktória illusztrációja

 

Hogy a Cimboraműhelyben mit lelsz, mit nem, rajtad is múlik. Fülelj és láss. Ablakunk nyílik, a téli napokban átvesszük a hangot és képet, egészen a kitavaszodásig.   

 

A téma szerkesztői:

Miklya Zsolt és Takács Viktória