Amahle játszik (Hétvári Andrea, Márialigeti Anna és Szoboszlay Eszter alkotásai)

Hajdú D. András fotója

Szoboszlay Eszter kisplasztikái

Hétvári Andrea: Amahle játszik

/Hétfőtől péntekig/

Hétfőn felhőket gyúrok.

Csupa kékek lesznek tőle az ujjaim.

Festékesek, hihi! 

Aztán sarasak.

Sárban tocsogni a legjobb.

Gyere, felhőgombóc, 

zivatartáncot járok veled. 

Szállj le, ha Amahle hív!

Kedden pettyekből 

labdákat álmodok.

Eperpiros, felhőkék, 

napsárga pöttyök

gurulnak, amerre látnak.

Milyen évszak van ma?

Imvula, mmiri, mvua!

Imvula, mmiri, mvua!

Esőanyám, dobolj könnyeket!

Esőanyám, dobolj könnyeket!

Szerdán végre kisüt a zivatar.

Ha a kosaramba csillagokat 

gyűjtenék, vajon nagyobb

fényesség lakna idebenn?

Tata azt mesélte, egy napon

valamennyien egy-egy ilyen

távoli csillagra repül a lelkünk.

Ki tudja, talán igaza van. 

Csütörtökön feketén zúg 

a homoksivatag.

Tudod, mivel foglak felvidítani?

Éjszaka holdaranyért repülök az űrbe.

A holdaranyból holdpalástot szövök 

meg zoknikat. A maradékot elásom 

a kertben. Minden éjjel megöntözöm. 

Pénteken sem feledkezem meg róla.

Háromszáz év múlva a holdaranyfa

felhőgombócokat érlel, amik felszállnak

az égbe. Aztán kincset sírnak a felhők.

Mi meg nevetve táncolunk

alattuk az esőben.

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Márialigeti Anna illusztrációja

Lingala szavak

amahle = szép, gyönyörű, legszebb

imvula = eső, zápor

mmiri = víz

mvua = eső (szuahéli)

Póth Rebeka: Légvárak

 

Illusztráció: Tuza Edit

Kulcsszavak: doboz, felhő, május (қорап, бұлт, мамыр айы)

A sértettségtől nem kapott levegőt. Még hogy pont őt rúgják ki! A város legjobb meteorológusát, akiért nézők egész serege ül le a televízió elé esténként!
Tudja ő, hogy az időjárásért is, de az ő gesztusai nélkül nem lenne érthető, micsoda erők örvénylenek, csapnak össze, milyen fergeteges égiháború van közeledőben.
...és közeledett is, de ezúttal nem akkor, amikorra eltervezte. Mert ugye ezt nem ő tervezi.
Épp az esti műszakba igyekezett, mikor vihar csapott le rá eszeveszett robajjal. Elkapta, és egyszerűen kitekerte alóla a biciklit. Bőrigázott. Drága öltönye csöpögött, szemüvege szára lekonyult. Cipőjében, mint egy léket kapott csónakban úszott-tocsogott a vizes zoknija.
Persze nem ért be időre. Botrány volt. Hiába magyarázott, kérlelt, kiabált, nem használt semmi. Mérgében kettétörte magyarázó pálcáját, a földre dobta, és bevágta maga mögött az ajtót.
Másnap kirúgták.

CSÁKÓ!

Szántói Krisztián és Dávid Ádám képregénye

(az időjárásra való tekintettel)

Mészöly Ágnes: Esőanyó

    Csipp-csöpp, maszatol odakint az eső. Csöpög, szemerkél napok óta.  Hol jobban, hol kevésbé. De megállíthatatlanul.

Nyiff-nyaff, nyekereg odabent Kisjutka. Nyűglődik, szenved napok óta. Hol jobban, hol kevésbé. De megállíthatatlanul.

- Befejeznéd? - szól rá Anya a konyhából. Anyának persze könnyű. Egész nap nyomogathatja a mosógép gombjait, csörömpölhet az edényekkel, nem szól rá senki.

Kisjutka nyafog tovább. Hogy csöpögős. És hűvös. De legfőképpen u-nal-mas ez a vasárnap délután.

- Befejeznéd?? - vakkant rá Zolka a leckéje mellől. Zolkának persze könnyű. Érdekesnél érdekesebb dolgokkal foglalkozik az iskolában. És ha Zolka tanul, nincs helye mellette egy Kisjutka-féle óvodásnak.

Kisjutka nem bír magával. Fejen áll a díványon. Felmászik Apa íróasztalára.

- Befejeznéd??? - kiabál rá Apa. Felkapja Kisjutkát, beviszi a csupa fodor-csupa lila kislányszobába, és rácsukja az ajtót.

 Apának is könnyű, persze. Egész nap ülhet a számítógép előtt, neki nem lesz kocka feje a képernyőtől. Nézi a számokat, észre sem veszi, milyen rettentően unalmas egy esős októberi vasárnap délután.

Dávid Ádám: Jégvirágok

Télen a hajnali fagy ha az ablakokon kaparászgat,

zúzmaramagvakat ültet ködköpenyében a háznak.

Gyenge a nap, kikeletre kikelnek mégis a magvak:

jégbazsarózsák, jégpipacsok bókolnak a napnak.

Ablaküvegnyi virágoskertek végig a házon –

langyos déli szelek ölelik, hogy végre ne fázzon.

Hervad a jégsziromerdő, összefolyik a valóság –

csipp-csepp, gyűlik a nektár, párkányon pici tócsák.

Fotó: Dávid Ádám

Majoros Nóra: A kutya és az eső

Agócs Írisz illusztrációja

Az első gazdája Bátornak hívta. Aranyozott láncot rakott a nyakába, a törzskönyvével dicsekedett mindenkinek, és válogatott ételeket vásárolt neki. Bátor nem igazán kedvelte a libamájat, a lánc pedig mindenbe beleakadt, amikor megszökött. A gazdája eleinte csak dünnyögött, amikor meglátta a lyukat a kerítés alatt. Szólt a kertésznek, aki betemette, de Bátor újabb és újabb lyukakat ásott. Ekkor már nem csak dünnyögött a gazda, hanem kiabált, és büdös dögnek hívta. Rendelt egy kőművest, és falat építtetett a kert köré. Bátor egy hétig csak szimatolta a falat, a gazda pedig elégedetten dörzsölte a kezét. Aztán eleredt az eső, és Bátor nem bírta tovább. Nyüszített és kapart, míg az ázott föld az egyik sarokban engedett, és kiszabadult. Soha többé nem engedték vissza. A gazda seprűt fogott, olasz lakásfelszerelés boltban vásárolt, formatervezett seprűt, és elkergette a kutyát.