Puszihegyek (Agócs Írisz, Dávid Ádám és Németh Eszter alkotásai)

 

Hajdú D. András fotója

     Németh Eszter: Puszilexikon

     Mama, mondd, a puszi hányféle?

     Ha most egyet az arcodra nyomok,

     az a csak úgy puszi?

     Van még vigaszpuszi, gyakori fajta.

     Jó éjt, jó reggelt puszik homlokra, arcra.

     Puszi a szádra, apától másképp, 

     puszi a szájra, az hány alfajta?

     Papa, mondd, hányféle puszit adsz?

     Anyának kedvest, nekünk szabadot?

     Kedveset, ragadóst, sörszagút,

     izzadt vizeset sport után,

     bátorságpuszit, nyuszipuszit, 

     mindegyik nagyinak másikat,

     senki nem látja anyu-puszit (pfúúúj!).

     A szemforgatós néniknek cuppanóst,

     levegőbe szállót. A bácsipuszi a tévében

     apa szerint buta politikusok puszija, 

     az állomásokon búcsúpuszikat, 

     kórházakban gyógypuszikat adnak.

     Templomkertben Júdás-puszi, 

     a kistiszi szerint, szerintem meg

     lopott puszik, mert a puszilózók 

     nem is házasok, vagy mással laknak.

     A puszi lehet nagy vagy kicsi.

     Rövid vagy hosszú, esetleg örök.

     Lehet kulcs vagy orvosság (fungola vagy kisi).

     Viharban harapós (koswa), 

     megbocsátásban néha sós,

     kulcslyukon át kuncogós.

     Az oviban kedves, néha tiltott.

     Szerkesztette: Miklya Zsolt

Miklya Zsolt: Fő a hatóság

Anya azt mondta, legyek megbízható.
És megbízott, hogy menjek át a boltba.
De előbb felírta egy cetlire, hogy 
    3 liter tej, 
    2 kiló kenyér
    2 teavaj
    1 papírzsebkendő, százas. 
És adott egy ötezrest.
A boltos néni elég megbízható volt,
pontosan adott vissza. 
Anya megdicsért, és nekem adta az aprót.

                            *

A megbízhatóság fő erény. 
Ezt meg apa mondta.
Pedig a kenyér nem fő,
hanem már ki van sütve.
(De azért még van remény.)

                             * 

Hatóságosat játszottunk egész nap.
Építettünk Somával egy várost
kockákból meg dobozokból.
Volt benne rendőrség, tűzoltóság,
megbízhatóság meg mentők.
A megbízhatóság szirénázott 
a leghangosabban.
Akkor anya azt mondta, elég volt.
Pedig megígérte, hogy ő is játszik.
Tessék! Így bízzon egy felnőttben 
az ember, aki csak szirénázik,
mikor rá lenne éppen szükség.

                            * 

Már csak az óvó néni van hátra.
De őt meg elkapta a nátha,
és nem jött egy hétig óvodába.
Különben a fél ovi hiányzott,
még Boti is, pedig ő megígérte,
hogy elhozza a kindereit, de hiába,
nem tehet róla ilyen rossz időbe,
hogy szüksége van otthon
egy kiló papírzsebkendőre.

(Megjegyzem, 
új barátokra leltem 
az összevont csoportban.
Játszottunk hatóságost,
betegest, orvosságost,
Viki meg megígérte,
beteg lesz ő is a jövő hétre.)
 

Agócs Írisz illusztrációja

 

 

Fodor Veronika: Elillanó szavak - Agócs Írisz

 

(c) Agócs Írisz

Elillanó szavak 

 

Volt egy vidék. Napsütéssel, zöld fűvel, tóval csendes. Emma sokszor sétált le a tó partjára, hiába nem volt már benne egy csepp víz sem. A tó partján, egy tölgyfából ácsolt padon ült most is, lábai a föld felett kalimpáltak. Egy könyvet tartott az ölében, még a dédmamáé volt. Szürke, bőrkötéses, furcsa szagú volt, talán por és nedvesség tette tönkre. A könyvben ennek a falunak a története volt megírva, de hiányoztak belőle szavak. Nem mindegyik persze, hiszen volt benne írás: kis történetek régi időkről. De sok szó elillant belőle, hűlt helyük volt, mintha kiradírozta volna őket valaki. Eltűntek, csak egy folt éktelenkedett a helyükön.

Nattán-Angeli Nóra - A ház, akinek lába kél

(c)Agócs Írisz

Volt egyszer egy sötétsárga ház, ott kockállott a sarkon öt emeletével. Állt, és fényes ablakaival a szemközti házat nézte. De bármikor húzta fel vagy eresztette le redőnyeit, mindig ugyanazt a világossárga házat látta szemben. „Szürke unalom” – füstölgött valamennyi kéményén keresztül. Barátja, a szél, aki gyakran suhant arra, és meg-megcsiklandozta az oldalát, sokat mesélt a Dunáról. A ház tudta, hogy a közelben folyik, de bárhogy nyújtózkodott, emelkedett, nem látott át a világossárga fölött.

Sokat törte a kockakobakját, mígnem egyik este úgy döntött, nem vár tovább. Amikor már egyetlen mosógép sem volt mérges, az utolsó tévét is kikapcsolták, a lakók mind aludni tértek, az autók pedig a parkolóban álmodták a tülkölést, a ház óvatosan megmozdult. Riccs-reccs-ropp, megemelte talapzatát jobbról, riccs-reccs-ropp, megemelte balról. Kéményén keresztül nagyot szippantott a tavaszi éjszakából, és öt emeletével, robusztus téglatestével lassan elimbolygott a Duna-part felé.

Nézte a sötéten csillogó folyót, hallgatta morajlását, és ámult, hogyan fényeskedik a Parlament a túlsó parton. Majd továbbcammogott, egészen a Lánchídig. A kőoroszlánok odafordították fejüket, elvégre sosem láttak még sétáló házat. Az ötemeletes útbaigazítást kért tőlük a Gellért-hegy felé. Az oroszlánok az Alagút irányába néztek. A ház így arra vette útját, majd kissé összegörnyedve, felső emeleteit beljebb húzva beszuszakolta magát a kormos Alagútba. Sötét is volt, szűkös is volt, de átküzdötte magát, és jólesően húzta ki főfalait a túloldalon. Közben utolérte a szél, és együtt indultak a hegy felé.

Később újra a Duna-parton kötöttek ki, mert az oroszlánok megtréfálták a házat. Egyenesen kellett volna továbbmenni, nem az Alagútba. De a ház nem bosszankodott, örült a kerülőnek is. Nézte a hajókat, az Erzsébet hidat, a Szabadság hidat. A Gellért Szálló ablakai még világítottak – a sötétsárga csendesen lopakodott, nehogy feltűnést keltsen. A széllel együtt felkanyarodtak a hegyre. Nekiveselkedett a ház, lépkedett felfelé öt emeletével, megannyi erkélyével. Kaptatott, szuszogott, fújtatott, nyitogatta kapuját. Meg-megállt, lassan haladt. Végül a szél feltűrte ingujját, a ház mögé állt, nekifeszítette hátát, és tolta az ötemeletest, de ez sem volt elég. Ekkor a szél óriási levegőt vett, széles terpeszbe állt, és teli tüdőből fújta, fújta, fújta a házat. Beleremegtek a bokrok és a fák, rezegtek a levelek és a madárfészkek, koccantak a fészekben a tojások, beleborzongtak a macskák, sünök, mókusok.

A ház végül felért, a szél elállt, nagy nyugalom lett. Csak a ház belsejében liftezett a boldogság fel s alá. A hegytetőről bámulta az alvó várost, amin csak úgy rezgett a fénytakaró. Az ötemeletes ott állt a világ tetején.

Amikor a fények tompulni kezdtek, a ház tudta, hogy indulnia kell. Lefelé már könnyebben ment, az út is ismerős volt. A hídfőnél az oroszlánok szenderegtek. A ház bekanyarodott az utcájába. Óvatosan betolatott a helyére, fészkelődött kicsit, helyezkedett, kereste a megfelelő szegletet, majd nyikk-nyekk, letette magát. Kockakobakjában százféle élmény keringett. De bárhogy kergette egymást a sok illat, fény és forma, a ház a következő pillanatban már el is aludt. Azt álmodta, hogy a Gellért-hegyen jár.

A lakókat elringatta a ház himbálózása, így aznap sokáig aludtak és különös érzéssel ébredtek. Mindegyikük azt álmodta, hogy utazott: nagy vizeknél és magas hegyeken jártak.

Csík Mónika: Bori bóklászik

Amikor Csík Mónika először megjelent a blogon, Mákvihar című versét, amelyet a tegnapi interjúban is emleget, Agócs Írisz illusztrálta. Írisz rengeteg rajzot készített számunkra, és talán az ő rajzai közül került ki a legtöbb, amely megihletett bennünket, és utólag mesét, verset írtunk hozzá. A jubileum alkalmából újra összehoztuk a régi párost.

Agócs Írisz illusztrációja

Egyet lépek

lódul a lábam,

csusszan a talpam

kis szandálban.

Fűszál hajlik,

kunkori vessző

enged utamra –

hív az erdő.

Tölgyek, nyírek,

hókarú nyárok,

ősöreg bükkök –

köztük járok.

Egyet lépek,

toppan a lábam,

porzik az ösvény –

késő nyár van.

Éjszaka jő

de mégse félek,

bokrok ölébe

beleférek.

Pillám zárul,

már hazavágyom,

ringat az álom –

mohaágyon.

Békés Márta: Terefere Tréfli

Agócs Írisz illusztrációja

 

 

Kismalacom neve Tréfli,

szörnyen  sokat tud beszélni.

Csúcsidőben licseg-locsog;

kártyája megint lefogyott.

Töltsem fel, könyörgi, kéri,

szűkszavú lesz, megígéri,

kerüli a csúcsidőt,

csak esemest írna, sőt,

inkább használ ememest.

Mért nem szkájpol egyenest?

December 15.

 Várni. Várni is tudok.

De megnézem, mit kapok.

Mit találhatok ma itt.

Tasnádi Emese: Az Ősz

        

    Az Ősz végre beköltözött a városba. A költözéssel akadt némi probléma, ugyanis a Nyár sehogyan sem akart elmenni! Váltig állította, hogy ő bizony jól érzi magát, s maradna még pár napot, ha az Ősz nem bánja. Az Ősz persze bánta, bárhogyan is rebegtette szempilláit a Nyár, makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy ez most már az ő ideje és punktum. Ilyen érveket hozott fel pl., hogy elkezdődött az iskola, mindjárt itt a szüret, és ami a legfontosabb, egyre rövidebbek a napok! 

A Nyarat azonban semmivel sem lehetett kizökkenteni nyugalmából, zavartalanul ontotta a meleget és süttette a Napot hétágra. A Nap fel is háborodott, hogy ez már igazán túlmunka és neki ezt senki nem fizeti meg! Meg különben is, bőven elég lenne már két ág is, így szeptember tájékán, és ha így folytatja, kiég minden, az aszály miatt pedig túl drága lesz az iskolatej! Senki nem értette, hogy jön ide az iskolatej, még az Ősz is tanácstalanul vakargatta a kecskeszakállát (mert az volt neki). Végül úgy döntött, hogy alighanem az agyára ment a Napnak már a sok sütés és a hőség. A kaput aztán az tette be az Ősznél (nem a kerti kaput, hanem azt a bizonyost), hogy egyik hajnalban 25 fokra ébredt, és mire a reggeli nutellás gofrit megette, már a 28 fokot is meghaladták! Először csak elsötétedett az arca, így egészen komor felhők gyülekeztek úgy 10 óra tájban a Fő tér felett. A Tél titokban figyelmeztette a Nyarat, hogy nem kéne ujjat húzni az Ősszel, mert ha megmérgesedik, akkor bizony nagyon durva tud lenni.

Simon Réka Zsuzsanna: Minden jó, ha...

Peti Csilla néni háta mögött ült a buszban. Indulás óta csak az kattogott a fejében ma újra találkozik Márki Vendellel. Vajon, milyen lesz a focimeccs? Most életbevágóan fontos a győzelem. Nem hagyhatja, hogy új osztálytársai előtt az a nagydarab pupák újra beledöngölje a földbe. Izzadni kezdett a tenyere. Zsebkendő után kutatva belenyúlt a zsebébe. Előhúzta a puha anyagot. A textilmanó vigyorgott rá apró világító gombszemeivel.

“Hát ez meg, hogy a csudába került ide? Ott hagytam a padban!” ‒ húzta össze a szemöldökét Peti, és egy gyors mozdulattal visszagyúrta a manót.

Lackfi János: Harag

Agócs Írisz illusztrációja

Józsi bácsi

répát hámoz

répát hámoz

mérgesen.

– Mibe lesz az?

Kocsonyába,

húslevesbe,

édesem?

Mázsa répa

nagy halomba,

nagy halomba,

mind csupasz.
 

– Józsi, lelkem,

tán elég lesz,

már elég lesz

a kupac!

– Fityfenéket!

– Józsi bátya,

Józsi bátya

csak pucol.

– A világon

minden retkes

répaféle

meglakol!

Ott hevernek,

mint a gyíkok,

sárga gyíkok,

csupaszon.

– Sorba mindet

a fejedhez,

a farodhoz

csapdosom!

Ovlachi Aliz: Csodalma

Agócs Írisz illusztrációja

Peti negyedik osztályos. (Lesz. Jövőre. Hogy idősebbnek higgyék, mindig nagyobbnak mondja magát).

Nagymamája egy napon feljött vidékről látogatóba a sárga busszal, és hiába kérték Peti szülei, hogy ne cipekedjen, ha mást nem is, egy kosár frissen szedett piros almát csak hozott a kertjéből.

Peti anyukája egyenként megmosta és felsorakoztatta őket a kamra polcára: épp harminc darab mosolygó-nevető, piros alma volt. Jó lesz Petinek, minden nap megeszik majd egyet ebben a hónapban. Másnap reggel, amikor a kisfiú iskolába indult, édesanyja belecsempészett egy szép almát az iskolástáskájába.

Majoros Nóra: A kutya és az eső

Agócs Írisz illusztrációja

Az első gazdája Bátornak hívta. Aranyozott láncot rakott a nyakába, a törzskönyvével dicsekedett mindenkinek, és válogatott ételeket vásárolt neki. Bátor nem igazán kedvelte a libamájat, a lánc pedig mindenbe beleakadt, amikor megszökött. A gazdája eleinte csak dünnyögött, amikor meglátta a lyukat a kerítés alatt. Szólt a kertésznek, aki betemette, de Bátor újabb és újabb lyukakat ásott. Ekkor már nem csak dünnyögött a gazda, hanem kiabált, és büdös dögnek hívta. Rendelt egy kőművest, és falat építtetett a kert köré. Bátor egy hétig csak szimatolta a falat, a gazda pedig elégedetten dörzsölte a kezét. Aztán eleredt az eső, és Bátor nem bírta tovább. Nyüszített és kapart, míg az ázott föld az egyik sarokban engedett, és kiszabadult. Soha többé nem engedték vissza. A gazda seprűt fogott, olasz lakásfelszerelés boltban vásárolt, formatervezett seprűt, és elkergette a kutyát.

Ovlachi Aliz: Elválasztva? Elfogyasztva!

Agócs Írisz illusztrációja

Anya mindig eldugja előlem a csokit,
(de az is lehet, hogy süti, innen lentről nem látom pontosan),
mindenféle lehetetlen helyekre rejti,
egy ideje gyanakszom, azért, hogy megkeressem...
S én mindig meg is találom,
hogy anya örüljön,
ha már játszani akar velem.
Ezúttal viszont elvetette a sulykot,
Magasra állította a lécet,
de nem azért vagyok a lánya,
hogy meg ne oldjam ezt is,
s meg ne egyem
az egészet!

Miklya Zsolt: Nyuszi, el

Agócs Írisz illusztrációja

Hátat fordítok, nem nehéz,
a zöld bőröndöm már nagyon.
A város szürke és kevés
a nyúlnak való oltalom.

Nincs park-közelben tiszta tó.
A füvet rágcsálni tilos.
Szomjad csak akkor oltható,
ha nem csap el a villamos.

Himlő ellen beoltanak.
De füst ellen nincs védelem.
Akik nyusziszőrt hordanak,
azoknak az nem kényelem.

Fülem hegyezve óvatos
és körültekintő vagyok.
Körültekintve is bajos,
amit most végleg itthagyok.

Hátat fordítok és megyek.
Várnak zöld erdők és mezők.
Gyors iramlások, nyúlhegyek.
Nem nyúlok ki idő előtt.

2012. január 31.