A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Simon Réka Zsuzsanna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Simon Réka Zsuzsanna. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. február 21., szombat

Simon Réka Zsuzsanna: Varjú kórusban

  

Miklya Emese illusztrációja

 

Varjú az ugrálásnál csak az éneklést szerette jobban. Énekelt faágon és sziklaszirten, kútkáván és szénakazal tetején. Nem zavarta, ha esett az eső, ha fújt a szél, ha hóvihar sepert végig a vidéken. Dalolt, ameddig a körülötte élők füle bírta. Varjú örömére elég sokáig bírták. A szíve ezért sokszor olyannyira telt csordultig hálával, hogy újra dalra fakadt. Amikor az erdőlakók türelme fogyni kezdett, Pocok boltjában útjukra indultak a panasz hangjai is.
    − Füldugó, füldugó van? – gurult be a kis boltba Sün.
    − Most adtam el Rókának az utolsó tizenkettőt – sajnálkozott az eladó.
    − Tizenkettőt? Mire kell neki olyan sok? 
    − Családi pakk.
    − Én ezt már nem bírom, megyek, és elásom magam! – vinnyogta Vadmalac, és kiviharzott a boltból.
    − Mikor mondja meg már neki valaki? − morogta Medve a próbafülkében.
    − Mi lenne, ha kicsit inkább megszorongatnád? – indítványozta a fülke mellett álló Farkas.
    − Még hogy én? Sosem bírtam az erőszakot! – szisszent fel Medve.
    − Milyen szakot? – ásította félálomban a pultnak támaszkodó Pele.
    − Erőszakot, Pele, erőszakot! 
    − Le kell igázni, és kész! – morogta egyszuszra a távozó Görény.
    − Lekelligázni? Az meg mi? – értetlenkedett a függönyön lógó Denevér.
    − Semmi, Denevér, Görény ma vicces kedvében van – próbált tiszta vizet önteni a pohárba Pocok.
    − Mi lenne, ha megírnánk neki egy névtelen levélben? – ugrott a pult elé Nyúl.
    − Most komolyan, Nyúl! – röhögte el magát Farkas.
    − Mekkora ötlet! – dörmögte elismerően Medve.
    − Mekkora? – ébredt fel egy pillanatra Pele.
    − Semekkora! Nagyon rossz ötlet! – ugrott a bolt közepére ingerülten Farkas. – Ezt nem lehet egy névtelen kis levélkével elintézni.
    − Azért, mert nem a te ötleted, nem kell ennyire lehurrogni! – kapta fel a vizet Nyúl.
    − De ha azt írnánk a névtelen levélbe: Ha nem hagyod félbe, elvisz az erdő réme, az ijesztő, nem? – engedte szabadjára a fantáziáját Mókus.
    − Az erdő réme? Van az erdőnek réme? – gurult be a pult alá Sün. − Ugye nincs? – folytatta a pult alól.

2025. augusztus 18., hétfő

Simon Réka Zsuzsanna: Szöcskeegér állásinterjún

  

Márialigeti Anna illusztrációja

 

A föld alatti szűk kis járatban pockok, szöcskeegerek, cickányok várakoztak.

‒ Ön következik! ‒ intett egy szöcskeegérnek egy jól megtermett hörcsög. ‒ Erre tessék! Fáradjon be! ‒ mutatott egy tágas üreg bejáratára.

‒ Jó napot kívánok! ‒ lépett a háromtagú bizottság elé a kis szöcskeegér.

‒ Üvdözöljük! ‒ szólt a középen ülő elnökcickány.

‒ Meséljen magáról! ‒ mondták egyszerre a széleken ülő pockok.

‒ Magamról? ‒ kérdezett vissza alig hallhatóan a szöcskeegér.

‒ Kiről másról? ‒ ráncolta a homlokát a cickány.

‒ Például a nagymamámról? Róla sokat tudnék mesélni. Nagy utazó volt, mindenki irigyelte. Bejárta az egész Kárpát-medencét. Legalábbis esténként mindig e...

‒ Khm, khm, kérem! ‒ vágott közbe a bizottság elnöke. ‒ Nem szívesen töröm meg a mesélőkedvét, kedves uram, de kint még vagy húszan álldogálnak. Örülnénk, ha bemutatkozna pár mondatban.

‒ Oh, elnézést. Néha elszalad velem a ló, főleg ha izgulok, és most, ugye, izgulok. Mit is mondhatnék? Minden hajnalban a szomszéd almafán súlyzózom egy keveset, aztán autóval berobogok a városba a Rágcsa Hírmondó legfrissebb számáért. Néha úgy érzem, értek a villanyszereléshez, bár időnként az ellenkezője bizonyosodik be. A lakásomban már alig férek el a könyvektől. Esténként sosem hagynám ki a kapaszkodó-olvasást. Kedvencem az utcalámpai kapaszkodós. Lógok fejjel lefelé, és a lámpa fényénél csak úgy falom a lapokat. Ha még nem próbálták, feltétlenül tegyék meg. Nem fogják megbánni.

‒ Csak a lényeget, uram! ‒ mutatott a karórájára az egyik pocok.

‒ Elnézést, ugye mondtam, hogy az a bizonyos ló ‒ kacarászott zavarában a szöcskeegér. ‒ Lám, újra szaladni kezdett velem. Mit is mondhatnék még? Szeretek a kis összkomfortos üregemben zavartalanul szunyókálni, persze, ki nem? Meg sem kérdezem, hogy Önök ezzel hogy állnak.

A bizottsági tagok egymás tekintetét fürkészték, fújtattak, néha a karórájukat kocogtatták.

‒ Uram, még valami? ‒ szólt újra közbe kissé ingerülten a középen ülő cickány.

‒ Szeretek a félhomályban összegömbölyödni, és diót majszolva elmélkedni a világ dolgairól, mert a nagymamám is arra tanított, hogy fiam, mindig add meg a módját az elmélkedésnek. Hát, én megadom, kérem, megadom, ami jár.

‒ Ennyi? ‒ néztek zavartan egymásra a bizottság tagjai.

‒ Néha előfordul, hogy azt érzem, nem ért meg a világ. Most például az Önök arcán is ezt vélem felfedezni, de semmi baj, uraim! Ilyen esetekre is van megoldásom, most éppen összefoglalom az eddig elhangzott mondandóm. Szeretek aludni, enni, olvasni, szerelni, autót vezetni és elmélkedni. Ugye, ez most már nagyon is érthető? ‒ kérdezte elégedetten a kis szöcskeegér.

‒ Érthető, érthető, csak az nem, miért akarja ezt az állást? ‒ emelte meg a hangját az egyik pocok.

‒ Gondoltam, valahol mégiscsak el kell kezdeni, ha már a filmipar mellett akarom elkötelezni magam. Számomra hatalmas megtiszteltetés lenne, ha Káosz Zsigmond úr Üres járatok című filmjében statiszta lehetnék ‒ hadarta egyszuszra a szöcskeegér.
‒ Statiszta? Miféle statiszta? ‒ kérdezték a pockok egyszerre.

‒ Mi gombaszakértőt keresünk, kérem! ‒ csapta össze a mancsát a bizottság cickánya.

‒ Ó, jaj, bocsánat. Hát, a tájékozódásban is van némi lemaradásom. Sürgősen be kell pótolnom. Már indulok is. Elnézésüket kérem! ‒ ugrott ki az üregből a szöcskeegér, és el is tűnt valamelyik közeli járatban. 

  



2023. március 28., kedd

Simon Réka Zsuzsanna: Tas-versek

(A kisfiam aranymondásaiból keltek életre)

 

Vajda Melinda illusztrációi

 

 A puszi


A puszi

a

szív

méhéből születik.

 

 

Tengermozgás


Amikor süllyed a tenger vize,

az az apály,

ha megemelkedik,

az az anyáj.

 


 Az ölelés


Anya,

tudod,

mi az ölelés?

Az ölelés

élet.

2023. március 16., csütörtök

Orgoványi Anikó versei – Simon Réka Zsuzsanna grafikái

   


Kökény

Ázik, fázik a kökény,
didereg a lába,
kékpetty-mintás ruháját
a szél is cibálja.

Csalogatja a rigót:
Gyere csipegetni,
dércsipkedte bogyóimmal
jól tudnál te lakni!

Jönnek ám a madarak
vígan vacsorára,
nem fázik már a kökény,
van tollas kabátja!

 

 

Csipkebokor

Csipkebokorban, csipkebokorban,
száz meg száz kicsi lángnyelv lobban,
ülnek a lengő ághintákon,
csillan a fény a manósapkákon.

Csipkebogyóban, csipkebogyóban,
mennyi, de mennyi kacagni való van,
szád ha kitátod, szeded a zsákod,
jól megcibálja a nagykabátod.

Csipkebokorra, csipkebokorra,
szállnak az éhes madarak sorra,
libben a szárnyuk, nagy az étvágyuk,
ünnepi asztal vár ma reájuk.

2022. augusztus 14., vasárnap

Simon Réka Zsuzsanna: Lakáscsere

Illusztráció: Péter Gábor
(Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola és AMI)

Többfejű Sárkányék évszázadok óta a Zúg-völgyi-barlangban laktak. Hazudnék, ha azt mondanám, nem szerettek itt élni, szerettek, persze, hogy szerettek. Senki sem lakna egy állandóan hideg, nyirkos, sötét helyen, ahol kismillió cseppkőbe akad egyszer az egyik, máskor a másik feje. És a hasadékszerű kis folyosókról még nem is beszéltem.

2022. augusztus 7., vasárnap

Zsuzsa kedvence az Amikor

 

Simon Réka Zsuzsanna:
Amikor

 

Grafika: Kalas Zsuzsa



Felhúzott térdekkel kuporgott a konyhapulton,

és várta a pillanatot, 
amikor csitul,
és nem feszít,
amikor könnyebb,
és nem szédít,
amikor halkul,
és nem sebez,
amikor múlik,
és nem felez,
amikor nem szorít, 
és nem nyom,
amikor old
és enged
a fájdalom.

 

 

 Eredeti megjelenés: Amikor

 

2022. április 21., csütörtök

Várfalvy Emőke: Csöpp


Illusztráció: Simon Réka Zsuzsanna


Zuhant. Nem értette, mi történik.
Néhány perccel ezelőtt még egy puha, kényelmes ülésben gyönyörködött az első osztály nyújtotta pompás kilátásban. Lustán terpeszkedő nagyvárosok, égbetörő hegyek, végtelen zöld mezők felett suhant. Elégedetten állapította meg, hogy Harry Potter varázsiskolája igazán elegáns, lenyűgöző látványt nyújt.
Pár perc és a Disneyland kastélya felett fog járni, aztán fejest ugrik az Alpok havas hegycsúcsainak látványába. Mint egy végtelen tál tejszínhab!
És ez most mind eltűnt.
Zuhant, zuhant és zuhant.
Egy szempillantás volt az egész. Egy nagy dördülés, villanás és most zuhan.
El sem tudta képzelni, mi történik a zuhanás után.
Félt. És szomorú volt.
A magas, napfényben úszó, pillepuha ülésre gondolt, ami körülölelte, ringatta a kellemes csöndben.
A zuhanás hideg volt, szürke és zajos. Nagyon zajos.
Csak lenne már vége - gondolta, aztán összerezzent - De mi lesz a vége?
Vége.
A napfényben úszó magas már nem is látszott.
Csöppp…
A különös ismeretlen hang mintha átölelte volna és gyengéden lefektette egy puha, kellemes illatú helyre.
Óóó, mennyire vártalak! Köszönöm, hogy eljöttél és megmentesz engem! - hallott egy halk, de barátságos hangot.
Ki vagy te? - kérdezte a hang tulajdonosát - mi történt?
Ibolya vagyok. Hosszú utat tettél meg hozzám. Már hetek óta vártalak s te pont ma érkeztél, mikor már azt hittem, végem. Köszönöm, hogy engem választottál, drága Esőcseppem.  

Szerkesztette: Körmöczi-Kriván Péter



Illusztráció: Simon Réka Zsuzsanna





2022. április 2., szombat

Réka kedvence: A hat király

Juan Chavetta – Dániel András: Királyok 

 

(c) Juan Chavetta


Ott álltak hatan. I. János, Ámdebár királya, II. János, Máskülönben örökös ura, III. János, a dicső és hatalmas Aligha trónjának birtokosa, IV. János, Igenám fejedelme, V. János, Egyszersmind uralkodója, valamint VI. János, Külső- és Belsőnahát királyi felsége. Szép este volt; csillagok szikráztak az égen, fényes kis gyémántszögek.

– Mindenki itt van? – kérdezte III. János. Nem bírta tovább: már vagy egy órája álltak némán a fák között.

– Majdnem mindenki – mondta V. János egy bükkfa mögül.

– Vagyis valaki még hiányzik – mordult fel I. János. – Ki az?

– Én itt vagyok – suttogta VI. János egy kocsányos tölgy fekete lombja alól.

– Én is! – szólt II. János, aki egy égerfa törzsének dőlve állt a sötétben.

– Meg én is! – csatlakozott IV. János egy szilfa tövéből.

– Akkor, ha jól értem, VII. Jánosra várunk – állapította meg I. János.

Hallgattak. Csak egy-egy apró reccsenés törte meg a csendet. Talán az éjszaka motoszkált kíváncsi, fekete ujjaival a bokrok közt.

– Azért ez érdekes – szólalt meg III. János. Ma este valahogy beszélhetnékje volt.

– Micsoda? – kérdezték szinte egyszerre a többiek.

– Hogy pont ugyanúgy hívnak mindannyiunkat. Elég különös, vagy nem?

– Szerintem nincs benne semmi meglepő – mondta I. János. – A minap olvastam, hogy egyes számítások szerint napjainkig nem kevesebb mint százharminchét János nevű uralkodót tartanak számon a krónikák. Nem számítva az alkirályokat. És ez csupán a kontinens, uraim!

– Kész hadsereg! – füttyentett elismerően II. János.

– Úgy értem, hogy egyszerre ennyi János. Ez a fura – mondta III. János. Körbenézett, de néhány derengő fehér szakállon kívül nem látott mást a sötétben.

– Lehet véletlen is – szólalt meg V. János, Egyszersmind uralkodója. – Bár meg kell hagyni, jó kis név. Királynak való. Nem úgy, mint, teszem azt, a Lajos.

– Vagy a Henrik! – tódította II. János.

– A Lipót! – huhogta VI. János a bükkfa mögül.

Innen is, onnan is visszafojtott nevetés hallatszott a sötétből. A hold is előbukkant végre a fák mögül, mint aki csatlakozni akar a beszélgetéshez.

Réka kedvencei: Lele – Lakni bárhol

 

Simon Réka Zsuzsanna: Lele (részletek)

1.

A lelei kéményekből már kora reggel kanyarogni kezdett a füst. Érezni lehetett a levegőben, nyakunkon a tél. A konyhában ültünk. Nagyanyám kukoricát fejtett, én diót törtem, nagyapám a rádiót próbálta móresre tanítani, de nem szűnt a recsegés. A Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben következett volna a Kossuth Rádióban, amit nagyapám mindig meghallgatott.

Ezt a rádiót holnap kidobom! mondta, és kikapcsolta a készüléket. Csizmát húzott, fejébe nyomta a kalapját, és kisietett az ajtón.

Hova megy? kérdeztem a nagyanyámat.

Lenyugodni mosolygott nagyanyám.

Az őszvégi csendet hamarosan fejszecsapások törték ketté, aztán nagyapám erős hangja duruzsolta tele a vidéket, mi pedig a benti melegben hallgattuk, ahogy nyugtatgatja magát.

(c) Varga Zsófi

 

2.

Politikus leszel, fiam! mondogatta nagyapám, amikor arról próbáltam meggyőzni, miért nem jó ötlet, ha engem visz magával a mezőre szénát gyűjteni. A diófák alatt ültünk a kertben, ánizsszárat rágcsáltunk, és ő mesélt. Háborúról, orosz fogságról, Singer varrógépekről és a tökéletes gomblyukról. Én meg nem tudtam betelni vele. Ha éppen nem énekelt, mesélt annak, aki meghallgatta. Nagyanyám néha nem volt fogékony a hallgatásra. Fejét csóválva leintette:

Már megint filozofálsz, Ferenc!

Esténként az istálló előtt álltam, onnan néztem, ahogy nagyapám szeretett bivalyait megfeji. Nekik is ugyanolyan mély átéléssel mesélt, és az állatok békésen hallgatták. Ki tudja, talán azért is volt olyan finom és tápláló a tejük.


(c) Deák Panka


Csík Mónika: Lakni bárhol

 

Lakni réten,
rét gyepében,
hegytetőn vagy
kert ölén,

 

lakni várban,
lányszobában,
nyári laknak
rejtekén.

 

Lakni hóban,
bungalóban,
nád tövén és
sás között,

 

lakni fában,
gombaházban,
fűkabátú
domb mögött.

 

Lakni versben,
lakni dalban:
ahol rím a
gondolat,

 

lakni fényben,
lakni Napban,
ahol bolt
a boltozat.

 

Lakni könyvben,
esti csöndben,
lakni polcon,
ághegyen,

 

lakni földben,
lakni zöldben,
jégkristályos
fellegen.

 

Lakni szívben,
szóban, szélben,
úszva kéklő
tó felett,

 

lakni bárhol,
közel-távol,
lakni ott, hol
jó neked.

 

 Első megjelenés: Lele Lakni bárhol