Ami a szíveden…
Miért van az, hogy a kedvenc focicsapatom az idén rosszul
teljesít? Ha lehetne, azt kívánnám, hogy bárcsak a Real Madrid lenne a világon
a legjobb focicsapat. Akkor minden csapat ellen győzne, és ők vinnék el a
kupákat és soha nem vesztenének.
Miért kell mindent megosztanom a tesóimmal?
Ha ez
nem lenne, akkor aranyéletem lenne. Mindig rengeteg édességem és csokim lenne,
körülbelül annyi, hogy csinálhatnék belőle egy hegyet. De hátránya is lenne,
mert ha ők kapnának valamit, akkor ők sem adnának belőle.
Miért
nem lehet malacom?
Én
imádom az állatokat. Kedvenceim belőlük a malacok. Én régóta szeretnék egy
kismalacot. Az lenne a neve, hogy Husi, és mindig játszanék vele.
 |
| Gémes Gellért (5.a) illusztrációja |
Várfalvy
Emőke
Boti és a kívánságbaró
Botinak
rossz napja volt. A szerdák mindig rosszak. Hét óra, ebből kettő matek.
Rémálom. És hol van még a hét vége?
Hazafelé, mint mindig, ha feszült volt,
kavicsokat rugdosott. Az egyik megpattant a patak kicsit rozzant fahídján, és
mint egy mesterien kivitelezett kapura lövés, becsapódott a vízbe.
Boti elmosolyodott a remekül sikerült rúgástól,
de rögtön lefagyott a jókedv az arcáról, mikor meghallotta a becsapódás utáni
fájdalmas jajgatást.
– Au! A manóba, ez aztán fájt!
Azt a stoplis cipős mindenségit neki! Pont kupán! Középre! Micsoda célzás! De
akkor is. Fááááááááj!!!
Boti kíváncsisága gyorsan legyőzte az ijedtséget,
így áthajolt a korláton, és megnézte, kit sikerült fejen találnia. Egy
termetes, vörös csíkos labdára hasonlító béka kecmergett ki a vízből, nagy,
kékülő púppal a homlokán.
– Tiéd volt ez a
bombagól? – kérdezte a béka. Sötétkék szemeivel inkább érdeklődve, mint dühösen
nézett Botira.
– Ne haragudj, nem rád
céloztam – mondta fiú.
– És ha rám célzol,
vajon eltaláltál volna ilyen pontosan?
– Nem szoktam állatokat
kővel dobálni – válaszolt Boti védekezően, mert sejtette, mire megy ki a játék.
– Jó. Akkor tételezzük
fel, hogy ez egy labda volt, a fejem közepe pedig a kapu jobb felső sarka, ami
épp üres, mert a kapus balra vetődött. Szóval? Betalálnál?
– Még szép! – húzta ki
magát a fiú, és végigsimított kissé gyűrött fehér focimezén, amit a
születésnapjára kapott az apukájától. – Ha 17 leszek, simán úgy rúgom majd a
szögletet, mint Ronaldo.
– Tegyünk egy próbát –
javasolta a béka –, ha sikerül, teljesítem egy kívánságodat.
– Komolyan?
– Komolyan!
– De te béka vagy. Azok
nem királyfivá szoktak változni meg ilyesmi? A kívánságok a delfinekhez
tartoznak.
– Aranyhalakhoz, de azok
a klasszikus mesék. Ez most egy modern darab. Vagy olvastál olyan klasszikus
mesét, amiben benne van Ronaldo?
– Hát, nem.
– Na látod. Amúgy én egy
kívánságbaró vagyok.
– Manó?
– Nem, baró. Úgy mint
király, szuper, csúcs, zsír, remek, baromi jó. Szóval érted.
– Aha.
– Na, akkor megcsinálod
azt a rúgást?
– Persze!
A kívánságbaró, vagy az egyszerűség kedvéért
nevezzük továbbra is békának, kijelölt egy követ a patak közepén, amin
elhelyezett egy rozsdás söröskupakot. Ezt kellett Botinak eltalálnia.
A fiú kicsit izgult, de ahogy az edzője mondta,
bízott magában, mert, ha ő nem bízik magában, senki sem fog. Beállította a
labdát helyettesítő követ. Megigazította a ruháját, kicsit lötyögött
egy helyben, ahogy a felnőtt focisták kapura rúgás előtt, majd célzott és lőtt.
A kő bámulatos pontossággal találta el a kupakot, ami felrepült a levegőbe,
aztán néhány bucskázás után kiperdült a patakparti szemétgyűjtő tartályba.
– Őstehetség vagy, fiam!
– lelkendezett a béka. – Ilyen rúgás után nem is egy, hanem három kívánságodat
fogom teljesíteni. Hadd halljam őket!
– Egyszerre?
– Igen, egyszerre.
Felírom ide a tabletembe, aztán, ha elintéztem a délutáni teendőimet,
teljesítem mindet szép sorban. Legkésőbb holnap reggelig. Ne gondolkodj sokat!
Ami a szíveden…
– …az a számon, tudom –
fejezte be Boti a gondolatot, és bele is kezdett a felsorolásba. – Azt
szeretném, ha mindig a Real Madrid győzne, ők a kedvenc csapatom, és mindent
megtennék, hogy ők legyenek az elsők a bajnokságban. Aztán szeretném, ha nem
kéne az édességeken osztoznom a tesóimmal, hanem amit kapok, mind az enyém
lehetne. Annyi, hogy akár egy hegyet is építhessek belőle. A harmadik pedig,
hogy szeretnék legalább egy malacot, akinek legyen Husi a neve.
– Rendben. Mindent
lejegyeztem. Mentés. Pompás. Akkor holnapig mindegyik teljesül is. Most mennem
kell, mert uzsonnaidő van a Barca… izé, a barátaimnál, és késésben vagyok.
Szevasz!
A béka ezzel választ sem várva fejest ugrott a
patakba, és pár másodperc alatt el is tűnt Boti szeme elől.
A fiú tűnődve sétált haza. Izgatottan várta,
mikor kezdenek teljesülni a kívánságai. Mikor hazaért, a tesói már mind otthon
voltak, és az esti meccsről beszélgettek.
– Hát persze, a Real
Madrid játszik – csapott a homlokára Boti, és nekiült a maradék leckének, hogy
fenn maradhasson megnézni ő is. De mikor a Real 3:1-re kikapott az Athletic
Bilbaótól, Boti csalódása nagyobb volt, mint valaha. Meg sem várta, hogy a
kommentátorok mit mondanak, morcosan bevonult az ágyára, és fejére húzta a
paplant.
– Idióta vagyok, hogy
ennyi idősen azt hittem, még léteznek ilyen csodatevő izék. Még hogy kívánságbaró?
– ezt mormogta magának, míg bánatában el nem aludt.
Reggel karikás szemekkel és rosszkedvűen ébredt.
Mikor a reggelinél anyukája érdeklődve nyújtott át neki egy sárga, nemzetközi
expressz futárral érkezett borítékot, fogalma sem volt, mi lehet benne.
– Pedig a te neved van rajta,
fiacskám, szóval bontsd ki.
Boti unottan tépte fel a borítékot. Egy levél
esett ki belőle a Real Madrid logójával. A fiúnak azonnal eszébe jutott előző
napi esete a békával, így izgatottan olvasni kezdett. Ahogy haladt előre a
levélben, nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen. A család izgatottan várta a
híreket:
– Mit írnak? – kérdezte
anyukája, mikor Boti végül letette az asztalra a papírt.
– Hogy mától én vagyok a
Real Madrid új edzője.
– Mi? – hördült fel
egyszerre a család, miközben Boti legnagyobb tesója felmarkolta a levelet, hogy
ő is elolvassa.
– És csokiban fizetnek –
röhögött fel kisvártatva, majd felkapta a borítékot, és kutatni kezdett benne. Majd
nemcsak ő, de a család többi tagja is kacagásban tört ki. A borítékból
előkerült egy fénykép, amin Real Madrid mezt viselő malacok álltak sorfalat,
középen a középcsatár, Carnesito Ronaldo. Hiszen a carnesito tudvalevőleg husikát jelent.
Boti ahogy volt, pizsamában és papucsban
kirohant a lakásból. Kezében a képet és a levelet szorongatva néhány perc alatt
elért a patakpartra. A béka épp a napon sütkérezett, láthatóan nagyon elégedett
volt magával.
– Héj – kezdett bele
Boti, aztán eszébe jutott, hogy tegnap elfelejtette megkérdezni a béka nevét –
héj, hogyishívnak. Valami nem stimmel a kívánságokkal.
– Szia, Boti – szaladt
majdnem a feje búbjáig a vörös csíkos béka szája –, mi a probléma?
– Hát, hogy semmi nem
úgy történt, ahogy megbeszéltük – lobogtatta a levelet Boti a béka szeme előtt
–, én nem akartam edző lenni és csokifizetést kapni. Azt meg pláne nem, hogy az
összes Real Madrid játékos disznóvá változzon.
– Nos – kezdett bele a
béka, aztán elővette a tabletjét, és végigfutott a listán – arról volt szó,
hogy mindent megtennél a csapatod győzelméért, elképesztően sok csokira vágysz,
és legyen malacod. Nos, utóbbi túl is lett teljesítve, mert nem egy, hanem egy
egész tucat malacod van.
– De… – kezdett bele
Boti.
– Semmi de – válaszolt a
béka, és feltápászkodott a fűből –, jó, lehet, a tegnapi fejsérülésem miatt
kicsit összekeveredtek a kívánságok, de nagyjából stimmelnek. Lehet, hogy a
haverjaidat majd visszaváltoztatom, mert ez így azért tényleg szó szerint
disznóság.
– És most…
– És most szépen beülsz
a limuzinba, ami elvisz a különrepülőhöz, ami nemsokára indul Madridba, és
edzed azokat a malacpofikat. Ja és mond meg az én Husikámnak, hogy üdvözlöm.
– Ismer téged?
– Persze. Ja, be sem
mutatkoztam. A nevem: Blaugrana – vigyorgott a béka, majd fejest ugrott a
patakba, és örökre eltűnt Boti szeme elől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése