A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nagy Izabella. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nagy Izabella. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. szeptember 7., hétfő

Csillagszeműek (Fodor Veronika, Kovács Réka Barbara, Nagy Izabella és Sugár Zsigmond alkotásai)

 

Fodor Veronika illusztrációja


Sugár Zsigmond: A kígyókirály ajándéka


Élt egyszer egy szegény asszony három gyerekével a sűrű erdő mélyén, sebes patak partján, vályogkunyhóban. Lánya, Imani, az utolsó évét taposta az iskolában; anyja keze alá dolgozva lassan felserdült. A folyóban áztatta a maniókagyökeret, mozsárban törte a tésztának valót. Apjuk távozása óta öccse, Boboto járta az erdőt, állította a csapdákat. Mokét, a legkisebbet anyjuk a hátára kötözve hordta a folyópartra maniókát áztatni, és ruhát mosni.
      Lubefu, az örökké kavargó, nagy erejű folyó bárkit könnyedén elragadott. A falu népét mégis megkímélte, mert minden hajnalban egy tál puliszkával és levélbe göngyölt kígyóhússal ajándékozták meg. Lubefut még akkor is jól tartották, amikor ők maguk koplaltak.
      Délutánonként a parton talákozott össze a három testvér, miután az idősebbek végeztek a munkával. Kacagva fröcskölték egymást, és ha az anyjuk megelégelte a lármát, visszavágtattak a többi gyerekkel focizni az iskolaudvarra.
      Egy napon Boboto állt a kövekkel jelölt focikapuba, oldalán a kisöccsével.
      – Csak egy kapus lehet! – kiáltotta egy atlétás fiú.
      – Moke az öcsém, mellettem a helye – vágta rá Boboto, de amikor egy labda képen találta a kicsit, már megbánta makacsságát. Magához ölelte, a tisztás szélére vitte Mokét, ahol Imanival együtt vigasztalták.
      Az iskola ősz, hajlott hátú gondnoka, Bompaka lépett melléjük, és a kisfiú szemére mutatott.
      – Kék álom – mondta a fejét csóválva.
      Imani és Boboto közelebb hajolt, de Moke szemében csak egy kéken csillogó hajszálat láttak. Hiába tiltakoztak, az esti tűznél az öregek már baljós jelként beszéltek róla.

2026. július 19., vasárnap

Imák csendes éjeken (Bódi Kati, Nagy Izabella és Szabó-Szemenyei Eszter alkotásai)

 

Szabó-Szemenyei Eszter grafikája



Nagy Izabella: Imák csendes éjeken


azt álmodtam

Te alkottad az eget

csillagokkal teleszórt fekete szemeket

az égbolt tiszta tükrét

hogy ha lemegy a nagy gömbölyű

vörösség

ne maradjunk árván

Nélküled 

csak szélfútta pálmafák hegye vagyunk

kitéve a zord nappalnak

azt álmodtam

Te alkottál engem

teleszórva sötét fellegekkel

az égbolt letűnt felhőivel

hogy ha becsukom a szemem

feketeség

áradjon miránk

mert az éj Veled igazán teljes

teleszórva csillagokkal

és álmodjuk

hogy Hozzád imádkozunk.


Szerkesztette: Miklya Zsolt



Bódi Kati illusztrációja





2026. június 26., péntek

Látó szemek (Nagy Izabella, Petrovits Olga Zsuzsanna és Újlaki-Nagy Júlia alkotásai)

 

Petrovits Olga Zsuzsanna
illusztrációja


Újlaki-Nagy Júlia: Mesélsz Afrikásat?


Amíg anya friss ágyneműt húzott, Marci bepakolt a hátizsákjába. Gondosan végignézte a másnapi órarendet, és sorban betette a füzeteket, könyveket, a zsiráfos tolltartót és a szemüvegét. Miután anya elolvasta az esti mesét, megszámolták a paplanon legelésző zebrákat és antilopokat. Marci már jó laposakat pislogott, amikor apa is belépett egy jóéjtpuszira.
     – Apa, mesélsz egyet te is? – kérlelte Marci, és már egyáltalán nem volt álmos.
     – Jó, de csak egy rövidet! Milyen mesét szeretnél?
     – Afrikásat!
     – De szinte mindegyiket ismered már! No, legyen ez, talán még nem hallottad.
     Amint tudod, amikor nagyon fiatal voltam, önkénteseket kerestek, és valami csoda folytán engem is beválogattak abba a csapatba, amelyik elrepülhetett Afrikába, pontosabban Kongóba. Még ma is ott dolgozik egy magyar szemorvos, akivel akkor én is megismerkedtem.
     Egy nap egy különleges kisfiúval találkoztam, akinek Maitho volt a neve. A többiektől eltérően Maithónak fehér volt a bőre, szőke a haja és barnás-vöröses a szeme. Egy ritka, veleszületett betegség ez, amit albinizmusnak neveznek. Emiatt Maitho szeme már születése óta gyenge volt. Leginkább az erős napfény zavarta, de a gyors mozgást se tudta követni. Hát nem csoda, hogy a kisfiú naphosszat üldögélt a kunyhójukban, és nagyon egyedül érezte magát.

2026. június 17., szerda

Malacok (Igor Lazin, Kovács Attila és Nagy Izabella alkotásai)

 
Hajdú D. András fotója

















 

Nagy Izabella: Coca-utas

 

vörös szőrű malac vagyok

motorbicikli utasa

megyek erre

megyek arra

kosepela

nekiindulok a világnak

nézek erre

nézek arra

kosolala

csámcsogok és csacsogok

testvéreimmel a motoron

piros föld suhan alattunk

kék ég száll felettünk

ahogy utazunk

ahogy repülünk

kokende mobembo

nekiindulunk a világnak

pöfög a járgány

de nem izgulunk

mert ma nem csinálunk mást

csak potyautas cocaként utazunk.

  

Szerkesztette: Miklya Zsolt



Igor Lazin illusztrációja










 

Kovács Attila (Holden Rose): Motorozós álom álom

  

Motorozós álomból riadtam fel hajnali délben,

Tepertünk a dzsungelen át százezerrel szembeszélben,

Készakarva fötörtük fel az avar alól a terrát,

Repesztettünk paréj fölött, pálmák között, pókhálón át,

Én meg a bátyám, a Bernát.


A csopper széthörögte a rengeteg egyhangú csendjét,

Kidöntöttünk két kukát, egy banánfát meg három cserjét,

Tiritarka madárkák rebbentek tova nagy lármával,

Rágcsálók hada futott előlünk leszakadt pofával,

Ott faroltunk ki aztán, hol a minap körtét találtunk,

Majdnem lerepült rólunk a makkal teli hátizsákunk,

A gombánál álltunk csak meg, hogy igyunk egy Röfi Kólát,

Folyton azt innánk, ha létezne olyan, én meg a Bernát…


Visítva röhögtünk minden kátyúnál és bukkanónál,

Igazi őrült, vicces száguldás volt ez, jobb a jónál,

Aztán a híd szélén, épphogy megfogott minket a korlát,

Kis hiján a folyóba zúgtunk orral a töltésen át,

Én meg a bátyám, a Bernát.


Végül bevettem a taknyos, latyakos, utolsó kanyart,

Mikor felébredtem, még húztam az álombéli gázkart…


A napocska már jócskán rám szárította a pocsolyát,

Mellettem pirostraktorként horkolt a bátyám, a Bernát.


Szerkesztette: Miklya Zsolt



Lingala szavak:

kosepela = boldognak érzi magát, elégedett
kosolala = köhög
kokende mobemo = elutazik (szabadságra)

 







2026. április 22., szerda

Nagy Izabella: Én egészen másmilyen felnőtt volnék

 „A felnőtt azt csinál, amit akar, a gyereknek pedig azt kell csinálnia, amit a felnőtt akar.”
Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék

Ha én felnőtt volnék,
egy csomó mindent máshogyan csinálnék.
Ha esne az eső, kimennék Sárikával az udvarra,
és ott addig tapicskolnánk a pocsolyában,
amíg mindenünk el nem ázna.
És megengedném Pistikének, hogy a szépen festett
fehér falra
hangyahadsereget rajzoljon zsírkrétával.
Hogy a túróscsuszára cukrot szórjon.

Ha én felnőtt volnék,
a házunk tele lenne kiscicákkal, és lenne benne
egy csüngőhasú malac is,
aki elfoglalja a kutyaházat,
röfög, ha valaki érkezik,
és megdicsérnénk érte.
Nem szólnék Lizusra, ha egy nap
zöld temperával befestené
a kiskutya sárga szőrét
tetőtől talpig.

Azt sem mondanám, edd meg a zöldbabfőzeléket,
pedig az tele van ehetetlen zöldbabszárral.
Jaj, hát én, ha felnőtt volnék,
nem mondanám, hogy ideje aludni,
amikor a legérdekesebbet olvasod,
vagy hogy nem lesz belőled semmise,
ha nem csinálod meg a matekházit,
vagy hogy hívd már meg a szülinapi zsúrra
a Lalit is, akit mindenki utál,
vagy hogy most már igazán elég a legózásból,
a meggyevésből,
a hógolyózásból
vagy épp a Balatonban fürdésből,
én biztosan sose mondanám,
ha felnőtt volnék,
hogy ne nézz több mesét,
ne igyál kólát üvegből,
ne szaladgálj már annyit, fiam,
biztosan azt se mondanám,
hogy na, most már elég, háromig számolok.

Én nem értem a felnőtteket,
miért eszik meg a brokkolit,
miért fekszenek le időben,
miért nem esznek túrós palacsintát reggelire,
miért beszélgetnek folyton a jövőről.

Bárcsak itt lenne velem Rozika mama,
és megkérdezhetném.

Zelei Marcell illusztrációja

 

2026. február 24., kedd

Nagy Izabella: Dal a hideg szélről

 (Tibike, a zöldfülű  kiscsikó történeteiből)

  

Klesitz Piroska illusztrációja

                            Bentről szép a mező ma is,
                            a hideg tél nem ugat,
                            sárga szalma frissen ropog,
                            lábam alatt nincs huzat.
                            
                            Hejj-hajj, hideg szél, hideg szél,
                            A mező ma nem mesél.
                            
                            Meleg istállóból nézem,
                            hogyan fütyül kint a nád,
                            eszegetek száraz szénát,
                            nem ugrok át kidőlt fát.
                            
                            Hejj-hajj, hideg szél, hideg szél,
                            A mező ma nem mesél.
                            
                            Februárban túl hideg van,
                            hulló szőröm mit sem ér,
                            fekhelyemen lesem inkább,
                            ahogy itt tanyáz a tél.
                            
                            Hejj-hajj, hideg szél, hideg szél,
                            A mező ma nem mesél.
                            
                            Márciusban minden tocsog,
                            csatakos lesz a mező,
                            csak azért is futni fogok
                            kint, ha eláll az eső.
                            
                            Hejj-hajj, hideg szél, hideg szél,
                            A mező ma nem mesél.
                            
                            
        Szerkesztette: Miklya Zsolt
 

2026. január 10., szombat

Diófára a rigó

Diófára nem ül a feketerigó repked az udvaron a ház körött keresi az ablakot a házra műhelyablak tárva-nyitva gyertek mesék diók rigók mondja a Költő mondja Zsürke és mondja mind ki Cimbora röppenjetek be rajta!

Búcsúzunk a nagy diófától, a diófa udvarától, nagypapától, gyerekektől, madárijesztőktől, angyaloktól, rigóktól, átadjuk a helyet a Műhelyablak meséinek, verseinek, gondolatainak!

Tartsatok velünk!


Búcsúznak a Dióverés témakör szerkesztői:


Gertheis Veronika, Lukács-Kis Panka, Nagy Izabella


Zelei Marcell rajza



2026. január 3., szombat

Nagy Izabella: Diófa hókabátja

 

Zelei Marcell illusztrációja

Udvarunkban nagy diófa vastagtörzsű ága
földre ér csupaszsága, hideg tájra hajol

Bercike és Marcika feküsznek alatta
ágyuk hópuha, fölül a csillagok sötét égre rakva

Rigót, harkályt, széncinegét ágai közt látnak
szárnyait kitártan egy fiúarcú angyal tetejére ér

Mutogatnak hozzá feljebb, ni, ni, ott a csúcson
csapkod dióágon hókabátot lesöpörve

Rájuk hullik mind a hó, nyelvükön majd illan
hókabátból hógolyó, hópihéből olvadó

Bercike és Marcika keze-lába szálldos
hóba írnak bolyhos angyalt hószárnyú fehéret

Száll feléjük, diócsúcsról ugrik lefelé
tolla tiszta fény, mint udvarunkban hókabátos diófa remény.


Szerk.: Czeiner-Szücs Anita

2025. november 5., szerda

Dióverés

A rigók ősszel mennek, majd visszaérkeznek tavasszal,
diófák potyogtatják kincseiket.
Nagymamák bejglit, diós sütit sütnek, flódniba teszik,
vagy csak egy kalapáccsal a kemény héjt szétverik,
kezünkbe adják, tenyerünk közepébe:
nézd milyen szép, ilyen a dióbél, kóstold!
Milyen az ősz, a dióverés,
milyen az elmúlás, a télre készülés,
milyen jónak lenni, jót keresni,
milyen Nagy László költészete:
és az Író Cimborák hogyan látják?
Nézzük meg közelebbről!
Vegyetek kézbe botot, keressetek diófát,
egyetek dióbelet, törekedjetek a jóra, és olvassatok sokat!

Márialigeti Anna rajza

Szürettel, roppanós héjú dióval, lehulló levelekkel, süteményillatú otthonmeleggel és Nagy Lászlóval várnak novembertől egészen januárig az Író Cimborák, az Illusztrátor Pajtások, valamint a téma szerkesztői: Lukács-Kis Panka, Nagy Izabella és Gertheis Veronika.


2025. október 19., vasárnap

Nagy Izabella: A szamár

(c)Klesitz Piroska


Korom az ég éjjel három húszkor

az első napsugár messze még

alszik a fenyő a folyondár

vackában a nagy barna nyúl is –

egy szamár kitátja száját

és hosszan belekiált a sötétbe


A Költő és Zsürke épp arra jár

ki akarják lesni ahogy a napkorong felébred

és kitátja ránk első sugarát

fenn a kilátó tetején ahol

a nagy barna nyúl lakik

zsurlók és perjék takarásában


Miért sírsz te szamár

a Költő csontos keze indul felé

Zsürke kockacukrot kotorászik

az itt-ott zsebében

ők a vigasztalás ahogy rátekintenek

érkezik a napsugár szólnak

gyere velünk te síró szamár


Még kitátja száját

hogy kiessen rajta egy utolsó szomorú i-áááá

majd elballag Zsürke és a Költő mögött

fel a nagy hegy tetejére a kilátóhoz

ahol a nagy barna nyúl lakik

zsurlók és perjék takarásában.



Szerk.: Miklya Zsolt

2025. október 16., csütörtök

Nagy Izabella: Lepus europaeus (a kilátó alatt)

 

(c)Szabó-Szemenyei Eszter


A domboldalon ül a nyúl

az est előtti nyugvófényben

szemléli a dűlő füvét

szelíd fák és habkönnyű bokrok mellett

a gazból kilóg két

nagy füle


a kiskutya megneszeli

fekete orra

erre-arra jár

szagokról ellopott 

mézet izzad

mező virágjának

kék és fehér és sárga

porát


nekiillan

elkerekedik

utánavág

rossz kis szeme elvéti a célt

mellészalad

túl a domboldalon ülő nyúlon

valami fény felé

ki a sötétből.



Szerk.: Miklya Zsolt

2025. október 10., péntek

Nagy Izabella: Horgosban

 

(c)Zelei Péter


„horgosnak hívják errefelé a magas 

löszfalak közt vezető mélyutat” 

Lázár Ervin: Zárványok


Fent nem fény és verőég

de akácok levélsátrai

taksonyfák csipkelevelei imitt-amott

a sárga löszfal színe sárga

benne csigahéj ittfelejtve évezredek óta


hol rejtette el

hol felejtette

hol hagyta el

nem tudja pontosan

nem emlékszik rá

de az idő elérkezett ide

a horgosba

megtalálni muszáj


a horgosban nincsen

se délfény se verőég

lombtakarózik az akác

sátrat ver a taksonylevél

a sárga löszfal sárga 

és magasra nyúlik


itt érdemes keresni gondolja

gyurgyalag-gyurrogásban

sok ezer éve löszbe feledt csigahéjban

kakukkfű rezgő illatában

zápormenti földszagban

másfelé nincsen gondolja

biztosan erre lehet


gondolja a félszívű lány.



Szerk.: Miklya Zsolt



2025. augusztus 15., péntek

Nagy Izabella: Szöcskeegér nagy napja

  

Márialigeti Anna illusztrációja

 

Legombolyítja fehér fonalát az éj

Villámmal érkezik a reggel

Esőt hoz, havat és szelet

De ma nagy nap van

Ma menni kell

Világlátogatásba indulni

Még ha a tavasz nyomorú is.

 

Nincs most velem senki

Talán még az Alkotó is pihen

Vagy másfelé kalandozik, nem errefelé

Ahol csak fűgombócok hegyén látni

Például engem.

 

Kökénysúlyzóm, ha meg is ettem

Elvágtáztam szöcsketaxival

Tócsából szűrtem teavizet

Boglárkáról olvastam a hírlapokat

Hogy megérkezzem végül az estre

Nézzem a szép fehér csillagokat

A gombolyag másik végén

Veled, kedvesem.