Mozgó képeslap érkezett a múltból. Hét határon túlról.

Hét határonról zenélő képeslap. 

(a videóért kattints a Hét határon szóra:))

Wichy Gomez – Tóth Ágnes: A lány és a kalap

 A városka kihalt volt és csendesen bóbiskolt a déli órákban. Csak egy hosszú, fekete hajú lány álldogált a kalapos üzlet előtt, és sóvárogva nézte a kirakatban azt a különös kalapot, amit nap mint nap megcsodált. Ez a kalap különb volt az összes többinél, mert nem virágok, tollak és szalagok díszítették, hanem egy város makettje, amit egy fa rozsdavörös lombja árnyékolt be.

Alejandra, mert így hívták a szép leányt, mindig heves szívdobogást kapott, ahányszor csak megpillantotta a kalapon lévő városkát. Úgy érezte, hogy már látta valahol. Szinte érezte a házakból áradó ételek szagát, a lekaszált fű, a citrom és olajfák illatát, simogatta arcát a szélmalom forgó lapátjainak a szele  és hallotta a toronyból áradó szívmelengető harangszót, ami könnyeket csalt a szemébe. Egyszer pedig, amikor sokáig bámulta az egyik  ház ablakát, mintha az apja arcát látta volna egy pillanatra. De hát hogy lehet ez, hiszen neki nincsenek szülei, ő talált gyerek. A jószívű Maria asszony nevelte fel, aki egy reggel a kertjében bukkant rá: egy narancsfa alatt ült, keservesen sírt és nem tudta, hogyan került oda. Maria asszony szerint három éves lehetett. Hetekig nem beszélt.  A nyakában aranyláncocska volt medállal, abba volt bevésve az Alejandra név, arról nevezték el. Sajnos már a nevelőanyja sem él.

– Istenem – sóhajtotta –, csak ne lenne olyan drága ez a kalap. Legalább egy évi keresetembe kerül – suttogta éppen, amikor mellé lépett egy fehér szakállas úr. – Már régóta figyellek, leányom. Ugye nagyon szeretnéd megvenni ezt a kalapot?

Wichy Gomez, spanyol művész alkotása

– Igen, uram, de nincs rá pénzem.

– Akkor én megveszem neked – mondta kedvesen az ember.

– Nem fogadhatom el, mert szegény vagyok, nem tudnám visszafizetni a pénzt.

– Nem is kell – mondta az öreg, és bevezette a lányt boltba.