2017. május 29., hétfő

Miklya Zsolt: Manótündér



Taskoma annyit alszik,
amennyi csepp a tenger,
amennyi fütty az orkán,
amennyi sejt az ember.

Taskoma nődögél csak,
ahogy cseppből a hullám,
ahogy hangból a dörgés,
ahogy szikrából tűzláng.

Taskoma manótündér,
akinek álma óriás,
akinek minden útja
levegőégen úszás. 

Illusztráció: Vajda Melinda

2017. május 25., csütörtök

Tóth Ágnes: Repülés az égig



Nézzétek, nézzétek, sebesen repülök.
Lobog a hajam is, ha szélnek feszülök.
Városok, tengerek, hegyek felett szállok
Kékség közeledik, ott talán megállok.

Képzeletem szárnya röpít fel az égig,
Lehullajt magáról, ott felejt éjfélig,
Fiastyúk kedvesen körbekotkodácsol,
A Hold örömében sántikálva táncol.

Befáslizva csakis, azért van a vége,
Mert jól belerúgott a Göncölszekérbe.
Ködgomoly az égen vattacukor pázsit,
Elnyeli a vén Hold, mikor nagyot ásít.

Arany zseblámpájuk van a csillagoknak,
Égbolt utcácskáin azzal világítnak.
Látom a Tejutat, s ezer kanna tejet,
Iszom is belőlük, aztán hazamegyek.

Elindulok lassan, tovább dehogy várok.
Intek a vén Holdnak, aztán alá szállok.
Repülök a Földre képzeletem szárnyán
Nálam van Jupiter, ő most a ködlámpám

Jövőre, ha ismét felszállok az égre,
Visszaviszem „Jupit” újra a helyére.
Velem szállhat bárki, nem szegem a kedvét,
Megtáncoltathatja velem a Nagy Medvét.

Illusztráció: Rippl Renáta

2017. május 22., hétfő

Várfalvy Emőke: Krizsi nagy álma, avagy a kakasok nem repülnek



Krizsi, a Kikelet Tanya dombörököse pitymallat előtt ébredt a tyúkólban.

Leugrott a tyúklétráról. Már nem anyával aludt a fészekben, hisz az csak a dedós csibék szokása. Ő pedig nem volt már csibe. Tollasodott a szárnya.

Nagyon várta, hogy apja, Károly is felkeljen és kinyissa a tyúkól ajtaját.

- Megnézem, mennyit nőtt tegnap óta a tarajam! És apával is beszélek végre. Muszáj lesz ma! Ma már tényleg!

Míg erőt gyűjtött, apja Károly elindult a munkába. Mögötte rohant Krizsi mind a tizenegy húga és az anyukája. Áhítattal figyelték, ahogy apa felkelti a napot és vele együtt persze a gazdáékat is.

Miután az öreg kakas végzett a kukorékolással, elment megmosakodni a reggelihez.

Illusztráció Dudás György
Krizsi utána szaladt:

2017. május 18., csütörtök

Majoros Nóra: A papírsárkány



Szállt a sárkány, libbent a színes farok utána. Elfogódott a szél, amelyik táncoltatta. A sirály annyira rábámult, hogy majdnem nekirepült egy fának. Aztán egyszer csak a sárkány ereszkedni kezdett, és a sirály meglátta a damilt. A damil végén egy kisfiú állt, és morcosan nézett a sirályra. A kisfiú felcsévélte a zsineget, a hóna alá csapta a sárkányt, és letette a fűbe. A hátizsákjából elővett egy szendvicset, és harapdálni kezdte. A domboldalon gyerekek fogócskáztak, azokat bámulta evés közben. Amikor végzett a szendviccsel, felemelte a sárkányt, és lesöpörte róla a hangyákat.
A kisfiú körülnézett, a sirály végre elrepült. Megnyálazta az ujját, a levegőbe tartotta. Remek szél fújt. Ráfektette a sárkányt. A sárkány felemelkedett, tükröt tartott a napnak. Sólyom körözött a mező fölött lágyan. Pocokra vadászott. Izgatni kezdte a színes szárny lobogása. Egyre közelebb jött, egyre kisebb köröket írt le. A sárkány beleszédült. Egy rántás – és a kisfiú gyorsan visszahúzta a földre.
− Olyan szép volt, miért nem engeded, hogy szálljon? – kérdezte egy kislány, aki eddig csak a domboldalról nézte, mit csinál a kisfiú.
Annyira tetszett neki a sárkány, hogy otthagyta a fogócskát.
− Látod azt a madarat? Közelített hozzá – magyarázta a kisfiú.
− Csak meg akarta nézni.
− Tudod is te… Elszakítja a damilt, aztán leshetem.
− Mint a lufi, az is felszáll egészen a napig – mondta a kislány.
− Kit érdekel egy vacak lufi? A sárkány sokkal jobb.
− Reptesd még! Olyan szép.
A kisfiú megenyhült. Elengedte a sárkányt. Reptette, visszahúzta, reptette megint, a kislány meg nevetett. A kisfiú egy pillanatra nem figyelt csak. A szél megrántotta a sárkányt, letépte a damilról, és vitte, míg fenn nem akadt a fa tetején. Színes farka táncolt még egy picit az ágak között, aztán összegabalyodott.
− Mondtam, hogy figyelni kell rá! – kiabált a kisfiú, aztán megpróbált felmászni a fára, de a sárkány a legtetején volt. Csalódottan ment haza ő is, meg a kislány is.
A sárkány végignézte a naplementét, aztán számolgatta a csillagokat. Hajnalban köszönt a szélnek. A szél megcibálta egy kicsit, de nem tudta kiszabadítani. Visszatért a sirály és a sárkány mosolygott rá, de a sirályt nem érdekelte, mert már nem repült. A sólyom is megjelent, elkapott egy pockot, aztán eltűnt.
Télen a sárkány megkopott. Kifakult és szét is szakadt. Csak a farka maradt épen, az ágakba gabalyodva. Darabjaiból fészket épített egy rigópár. Ám amikor kirepültek fiókák, egészen furcsán repültek: csapongva, viháncolva, mint a papírsárkány.
Illusztráció: Koppány Csenge


2017. május 15., hétfő

Miklya Luzsányi Mónika:Kerek világ

Százával jöttek, ezrével. Merwick nem nézett hátra, nem vesztegette rá az időt. Lába előtt az árnyék jelezte, hogy elsötétült az ég, annyian vannak a fejük fölött. Megszorította a lány kezét, mert felbukkant előttük a part. Mia tudta, hogy a szakadt part alatt, ahol futnak, ott hullámzik a tenger, a kikötőben az óceánjáró, ami elviszi őket messzire, délre. Amint tehát elérik a kikötőt, biztonságban lesznek. Odo madarai nagy tömegben támadnak, és jaj annak, akit utolérnek, de képtelenek túl hosszú távot repülni egyszerre.
– Megáll a szívük – magyarázta Merwick a lánynak. – Újra kell tölteni. Nincs bennük lélek, tudod.
Így szereztek maguknak egy kis időt, így jutottak el a tengerig.
Ha Merwick nincs, Miát már az első nap ellepik Odo fekete madarai. De Merwick volt, amióta az eszét tudja. Akkor is volt, amikor azt hitte, hogy nincs. Mert Mia szó nélkül hagyta ott a varázslót. Mondhatni meglépett. Mert elege lett. Nagyon. Hogy Merwick mindig mindent jobban tud. Hogy állandóan parancsolgat. Hogy nincs más, csak az erdő meg a határa. Hogy nincs tovább, csak a fák, körbe-körbe. Csupazöld börtön, ágak, bokrok, levelek. Útvesztő, amelynek minden zegzugát ismerte a lány. Túl jól ismerte.
– Mondd, Merwick, tényleg igaz, hogy az erdőn túl kezdődik a világ?
A varázsló megrántotta a vállát.
– Elkezdődik. Igen. Az erdő határán határozottan elkezdődik… Persze, kinek mi kezdődik el, ott a határon…

2017. május 11., csütörtök

Hétvári Andrea: Királylány koromban





Királylány koromban
griff hátán forogtam.
Repültem szél hátán,
majdnem mint egy sárkány.

Tulipán koromban
szendergő mag voltam,
fényt hoztam a naptól,
majdnem színaranyból.

Éjszaka koromban
lépkedtem koromban,
szívemben fény lángol,
gyújtottam gyémántból.
Illusztráció:
 Lipovszky-Drescher Mária