2014. április 30., szerda

Bertóti Johanna: Tükörbe néz az őz




Az őz tükörbe néz,
majd félve körbenéz.
„Honnan a dupla kép?
E furcsa táblakép-
be ki festette meg
a dolgokat? Te meg,
ki máskor én vagyok
(okozat avagy ok?)
összezavartál. Arc,
amely inkább álarc.
Nézd, állam leesett,
de mostmár leesett!
S ezennel tudatom,
ketté a tudatom
nem hasadt. Kit látok,
nem bűbáj vagy átok,
csak utánzó alak.
Most rajtakaptalak!”



Vácz Péter képregénye (a fenti vers nyomán)




2014. április 29., kedd

Gombos Péter: Ki vagyok én?




Létezésem alaptétel, de hogy miként, nagy kérdés,
amióta létrejöttem, rágódom én ezen és
nemcsak ezen persze, de az mégis fontos probléma:
magamért vagyok vagy másért? Ugye, lényeges téma!  

Alakom jó, nem szabályos, méreteim arányosak,
egyéb információim rólam meglepően hiányosak.
Fölém hajolnak emberek, nézek apu-anyukat,
Másban magamat nem látom, ők sem bennem magukat.

Lehet, hogy egy étel vagyok? Szülőszobám a konyha?
Szomszédom egy rántott hús („bécsi szelet” – így mondja).
Mellettem egy zsömle hever, félig sonka takar, tej és
só van mellettem kis borssal – én lennék a tükörtojás?

Eszperente utóirat:
Ehetsz engem kenyereddel, feledtethetsz egy keksszel.
Reggel-este kedves recept: egy zsemle hemendexszel.


(Ha tanácstalan vagy, a kérdőjel előtti részt jelöld ki a kurzorral!)


2014. április 28., hétfő

Tóth Kinga: Szalagszámoló




1.    a magnó bekapta
2.    befűzte egy kislány
3.    felkapta a szél
4.    fára tekerte
5.    a kislány leszedte
6.    a hajába befonta
7.    tokba tette

                                          aztán kivette

7.   a hajába befonta
6.   kiszedte
5.   felkapta a szél
4.   fára tekerte
3.   a kislány leszedte       
2.   visszatekerte
1.   a magnó becsípte

2014. április 27., vasárnap

Sikó Barabási Eszter: Bútorok bálja




Nagy készülődés folyt a gyerekszobában. Minden bútor a közelgő bálról sutyorgott. Csak egyvalaki búsult: S. P. Aletta, becenevén Letti, az emeleti ablak.
Hogyan mehetnék bálba így?! töprengett Bárcsak én is olyan díszes huzatot hordanék, mint Klotild, a kanapé, vagy csipkéset, mint Rozoga mama, az ágy! Hogy Cifranciról, a tükörről ne is beszéljünk, hisz ő naponta legalább tízszer toalettet vált. De neeem, csupaszon kell várnom a bál kezdetét, mert ha lenne rajtam valami dísz, akkor ugyebár nem lehetne használni engem. De én nem hasznos akarok lenni, hanem szép! – suhintotta meg szárnyait durcásan. A hirtelen mozdulattól megzörrentek az ablaküvegek – Na még ez is, olyan törékeny vagyok, hogy már mérges sem lehetek! – hőbörgött.
Csitulj lányom, nem az a fontos, hogy mit aggatsz magadra! – nyugtatta Rozoga mama – Látod, hiába terítenek rám akármilyen színes rongyot, mikor a csontjaim korhadtak az időtől, s bizony már a szú is másnál bérel lakást... De sebaj, a fodros barackszínű ágyterítőt veszem fel ma este, s táncolok egy jót! – vigasztalódott saját ötletétől az ósdi ágy.
Na, maga is jól bátorít. Én meg vehetem a poros függöny köpenyemet. S mi van a köpeny alatt, na miii? A kopár ablaküveg, az van, meg a szálkás keret. Ó, hogy vinné el a huzat ezt az esti bált! Ráadásul olyan hideg van, vacog minden porcikám.
Tudom én, hogy miért nyikorogsz, annyira átlátszó vagy! – szólt közbe Cifranci, a tükör – Attól félsz, hogy Bükk Kázmér nem fog veled táncolni. És így is lesz, mert az ajtófiú egész este csakis velem keringőzik. Rajtad keresztülnéz... – biggyesztette csúfondárosan a száját Cifranci.
Letti ettől még jobban nekibúsult, mert valóban a szép szál Bükk Kázmérra gondolt, amióta az megjelent a bejáratnál. És persze, hogy nem fog ránézni, mit is nézne rajta. Közben meg egyre hidegebb van. Na, majd vacogva lesheti egész este a boldog párt – szomorkodott Letti.
Eközben a többiek izgatottan készülődtek. A komód kért a fiókjától egy csipkerítőt, a falak árnyékból és pókhálóból szőtt finom ruhát próbálgattak. A pamlag meg a hintaszék minden fellelhető csecsebecsét magára aggatott, s illegett-billegett Cifranci előtt. A tükörlány megvető mosollyal nézte ezt, hiszen tudta, az ő vakító szépsége lesz egyedül hatással Kázmérra, akiért az ő szíve is dobogott. Közben beesteledett. Letti elszontyolódva ült, állig függönybe burkolózva. Érezte, hogy szilánkokra hasítja a hideg. A kinti havas hideg és az a másik, még rosszabb, ami belülről áradt. Tízet ütött a falióra.
– Kezdődik a bál – sóhajtott Letti lemondóan.
Mindenki megérkezett már, csak Bükk Kázmér hiányzott. Aztán belépett ő is. Domború mellkasán vadonatúj virágos matrica fénylett. Letti a függöny mögül kibújt, hogy jobban lássa, és akkor:
– Ki ez a gyönyörűség? – lépett egyet Kázmér.
– Igen, most vette észre Cifrancit – gondolta Letti.
– Úgy ragyogsz, alig merek rádnézni! – áradozott tovább Kázmér.
– Na persze, nem is lehet, mert pontosan a lámpát tükrözi vissza! – gondolta gonoszkodva az ablaklány.
– Ha táncolsz velem, én bármire nyitott vagyok – suttogta a Bükk ficsúr, és Letti legnagyobb meglepetésére valaki kilincsen fogta.
– Kázmér?! – suttogta a kis ablak boldogan. A többiek ránéztek és egyszerre megértették: nem, Kázmér nem túlozott, amikor gyönyörűnek nevezte. Lettin csodás ruha sziporkázott. Levelek, indák, szirmok könnyű csipkéjéből állt, és úgy illett a kis ablakra, mintha ráöntötték volna. Letti kecsesen nyújtotta kilincsét Kázmérnak, s keringőztek egész éjjel.
Másnap reggel még mindenki pihent a szobában, amikor berontott Sári:
– Anyaaa, nézd mi történt az ablakkal! – ráncigálta be szobájába anyát.
– Jaj, de szép, jégvirág! – csapta össze a kezét anya. Csak később, amikor már kiment, jutott eszébe, hogy amióta az ablakokat kicserélték, nem nyílott rajtuk jégvirág.

2014. április 26., szombat

Jankovics Emília: Néma ketyegő



Sokat nézegettem magam régebben a tükörben;
kíváncsi voltam, milyen is vagyok. 
Ismertem jól a vonásaimat: 
ÉN voltam a tükörben, mikor belenéztem.
Aztán elkapott az élet, két ujjával megragadta a tarkómat, 
felültetett a hátára és vágtázott egy kört a nagyvilágban velem.
Nem volt hosszú az út, csak éppen egy kurta futam.
A tükör meg ott maradt, s várt csendesen... 
Mire visszaértem, s belenéztem újra,
meglepődve láttam, 
hogy már nem is én vagyok benne:
úgy tűnt, mintha helyettem az ott édesanyám lenne!
Néztem a szemem, de nem volt már ott:
az ő szeme nézett vissza rám.
A bőröm – hogyan történt s mikor? 
olyan lett, mint az övé volt! 
Talán bizony az út porától?  
Elléptem a tükör elől, 
visszaszálltam a nyeregbe
– csak egy pillanatra, nem többre –,
csak szaladtam egy kört megint paripám hátán,
elintéztem pár dolgot, amit kellett... 
S mire visszatértem, anyám eltűnt a tükörből – 
nagymamám volt már ott helyette:
Ráncos, fáradt, őszülő. 
Meg sem lepődtem. 
Csak mosolyogtam egyet: 
Felültem újra az élet hátára, 
s vágtáztam, amíg csak el nem értem a látóhatárt.
A tükör pedig ott maradt, 
mint egy végtelen, mozdulatlan óra, 
mely mégis az időt mutatja: 
kislányom, unokám fürkészi tovább benne arcomat... 

2014. április 24., csütörtök

Dávid Ádám: Víztükörkép


Szabó Zelmira rajzai


Lehull a lombkorona
Ősz király fejéről.
Egy sötét, mocskos pocsolya
víztükrében figyelem,
hogyan búcsúzik el a fa
utolsó levelétől.

Mire gondolhat vajon
e levélmásolat?
„Jó az én életem nagyon,
biztonság van idelenn,
itt nem eshet semmi bajom,
hiába tép másokat

a vad szél.” Megbolydítja
a tócsa felszínét,
s mire a kép újra tiszta,
a kopár fa ridegen
pillant gyermekére vissza,
mi fonákját, vagy színét
mutatva hull – fölfelé.


E káprázat de kacér
gondolat-haláltánc!
Lebeg egy léttelen levél
testetlen térben, s hirtelen
a valódival összeér –
csalóka mennybeszállás.

Álmunkban meglátogat
sok mocskos gondolat.
A világ a tudat alatt
tükröződve idegen,
de álmunk egy múló pillanat,
s elfeledjük a gondokat,
mint a fák őszi lombjukat.

2004. január 27.




2014. április 23., szerda

Acsai Roland: XVIII./A tükrök

(részlet a Jin és Jang, avagy a szív gravitációs mezeje című verses fantasyből)


Horváth Ildikó illusztrációja


Mire leérnek a hegyről,
Arcaik helyén egy-egy
Tükör lesz,

És amikor egymásra néznek,
Csak a másik üres
Tükrét tükrözik.

– Valamelyikünknek össze kell
Törni a tükrét, hogy az épen maradt
Tükör a másik arcát tükrözhesse –
Mondja a fiú.

– De én két tükörben szeretnék tükröződni –
Feleli a lány, és szavaitól
A tükrök szilánkokra hullnak,

És meglátja magát a fiú
Két szemében.

2014. április 22., kedd

Szabó T. Anna: Tükörrobot (részletek)

Bemutatunk egy olyan könyvet, amely a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra (2014. április 24-27.) jelenik meg, és amelynek sok köze van az e havi tükör témánkhoz. Íme tehát az ismertető, illetve a kiadó és a szerző engedélyével néhány oldalt is közlünk a könyvből.


Szabó T. Anna
Tükörrobot
Illusztrálta: Maul Ági

Alfa, a kis robotfiú száguldozik a könyv lapjain: arra programozták, hogy megtalálja tükör-párját. Ismeretlen lényekkel találkozik a dzsungelben, a kalózszigeten, a lufi pályán, a kísértetkastélyban... A rímes mese és az illusztrációk szerves egységet képeznek. A  Tükörcicák után méltán várják ezt a tükör-történetet a kis rajongók.

5-7 éveseknek

21x21 cm
32 oldal
2170 Ft







2014. április 18., péntek

Méhes Károly: Kitkat elkészül


Bódi Kati illusztrációja

Egy februári reggelen, már az álmoska arcmosáson és a majszolós reggelizésen túl, de még az öltözködésen innen történt. Kitkat egyszer csak elkezdte mondani, mért pont így néz ki ő, akit a világ Kitkatként ismer, és nem téveszthető össze senki mással.
Erről ugyanis jó előre gondoskodott.
–  Mert az úgy van – világosított fel –, hogy még a születés előtt, amikor csak a lelkem létezett, szép komótosan összeválogattam magamnak a testem, hogy milyen akarok lenni, amikor majd a világra bújok.
El is kezdte magyarázni, pontosan hogyan történt.
– Először a szájamat kellett kikeressem – fogott bele, még pizsamásan. – Azért, mert a száj nagyon fontos, kell ahhoz, hogy elmondhassam, milyen szeretnék lenni. Ezért legelőször a száj-raktárba mentem, ahol tömérdek száj volt, a legmárkásabbtól a vacakig, minden. Nézelődtem, keresgéltem, és végül ráleltem erre a jó kis szájra – mutatott Kitkat a szájára, amivel most is egyfolytában beszélt.
Eközben én a saját szájammal arra kértem, hogy bújjon már ki a pizsama felsőből. Kegyesen megtette, csak közben még arról értekezett, hogy a szájához a cserepeket is ki kellett választania, amik ilyenkor télen ékesítik az ajkait, mintha az olyan szép dolog lenne. De hát mire való akkor az ajakír?
Ha száj, akkor nyelv és a fogak kellettek bele.
– Nem akartam olyan klasszikus nyelvet… – kezdte.
– Klasszikus nyelv? – kaptam fel a fejemet. – Hogyhogy?
– Az enyém olyan egyéni. Édességkedvelő és finnyás. Elvégre nem lehet mindent egyformán szeretni! Például ott a tökfőzelék, brrrr.
Szó, ami szó, szokott válogatni a kisasszony. Mint valaha azokban a bizonyos raktárakban.
– Aztán a szem-részlegbe kellett menni – szőtte tovább a szót. – A szemeknél nagyon fontos ugyanis, hogy jó ruganyosak legyenek, lehessen forgatni őket, mindenhová gyorsan oda tudjak nézni – amit rögvest jelzett is azzal, hogy rettentő módon kezdte forgatni kezdte a szemét, majd rám meredt.
És is rá meredtem, és mutogattam a trikójára, hogy azt kellene minél előbb felhúznia.
De inkább az időt húzta, amikor így folytatta:
– És ez még mind semmi ám! Mert a szemhez kell szemhéj, szempilla és persze szemöldök. Nézd meg, milyen finom, puha, bársonyos szemöldököt választottam – suttogta, és a fejét kicsit lehajtva tartotta oda a szemöldökét, hogy simítsam meg. Végigsimítottam, és bár tudtam, hogy ilyen, tényleg jól esett ezen a téli reggelen a cirmos puhaság. A biztonság kedvéért Kitkat is ellenőrizte, hogy olyan-e a szemöldöke, amilyenre annak idején szert tett. Miután ebben megnyugodott, felrántotta a bugyiját és a két zoknit.
– A fül sem volt egyszerű dolog – értesülhettem aztán. – Mert azt akartam, hogy szép fülű legyek…
– Ne kutya?
– Ne kutyafülű! – utasított rendre. – Szép fülű, és ráadásul olyan, hogy puha is legyen, meg itt elöl kicsit kemény – fogta meg a kis porcot a fülkagyló bejáratánál.
Én a pólóját emeltem meg két ujjal, és lebegtettem előtte, hogy vegye már fel.
– És a haj – hallottam aztán, amint Kitkat feje kibújt a póló tetején. – Na, a haj a legeslegeslegmacerásabb dolog. Mert a haj nem olyan, mint a szem, amiből egyet kiválaszt az ember, és akkor olyan a szeme egész életében!
– Tényleg, mért ilyen világoskék szemet szerettél volna? – vetettem közbe, mert ez valóban érdekelt, és egy pillanatra még az öltözésről is elfelejtkeztem.
– Egyszerű, mert olyat akartam, mint amilyen a Kristófé – felelte Kitkat, mint aki nem is érti, ez miképp lehet kérdés.
– De hát a Kristóf fiú! – vetettem fel a bátyjával kapcsolatban, majd a nővérére tereltem a szót: – Hogyhogy nem olyan szemet szerettél volna, mint a Dóráé?
Kitkat felvonta a vállát ennyi értetlenség hallatán.
– Attól, hogy ugyanolyan a szemem, mint egy fiúé, még lehetek lány! – oktatott ki.
Megadtam magam, igaza volt. Cserébe kicsit odébb löktem feléje a nadrágot.
Kivételesen gyorsan belebújt. És máris az előszobai fésülködő asztalka elé penderült, hogy tovább fejtegethesse a hajával kapcsolatos emlékeit, immár a tükörben szemlélve önmagát.
– A hajraktár a legnagyobb. Mert itt kell kiválasztani, hogy egész életünk során milyen hajunk legyen. Emlékszel, kisbabaként még nem ilyen volt a hajam! – emelt fel két ujjal egy tincset.
– Emlékszem hát – bólintottam. – Szöszke pihék meredeztek a kobakodon.
– Igen. Mert egy kisbabának olyat kell választani. És aztán egyre több hajat a különböző polcokról, egyre dúsabbakat, meg más színűeket.
– És milyen hajad lesz felnőttként?
– Majd meglátod! Azt elárulhatom, ha majd öreg leszek, akkor olyan hajam lesz, mint a Hédi mamának, aki egyáltalán nem őszült meg.
– Lehetséges – hümmögtem –, elvégre ott rejteznek benned is a Hédi mama génjei, úgyhogy simán örökölhetted tőle a nem-őszülű hajat.
Kitkat egy pillanatra a megállt a fésülködésben. Nem mintha nem tudta volna, mik azok a gének, hiszen nagy lexikonbújó volt, a múltkorában még az „endokrinológia” szót is simán ki tudta mondani. Most viszont nem volt szüksége efféle tudományos magyarázatokra.
Rám meredt és leszögezte:
– Azért lesz nem-őszülős hajam, mert ilyet választottam!
Tele is rakta sebtében csatokkal és gumikkal, úgyhogy kezdett egész kislány-formát ölteni.
– Gondolhatod, hogy a kéz- és lábválasztás sem volt túl egyszerű – jött a következő okítás. – Rögvest el kellett dönteni, hogy jobb- vagy balkezes legyek. Kitaláltam, hogy jó, legyek jobbkezes, de a bal se legyen ügyetlen. Így is lett. Egész szép számokat tudok kanyarítani a ballal is, ki sem mennek a négyzetrácsból! Cserébe viszont ballábas vagyok, úgy látszik, a kettő így egészíti egymást.
Közben Kitkatra felkerült a pulóver, és lekuporodott a szőnyegre cipőt fűzni.
Láttam, hogy haladunk, megkockáztattam hát a kérdést:
– És a belső szervek? A szív, a tüdő, a máj? A belek? Vagy a legfontosabb, az agy?
– Azokat egyben lehetett kiválasztani. Hogy minden jól működjön, egységben. Erős legyen az immunrendszerem – jelentette ki komoly hangon, mint akinek amúgy is a kisujjában vannak a gyógyászat alapjai.
Talpra ugrott.
– Az eszem meg? Hát egyszerűen okos vagyok! – rikoltotta egy széles vigyor kíséretében. 
Már rajta volt kabát, és az okos fejébe húzta a színes, kötött sapkáját.  Ekkor jutott eszembe megkérdezni a legalapvetőbbet:
– Kitkat, hogyan döntötted el, hogy fiú legyél vagy lány?
Rávágta rögvest:
– Nagyon egyszerű volt. Mindenképp lány akartam lenni, hogy lehessenek majd gyerekeim. Tudom, hogy a fiúknak is lehetnek gyerekei, de a lányoknak sokkal érdekesebb, ahogy a kisbaba ott nődögél a hasukban.
– Miután előzőleg ő is kiválasztotta a raktárakból, hogy milyen szája, szeme, haja, keze-lába legyen, ugye? – kérdeztem, immár beavatottként.
Egy pillanatra megállt, majd a helyeslően bólintott.
– Bizony!
Azzal a felkapta a hátizsákját.
Tessék, ma reggel is elkészült Kitkat, végre indulhattunk.
– Mi lesz az első óra? – tettem fel az álságos kérdést.
– Matek – jött az kissé elnyújtott hangú felelet.
Kiléptünk az ajtón. És már majdnem tavaszi nap sütött.   

2014. április 16., szerda

Békés Márta: A törpe tükre


Makhult Gabriella illusztrációja


Van egy csúnya törpe,
nem néz a tükörbe,
mert szakálla sörte,
hosszú orra görbe.

Görbe tükröt látván
már tetszik a látvány,
mert görbe tükörbe’
egyenes a görbe.

Ami hosszú – kurta,
ami tömpe – nyurga,
kerek, ami körte;
megszépül a törpe.

2014. április 14., hétfő

Csík Mónika: Öt törökös görögözés




Öt
török
legörög
a dombon.

Öt
görög
letörök
a dombon.

Öt
dombon
legörög
a török.

Öt
dombon
letörök
a görög.

Öt
törökön
legörög
a domb.

Öt
görögön
letörök
a domb.


2014. április 12., szombat

Szabó Imola Julianna: Felismerés és séremsilef


Takács Mari illusztrációja


A tükörbe, az ebröküt titkos reteszébe. Az ablakba, a hátba, ami éppen nekidől a hegynek. A kalapnak, ami elfedi a kopaszkás fejet. A Holdnak, a foltnak, a távolnak, a mostnak. A képnek, amin ezer apró pontból egyetlen figura. Talán Apa, talán Anya. Vagy én. A kicsi és a nagy, a lyukas, a csíkos, a hasas. A bozontos, a bolyhos, a régi és az új. Az arcnak, aki mosolyog, talán örül.  A háznak a tónál, akinek lábnál van a tükre. A félkarú óriás, aki sohasem néz le. A fénynek amelyik kalácsba fonja a sugarait.  A könyvnek aminek kívülről tudom a mondatait. A tükrömnek, az ebröküt titkos reteszének. A keretnek, ami éppen bőrnyi, alig fér bele. Huncutul kilóg, tükröz, kifacsar a tenyerére. Ha én vagyok ő, akkor ki az a másik? Akinek a szeme alatt szatyrok és kócosan vihorászik? Ha ez én lennék, akkor miért nem bennem? Mi ez a furcsa kép, amin mintha ismerném az ismeretlent. 

Nagy Anikó Johanna: Tükröm-tükröm


Konyicska Kinga rajza


Amália királylány szép volt, akár egy érett, hamvas héjú őszibarack. A haja gesztenyebarnán csillogott, a szeme tengerkéken fénylett, az ajkai cseresznyepirosan duzzadtak.  De ami a kisasszony természetét illeti, arról már kevesebb jót tudnék mesélni. Hisztis volt és beképzelt. Egyik kérőjét a másik után hajigálta ki a palotából. Nem volt neki elég jó senki sem, mindenkin talált valami kifogásolni valót. Túl kövér, túl sovány. Nem elég magas, túl magas. Túl buta, túl okos, és sorolhatnám.
Egy napon a szomszéd ország királya, Teofil is Amália elé járult, és előadta házassági szándékát.
– Soha! – intézte el egy tőmondattal a dolgot a királylány.
–  De én nagyon szeretném – kérlelte Teofil.
Amália szó nélkül sarkon fordult, és kiviharzott a csicsás trónteremből. Bezárkózott titkos szobájába, és ott addig mesterkedett, amíg mindenféle kencékkel és löttyökkel világcsúfjává tette magát. Akkor aztán odaállt Teofil elé, és gúnyosan így szólt.
– Mondd csak, kedves király, még mindig akarsz feleségnek?
Szegény Teofil úgy meglepődött a látványtól, hogy hirtelenjében egy szót sem tudott szólni. De valami rejtélyes okból annyira szerette Amáliát, hogy még az sem érdekelte, hogy ennyire rusnya lett. Így aztán kis idő múltán mégis megszólalt.
– Igen, akarlak – válaszolta.  
Erre Amália ijedtében újabb tervet eszelt ki.
– Rendben van, hozzád megyek feleségül, ha egy éven belül találsz a birodalmamban egy nálam csúnyább leányt – vetette oda dölyfösen, azzal faképnél hagyta a megdöbbent királyt.  
Amália hálószobájában, a fésülködő asztalka jobb sarkán álldogált egy bűvös tükör. A királylány minden áldott reggel odaült elé, és megkérdezte, van-e őnála csúnyább leány a birodalomban. És a tükör minden áldott reggel ugyanazt a megnyugtató választ adta: Amália a legcsúnyább az országban. Így ment ez, háromszázhatvankét napig.
A háromszázhatvanharmadik nap reggelén azonban, amikor a királylány szokásához híven leült a bűvös tükör elé, és feltette a kérdést: „Tükröm, tükröm, mondd meg bátran, ki a legrondább az országban?”, a tükör így felelt:
­            – Rondának éppenséggel meglehetősen ronda vagy, kegyelmes királylány, ehhez kétség nem férhet. De közel sem annyira, mint Rémrondácska.
– Micsoda? Kicsoda? Mit beszélsz, te átkozott? Még hogy valaki nálam csúnyább lehet? Badarság! Biztosan rosszul láttad! – legyintett a királylány.
– Én sosem tévedek! – jelentette ki a tükör. - Nyugodtan elhiheted, Rémrondácska csúnyább nálad. Sokkal!
A királylány arca vérvörössé változott, ráncai és bibircsókjai furcsán rángatózni kezdtek. Hosszúra nőtt fekete szemöldöke hirtelenjében teljesen összekócolódott, és karvalyorra még görbébben hajlott. Mi tagadás, nehéz volt elképzelni, hogy létezhet nálánál rusnyább nőszemély a világon.  
– Ezt mentem meg kell lesnem – motyogta Amália királylány eszperente nyelven; Innen lehetett tudni, hogy rettentően dühös – Merre lelem eme beste lelket?
– Egészen pontosan birodalmad északi szélén, Lucsok város Sármellékutcájának kilencedik házában – hadarta a tükör készségesen.
– Eszeveszett sebesen repkednem kell! – kiáltotta hisztérikusan a királylány, majd kissé nyugodtabban hozzátette  – Te is jössz! – azzal fogta a tükröt, a hóna alá csapta, felhúzta mágikus bakancsát, fecskefészek hajára egy pókhálókendőt kötött, és kiviharzott a palotából. Az udvaron egy pillanatra elbizonytalanodott, de aztán elővette fekete lebernyege zsebéből az iránytűt.
– Szóval észak – motyogta, és egy esetlen mozdulattal felrúgta magát a levegőbe. A mágikus bakancs pedig irgalmatlan sebességgel repítette viselőjét Lucsok város felé. Amint megérkeztek a Sármellékutcába, és megtalálták a kilencedik házat, Amália azonmód bekopogtatott.
– Szabad! – hallatszott odabentről. Amália benyitott.
– Rémrondácskát keresem, állítólag itt lakik – mondta kényeskedve  – Amália királylány vagyok! – tette még hozzá fensőbbségesen.
– Ó, jaj, nekem végem – suttogta egy félénk hangocska a szoba félhomályos sarkából.
– Azonnal gyere elő, látni akarlak!
– Nem tehetem, felség, mert nagyon dühös leszel – sírta a hang.
– Parancsolom! – kiáltotta Amália. Némi csend után a valaki előmerészkedett a sarokból.
– Ez nem lehet! – hőkölt hátra a királylány – Teljesen lehetetlen! – sikoltotta aztán. Rémrondácska ugyanis tényleg rusnya volt, még a bibircsókos, fecskehajú, karvalyorrú királylánynál is rondább.
– Nekem befellegzett! Ezt rettenetes! Lehetetlen helyzet! – rikácsolta Amália, miközben fel s alá járkált az apró szobában, és borzadva tekingetett Rémrondácskára, aki a szégyenpír hatására, ha lehet még borzasztóbban nézett ki, mint azelőtt.
– Bocsáss meg felséges királylány! – borult térdre sírva-ríva Amália lábai előtt.
– Te eszetlen, nyeszlett, fertelmes rettenet! Ne esdekelj nekem eme helyen! Menj menten! – kiáltotta Amália, és kidobta Rémrondácskát az utcára. Majd amikor egyedül maradt, lerogyott a szoba közepén és keserves sírásban tört ki.
– Rettenetes eset! Feleség leszek! – zokogta keservesen. És ahogyan ott potyogtatta a könnyeit, lassanként bibircsókos rondasága is eltűnt. Visszakapta régi őszibarack hamvasságát, fénylő tekintetét, cseresznyepiros ajkait.
Az igazsághoz azonban még az is hozzátartozik, hogy mivel a bűvös tükörnek már nagyon elege volt Amália cirkuszolásaiból, összefogott Teofil királlyal, és közösen egy csapdát eszeltek ki a rátarti királylány számára. A tükör elvarázsolta Teofilt, ő lett Rémrondácska. Elvágtatott a Sármellék utca kilencbe, és beült a sarokba, hogy várja Amália érkezését. Aztán amikor az elkeseredett királylány kidobta őt az utcára, a tükör visszaváltoztatta királlyá. Épp akkor nyitott be az ajtón, amikor Amália teljesen magába roskadt. Teofil odaszaladt hozzá és boldogan kiáltotta:
– Te az enyém, én a tiéd, most aztán hozzám jössz Amália, szívem szerelme, nincs mese, punktum! – majd meglehetős vehemenciával magához ölelte a hüppögő királylányt.
Amália egy pillanatra pánikba esett, aztán éktelenül dühös lett, de végül kénytelen volt beismerni magának, hogy igen csak jól esik neki Teofil király izmos karjának ölelése, pincemély hangjának bársonyos zengése, kackiás bajszának finom csiklandozása. Így aztán egy hosszú, beletörődő sóhaj kíséretében így felelt:
– Legyen hát, ha olyan nagyon akarod.
Azon nyomban hazavágtattak, világraszóló nagy lakodalmat csaptak, és máig is élnek, ha ugyan meg nem haltak.

2014. április 8., kedd

Tóth Ágnes: A fentben, a lentben



Visky Ruth-Boglár illusztrációja


A tükröm bennem nézegeti magát,
s halk koccanással sóhajtja:  Nahát,
milyen szép vagyok ebben a lányban.
A hajam selymesen ragyog és lágyan
omlik peremére a faragott keretemnek,
ott bal szélén a jobb oldali kerevetnek,
amelyben üldögélve megpihenni látszom,
és a délutáni tompa fényben játszom
a bársony takaró rojtjaival csendben,
s ott lebegek a fentben és a lentben.
Ha beléd nézek  szól – oly boldog vagyok,
a szemem kéklő szikrákkal ragyog,
és valami belül egyre csak veri az ütemet,
mint augusztusi eső az ablaküveget.
S ha valaki mellkasomon most kigombol,
Láthatja, hogy szívem jobb oldalon is dobol.