Az utolsó képregény

Madarász Gergely és Nyulász Péter közös alkotásával búcsúzik a novemberi képregényforgatag

Mikolás-előzetes

Pap Kata és Pacskovszky Zsolt alkotása

Tücskök és hangyák

Vendég leendő művészek: A gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola harmadikos tanulói Aesopus meséjét alakították képregénnyé

Czövek Antónia

Czövek Mónika

Gyánti Barnabás

Horvát-Varga Dániel

Palkovics Petra

Török Nikoletta

Szántói - Finy 2

Szántói - Finy 1

Mai szerzőpárosunk Szántói Krisztián és Finy Petra

(Ne feledjétek: pénteken négykor, Aquarium!)

Víz alatti variációk 2

... és a rajzoló saját szövegével (azaz: Pap Kata - Pap Kata)

Víz alatti variációk 1

Ma Pap Kata képregényének Simon Réka Zsuzsanna...

Három...

...a kislány, a magyar igazság, az ördög paraszthajszála. És három a vendég is, a harmadik épp harmadikos a gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskolában, és mint az előző két leányzó, ő is Szakkayné Zeller Erzsébet és Hevesi Mária tanítványa. Fehér Laura képregénye.

Még egy kismalac...

Ma Zimány Blanka, aki szintén a gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola negyedik b osztályos tanulója, vendégeskedik a blogon

A kismalac és a farkasok

Mai vendégművészünk Varga Nikoletta, a gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola negyedik b osztályos tanulója

...és szánkózhatunk így is!

Aztán Simon Réka Zsuzsanna ötletelt.

Ne lopj!

Végre, sikerült! Enyém a szánkó!

Manószáguldááááás!

Többé nem ülök tündérszánkóra! Ez tuti!

Szánkózhatunk így is...

Vajda Melinda rajzaihoz  előbb Bertóti Johanna írt (nagyon) kis-regényt...

 „Hogy fogok szánkózni törött lábbal?”

Mire a hó lehull, ebcsont beforr.

  

Csak nehogy a szánkózásnak is lábtörés legyen a vége! 

ŐSZI ALMA

Simonyi Cecília rajzolt csodaszépet, Majoros Nóra írt szép csodát

Van egy takaróm. Sok kis négyzetből varrta a nagymamám. Esténként, amikor betakarózom,

kiválasztok egyet. Először végigsimítom, hogy érezzem, milyen benne az idő. Télen napsütéses négyzetet választok, nyáron meg havasat. Ha becsukom a szemem, álomra nyíló ablakká válik. A kedvenc négyzetem piros. Nő benne egy almafa, és minden évben terem rajta egy szem alma.

Onnan tudom, hogy megérett, hogy kerek lesz a piros négyzet, és viaszos, mint az almahéj. Takaródombon és párnahegyen túl sétálok álmomban, hogy elérjem a fát. Ott csücsül a tetején az alma. Köszönök neki, ő meg almanyelven felel. Furcsa nyelv az almáké, édes vízcseppekből és roppanó hangokból áll, és úgy hull a nyakamba, mint a nyári zápor.

 

− Már megértem – rebegi a fának az alma, hópelyhek a szavai.

− Isten veled – feleli a fa, potyognak a roppanó betűk.

Miközben az alma ide-oda szállingózva esik le a földre, egyre csak növekszik. Amikor földet ér és kettétörik, akkora már, hogy be tudok lépni a magházon, mint egy kapun.

Van bent egy szép szoba, illata ismerős: almalekvár, almáspite, almakompót. Hívogat az alma, hogy menjek még beljebb, koppanak a betűk, mint a nagymamám írógépén. Meséket írt rajta, de nem papírra, hanem vékony varázsfátyolra. Ezt simította rá minden pici négyzetre, amiből a takarót készítette.

 

Minden négyzet tud egy mesét. Sárkányosat, mackósat, boszorkányosat is. Csak egyetlen egy négyzetben van ilyen furcsa, esővel-hóval kopogó, írógéphangon beszélő almapalota. Mégis ez a kedvencem, mert amikor kinézek a palota ablakán, az almaszó-esőben mindig meglátom a nagymamám.