Bernát
Papu kakaója a
legjobb a világon. Az is finom, amit Mamu csinál, de Papué lekörözi. Igazi
kakaóporból főzi, sok cukrot tesz bele. Jól fölkeveri, az örvény sötétbarna,
amikor meg lecsillapodik, kivilágosodik a teteje. Sokáig kavargatja, hogy oda ne
kapjon az alja, lekozmál, mondaná Mamu, de Papunak sose kozmál le, mert neki
van türelme. Hagyja nézni, hogyan készül, és közben már lehet szívni a
kakaóillatot. Néha van hozzá tejszínhab, rápúpozva jó nagy adag valódi tejszín,
kemény, tömör, nem csak olyan mű. A fújósat Papu dezodornak hívja, de Bernát
azt is szereti, és ha nem látja senki, a szájába nyomja, se kiskanál, se süti,
se bögre, rögtön a szájába, titokban.
Papu-féle kakaót szeretnék majd vacsorára. – kéri Bernát Mamut, de Mamu
kiábrándítja, az most nem fog menni, mert Papu nem lesz itthon este, sokáig
dolgozik, későn jön haza, addigra mindenki alszik. Meglesz a kakaó holnap, most
kárpótlásul csinál neki tésztát, a kedvenc sült tésztáját. Az olyan, hogy
spagettiszálakat a tűzbe kell tartani. Szárazon, nem főve, kizárólag szárazon,
a láng fölött megpirítani. Halványbarnára. Külön művészet úgy sütni, hogy ne
égjen meg. Mert akkor keserű, emígy meg hasonlít a pattogatott kukoricára. Nem
is arra, Bernát nem tudja, mihez hasonlít, egyszerűen csak a lángban pirult
tésztára. Jó volna sokat enni belőle, de nem szabad, beledagad az ember
gyomrába.
kép: Herbert Aniko