Varázslatos hüllők (Békés Márta, Csankovszki Csilla, Dávid Ádám, Fritteli Emily, Horváth Eszter alkotásai)

 

Hajdú D. András fotója

Fritteli Emily fotogramja

Békés Márta: Krokodilus

Afrikában foly a Nílus,

benne él a krokodílus.

Négy a lába, mégsem emlős,

simogatni őt felejtős,

hisz egyben is lenyel akár!

Tojást rak, de mégse madár.

Melegövi bár, de hüllő,

ha iszik is, sose züllő.

Csukott szájjal fogsort mutat,

keress menekülő utat!

Ne szégyelld, hogy nem vagy bátor,

rokona az aligátor.

Öt-hat méter, mégis formás,

szíve szívalakot formáz.

A tudósok mind úgy vélik,

elél akár 120 évig.

Zsákmányt orront, jó a hátszél,

védi őt a vastag páncél.

Vízből kiszimatol, kiles,

állítólag intelligens.

------------------------------------

Afrikában sok a folyó,

krokodilnak benne de jó!

Ott a Kongó, az is olyan

édesvizű, széles folyam.

Ha csónakon átkelni kell,

veszélyes lehet a Niger.

Van, aki csak föntről nézi,

hogy hömpölyög a Zambézi.

---------------------------------

Szegény, szegény krokodílus,

nem védi meg őt a Nílus.

Lesnek rá az orvvadászok,

trófeának lenni átok.

Krokodilbőr – ez a stílus,

csemege a krokodilhús.

Szánd meg ezt a szörnyeteget!

Hullajts krokodilkönnyeket!

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Horváth Eszter illusztrációja

.

Békés Márta: Lefóliázva

Varsányi Orsi illusztrációja

Békés Márta: Lefóliázva

Fólia, fólia fénylik,

tág szemedet odavonzza,

titkos ígérete csábít,

lányt, fiút helyre pofozza.

Fólia, fólia lankad,

műanyaga sose bomló,

zizzen a kézben hangja,

lásd be, veszélyben a bolygó!

Fólia, fólia sápad.

Jaj, ha ma zúdul az ármány!

Fény törik, átjön a prizma,

szökken a tarka szivárvány!

Fólia, fólia fonnyad,

vágyik a szív a tilosba,

megbabonázhat a végén…

sámli vezet a magasba.

 

szerkesztette: Nagy Izabella

 

Békés Márta: Ha Petőfi feltámadna – Visszhang

 

Szüdi János grafikáival

 

 

Ha Petőfi feltámadna

Ha feltámadna Petőfi Sándor,
én vállalnám, hogy
körbevezetem Budapesten.
Csodálkozna a nagy költő,
hogy mi ez a sok sárga robogó házikó
koronával a fején,
meg a hatalmas piros csigabigák
dupla láncra felfűzve.
Levinném a metróba is,
hadd lássa azt a földalatti
kék szörnyeteget.
A mozgólépcsőn fognám a kezét,
hisz biztos félne,
még ha nem is mutatná.
A Kálvin téren kiszállnánk,
megmentenék néhány ellenőrt,
akiket kardélre akarna hányni.
Aztán megmutatnám neki
a Nemzeti Múzeumot
és megkérdezném,
hogy akkor most ott elszavalta-e
vagy sem a Talpra magyart?
Mert azért az nem mindegy!
Aztán besétálnánk a Belvárosba,
hogy lássa a Petőfi Sándor utcát,
elmagyaráznám neki,
mi az a gyros és mi a falafel
ott a Pilvax közelében.
Sajnos oda nem vihetném,
nagyon puccos hely,
talán éppen őmiatta?
Nem mondanám neki,
hogy tiszta hülyeség volt
megöletni magát olyan fiatalon,
így is olyan mozgalmas élete volt,
hogy alig győzzük megtanulni,
hány helyen is lakott.
A Duna-partra érve
megmutatnám a szobrát,
meg a sok új hidat,
azt is, amit róla neveztek el.
A Pecsába már nem vihetném el,
mert lebontották.
De végül aztán csak megkérdezném:
mit neki Budapest?

 

 

 

Visszhang

A Tünde néni megkérdezi:
Ki írta a Nemzeti dalt?
Sokan jelentkeznek,
én is majd kiugrok a padból,
és végre, engem szólít fel.
– A Nemzeti dalt Petőfi Sándor írta.
– felelem egész mondatban,
mert ő így szereti.
– Úgy van, a Nemzeti dalt
Petőfi Sándor írta. –
visszhangozza a mondatomat,
és kicsit elvesz magának
az én dicsőségemből.

 

 

  

Eredeti megjelenés: Iskolabolygó (Ulpius-ház, Bp, 2011)

Márta kedvenc Mackója

 

Kiss Lehel: Mackómhoz

és tudtad vezetni az űrhajót is,

és tudtad az utat a Holdig meg vissza,

és vittél magaddal mindenhová,

bár tudtad, nem vagyok szobatiszta,

és tudtad, milyen a párnámnak lenni,

és tudtad, mint szólj hozzám, ha felkelek,

és ha közeledtek hangos kíváncsiak,

tudtad a legjobb rejtekhelyeket,

és tudtad, mikor otthon felejtődtél,

hogy csendben zokogva visszajövök hozzád,

és tudtál várni az asztal alatt

– ott volt nekünk a Titkos Ország –

és mikor a sok-sok öleléstől

az egyik karod végül leszakadt,

tudtál mosolyogni, vigasztalni engem,

s nemsokára már csak egy szemed maradt,

s Édesanyám egyik reggelre visszavarrta

szemedet, és végre újra lett karod,

csakhogy fáradt volt, és fordítva varrta vissza,

s kissé megváltozott az arcod, alkatod,

és mégis tudtál ugyanúgy ölelni,

talán még jobban is,

de lassan elmaradt

Holdra utazásunk, izgalmas bújócskánk,

és te tudtál várni az asztal alatt,

és tudtál várni zsákok dohos mélyén,

pókhálós padláson – az a Rémes Ország! –

és tudtad, hogy csendben, át a félhomályon

valamikor úgyis visszajövök hozzád,

s mikor könyvespolcom magasát fürkészve

kisfiam, ez a tündéri, kedves gyerek

észrevett, és megkérdezte, ki vagy,

én azt sem tudtam, hogy minek nevezzelek.

 

Eredeti megjelenés: Mackómhoz

Márta kedvence a Héderű

 

Ami a szívemen…

 

Sok helyen vannak háborúk. Ok nélkül gyilkolják egymást, ártatlanok ezrei halnak meg, mert két ország nem tud ellenni egymás mellett.

Nemcsak most, de régen is rengeteget háborúztak az emberek. Akkor talán a honfoglalások miatt. Harcoltak a területek elfoglalásáért, így egyre nagyobb birodalmakat hoztak létre.

Viszont ami engem ennél is jobban aggaszt, az a töri. Mármint maga a tantárgy. Honfoglalás ide vagy oda, ha nagy leszek, feltalálok egy időgépet, visszamegyek az időben az első háborúig, és lebeszélem őket a harcokról. Azért nekik is gondolniuk kellett volna ránk, az utókorra, hiszen annyira még ők sem lehettek szívtelenek, hogy ne értsék meg a lényeget: amíg ők öldösik egymást, addig azt valaki leírja, és kétezer évvel ezek után mi ezt akaratunk ellenére tanuljuk meg! Vagy ha még így sem hagyják abba, akkor majd teszek róla, hogy nekik kelljen megtanulniuk ezt a sok háborút! És akkor talán el sem kezdik, így béke lehet a földön!

Csak egy icurka-picurka gond van. Nincs időgépem.

Horváth Emma, 5. b.

Dózsa György Általános Iskola, Kiskunfélegyháza

Horváth Emma (5.b) illusztrációja

Békés Márta

Héderű

Az iskolában tilos minden lövöldözős

gépes játék, még a minecraft is.

A Tünde néni szerint

nem kéne, hogy a szüleink

játékfegyvert vegyenek nekünk.

Ha nem kapnánk játékfegyvert,

nagykorunkban nem akarnánk háborút.

Az öcsém 5 éves koráig

nem is kapott se puskát, se pisztolyt,

pedig nagyon hisztizett érte.

Akkor az ujjával lövöldözött.

Aztán apu megsajnálta,

de az is lehet, hogy csak nem akarta,

hogy azt higgyék,

nem telik nekünk fegyverre,

úgyhogy kapott öcsi

egy játék kardot.

Nem műanyag bóvlit,

hanem igényes kidolgozású

fakardot.

A szemöldökén most is van

egy kis folytonossági hiány,

senki sem látta,

mikor dőlt a kardjába,

csak az ordításra figyeltünk fel.

Szegény egy hétig csak sakkozhatott.

Ott aztán kiélhette

a kegyetlen hajlamait.

            *

A nagybátyám volt katona,

és szokott mesélni,

milyen volt a seregben.

Elég vicces sztorikat tol.

Apu ilyenkor visszahúzódik

a hatdioptriás szemüvege mögé,

ami megmentette őt a besorozástól.

            *

Apu szerint a háborút

a játékba és a sportba kell száműzni.

Bár ő személy szerint

a békés játékokat szereti.

Például legóvárakat épít az öcsivel.

De az öcsi a végén

lerombolja az egészet,

és vigyorog,

és lövöldözős hangokat ad ki magából.

*

A nagymamám szerint

a fiúknak a vérében van

a pusztítás.

Kivéve aput.

Bár azért az apu is

szereti a Trónok harcát.

De az anyu nem engedi

nézni nekünk.

Ő mindent utál,

ami brutál.

            *

Az iskolában azt tanuljuk,

hogy a béke milyen fontos,

de a töri könyvünk tele van

háborúval,

és meg kell tanulni

az összes csata évszámát,

ha győztünk,

ha nem.

Ha kicsavarnánk a töri könyvet,

csöpögne belőle a vér.

Meg is ünnepeljük,

még a vesztes ütközeteket is.

Akkor mit papolnak a békéről?

Mért nem tanuljuk azt,

hogy mi volt a divat,

hogy főzték a lekvárt,

meg hogy milyenek voltak a hétköznapok?

A fiúk szerint dög unalmas

lenne úgy a töri.

Lehet, hogy a férfiak

csak unaloműzésből háborúznak?

Még a szó is undorító:

HÁBORÚÚÚÚÚ brrrrr ☹️

Mennyivel szebb az,

hogy HÉ! DERŰ! 😃

Eredeti megjelenés: Héderű