EGYKŐ ALBERT ÜZENETE

Drága mindenféle Egyformáim,

látom, elvakít benneteket a felesleges sietségben felkavart por, mi több, homokszem került a gépezetbe.
Gondoljatok a régi bölcs mondásra, a por siet, a kő ráér.
És ne feledjétek, mit helyezett Fantázia kicsi Királynője Bux Barnabás Boldizsár tenyerébe akkor, amikor a Semmi felemésztette Fantázia birodalmát. Egy homokszemet.
Mindig van egy homokszem, egy kő. Olyan talán létezik, hogy kő kövön nem marad, nodehát, ha egymáson nem is, sebaj, az építkezést amúgy is egymás mellé helyezett kövekkel kell kezdeni! S mi történik, ha kiveszünk alulról egy követ? Megroggyan a nagy egész.
És hát, drága egyformán gondolkodóim, mi is a lent és fönt? Hát persze, pontosan ugyanaz, csak máshonnan kell nézni.

Mese-titkosrendőrség? Fontoskodó szürke kövek gyülekezete, hatalmukat a ti félelmetekből nyerik. Amíg azt gondoljátok a különbözőségeitek rejtegetnivaló szégyenletes dolgok és mindenáron az egyformaságra törekedtek, addig bizony lesz munkájuk, hiszen a titkosrendőrség a titkok felfedésére szakosodott. De mi is a titok?

Propp nem ügynök volt drágaságaim, csak egy egyszerű tudós, aki az egyformaságot vizsgálta, a benne rejlő lehetőségeket kutatta. Álma a nagy egész megteremtése volt, bebozonyítani, ami a mi célunk is, nincsen egyik a másik nélkül. Építőkövek vagyunk mindannyian, s a legkisebb homokszem is óriási hatalommal bír, hiszen képes megakasztani a nagy egész működését...

A három próbáról meg, jaj, hát ugyan már, semmit sem tanultatok a Félőlénytől? A próbákon nem lehet elbukni. „Nem szörnnyé válni, az a nehéz!”

Fantázia határtalan, ez maga az Ende mondta ki. És ha nincs Ende, talán sosem tudjuk meg, hogy Fantáziának nincsenek határai. Határaitok nektek vannak, drága Barátaim.

De mi is a határ? Mire való a határ? Ha bezár, megvéd. Megvédi a benne rejlőt, hogy különbözőségét és egyediségét elveszítse. Ha lezár, felnyitható. Ha felnyitható, akkor lehetőség. Ha határ, akkor meg lehet állni mellette és biztonságosan körbenézni. Ha határ, akkor rugalmas, hol szűk, hol tág.
Ha önmagatokba figyeltek, láthatjátok, néha kapcsolódni, építeni van vágyatok, megismerni.
Néha pedig gúzsba kötni a tapasztalatokat, s odabent, kicsire szűkülve, magányban bontogatni a gúzst.
Ha hő éri a követ, kitágul, a szeretet melegében kiterjeszkedik, kibomlik, miképp a növények.

Ha hideggel találkozik összehúzódik, őrzi a korábbi meleget.

A határ tehát véd és óv, s nem korlátoz. A saját döntésetek, hogy használván Fantázia erejét átváltoztok-e valami/valaki mássá. Akár valamely még ki nem gondolttá, egyszerlesszé.

Minden, mi névvel illetődik e név által megteremti a határait.

Csituljatok hát, az egyformaság nem minden. Az egyformaság unalmas.
De néha unalmasnak kell lenni, hiszen az unalmas délutánokon rendeződnek el, gondolódnak újra az izgalmas pillanatok. Amit nem lehet még egyszer újragondolni, az nincs is.

Gondoljatok Bux Barnabás Boldizsárra!

Ő Magdalénának hívta a kicsi Királynőt, akit én Matildának hívok.

De hát nem mindegy-e a név? Mit rózsának hívunk, bárhogy nevezzük, éppoly illatos!

Béke felvert porotokra!
A MiME nevében az Alapkő