 |
| Illusztráció: Mayer Tamás |
A Mindennap Másnevű Majom elgondolkodott.
Reggelente így ment ez a kert aljában. Ez volt a szokás. A nap sütött, a verebek csiripeltek, a
mindeneket felverte a gaz meg a sárgavirágillat, a Mindennap Másnevű Majom
törte a fejét. Nagyon régen volt, hogy őt itt felejtették, a bozót mélyén, ott,
ahol nem terem a plüss, ahol semmi egyéb játék nincs, csak ő – a nagyon régen
pedig sok idő. A Mindennap Másnevű Majom már nem dühöngött, nem sírdogált, nem
kereste a kiutat a kertből. Megbékélt, ahogy azt mondani szokás – csak arról
nem szólt neki senki, hogy a megbékélés a sorssal ennyire, de ennyire unalmas
is lehet.
Úgyhogy néha ez volt, néha az, de a legritkább esetben volt például
villamos.
– Hogy akkor ma – jelentette ki. Kócmóc agyában csak
úgy zakatoltak a fogaskerekek. – Akkor ma mondjuk Kovács János közlegény leszek.
És menetelgetek, meg vigyázban állok, meg csinálok még egy csomó minden egyéb
mást, amit úgy általában csinálni szokás.
És menetelgetett, és csinálta, és vigyázban állt, és néha még szalutált
is.
Szépen eltelt a megbékélés 3565. napja.
Másnap aztán – a reggeli agyfacsarás közben – az jutott az eszébe, hogy
hát végül is kinek szalutált ő tegnap reggeltől estig? Minek is csinálta azt a
sok ide-oda téblábolást peckesen? Volt egy bogár, egy pettyeshátú, aki
érdeklődve bámulta ugyan, hogy mit művel a majom, de azért valljuk be: egy
pettyeshátú bogár, aki valami pirosfejű, szúrós gyomon lóbázza a lábát, vajmi
kevéssé közönség.
– Nade akkor – jelentette ki a Mindennap Másnevű
Majom. – Akkor ezen a reggelen leszek én mondjuk Garcia Lopez Hamparuci
tábornok admirális királykapitány.
Merthogy akkor lesz kinek szalutálni meg menetelni. Az őszvégi, napsütötte
kertillat mintha helyeselte volna a döntést.
– Jobbra át! – kiabálta a megbékélés 3566. napján
Garcia Lopez Hamparuci tábornok admirális királykapitány. – Egyenesen álljon
katona, hát nem cirkusz ez!!!
És Kovács János közlegény jobbra átolt, meg balra átolt, meg egyenesen
állt, meg szalutált, és egy percig sem gondolt arra, hogy ő valójában egy
elfelejtett, odahagyott, szakadt korcú, árvaszemű plüssmajom.
Mindenki elégedett volt a különösen elhanyagolt, zümmel meg
bogárbzzz-zel hangos kiskert legaljának mélyén.
Harmadnap aztán – ki gondolta volna – a Mindennap Másnevű Majom arra
ébredt, hogy már megint spekulál.
– Nade ha – motyogta maga elé csipásan. – Ha vagyok
közlegény, és vagyok tábornok admirális királykapitány, akkor egyébnek is vagynom
kell lennem, nem?
A kiskert egyetértően hallgatott.
– És ha vagynom kell (márpedig a vagyás és a levés
fontos dolgok) – fejtette ki bővebben a Mindennap Másnevű Majom –, akkor kutya
kötelességem lenni mondjuk tábori szakácsnak. Vagy Harag Ernő tizedes
ezredesnek. Vagy Krakács Krakarics tankvezetőnek, illetve még több
közlegényeknek, hiszen még több közlegények nélkül nem hadsereg a hadsereg.
És eljött a megbékélés 3567. napja. És eljött a megbékélés 3568. napja.
Aztán eljött a 3589. Meg eljött a 3596. is.
És a megbékélés 3600. napján rémülten menekültek a bogarak. Rezegve
féltek a gyomok. Virágport sírt a kutyatej és a kikerics a kert aljában.
A Mindennap Másnevű Majom akkor ugyanis hadsereg lett. Rémes, bosszúra
szomjas, a kert végében fekvő kisház felé tekintgető, szuronyt hegyező, grr-től
és roárrtól hangos.
Aznap volt az Elfelejtés Elleni Nagy Háború első napja.
Megjelent a
Csillagszálló 2019/4. számában (Képregény 2.)
