A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Adamik Zsolt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Adamik Zsolt. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. július 23., péntek

Adamik Zsolt: Romhányi József Attila: Születésnakobra

 


Illusztráció: Vadas Máté
  Adamik Zsolt

Romhányi József Attila: Születésnakobra
pluszsoros


39, hejj, lettem én
Meglehetősen fess legény
Apa hasa

A negyventől egyre leng csupán
Szíjjal szorítja vissza mán'
Csecse-becse

Meg milye van ugyan még neki?
Macskája, búja kergeti
Önsorsa rontja
            és a Születésnakobra

miatt lám, most is
olyan kis reszketi.
Az életet lekéste:
a bolhából magába bolondot csinált.

De eleszántsa már ki a fájt
valami ekéző elefánt belőle!
vagy mint tevéből a tavában

tíz ponty poronyt a tétova magányt
PLS cipeltes púpjából jóba rágja át. Pont.
(Vagy legyen egy pöszke szú, ki
szúnyögve lelke tátongó halállát
szívva szúrja szét?)

Mindegy: a zsizskedő világban röghegyek.
Már röhögve másznám: boldog legyek?
Egye fene,

de döntésem plezúros rímbe hegelve
kaparom folyton… ám ha
jön majd (mert jön) az a ’zúr,
mi lélekbe kék,
bamba magamba
jól leszek, mert hagyom.
Szép élet: tagelj be.

kívánok magamnak jót, s a jóból sokat.
S a Születésnakobra sziszegve bólogat…
De nem mar.             Tán nem mer.

 



2019. december 15., vasárnap

Adamik Zsolt: S ím, eljő az Elfelejtés Elleni Nagy Háború

Illusztráció: Mayer Tamás



     A Mindennap Másnevű Majom elgondolkodott.
     Reggelente így ment ez a kert aljában. Ez volt a szokás.  A nap sütött, a verebek csiripeltek, a mindeneket felverte a gaz meg a sárgavirágillat, a Mindennap Másnevű Majom törte a fejét. Nagyon régen volt, hogy őt itt felejtették, a bozót mélyén, ott, ahol nem terem a plüss, ahol semmi egyéb játék nincs, csak ő – a nagyon régen pedig sok idő. A Mindennap Másnevű Majom már nem dühöngött, nem sírdogált, nem kereste a kiutat a kertből. Megbékélt, ahogy azt mondani szokás – csak arról nem szólt neki senki, hogy a megbékélés a sorssal ennyire, de ennyire unalmas is lehet.
     Úgyhogy néha ez volt, néha az, de a legritkább esetben volt például villamos.
     – Hogy akkor ma – jelentette ki. Kócmóc agyában csak úgy zakatoltak a fogaskerekek. – Akkor ma mondjuk Kovács János közlegény leszek. És menetelgetek, meg vigyázban állok, meg csinálok még egy csomó minden egyéb mást, amit úgy általában csinálni szokás.
     És menetelgetett, és csinálta, és vigyázban állt, és néha még szalutált is.
     Szépen eltelt a megbékélés 3565. napja.
     Másnap aztán – a reggeli agyfacsarás közben – az jutott az eszébe, hogy hát végül is kinek szalutált ő tegnap reggeltől estig? Minek is csinálta azt a sok ide-oda téblábolást peckesen? Volt egy bogár, egy pettyeshátú, aki érdeklődve bámulta ugyan, hogy mit művel a majom, de azért valljuk be: egy pettyeshátú bogár, aki valami pirosfejű, szúrós gyomon lóbázza a lábát, vajmi kevéssé közönség.
     – Nade akkor – jelentette ki a Mindennap Másnevű Majom. – Akkor ezen a reggelen leszek én mondjuk Garcia Lopez Hamparuci tábornok admirális királykapitány.
     Merthogy akkor lesz kinek szalutálni meg menetelni. Az őszvégi, napsütötte kertillat mintha helyeselte volna a döntést.
     – Jobbra át! – kiabálta a megbékélés 3566. napján Garcia Lopez Hamparuci tábornok admirális királykapitány. – Egyenesen álljon katona, hát nem cirkusz ez!!!
     És Kovács János közlegény jobbra átolt, meg balra átolt, meg egyenesen állt, meg szalutált, és egy percig sem gondolt arra, hogy ő valójában egy elfelejtett, odahagyott, szakadt korcú, árvaszemű plüssmajom.
     Mindenki elégedett volt a különösen elhanyagolt, zümmel meg bogárbzzz-zel hangos kiskert legaljának mélyén.
     Harmadnap aztán – ki gondolta volna – a Mindennap Másnevű Majom arra ébredt, hogy már megint spekulál.
     – Nade ha – motyogta maga elé csipásan. – Ha vagyok közlegény, és vagyok tábornok admirális királykapitány, akkor egyébnek is vagynom kell lennem, nem?
     A kiskert egyetértően hallgatott.
     – És ha vagynom kell (márpedig a vagyás és a levés fontos dolgok) – fejtette ki bővebben a Mindennap Másnevű Majom –, akkor kutya kötelességem lenni mondjuk tábori szakácsnak. Vagy Harag Ernő tizedes ezredesnek. Vagy Krakács Krakarics tankvezetőnek, illetve még több közlegényeknek, hiszen még több közlegények nélkül nem hadsereg a hadsereg.
     És eljött a megbékélés 3567. napja. És eljött a megbékélés 3568. napja. Aztán eljött a 3589. Meg eljött a 3596. is.
     És a megbékélés 3600. napján rémülten menekültek a bogarak. Rezegve féltek a gyomok. Virágport sírt a kutyatej és a kikerics a kert aljában.
     A Mindennap Másnevű Majom akkor ugyanis hadsereg lett. Rémes, bosszúra szomjas, a kert végében fekvő kisház felé tekintgető, szuronyt hegyező, grr-től és roárrtól hangos.
     Aznap volt az Elfelejtés Elleni Nagy Háború első napja.


Megjelent a Csillagszálló 2019/4. számában (Képregény 2.)

2015. december 22., kedd

Vattacukor, diónyi

Szerencsés Anna munkája
Ezek ketten sose találkoztak, nem sétáltgattak, neadjisten őgyelegtek a rakparton együtt, sőt: vattacukrot is csak külön-külön ettek eddig. Ezer ilyen van a világon, akik nem találkoztak (még eddig soha), a rakparton őgyelegni alkalmuk még nem volt, sőt, bár az se biztos, hogy a vattacukrot szeretik, de közösen még biztosan nem fogyasztottak olyat soha.

Néha-néha azonban jön az Univerzum, bekopog, besétál, leteszi a vizes kalapját, és azt mondja:
Cokit nektek, beszélgetni fogtok, ha a fene fenét eszik is.
Olyankor aztán nincs mit tenni. Beszélni kell. Mit ne mondjunk: szép eset.

Aki kérdez:

A Bikfrinc 

- A-one, a-two, a-one, two, three, four [csettintgetés kettő-négyre] -

A Bikfrinc nagy franc.

2015. október 28., szerda

Mesehajtogató 4: Adamik Zsolt



Illusztráció: Mezei Ildikó


A zsebgalaxis végül pont akkora lett, hogy elfért a befőttesüvegben. Legnagyobbfülű levette a teleszkópoptikás távokuláréját, és elégedetten hümmögött.
-   A lépcsőfordulóban fogom tartani, mert oda szépen besüt a nap – döntötte el. Aztán elnevette magát: - Juhú, lett egy egész galaxisom!
Ha valakinek lesz egy saját galaxisa, azt meg kell ünnepelni. Úgyhogy Legnagyobbfülű kiment a kertbe, pont a gesztenyefához, becsukta mind a két szemét, és kívánt egy jó nagyot. Valami olyat akart, amit nagyon szeret. Még csücsörített is, olyan erősen kívánt.
Aztán kinyitotta a szemét.

2015. október 14., szerda

Rémek szakértői


Íme, két rémszakértő: Adamik Zsolt és Dániel András, előbbi írt, utóbbi (most éppen) rajzolt, nem mást, mint (nohát, nohát!) valami horrort. Részlet Adamik Zsolt készülő meseregényéből.

Illusztráció: Dániel András
A temető a hegyecske tetején nagyon öreg hely volt, öregebb mindennél, amit Ádi eddig valaha is látott. De nem félt tőle: Papa nagyapóval mindig kijártak otthon a sírkertbe megigazítani a virágokat, és közben elbeszélgettek a Régi Szép Időkről. Papa nagyapó mintha most is ott sétált volna mellette: épp arról mesélt, hogy amikor ő még akkora volt, mint az Ádi, zeppelinekkel utaztak egymáshoz az emberek. Ez egy pici, egyszemélyes léghajó volt, amit gőzgépekkel irányítottak. Ádi nagyon szerette, amikor a nagyapja ilyeneket mondott, és ezért nem félt ettől a temetőtől sem. Pedig fura hely volt: alig néhány földbe süppedt sír körbe-körbe, benőtt folyondárokkal és egy hatalmas tölgyfával középen, aminek az egyik fele el volt korhadva. A sírokról lekoptak a feliratok, például:

á dásbésség
a  n g  p
1 6 -   67

Vagy:

D  gagyermkü k
Ká oly Usztron
1897- 19 3

2014. október 18., szombat

A mese szélén imbolyogva



A nyaralásra készülve vettem meg Adamik Zsolt könyvét, az Ördögbőr grófját, mert rettentő kalózmesékre volt szükségünk, és az alcím éppen ezt ígérte. Nem kaptunk rettentő kalózmeséket. De kaptunk helyette mást: egy igazán vicces könyvet, áradó humorral, nyelvi leleményekkel, sőt, vigasz-muníciókkal is olyan esetekre, amikor egy iskolás fiú bajban van, mert nem barátkozik vele a Klári, vagy összeveszett a legjobb barátjával, vagy hiányzik neki az anyukája. A mesék mindig egy rövid, apa és fia között lezajló párbeszédet követnek, és rímelnek, választ adnak a beszélgetés közben felvetett gondokra-bajokra, vagy csak máshonnan világítják meg a kérdést, ami rendszerint segíteni szokott.
            Nem kell megijedni, nincsen szó szerencsére nevelési szándékról meg szájba rágott igazságokról. Az Ördögbőr grófja könnyed, vidám mesefüzér, kisebb és nagyobb színes lampionok sora az esti mesék madzagjára fűzve.
             Részesei lehetünk azért néhány igazán rettentő kalandnak is: a mese szélét őrző sokfogú, borzalmas Mélyvízi Kreccsen és Ördögbőr grófja küzdelmének például, de az ellenszenves ellenőr-cápa is meglakol, amikor a Tengeróceánba pottyantják a palló végéről, Csipacsabi pedig későn veszi észre, hogy míg az aranyait számolgatta, mindent elszalasztott.
            Esti meséléshez kiváló könyv, a Pagony Kiadó hét éven felülieknek ajánlja, és ezt a fajta áradó nyelvi humort talán tényleg ők díjazzák inkább, mint a kisebbek, akik igazi kalózsztorikat akarnak hallani véres kampókezekkel és süvítő ágyú-lövedékekkel.
            Mészely Ilka borítója, az előzéklapra rajzolt hosszasan böngészhető térképe, az illusztrációi mind-mind ragyogóan kiegészítik a szöveget, sőt, hozzá is adnak egy újabb dimenziót, Kreccsen megfelelően szörnyű a képen, a förtelmes SivákMivák éppen annyira szánandó, mint amennyire félelmetes, a kalózok meg pont olyan bugyuták, mint amilyennek elképzeli őket az ember.
Remek, könnyed, vicces, mégis elgondolkodó könyv, ami a mese szélén imbolyog, kalózimádóknak feltétlenül ajánlom, együtt-mesélős estékre.

Kertész Edina

Adamik Zsolt: Ördögbőr grófja
Mészöly Ilka rajzaival 
Pozsonyi Pagony Kiadó