Sanyi kedvencei, az Egypercesek

 

Böszörményi Gyula: Egypercesek

Lakatos István grafikáival

 

Táplálkozni pedig kell

– Szükséges ezt csinálnod? – Androidom receptorait meregette, miközben én marokra fogtam a csirkecombot és módszeresen eltüntettem magamban.

– A táplálkozás igenis szükséges – motyogtam teleszájjal.

– Ez rendben is van. De így?! Mindenféle tetemeket és rostokat tömködsz magadba, mégsem vagy működőképes olyan hosszú ideig, mint én. Többet ér a tiszta elektromosság.

– Amíg van – mondtam, s megtöröltem kezem a nadrágomban. Előttem a műszertáblán vörös fények gyúltak. – Úgy látom, hamarosan éhezni fogsz.

A Föld térhatású képén gombafelhők százai teremtek váratlanul.

– Atomháború? – érdeklődött kíváncsian az android. – Tehát hamarosan leállnak az erőművek.

– Bezony – mondtam rosszindulatúan – És te szépen éhen döglesz.

– Talán... – mondta elgondolkodva az android. – Mégis meg kellene próbálkoznom a hússal – és kíváncsian belecsípett a karomba...

Várfalvy Emőke: Aki nem lép egyszerre

Illusztráció: Lakatos István

Kosztos Károly őrmester félve fordította el a kulcsot a napról napra egyre jobban szoruló lakatban. Egy kicsit még örült is neki, hogy a kulcs megint akadt, így volt egy kis idő, amíg reménykedhetett, hogy más látvány fogadja, mint napok óta mindig.
     Kosztos őrmester, vagy ahogy a században hívták, Tápmester, két dologban hitt:
     Abban, hogy jó munkát csak tele gyomorral lehet végezni – és ez alól a háború sem kivétel.
     A csodákban – ezt viszont erősen titkolta. Mert egy közel másfél mázsás ember álljon csak két lábbal azokban a bizonyos bakancsokban a földön. Még akkor is, ha amúgy háborún kívül jámbor cukrász, aki a légynek is csak akkor árt, ha rászáll a frissen fondanozott mignon tetejére. 
     A lakat vacakolt.
     Tápmester kitartóan birizgálta a kulcsot, és közben mindenfélét elképzelt, mi lehetne az élelemszállító raktárban, ha a csodák mégiscsak léteznének.

Lakatos István: S láttam, egy kígyó tekereg

Lakatos István készülő regényének harmadik fejezetét osztjuk meg most veletek. Az első két fejezet a Műútban volt olvasható (link a szöveg végén). A szöveghez még grafikák sem készültek, így a szerző önarcképével illusztráltuk a történetet.

Böszörményi Gyula: Egypercesek

Hétvégi ajándékként sokak kedvencei: Böszörményi Gyula és Lakatos István következik! Gyula ráadásul sziporkázó egyperceseket írt, amelyek István kedvesen bizarr grafikáival lettek tökéletesek.  

Doktor Korv visszatér... fejezetek Lakatos István szupertitkos jelentéséből

(c) Lakatos, Emma és Tesla

1.

Két hegyes sipkás kismanó ment-mendegélt a macskaköves úton. Egyikük nehéz zsákot cipelt, a másik pedig kis lámpát tartott maga elé, amiben pici szentjánosbogárka ragyogott. Mindkettejük oldalán bűvös kard lógott: elég volt csak megsuhantani, és máris tarkabarka pillangók szálltak elő a varázslatos pengéből, és puha szárnyaikkal addig-addig csiklandozták a komisz bajkeverőket, míg azok hangosan kacagva meg nem adták magukat.

- Úgy örülök, hogy nemsokára hazaérünk a varázslatos Tündérföldre! – ujjongott az egyik kismanó, akit Selyemkének hívtak. Piros sapkát viselt.

- Bizony ám, hamarosan! – rikkantotta a barátja, Szeplőcske. Az ő sapkája kék volt. – Bejártuk a fél világot, hetedhét határon vándoroltunk, míg megtaláltuk a vénséges-vén Tündérkirály elveszett könnyeit!

- Végre elűzhetjük a galád Foncsort, a gaz varázslót! Tündérfölde ismét szabad lesz, és megint naphosszat táncolhatunk a kismadarak énekére! Az lesz ám a víg élet!

Szeplőcske megállt ,és letette a földre a lámpást.

- Táncoljunk hát kicsit, Selyemke, hogy amikor eljön az a szép nap, ne tévesszük el a lépést!

Selyemke lerakta a zsákot a lámpás mellé, és udvariasan meghajolt Szeplőcske előtt.

- Hihihi – nevetett a kis manó. A kezét nyújtotta Selyemke felé, és táncra perdültek. Egyet jobbra, egyet balra, fordulás és pördülés – milyen vidáman ropta a táncot a két manócska! És milyen boldogan ropja majd egész Tündérfölde!

HUSS

FLÖTTY

Mozgó képeslap érkezett a múltból. Hét határon túlról.

Hét határonról zenélő képeslap. 

(a videóért kattints a Hét határon szóra:))

Pablo Pino – Lakatos István: Buta kis kövér kutya

Noha kicsit buta volt, a kutya nagyon jól tudta: ha megmozdul, hamarosan vége a világnak. Teljesen átfagyott, hiszen órák óta kuporgott a fal tövében, a hideg járdán, csupán egy ázott újságpapír volt alatta. A szörny miatt húzta oda, mert azt hitte, talán egy picit segít visszatartani, de persze semmit sem használt. Mondtam, hogy kicsit buta volt a kutya.

Úgy tartják, a galambok és a macskák ismerik a legjobban a várost. Hogy kik tartják így, azt a kutya sajnos elfelejtette, de abban biztos volt, hogy a galambok soha nem hallottak erről. Inkább repdestek naphosszat, vagy a párkányokon üldögéltek, és amit nem lehetett megenni, még csak meg sem látták. Pedig olyan furán forgatták a fejüket, mintha örökké keresnének valamit. A macskák meg magasról tettek mindenre. Bejárták az egész várost, az összes padlást, utcát és lépcsőházat, de lévén öntörvényű, gőgös jószágok, amiből nem származhatott hasznuk, azt szóra sem méltatták.

A kutya csak az utcákat ismerte, néhány pincét és a folyópart egy kurta szakaszát. Temérdek szörnyeteggel találkozott már rövidke élete során, akik között nemcsak emberek voltak, hanem amolyan szörny-féle szörnyek is. A híd tövében tanyázó megkeseredett trollt messzire kerülte, csakúgy, mint a kikötő mólóit, amelyek alatt hínárszerű, nyálkás lények éltek. Ezek a szörnyek elcsatangolt gyerekeket ettek, néha felnőtteket, de ha nem volt más, beérték apró állatokkal vagy kisméretű öregemberekkel. A kerti törpék viszont mindig barátságosak voltak, akárcsak a tündérek, és a kutya mindig elszomorodott, amikor az emberek holmi szúnyognak vélték és megölték valamelyiküket. Még a sarat is kedvelte, és ha egy cipőtalpról lepottyant lábnyomot látott szánalmasan kúszni-mászni, segítőkészen felnyalogatta, hogy később visszajuttassa az övéihez.

Pablo Pino, argentin művész alkotása

A kutya megfigyelte, hogy jóval több barátságos lény él a városban, mint barátságos ember. Ezért is örült annyira, ha kedvesen bántak vele. Olyankor hálásan csóválta a farkát, és nagy boldogságában a nyelve sem akart a pofájában maradni. De nagyon ritkán esett meg vele ilyesmi.

Mészöly Ágnes: Ballada a legmenőbb hajókhoz

Lakatos István zseniális. A rajza is.

Mészöly Ágnes: Ballada a legmenőbb hajókhoz

Egy más, távoli galaxisban messze rég

szakadt teherhajó falta  a fényéveket.

Csempészárut hordott, vagy Luke-ot s mesterét,

s simán repült másfél fénysebesség felett.

Megbütykölte Solo, a pimasz pilóta

(nála vagányabbat nem találsz azóta),

ha szétesett volna, Csubakka összerakta

A harcot a Császár ellen fel nem adta.

Sötét az űr, hideg és valszeg végtelen

Mint mazsolák kuglófban, itt-ott galaxisok

Repülj a háborúba, Millenium Falcon,

egy homokszemnyi bolygón kikötőd várni fog.

Az univerzum nagy. Sőt, marha nagy.

S te egyszerre csak egy helyen lehetsz.

Ám ha az Arany Szív fedélzetére kapsz
egy stoppot, jobb, ha elfelejted ezt.

Ezt az űrhajót a lehetetlen hajtja,

bármit tapasztalsz hát, ne csodálkozz rajta,

Zaphod, a kétfejű és Marvin, mint személyzet,

fogd  a törölköződ, s ne pánikolj, kérlek.

Sötét az űr, hideg és valszeg végtelen

Mazsolák kuglófban, itt-ott galaxisok

keress, Arany Szív, egy bulit  a téridőben

a világmegmentés holnap is várni fog.

Ez belül nagyobb! Szól, ki belép az ajtón,

s egy ütött-kopott fülkebelső helyett

furcsa termet talál, egy új dimenziót,

mely úgy repül erre-arra az idő felett

mint nyári rét egén vadászó sasmadár.

Az időkonzol mellett ő, a Doktor áll.
Egész univerzum, kék rendőrdobozban,

múlt vagy jövő, pár mozdulat, és ott van.

Sötét az űr, hideg és valszeg végtelen

Mazsolák kuglófban, itt-ott galaxisok

pörögj csak, TARDIS,  pörögj a téridőben

bármerre mész, pár dhalek várni fog.

Mindent elveszthetsz, az ég megmarad mindig.

lehet kíméletlen, rideg  a nagyvilág,

kell egy hely, amit otthonnak nevezhetsz, míg

van üzemanyag, és néhány jóbarát.

Ezt az űrhajót hit és szeretet hajtja,

bár Kaylee azért  a szemét rajta tartja

a gépeken. Mert repülni, menni kell.

Mert mindig kell egy munka. Nem állhat meg a Jel.

Sötét az űr, hideg és valszeg végtelen

mazsolák kuglófban, itt-ott galaxisok

Suhanj, Serenity, falevél  téridőben

a megnyugvás völgye mindig várni fog.

Ajánlás:

Vándorok, pilóták, gépészek, kapitányok,

és fürdőköpenyben fázó stopposok,

ti, ki a minden időt és helyet bejártok,

kiknek az Androméda csupán pár sarok,

tudjátok, hideg az űr és végtelen,

mazsolák kuglófban, nyeszlett galaxisok,

soha nem találtok jobbat  a téridőben

ócskavas vagy zsír új, a hajó várni fog.

Lakatos István: Az elfuserált kivégzés

"Nagyon érdekes és barátságos" (Lakatos István)

Történt egyszer, hogy Vecsernye városának hóhéra túl sok vörösborral ünnepelte meg a dolgos munkanapot, és véletlenül lefejezte magát. Aznap boszorkányokat égettek a városka főterén, a hóhér pedig nem állhatta őket, mióta felesége elhagyta. Kötelességtudóan megvárta, míg a tizenkét máglya elhamvad, szépen felsöprögetett, majd hazaballagott, és a verandán ücsörögve, olykor keresetlen szavakat mormolva, magában iszogatott.

Felesége egy blemmivel szökött meg – talán éppen azért, mert a blemmiknek nincs fejük, amit levághatnának. Ahogy fogyott a bor, a hóhér egyre nyomorultabbul érezte magát, talán el is pityeredett kissé, de leginkább csak átkozódott és hevesen gesztikulált a kezével. Így történt, hogy meglökte az ajtófélfához támasztott bárdot és lefejezte magát.