2017. június 22., csütörtök

Acsai Roland: Az elvarázsolt énekesnő



AVAGY HOGYAN MENTETETTE MEG A MINDIG JÓSZÍVŰ JUSTIN BIEBER A MINDIG DEPRESSZIÓS SIÁT


Mese alsósoknak, a Sia-rajongó Zsófinak ajánlva


Justin Bieber egy szép, nyári délelőtt éppen a stúdióba igyekezett, hogy felvegyék legújabb dalát, az I’m Sorryt, ami a Sorry című sikerszám tovább fejlesztett változata volt. Ha már az első úgyis olyan nagy siker lett, gondolta Bieber, minek annyit biebelődni. Justin, mint mindig, most is napszemüveget és baseball-sapkát vett fel, hogy a rajongói meg ne ismerjék. Mivel tegnap így is felismerték, egy álbajusszal egészítette ki, és a farmer-póló kombinációra narancssárga utcaseprő mellényt vett fel, és hogy teljes legyen a kép még egy lapátot és egy seprűt is fogott.
Ment mendegélt, amikor meglátott egy feketerigót. A járdaszélén kuporgott depressziósan, és egy dalt énekelt. Justin egyből felismerte. Sia, az énekesnő dala volt, a „Move your body”. Lehajolt hozzá, és köszönt neki:
– Szia!
– Felismertél! – rikkantotta a rigó, ami Justint igencsak meglepte, pedig a showbizniszben hozzá szokott már pár dologhoz.
– Bocsánat, én csak azt mondtam, szia – motyogta.
– Így hívnak, felismertél!
–Te lennél Sia, az énekesnő?
– Igen – szipogta a rigó bánatosan.
– Tudhattam volna arról a szőke parókáról, ami most is a fejeden van. Igaz, kisebb változatban. Mi történt veled?
– LP lefizetett egy gonosz varázslónőt, hogy változtasson feketerigóvá. Irigykedett a sikereimre. (Zsófi pillái itt kezdenek először lecsukódni.)
– Ez nagyon csúnya dolog volt tőle – gondolta Justin Bieber, de nem vallotta be, hogy egyszer ő is békává változtatta az egyik művésztársát hasonló okokból. – Most már mindig így maradsz?
– A varázslat csak akkor törik meg, ha Justin Bieber rám talál, hazavisz, és hajlandó fellépni velem egy koncerten.
– Akkor szerencséd van, mert én vagyok Justin Bieber.
– Te vagy?! – ujjongott Sia. – Én meg azt hittem, egy utcaseprő talált rám. 

Illusztráció: Koppány Csenge


Bevált az álruha – gondolta Bieber nem kis megelégedéssel. Justin nem hiába énekelt el annyi szerelmes számot, szíve megesett az elvarázsolt Sián, egy mozdulattal felseperte a lapátjára, és hazavitte. Otthon lisztkukacokkal etette, amiket Sia éhesen bekapkodott.
– Egy jó dolog van abban, hogy feketerigóvá változtattak – mondta Sia, miután alaposan belakott.
– Hogy szép hangod lett? – gonoszkodott Justin, aki nem állta meg, hogy ne üsse le a magas labdát. (Ébren vagy még, Zsófi? Ühüm.)
– Dehogy!
-  Hát mi?
– Hogy tudok repülni – fütyülte Sia, és hogy bemutassa, kétszer körberepülte Justin szobáját. Harmadszor csak azért nem tudta, mert nekiütközött a csillárnak, és leesett a padlóra, és elénekelte a Chandelier-t.Justin felkapta és a keblére szorította:
– Inkább gyorsan fellépek veled egy koncerten, csak a Grammy-díjam le ne verd. (Zsófi itt már biztosan alszik, a többit már csak magamnak olvasom.)
Este nyolckor már a színpadon álltak. Gyorsan híre ment annak, hogy Justin egy feketerigóval lép fel, és a Madártani Intézet már lépéseket fontolgatott ellene, hiszen ez már felért egy állatkínzással. De Justin néhány ingyen jeggyel gyorsan lecsillapította őket. A koncerten elénekelték Sia másik híres számát, a The Greatest címűt.
A varázslat tényleg megtört. A feketerigóból a szám végén újra Sia lett. Megköszönte Justinnak a segítséget, aztán csapkodni kezdett a karjával, és kirepült a nagyváros fölé, hogy megkeresse LP-t, és pulikutyává változtassa.

2017. június 19., hétfő

Németh (B.) Eszter: A kis szürkekocsis vándorcirkusz újabb kalandjaiból - Learn to fly

(c)Ritter Ottó 
Bongyifürt és Szösziöcsi szerencsére kimaradtak a kaland elejéből, mert az egyáltalán nem érdemelt hétvégét töltötték Nemmondomhol. Kóconborzas örült neki, bár így utólag már ő is nevetett az egészen, de akkor, ott az erdősáv szélén, a vaksötétben... Hát izé, ott is nevetett.
Tulajdonképpen vicces volt, már eleve az indulás. Kóconborzasnak ugyanis több és jobb dolga is lett volna a fesztiválozás helyett, csak éppen egy őrült pillanatában eldöntötte, hogy neki ez most kell. És még végig is dolgozza, mert olyat, hogy Kóconborzas csak úgy ül és nem csinál semmit?! - Tulajdonképpen fel kellene lépnem ezzel a cirkuszban, ha tudnám, hogy kell csinálni! – sóhajtotta, de a barátnője, MindennekEllenére csak a fejét csóválta.

2017. június 12., hétfő

Diószegi Éva: Hogyan tanultam meg repülni



Bódi Kati illusztrációja

Minden egy spanglival kezdődött. A 17. születésnapomra kaptam egy haveromtól. Úgy tettem, mint aki nagyon örül, bár inkább meglepődtem, nem igazán értettem, hiszen sosem szoktam szívni, és soha nem is foglalkoztatott a dolog. Nem nagyon tudtam, mit kezdjek vele, így jobb ötlet híján beraktam egy borítékba, és eltettem az íróasztalom fiókjába. 

Pár nappal később esett le a dolog. Én most frankón füvet tartok a szobámban. Ahogy ez tudatosodott, hirtelen elkezdtem rajta parázni. Mi van, ha a szüleim egy gerillaakció keretében megtalálják? Mit mondok nekik? Vagy lehet nem is kell titokban turkálniuk a cuccaim közt, mert úgyis van szaga, és egyből kiszúrják?  Vagy a fűnek így magában nincs is szaga? Megszagoltam. Jó, most nem érzek semmit, bár nekem nem jó a szaglásom. Basszus, el kell rejtenem. Fogtam egy cipős dobozt, amiben pár teljesen felesleges dolog már landolt az évek során, abba rejtettemel, a legaljára, a dobozt pedig felcsűrtem a szekrény tetejére. Be a falig, az a tuti. Ott csak nem keresi senki se. Leültem az ágyra, s onnan néztem a dobozt.

2017. június 8., csütörtök

Mészáros Bori: Szárnyak

Mészáros Bori illusztrációja

Izabella nagynéném nem sokat szólt hozzám a pályaudvarig vezető úton, csak egyszer azt, hogy:

– Szedd a lábad, elkésünk!

Szaporán lépkedett, nekem szinte futnom kellett mellette. A vonaton egy fülkében ültünk le egymással szemben, az ablak mellé. Feltette vastag keretes olvasószemüvegét az orra hegyére, elővett valami régi, megsárgult romantikus regényt, és felütötte ott, ahol a selyem könyvjelző kilógott belőle. Könyvtárosként dolgozott Nyíregyházán, ez a könyv is onnan származhatott.

Nem tudtam megállapítani, hogy öreg-e vagy fiatal. Anyunál csak öt évvel volt idősebb, nem is volt különösebben ráncos, de ha valaki azt mondta volna nekem, hogy százéves, simán elhittem volna. Púderrózsaszín gyöngysor lógott a nyakában, kötött kardigánt, szürke rakott szoknyát és borzalmas cipőt viselt. Őszes haját szigorú kontyba tűzte. Az egyetlen dolog, amit szépnek találtam rajta, a nagy, sötétbarna szeme volt. Hosszú szempillák vették körbe, és határozott, szögletes szemöldök őrködött fölötte. Olyan volt ezekbe a szemekbe belenézni, mintha egy alagútba nézne az ember, ami elvezet az ismeretlen végtelenig.

2017. június 6., kedd

Halász Bálint: Hess Apu!


Pap Kata illusztrációja
Nyár este volt. A házban az összes ablakot ki kellett nyitni. Jónás a playmobilokkal játszott a szobájában. A sárkány éppen megtámadta a tűzoltókocsit, amikor Apa megjelent az ajtóban.

- Ideje fürdeni!

Jónás durcásan felnézett.

- Hess, Apu!

Apa csóválta a fejét. De mielőtt bármit mondhatott volna, elemelkedett a földtől. Azért nem verte be a fejét a plafonba, mert erősen kapaszkodott az ajtófélfában. Nohát, gondolta. Jónás már nem volt olyan mérges.

- Apu repül! Hess Apu, Hess, Apu! – ismételgette miközben körbe körbe rohangált a szobában.

Apa már nem kapaszkodott, hanem repült. Próbálta elkapni a kis gézengúzt. Végül sikerült. Jónás felmászott Apa hátára. Kényelmesen elhelyezkedett és átölelte a nyakát:

- Nagyiékhoz megyünk, sütit enni, jó?

2017. június 1., csütörtök

Smelka Sándor: Peníró

Illusztráció: Fricska Dorka


Ki hallott már repülő sárkányokról? Én biztos nem. Az is igaz, hogy másmilyen sárkányokról sem hallottam, mert a Völgyváros feletti hegyekben én voltam az egyetlen sárkány. Mióta kikeltem a tojásból, egyedül voltam. És én nem repültem. Olyannyira nem, hogy Völgyvárosban minden ember úgy csúfolt, hogy Kánitulisz, ami az ő nyelvükön annyit tesz, hogy „lábon járó”. A két szárnyamat csak akkor használtam, mikor a nagy rohanás közben egyensúlyozni kellett vagy akkor, mikor meglátogattam a hegyen legeltető pásztorokat, hogy náluk szerezzem be a vacsorámat. Ilyenkor megálltam a rét szélén a lemenő nap fényében, kitártam a szárnyaimat és okádtam egy kis tüzet. Ez mindig hatásos belépő szokott lenni: a birkák megdermedtek ilyenkor, az emberek összevissza kezdtek kiabálni és futkározni. Néha egy-egy vasvilla is repült, de mind lepattogott a pikkelyeimről. A látogatás végén néhány birkával a karmaim közt eltűntem az erdő fái mögött.
Egyik este a pásztorok közt ült egy vénséges vén öregember is, aki menekülés közben még hátranézett és dühtől szikrázó szemekkel ezt mondta:
– Bárcsak te is elrepülnél innen, Kánitulisz, mint a többi sárkány!
Már épp vettem a levegőt, hogy tüzet fújjak, de úgy meglepődtem attól, amit mondott, hogy lenyeltem a lángot, és csak füst jött ki az orromból. Mire észbe kaptam, az öregember kihasználta, hogy a füsttől az orromig se láttam, és eliszkolt.

2017. május 29., hétfő

Miklya Zsolt: Manótündér



Taskoma annyit alszik,
amennyi csepp a tenger,
amennyi fütty az orkán,
amennyi sejt az ember.

Taskoma nődögél csak,
ahogy cseppből a hullám,
ahogy hangból a dörgés,
ahogy szikrából tűzláng.

Taskoma manótündér,
akinek álma óriás,
akinek minden útja
levegőégen úszás. 

Illusztráció: Vajda Melinda

2017. május 25., csütörtök

Tóth Ágnes: Repülés az égig



Nézzétek, nézzétek, sebesen repülök.
Lobog a hajam is, ha szélnek feszülök.
Városok, tengerek, hegyek felett szállok
Kékség közeledik, ott talán megállok.

Képzeletem szárnya röpít fel az égig,
Lehullajt magáról, ott felejt éjfélig,
Fiastyúk kedvesen körbekotkodácsol,
A Hold örömében sántikálva táncol.

Befáslizva csakis, azért van a vége,
Mert jól belerúgott a Göncölszekérbe.
Ködgomoly az égen vattacukor pázsit,
Elnyeli a vén Hold, mikor nagyot ásít.

Arany zseblámpájuk van a csillagoknak,
Égbolt utcácskáin azzal világítnak.
Látom a Tejutat, s ezer kanna tejet,
Iszom is belőlük, aztán hazamegyek.

Elindulok lassan, tovább dehogy várok.
Intek a vén Holdnak, aztán alá szállok.
Repülök a Földre képzeletem szárnyán
Nálam van Jupiter, ő most a ködlámpám

Jövőre, ha ismét felszállok az égre,
Visszaviszem „Jupit” újra a helyére.
Velem szállhat bárki, nem szegem a kedvét,
Megtáncoltathatja velem a Nagy Medvét.

Illusztráció: Rippl Renáta

2017. május 22., hétfő

Várfalvy Emőke: Krizsi nagy álma, avagy a kakasok nem repülnek



Krizsi, a Kikelet Tanya dombörököse pitymallat előtt ébredt a tyúkólban.

Leugrott a tyúklétráról. Már nem anyával aludt a fészekben, hisz az csak a dedós csibék szokása. Ő pedig nem volt már csibe. Tollasodott a szárnya.

Nagyon várta, hogy apja, Károly is felkeljen és kinyissa a tyúkól ajtaját.

- Megnézem, mennyit nőtt tegnap óta a tarajam! És apával is beszélek végre. Muszáj lesz ma! Ma már tényleg!

Míg erőt gyűjtött, apja Károly elindult a munkába. Mögötte rohant Krizsi mind a tizenegy húga és az anyukája. Áhítattal figyelték, ahogy apa felkelti a napot és vele együtt persze a gazdáékat is.

Miután az öreg kakas végzett a kukorékolással, elment megmosakodni a reggelihez.

Illusztráció Dudás György
Krizsi utána szaladt:

2017. május 18., csütörtök

Majoros Nóra: A papírsárkány



Szállt a sárkány, libbent a színes farok utána. Elfogódott a szél, amelyik táncoltatta. A sirály annyira rábámult, hogy majdnem nekirepült egy fának. Aztán egyszer csak a sárkány ereszkedni kezdett, és a sirály meglátta a damilt. A damil végén egy kisfiú állt, és morcosan nézett a sirályra. A kisfiú felcsévélte a zsineget, a hóna alá csapta a sárkányt, és letette a fűbe. A hátizsákjából elővett egy szendvicset, és harapdálni kezdte. A domboldalon gyerekek fogócskáztak, azokat bámulta evés közben. Amikor végzett a szendviccsel, felemelte a sárkányt, és lesöpörte róla a hangyákat.
A kisfiú körülnézett, a sirály végre elrepült. Megnyálazta az ujját, a levegőbe tartotta. Remek szél fújt. Ráfektette a sárkányt. A sárkány felemelkedett, tükröt tartott a napnak. Sólyom körözött a mező fölött lágyan. Pocokra vadászott. Izgatni kezdte a színes szárny lobogása. Egyre közelebb jött, egyre kisebb köröket írt le. A sárkány beleszédült. Egy rántás – és a kisfiú gyorsan visszahúzta a földre.
− Olyan szép volt, miért nem engeded, hogy szálljon? – kérdezte egy kislány, aki eddig csak a domboldalról nézte, mit csinál a kisfiú.
Annyira tetszett neki a sárkány, hogy otthagyta a fogócskát.
− Látod azt a madarat? Közelített hozzá – magyarázta a kisfiú.
− Csak meg akarta nézni.
− Tudod is te… Elszakítja a damilt, aztán leshetem.
− Mint a lufi, az is felszáll egészen a napig – mondta a kislány.
− Kit érdekel egy vacak lufi? A sárkány sokkal jobb.
− Reptesd még! Olyan szép.
A kisfiú megenyhült. Elengedte a sárkányt. Reptette, visszahúzta, reptette megint, a kislány meg nevetett. A kisfiú egy pillanatra nem figyelt csak. A szél megrántotta a sárkányt, letépte a damilról, és vitte, míg fenn nem akadt a fa tetején. Színes farka táncolt még egy picit az ágak között, aztán összegabalyodott.
− Mondtam, hogy figyelni kell rá! – kiabált a kisfiú, aztán megpróbált felmászni a fára, de a sárkány a legtetején volt. Csalódottan ment haza ő is, meg a kislány is.
A sárkány végignézte a naplementét, aztán számolgatta a csillagokat. Hajnalban köszönt a szélnek. A szél megcibálta egy kicsit, de nem tudta kiszabadítani. Visszatért a sirály és a sárkány mosolygott rá, de a sirályt nem érdekelte, mert már nem repült. A sólyom is megjelent, elkapott egy pockot, aztán eltűnt.
Télen a sárkány megkopott. Kifakult és szét is szakadt. Csak a farka maradt épen, az ágakba gabalyodva. Darabjaiból fészket épített egy rigópár. Ám amikor kirepültek fiókák, egészen furcsán repültek: csapongva, viháncolva, mint a papírsárkány.
Illusztráció: Koppány Csenge