Mózes és az égő csipkebokor (mozaik, sínai Szt. Katalin-kolostor,
9. század
Csipke nénit
mindenki csúfolta a háta mögött. Na jó, nem mindenki, de majdnem. Azok
biztosan, akik bárkin találnak röhögnivalót. Akik azonnal lecsapnak egy elálló
fülre, egy ócskább tornacipőre, néhány szeplőre. Akik azonnal kiszúrják A
Gyenge Pontot. És Csipke néninek szinte csak gyenge pontjai voltak.
Kezdjük a
nevével. Hogy lehet valakinek ez a neve? De most komolyan. Égő Csipke. Mint
valami hülye meseszereplő egy cukorhabos lánykamesében. A legkevesebb, hogy égő
ilyen névvel élni, ciki, gáz, vagy ahogy tetszik.
De ez hagyján. Csipke
néni nem volt még olyan öreg, hogy tényleg Csipke nénizze mindenki, de a haja
és a ruhái olyanok voltak, mintha…, hát mondjuk mintha Petőfi kortársa lenne,
vagy az se, nehéz ezt megmondani, inkább olyan volt, mintha Csipke néni
egyszerűen benne sem lenne az időben, az idő és ő valahogy nem találkoztak
össze egyáltalán.
A haját feltűzve
viselte, kontyocska volt a búbján, mindenféle mókás csatokkal, amikben színes
ékkövek és kis rózsák díszlettek. Bárki másnak jólálltak volna ezek a
gyöngyházfényű hajbavalók, de Csipke néni vékony szálú hajának egy-egy tincse
állandóan kiszabadult a kontyból, amitől végül épp olyan lett, mintha egy
kislány nagyon nagylánynak szeretne látszani éppen. Ami épp ettől lesz
nevetséges. Mert se nem kislány, se nem nagylány. Akkor már inkább farsangi
maskara. Mert hát a ruhái is…, jaj, azok a ruhák…! Mindenféle selyem meg
bársony lógós szoknyák, szalagok és zsebek, mellénykék és kendők… Csipke néni
ruhái gyakorlatilag követhetetlenek voltak. Most szoknya van rajta vagy ruha…?
Ez egy pulóver vagy egy hálókabát…? De mégis inkább egy paplanhuzatra hasonlít…
Ilyesmiken morfondíroztak azok, akik nem a csúfolódók, hanem a morfondírozók
közé tartoztak.
Csipke néni
franciát tanított az iskolában. A tantárgy nem tette népszerűbbé, ráadásul
énekkart is szervezett a francia-tagozatosoknak, akik ímmel-ámmal eljártak az
énekpróbákra, mert így kaptak egy szorgalmi ötöst, ami elég fontos volt az év
végi jegyhez. A próbák elején, hogy selymesebb legyen a hangjuk, Csipke néni
egy valódi kristálybonbonierből selyemcukorkával kínálta a kórustagokat.
(Bocsánat, de
muszáj megkérdeznem: tudja valaki egyáltalán, mi az a kristálybonbonier? Nem
baj, ha nem, csak akkor gyorsan elmondom. A bonbonier egy nem túl nagy, finom
díszítésű doboz, amiből cukorkát vagy különleges csokoládébonbont kínáltak
réges-rég, mondjuk a dédszüleink gyerekkorában a vendégeknek, az unokáknak. A
porcelán dobozkára általában szép virágokat festettek, de legalább egy körbefutó
arany szegélyt. De metszett üvegből, kristályból készült kínáló-dobozkák is álltak
a vitrinekben. Ó, a vitrin az meg üveges szekrény – de már igazán nem
kanyarítom tovább.)
A bonbont azért nem magyarázom, mert arról
mindenki tudja, hogy nagyon finom, és ha egy szemet bekap a finom kis csokis
csodából az ember, máris szebbnek látja a világot egy morzsával. A bonbon
egyébként azt jelenti, jó, méghozzá kétszer egymás után. Jó-jó, valahogy így. Az
egyik jó, amikor bekapja az ember, a másik, amikor szétolvad a szájában. És
persze franciául jelenti ezt, hiszen Csipke néni, a franciatanárnő nem
véletlenül tartott a tanári fiókjában egy bonboniert.
Ugyanis Csipke
néni azon kívül, hogy mindenki kinevette – amin érdekesképpen nem bánkódott egy
percig sem –, jó volt. Semmi extra – egyszerűen csak jó. Mint a vajas kenyér
paradicsommal. Vagy a palacsinta baracklekvárral. Délután szívesen foglalkozott
azokkal, akiknek nehezen ment a francia szavak megtanulása, ha valakinek nem
volt uzsonnája, vajas kenyeret kért neki a menzán a konyhásnéniktől.
Voltak, akiket
zavart ez a jóság. Idegesítette őket, nem értették, hogy a csodába lehet valaki
mindig kedves. Vagy megjátssza magát, vagy bolond – mondogatták.
De Égő Csipke
nem volt sem bolond, sem képmutató. Ilyen volt és kész.
Csak libegett,
lobogott az iskola folyosóján a tanári és a francia-terem között tanévnyitótól
tanévzáróig. Évek, évtizedek, évszázadok óta.
Segítség
a történet eredetéhez:
Az
égő csipkebokor csodája
Mózes a Bibliában
szereplő próféta, akit több világvallás: a zsidóság, a kereszténység, az iszlám és több kisebb vallás
prófétának, vagyis Isten szószólójának tekint.
Élete rendkívül
különös volt. Egyiptomban született, vagyis ellenséges földön. Nővére egy
kosárkában rejtegette, míg rá nem talált a fáraó lánya, aki magához vette. Az
egyiptomi fáraó neveltette és taníttatta a zsidó kisfiút, aki dadogott. Isten
arra hívta el, hogy kivezesse a választott népet Egyiptom földjéről, a
rabszolgaságból. Isten egy égő és el nem égő csipkebokorból szólt hozzá Hóreb
hegyén, ahol Mózes a juhait terelgette. Itt bízta meg a hatalmas feladattal,
amit Mózes vonakodva fogadott el, hiszen dadogása miatt úgy érezte, nem
alkalmas rá.
A bibliai égő
csipkebokor-csoda egyik legfontosabb üzenete, hogy Isten bármikor, bármilyen
formában megjelenhet és megszólíthatja az embert. Az, hogy nem ég el, azt
üzeni, hogy Isten örökidejű.
II. Mózes 3, 2-6
A több mint 1200
éves mozaikképen Mózes látható az égő csipkebokorral.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése