Újlaki-Nagy Júlia: Hol lakik Szöcsi?

  

Rácz Eszter illusztrációi

 

Palkó nem szerette, ha nem a saját ágyában aludt. Annak sem örült, ha nem volt ott az anyukája a másik szobában. Nem bírta elviselni, ha nem voltak ismerősek az éjszakai hangok. De amit a legjobban utált, azok a rágcsálók voltak, pontosabban a patkányok. Erre mi történt?

– Megharapta egy patkány?

– Dehogy! Ez nem egy félelmetes mese! Az történt, hogy Palkót elvitték a szülei nagyapó vidéki házikójába, ami ráadásul a falu legszélén állt. Ott feküdt egyedül, egy idegen ágyban, a másik szobában nagyapó szuszogott és beszélt álmában, a falon pedig különbnél különb árnyak táncoltak, és ráadásul mindenféle ismeretlen hangot hallott. Aztán a kislámpa fényénél egy hosszú farkincát látott elsuhanni. Az ablak alatt felvillant egy vékony bajusz. A paplan mellől halk motozás hallatszott. Mi lehet ez?

– Egy patkány! Legyen egy patkány!

– Palkó is azt hitte. Már majdnem felsikoltott, amikor megszólalt valaki:

– Ne bánts, kérlek, én csak eltévedtem!

Palkó felült az ágyban.

– Ki vagy te? – csodálkozott.

Válasz helyett apró lépésekkel közeledett valaki a sötétben.

– Engem Palkónak hívnak – szólalt meg újra a kisfiú –, azt hittem, hogy egy patkány akar megtámadni.

– Becsületes nevem Magyar Szöcskeegér, de szólíts inkább Szöcsinek. Nem vagyok patkány, de még igazi egér sem, csak a nagybácsikám nagymamája volt az. Az pedig már igencsak távoli rokonság. Te sem fogsz bántani, ugye? Azt hittem, hogy egy félelmetes ember fog rám találni.

– Nagyapó azt mondta, hogy én csak leszek ember. Én egy kisfiú vagyok.

Palkó és Szöcsi igencsak megörült a szerencsének, hogy így alakultak a dolgok, és bár a sötétben még nem látták egymást tisztán, az már elég világos volt, hogy itt egy barátság van születőben.

– Haza tudnál vinni? Eltévedtem, és nem találom az otthonom! Napok óta ebben a házban kóborlok, és nem tudok kijutni innen! – panaszolta Szöcsi. – Ha hazaviszel, meghívlak egy teára!

Palkó elsőre bizonytalankodott. Vajon ne szóljon inkább nagyapónak? Vagy talán majd holnap megkérdezi az anyukáját? A sötétben úgy tűnt, hogy Szöcsi kicsi is, fél is, ilyesmivel nem lehet várni holnapig!

– Hazaviszlek! – döntött Palkó. Kiugrott az ágyból, belépett kis papucsába, és úgy, ahogy volt, csíkos pizsamában, elindult az ajtó felé. A szöcskeegér követte. Vagyis remélte Palkó, hogy követi, mert a sötétben nem sokat látott.

Nagyapó olyan mélyen aludt, hogy még arra sem rezzent fel, amikor Palkó elcsente az asztalról az elemlámpát, de még akkor sem, amikor leejtette a kulcsot, amivel a nagy faajtót próbálta kinyitni.

Odakint egy ismeretlen világ tárult Palkó elé. Az éjszaka hűvösétől libabőrős lett, de a mező lágy, kora nyári illatából jól esett szippantani egy nagyot.

– De jó, hogy újra szabad vagyok – sóhajtott fel Szöcsi –, innen már megtalálom az otthonom!

Most megfordultak a szerepek: odakint már Szöcsi ment elől, Palkó pedig elemlámpával próbálta követni új barátját. Ám alig néhány lépés után Szöcsinek nyoma veszett. Palkó próbált minden irányba világítani, de a szöcskeegeret mintha elnyelte volna a föld! Tulajdonképpen tényleg elnyelte.

– Itt vagyok, idelent! – szólalt meg Szöcsi Palkó lábánál. – Itt az otthonom, kerülj beljebb!

– Én oda nem tudlak követni… – biggyesztette le a száját Palkó. Ez egy rövid kaland volt, gondolta magában, és kicsit bánta, hogy ilyen hamar megtalálták Szöcsi otthonát.

– Csak dugd be az ujjad! – biztatta Szöcsi.

Palkó teketóriázott. Nem szerette a lyukakat, a gödröket, a sáncokat, se azt, ha sáros lesz a keze. Mit tegyen most?

– Gyere, ne félj! – unszolta a szöcskeegér, míg végül Palkó engedett neki. Épp az ujja fért be a kis lyukon, aztán mintha már a keze is bent lett volna, majd a karja, aztán egyszer csak, ki tudja hogyan, az egész Palkó ott ücsörgött a föld alatt.

– Na ne, ez hogy történhetett?

– Palkó is ezt kérdezte. Szöcsi a vállát vonogatta:

– Ez egy ilyen lyuk, mással is megtörtént már. Hát akkor Isten hozott az otthonomban!

Palkó csodálkozva nézett körül a világos, tágas lyukban. Most vette észre, hogy ő maga is akkora, mint Szöcsi: egy szöcskeegér méretű kisfiú csíkos pizsamában. A lámpák fényénél szemügyre vette új barátját: Szöcsi sárgásbarna bundát viselt, hátán fekete csík futott. Három is.

– Eddig nem is láttam, hogy neked is csíkos a pizsamád! – kuncogott Palkó, aztán hirtelen elkomorodott.

– Ugye nem fogsz bántani? Most én is olyan kicsi vagyok, mint te…

– Bántani? – csodálkozott Szöcsi, és kicsit megsértődött. Úgy érezte, nem szolgált rá ilyen feltételezésre. – Én nem olyan fajta vagyok, tudod, én nem igazi egér vagyok! Nem harapok, nem támadok, de nem is menekülök el, és barátságos vagyok, ha nem tűnt volna fel!

– Ne haragudj, csak még sosem találkoztam egér… vagyis szöcskeegérrel, és még ilyen kicsi sem voltam… – vakarta a fejét Palkó, és egyre jobban röstellte magát. – Tudod mit, inkább vezess körbe az otthonodban!

Szöcsinek tetszett az ötlet. Takaros kis lakásában az előszoba mellett tágas kamrában sorakoztak az elraktározott rovarok és magocskák.

– Kicsit porosak a polcok, nem volt még időm alaposan kitakarítani. Tudod, nemrég ébredtem…

– Dehát most éjszaka van… – csodálkozott Palkó.

– Nem úgy, hanem a téli álomból. Én egész télen szunyókálok, és még csak néhány hete, izééé… hónapja ébredtem!

Palkó megvakarta a feje búbját: ezek szerint nem csak a mesében létezik téli álom?!

– Hozhatok egy teát? Van például szamóca, áfonya, cickafark, ha megkeresem, talán menta is…

Palkó szájtátva nézte Szöcsi roskadásig telerakott, rendezett polcait. A falakat mindenféle növények levelei és virágai bélelték, préselt virágok díszítették az apró egér-bútorokat is. Palkó azon mélázott, hogy ilyen otthon csak a mesekönyvekben létezik!

– Vagy megkínáljalak egy kis harapnivalóval? Van például rovarbefőttem, vagy a kedvencem, aszalt bogárláb! – zavarta meg Szöcsi a mélázást.

– Fúúúj!

– Palkó is így gondolta. Pedig Szöcsi szívesen megosztotta volna vele a finomságait.

– Több szobád is van? – próbálta Palkó elterelni a témát az aszalt bogárlábról.

– Van egy kis tetőtéri teraszom, arra igazán büszke vagyok!

Palkó követte Szöcsit egy szentjánosbogarakkal megvilágított folyosón, ami egészen a felszínig vezetett. Néhány kora nyári virág már javában virágzott, köztük a gumós macskahere és a héjakút mácsonya is…

– A héja micsoda?

– A héjakút mácsonya, ezekre kötötte Szöcsi a hintáját. Szerencsére Palkó annyira apró volt, hogy ő is belefért a virághintába Szöcsi mellé.

Talán most véget is érhetne a mesénk: egy apró kisfiú és egy magyar szöcskeegér együtt hintázik az éjszakai mezőn két szendergő virág közt…

 

  

– Légyszi, ne legyen még vége!

– …nem is lehet, hiszen csendben, alig hallható léptekkel közeledett feléjük egy róka. Szöcsi vette észre először a vörös bundást, és odasúgta Palkónak, hogy maradjon mozdulatlan, hátha akkor megússzák. Mondanom sem kell, mennyire megrémült Palkó, de nem tetszett neki az ötlet.

– Fuss be a házadba, majd én feltartom! – azzal leugrott a virághintáról, és rákiáltott a rókára:

– Könnyű ilyen kicsikre rátámadni, nem szégyelled magad? – maga is meglepődött, hogy így rákiáltott a rókára. Akkor mégis igaza van az anyukájának, aki szerint tud ő bátor is lenni, ha akar.

A róka először meglepődött. Ilyen furcsa szerzettel még sosem találkozott, főleg ilyen apróval, és ilyen pizsamással. Szöcsi, kihasználva a róka csodálkozását – mert természetesen nem menekült el, és nem hagyta Palkót magára –, felfutott a mácsonya szárán, és szöcskeegérnél még sosem látott méretű ugrással ráhuppant a vörös bundás farkára. A róka először Szöcsit, aztán Palkót vette üldözőbe, de a furcsa zsákmányokat csak nem sikerült elkapni. Szöcsi végül a szentjánosbogaras folyosón, Palkó a főbejáraton rohant be az egérlyukba, de a rókát sehogy sem sikerült lerázni. Már a fél mancsa is bent kotort Szöcsi rendezett előszobájában, amikor ismét megtörtént az a különös dolog, ami Palkóval: a róka egyszer csak bepottyant a lyukba, és legnagyobb meglepetésére olyan apró volt ő is, mint Szöcsi és Palkó.

– Remélem móresre tanították a rókát!

– Igen? Nem bocsátanak meg neki?

– Nem hát! Ha nem zsugorodott volna össze, még megette volna Szöcsit és Palkót is!

– Igazad van. Különben Palkó is így gondolta, felkapta Szöcsi egyik serpenyőjét, és azzal kezdte űzni a megrémült rókát, majd megdobálta néhány aszalt bogaras befőttessel. Alig talált egérutat a szerencsétlen, és olyan messzire elmenekült, hogy Szöcsi soha többé nem kellett tartson attól, hogy valaha is visszatér.

– Palkóval mi történt? Örökre apró maradt? És egyáltalán, hogy működött az az egérlyuk?

– Szöcsi később elmesélte, hogy ő maga sem érti, mi történik, de egyszer az egyik nyúlbarátja is apró lett, amikor először meglátogatta. Különben is, ahogy a szöcskeegereknél szokás, nem Szöcsi ásta az otthonát, hanem más rágcsálók által elhagyott lyukba költözött be, s hogy őelőtte ki lakhatott ott, az már rejtély marad. Palkó pedig másnap nagyapó házikójában ébredt, és újra rendes kisfiú lett.

– Akkor álom volt az egész?

– Ki tudja. Ha ma este nálunk is megjelenik Szöcsi segítséget kérve, megígérem, hogy ez lesz az első dolog, amit megkérdezünk tőle!