 |
| Kleman Ágnes illusztrációja |
Miki Máusz, a világ leggazdagabb egere egy keddi napon különösen jókedvűen ébredt. Hatalmas lendülettel lépett be az irodájába, ahol legjobb barátja és egyben legközelebbi munkatársa, Dzseri várta.
– Terraformálom a Marsot! – jelentette be a milliárdos egér világra szóló tervét.
Munkatársa összerezzent, és majdnem elejtette félig elfogyasztott reggelijét.
– Hogy mit csinálsz a csokimmal?
– Nem a Mars csokit! A bolygót! Tudod, ami ott van az űrben – mutatott a feje fölé Miki. – Az emberek nagyon elszemtelenedtek itt a Földön. Azonnal kell egy másik bolygó, ahol nem törnek borsot az orrunk alá!
– Nem borsot szoktak. Inkább mérget. Meg csapdát, ragasztót – sorolta Dzseri –, a macskákról nem is beszélve.
– Macskák, pfuj! Náluk csak a baglyok rosszabbak! – hunyorított Miki elszántan. –Bagolymentes bolygót akarok! Ennek pedig feltétele, hogy ne legyenek ott fák. A baglyok nem tudnak fák nélkül élni. Imádják a fákat. Ahogy a macskák is. Meg az emberek. Nekünk tehát egy famentes bolygó kell! A Marson nincsenek fák. Tökéletes választás.
– És ezt honnan tudod? – érdeklődött Dzseri.
– A Föld kék és zöld. Látszik, hogy csupa víz meg fa. A Mars vörös. Vörös fák nincsenek. Még a vörösfenyőnek nevezett fák is zöldek. Szóval a Marson nincsenek fák. Maximum eper. A folyókban meg málnaszörp. Esetleg cseresznyés gumicukor.
– Biztos vagy te ebben? – kérdezte bizonytalanul Dzseri.
– Mégis mi lenne olyan vörös, ami ilyen messziről is látszik? Amúgy meg ne aggódj! Mielőtt mi odamegyünk, küldök egy felderítő csapatot. Ami nem stimmel, azt ők majd megoldják. Ez a terraformálás lényege.
Dzseri bólintott, és mielőtt bármit kérdezett volna, a biztonság kedvéért begyömöszölte a szájába a markában félig megolvadt Mars csoki maradékát.
– Megyek a laborba, összedobunk egy űrhajót. Te addig toborozz egereket a küldetéshez! Okosak legyenek! Bátrak! És minél kisebbek! Kis űrhajót akarok, az nem feltűnő. Nehogy nekem valaki lenyúlja az ötletet – magyarázta Miki.
– De a toborzás nem lesz feltűnő? – kérdezte Dzseri, akinek sikerült végre lenyelnie a csokit.
– Írd azt, hogy rajzfilmet forgatunk Egér a Marson címmel!
A milliárdos egér kiviharzott az irodájából, munkatársa pedig nekilátott az űrhajós csapat keresésének.
Másnap a világ összes egerek által látogatott szemetesében megjelent a Sajtfecni című napilap, benne a hirdetés:
Vállalkozó szellemű, összeszokott egércsapatot keresünk mesés munkára.
Lakhatás és étkezés biztosított.
Fizetés: csillagászati.
Előrelépési lehetőség: határ a csillagos ég.
Dzseri postaládáját napokon belül ellepték a jelentkezések a világ minden tájáról. Profi kísérleti egerektől kezdve a laborpatkányokon át pályáztak mongol futóegerek, rövidfarkú kúszóegerek, ausztrál sivatagi egerek, afrikai apróegerek, güzüegér, pirókegér, törpeegér, csíkos fűegér, egy csapat templom egere, egy Grabovszki nevű nyugdíjas ügynök, egy lelkes denevérbanda bőregerek néven és még sorolhatnánk napestig, hiszen az egereké az egyik legnépesebb család a világon.
– Válogasd ki közülük az ugróegereket! – mutatott a hatalmas papírkupacra Miki.
– Miért pont azokat?
– Ahány űrben játszódó filmet láttam, abban mindig ugrált valaki. Ha az embereknél ez fontos, egereknél is az!
Miután Dzseri végzett a válogatással, Miki behunyta a szemét, és találomra kihúzott egyet a jelentkezési lapok közül.
– Magyar szöcskeegér – olvasta Dzseri.
– Magyar, magyar – dörzsölgette a halántékát Miki, mint mindig, ha nagyon gondolkodott –, megvan, ők azok, akik mindig éhesek. Lehet, hogy elég lesz nekik a koszt. Fizetést nem is kérnek. Pompás! És a nyelvük?! Egyszer találkoztam egy magyar házi egérrel. Valami Nobel-díjas tudóssal dolgozott. Amikor megszólalt, azt hittem, földönkívüli. Ha vannak marslakók, simán meg fogják érteni őket.
Egy héttel később izgatottan zsúfolódott be a Xűr nevű űrhajóba a Mezőség összes szöcskeegere.
– Ti tényleg azt mondtátok a bagolynak, hogy ez egy bújócskabuli, és ő a hunyó? – érdeklődött fejét csóválva Sziki, a legidősebb utazó.
– Ha nem talál minket, majd elhíreszteli, hogy kihaltunk – kuncogott Csíkos, a csapat vezetője.
– Ez az űrhajó nagyon hasonlít egy bádogvödörre, biztos tud repülni? – forgatta a fejét apró sisakjában Trizo, a csapat legkisebb egere.
Több kérdésre nem maradt idő. A visszaszámlálás után hatalmas robajjal kezdett emelkedni a Xűr, majd néhány perc múlva eltűnt a felhők között. Miki borzasztó büszke volt magára, hogy jóval megelőzve az embereket, egereket küldött a világűrbe. Öröme azonban nem sokáig tartott. Néhány nap múlva, mikor a Xűr elérte a Holdat, megszakadt vele a rádiókapcsolat.
– Biztos túl sokat ugráltak a műszereken – vélekedett Dzseri.
– Vagy egyszerűen felzabálták mindet. Ezek az örökké éhes egerek nem túl válogatósak, mindegy nekik, hogy dió vagy rádió – morogta Miki, majd úgy döntött, csalódottsága enyhítésére leül, és rajzol egy kastélyt, ami egyben vidámpark is.
Hogy mi történt a szöcskeegerekkel? Néhány évtizedig senki sem hallott róluk. Aztán mikor az utolsó Apolló űrhajó is visszatért a legénységével a Földre, a mezőségi baglyokon különös nyugtalanság lett úrrá. A tudósok harminc évig nem jöttek rá az okra, hiába vizsgáltak meg szinte minden fűcsomót. Csíkos, Trizo és Sziki ükunokái jókat kuncogtak rajtuk az űrtechnológiával kialakított kényelmes üregeikben.
– Jól mondták nagyapáék, ezek az emberek eszméletlen viccesek. Érdemes volt visszajönni hozzájuk. Szerintetek még mindig azt hiszik, hogy sajtból van a Hold?
– Azt talán már nem! De hogy mitől olyan lyukacsos, mint egy sajt, arra garantáltan nem fognak rájönni soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése